24. Angyal arcú ördög

Holdvilágos éjszaka volt, a város utcái kihalltak voltak, a kocsmák, a gésaházak és a fogadók már régen bezártak, mindenki az igazak álmát aludta, egy lelket sem lehetett látni, az utcán eloltották az olajlámpásokat is...a házak csendesen pihentek.

A várfalakon most volt őrségválltás, a katonák csattogó léptekkel, tisztelegve váltották fel kifáradt, álmos társaikat...késő éjszaka volt már.

A házak tetején egy fekete árny suhant át, gyorsan, akár egy villanás, emberi szemnek képtelenség követni, könnyedén ugrott át a magas tetőkön, arcát fekete köpenye kámzsája mögé rejtette...úgy suhant a sötétben...egy óvatlan pillanatban, épp az őrségválltás pillanatában egy könnyed ugrással átvetődik a széles várfalon...az ugrástól hátracsúszik kámzsája és a holdfényben megvillannak vörös szemei...ismét magára húzta a kámzsát majd egy pillanatnyi idő alatt eltűnt az erdő sűrűjében.

Eszeveszettül rohant át az erdőn, gyors hangtalan léptekkel, idegesen tekintgetett háta mögé, mintha attól tartana, hogy követi valaki....

Néhány pillanattal később szemei előtt feltűnt egy hatalmas vulkán...a hegy aludni látszott csupán előtörő halk morgásai jelezték, hogy ez nem egészen így van....

Az álruhás idegen egy nagy sóhaj kíséretében nekirugaszkodott a hegynek majd szélsebesen felsíklott a hegy csúcsáig...néhány pillanatig tétovázott aztán egy hatalmas szikla mögé lépett....jobb tenyerét a kemény sziklafalra tette majd valami varázsigeszerűséget kezdett el morrogni...a kő vörösen felderengett majd lassan ködszerű anyaggá változott.

Az alak átlépett rajta majd eltűnt a túloldalon, a szikla újra megkeményedett...

A hegy belsejében nagy volt a forróság...de ez nem zavarta az álruhást...fekete köpenyétől még mindig nem vállott meg. Egy hosszú...végelláthatatlan lépcső tárult szemei elé, amin sietve lefutott....az utolsó lépcsőfoknál egy óriási birodalom vörös fényei bukkantak fel...

A köpenyes gyors léptekkel lépett át egy hatalmas kapun, majd feszülten, a falhoz lapulva haladt tovább, a furcsa város utcáin, a felső világ démonjainál is undorítóbb szörnyetegek jártak...apró koboldok....ronda onik és vérengző démonok....

Kisvártatva elérte a kastély kapuit is, valamit motyogott az őröknek, aztán azok meghajoltak és beengedték a kastélyba...

Mikor már a kastély kőlépcsőin is felsétált megkönnyebülten fújta ki a levegőt...a 4. emelet egyik fuszumája előtt megtorpant...a kastély folyósóin sötét volt, így csak homályosan látta környezetét.

Kopogott a fuszumán.

-Gyere be!-hangzott egy mély férfihang a szobából.

Az alak egy pillanatig még állt aztán elhúzta a fuszumát és belépett rajta.

A szobában vörös fény uralkodott...furcsa füstszerű, nehéz levegő volt, amit csak kevesen bírtak a démonok közül.

A dolgozószoba antik, drága berendezésekkel volt felszerelve...hatalmas könyvesszekrények...díszes íróasztal...szobrok...fegyverek....heverők....drága tatamik...

Az íróasztal mögött, pergament halmok takarásában egy férfi ült, unottan, gépiesen írta alá az előkészített iratokat.

Mélykék szemei tompán fénylettek a fáradtságtól, lófarokba kötött, hosszú fekete haja, sötétkék méregcsíkjai, valamint a homlokán levő 3 kék kör démoni mivoltjára utalt....

Mikor megpillantotta az érkezőt kihúzta magát majd intett hogy üljön le...

A vendég alázatosan meghajlott majd lecsúsztatta kámzsáját...most már láthatóvá vállt hosszú vörös haja, vörös szemei gonoszan csillogtak mikor az előtte ülő alakot megpillantotta. Kioldotta köpenyét és a közeli heverőre dobta, aztán fekete yukatáját megigazítva leült.

-Miért hívattál ilyen későn Kazeneru-sama?-szólalt meg végül a démonnő.

-Szükségem van a segítségedre!-válaszolta a férfi majd abbahagyta az írkálást.

Kihúzta íróasztala egyik fiókját majd egy megviselt, vérfoltos tekercset húzott elő belőle.

Átnyújtotta a nőnek, aki felnyította majd érdeklődve olvasni kezdte:

Kétszer is átolvasta, majd értetlenül tette vissza az asztalra....

-Igen...és ebben mi a lényeg...nem értem....tudtommal Seiuobu Kagirava meghallt...

-Nem, nem...Hatsumomo kedves...tévedsz....-rázta meg a fejét a démon.-Ugyanis Seiuobu kisasszony nem más, mint ami szerény kis Miwakonk....

A démonnő kezei ökölbe szorultak, szemei tüzesen fellángoltak.

-Hogy mi? Az nem lehet...az a kis szajha....mindent megkaparint....hogy miért nem hallt meg akkor....-dühöngött fejvesztve.

-Nem gondolod, hogy ezt a kis hagyatékot a javunkra fordíthatnánk?-mosolyodott el gonoszan Kazeneru.

-Mi a terved?- tette egymásra lábait Hatsumomo, miközben a papírvágó kés élességét tanulmányozta.

-A mi szeretett Miwakonk még nem olvasta el....tehát arra gondoltam, hogy mi lenne ha...anyuci azt írná kislányának, hogy az a csúnya Sesshomaru végzett apucival...akiért mindenképpen bosszút kell majd állni...és amilyen naiv a kis butus...minden egyes szót el fog hinni, elvégre anyuci nem hazudik....aztán itt vagyok én....lassan elérem, hogy megbízzon bennem...és aztán....már úgy irányíthatom, ahogy nekem tetszik....és még be sem kell mocskolnom a kezem...az öcsém vérével...

-De gonosz vagy!-nevetett fel jóízűen Hatsumomo, mire Kazeneru is nevetni kezdett.-Gonosz de okos....-fejezte be a mondatot.

-Használd a boszorkány erődet és másítsd át az írást!-szólította meg nyájasan a démonnőt, aki kisvártatva lehúnyta vörös szemeit, kezeit a tekercsre tette, majd morrogni kezdett valamit....a pergamenten szereplő kanjik szétszakadtak, majd mint a megbolydult hangyaboly nyűzsögni kezdtek a vonalak és pontok össze-vissza, míg egy új...más szöveg állt össze...

-Készen is vagyunk...de ha sokat tanulmányozza nem biztos, hogy nem veszi észre a csalást!-nyította fel elégedetten szemeit Hatsumomo.

-Nem fogja észre venni, majd én gondoskodom róla!-jegyezte meg ravasz tekintettel a  démon majd kezébe vette a tekercset és egy hatalmas vigyorral az arcán végigolvasta.

-Tökéletes!-jegyezte meg elégedetten...már csak be kell csempészned a szobájába...

-Az már gyerekjáték lesz!-felelte a démonnő.

-De, hogy szerezted meg tőle? Hogy férkőztél a bizalmába?-érdeklődött.

-Az maradjon az én titkom!-felelte a démon titokzatosan.-Fogalmad sincs, hogy mire is képes az Alvilág úra!

-Hm...gondolom...., de most igyekeznem kell...nehogy észrevegyék az eltűnésem!

A démon felállt székéből majd megkerülve az asztalt a yashához sétált.

-Ugyanmár kinek tűnne fel a hiányod? Sesshomaru a kis Miwako felbukkanása óta nem nyúlt hozzád!

-Talán én tehetek róla? Így is az életemmel játszom miattad, mert ez bármikor kiderülhet és akkor végem...-nézett haragosan a mélykék szemekbe majd már épp be akarta kapcsolni köpenyét mikor a youkai lefogta a kezét.

-Imádom mikor ilyen tűzes vagy!-azzal magához húzta a nőt és megcsókolta.

A yasha nem ellenkezett, karjait a démon nyaka köré fonta majd hagyta, hogy az a hideg kőfalnak döntse.

Kéjesen felnyögött, mikor megérezte combjain a férfi kutakodó kezeit,lassan feltűrve a lenge yukatát,  sietősen dobta le magáról köpenyét majd lerugta csizmáit is.

A youkai páncéljai nagyot koppantak a tatamin, majd még jobban a falhoz nyomta a nőt.

Türelmetlenül lerángatta róla az obit majd szétnyította a nyári yukatát, beleharapott a nő melleibe, majd kezeivel kapott utánnuk, Hatsumomo görcsösen kapaszkodott a démon vállába, annak minden egyes érintésére mély sóhajokat hallatva.

Kazeneru egyik kezével  a yasha fenekét markolta míg a másikkal megoldotta nemakija obiját...

-Erre most nincs időnk...-suttogta lihegve Hatsumomo.

-Erre mindig van idő...-válaszolta gúnyos mosollyal, majd a démonnő lábai közé lépett, az megadóan fonta össze bokáit a youkai csípőjén.

Kazeneru még várt egy pillanatig aztán előredőlt és durván a lányba hatolt.

A yasha kéjesen felnyögött, majd még jobban megkapaszkodott a démon hátába.

Kazeneru szinte azonnal elkezdte ostromló durva lökéseit, nem kímélve a nő vonagló testét...

A palota csendjét felverte a nő hangos nyögése, valamint a két test találkozásának hangja....

Fél órával később a kastély újra csendes lett, Hatsumomo szédelegve ereszkedett újra talpra majd gyűrőtt ruháját és kócos haját próbálta megigazítani...lihegve kapkodott levegő után, verejtékes teste még mindig megremegett...

Kazeneru kielégült vigyorral kötötte vissza obiját majd megigazította haorijtát.

-Az öccsémet megölné a méreg ha tudná, hogy több, mint tíz éve a főágyasát kefélem!-jegyezte meg cinikusan majd a tekercset a lány kezébe nyomta.

-De nem fogja megtudni...!-suttogta Hatsumomo, majd megcsókolta a férfit.

-Jó voltál édes...mint mindig!-azzal kilépett a fuszumán és eltűnt a sötét folyósón.

-A kis szajha!-jegyezte meg Kazeneru gúnyosan majd visszasétált íróasztala mögé.-Talán itt lenne az ideje lecserélni...-ismét gúnyos mosolyra húzta a szájat, mikor a fiatal kutyadémonnőre gondolt „ milyen ízgató is volt vizes ruhában...valóban gyönyörű teremtés...kell nekem az a lány....”-határozta el magában,aztán újból írásaiba temetkezett.

Hatsumomo sokkal gyorsabban ért vissza, mint jött a Nyugat-i kastélyba, annyira boldog volt, hogy majd kiugrott a szíve a helyéből...még mindig magán érezte a férfi illatát, csókjait, érintését.

Elszántan szorította a megviselt tekercset, mert kész volt bármit megtenni, mindent feláldozni a szeretett férfiért!

Sietősen lépett be a kihallt fürdőhelyiségbe majd ruháit gyorsan ledobálva beállt az egyik „zuhanyzóféleség” alá, nem szívesen mosta le magáról a démon illatát, de a saját biztonsága érdekében meg kellett tennie...ha megérezné rajta Sesshomaru bátyja szagát azonnal végezne vele...habár amennyit foglalkozik vele...mostanában....erre vajmi kevés az esély...

Gondolatai folyton Kazeneru körül jártak...az ő kedvéért adta oda magát az inuyoukainak, csak azért jött a Nyugatra, hogy Kazenerunak kémkedjen...az életét kockáztatva...de idáig mindig sikerrel járt, senki nem gyanakodik rá...Sesshomaru főágyasaként alkalma adódott megismerné, kikémlelni a démon terveit...a titkos tanácskozásokat, amiket előszeretettel oszt meg az Alvilág Nagyúrával....

Ennek már lassan tíz éve, de mégis egyre jobban szereti a démont...és minden áron vele szeretne maradni...de előbb vesznie kell Sesshomarunak....a bátyja bosszút esküdött...

Minden áron végezni akar Sesshomaruval...hisz az öccse miatt van elűzve a földalatti birodalomba....az anyja fattyaként megvették volna őt....menekülnie kellett az ártó megszólások elől...míg Sesshomaru....a Nagy inu no Taisho fia...minden babért learatott...ami tulajdonképpen....őt Kazenerut illeti...soha nem tudta megbocsájtani anyjának, hogy hozzáment Inutaishohoz, bosszút akart állni....de a kutyaszellem elűzte....apja...az Alvilág úra, viszont nem hagyta cserben...megkapta örökségül a sötétség birodalmát...már több, mint 400 éve készül arra, hogy végre ő gyűzzőn és most eljött az idő a győzelemre!

Hatsumomo elragadtatottan csavarta magára törülközőjét...majd szívébe zárva az Alvilág démonját halk léptekkel elindult Sesshomaru lakosztálya felé...