28. Rész: „ A gésák gésája” avagy mindent a szerelemért!
Dühödt vad módjára rohantam végig a kastélyon, csapkodtam az ajtókat, hajam kibomlott és a szemembe lógott, szemeim néha világoszöldre váltottak.
„ Hogy képzelik???Nincs szükségem hegyibeszédre, ahhoz, hogy tudjam hányadán állunk...elment? Hát jó útat neki, én nem fogok az útjába állni és nem fogok futni utánna, de nem ám!!!”
Céltalanul róttam a folyósókat, próbáltam nem feltűnni senkinek, kerültem a társaságot....ezért sem az udvarra, sem a könyvtárba nem akartam menni....a szobámba meg nem térhettem vissza, biztos voltam benne, hogy Kazuko és Tsukoiumaru alig várják, hogy újból letámadhassanak.
Egyetlen választásom volt, ha magányra vágytam...Sesshomaru dolgozószobája....az volt az egyetlen biztos hely ahol magamban maradhatok és ahol végre kisírhatom magam....mert ha nagyon elönt a düh, vagy a bánat mindig ezt csinálom....kisírom magam ott, ahol senki sem lát...mert most is a sírás folytogatott....testem görcsösen összerándult, mikor megpróbáltam visszatartani könnyeim. Jelen pillanatban a világ legszerencsétlenebb, legboldogtalanabb lányának éreztem magam és a bánatom okát nem is igazán tudtam...ez nevetséges, mondhatom.
Sietve haladtam felfele a lépcsőn, megpróbáltam, hangtalanul, árnyékként osonni...a jobb folyósónál settenkedve eltértem, a falhoz lapulva közeledtem az inuyoukai lakosztálya felé.
Mikor végre elértem a díszes, zöldes fuszumát sietve húztam el, majd villámgyorsan beléptem a szobába...
Megkönnyebülten felélegeztem, mikor már végre bent voltam, a helyiség hatalmas volt és persze Sesshomaru ízlése szerint, egyszerű de mégis férfiasan elegáns...az egész szobában a démon különösen kellemes illata terjengett....na meg persze néhány idegen női aroma...de ez már megszokható volt...mélyeket sóhajtva léptem beljebb, szemügyre véve a berendezést....elragadtatottan simítottam végig újjaimmal az íróasztal, fényes nyírfalapját, majd az asztal mögé kerültem, beleültem a hatalmas, trónszékhez hasonló ülőalkalmatosságba, aztán hátam megvetettem, lábaim felhúztam és üveges tekintettel bámultam magam elé.
Szemeim vágyakozva szemlélték az asztalon díszelgő aranyhegyű tollakat, amelyeket Sesshomaru, nap, mint nap használt, aztán tekintetem egy türkízkék selyemkendőn akadt meg, ami az asztal közepén, az iratok meg könyvek közt trónolt...
Olyan lassan, megfontoltam nyúltam a kendő után, mintha azt hinném, hogy meg akarna harapni...óvatosan a kezembe vettem, majd megforgattam a kelmét...
Könnyű selyemből készült parányi kendő, türkízkék alapon fehér virágszirmok...ismertem...hiszen az enyém volt.
Nagyon jól emlékeztem rá, a Sesshomaruval „töltött” első éjszaka hagytam el, azt hittem elejtettem valahol...de most be kellett látnom, rosszul tippeltem.
-Megőrízte?-kérdeztem hangosan és olyan meglepetten, hogy szemeim óriásira kikerekedtek.
Magamhoz szorítottam a kelmét és beleszagoltam....már nem az én illatomat, hanem az övét éreztem, amiből arra következtettem, hogy nem port törölni használták.
Elmerengve dőltem újból hátra, a selymet arcomhoz szorítottam, lábaim felhúztam lótuszülésbe....aztán gondolatmenetemet ismét megszakította valami, mégpedig az ismét felülkerekedő kíváncsiságom.
Szemeim újból megakadtak az asztal legfelső oldalfiókján....éreztem a furcsa akadályt, ami ezt a rekeszt vette körbe...amikor hozzá akartam volna érni a kezemen jéghideg áramlás futott végig és teljesen elzsibbadtak végtagjaim, felszisszenve kaptam el a kezem.
-Áh szóval egy akadály...hm...nagyon érdekes....vajon mit rejtegetsz ott Sesshomaru?-fejemben ismét megszólalt a kiváncsiság hangja és ösztönzött, makacsul ösztönzött....
A sikertelen próbálkozások sora után végül a kendőm segítségével sikerült kihúznom a fiókot, ami nagyon meg is lepet, hisz ismerve Sesshomarut képtelenség, hogy ilyen könnyen kijátszodjam, olyan mintha azt akarná, hogy belenézzek a titkaiba....
-Csak épp belekukkantok!Nincs itthon, senki nem fogja megtudni....csak megnézem mit tartogat a titkos fiók...és utánna már tűzök is innen!-könyveltem el magamban, majd előrehajoltam és mégjobban kihúztam a fiókot.
Csalódottan tapasztaltam, hogy Sesshomaru titkos dolgai, nem mások, mint unalmas és bonyolult iratok, szerződések...katonai kitűntetések...egyszóval számomra lényegtelen dolgok, csalódott sóhajjal nyomtam volna vissza a fiókot, mikor kezem egy apró, téglalap alaku lapos tárgyban akadt meg.
Hitetlenkedve markoltam meg, majd vettem ki aztán szétnyítottam markom...azt hiszem, hogy ezzel egyidőben eredtek meg könnyeim is és zuhogni kezdtek akárcsak a zápor árvíz idején...nem szóltam semmit üveges tekintettel bámultam magam elé....és csak sírtam és sírtam megállás nélkül...
Egy aranykeretes képet tartottam a kezemben, azt a képet amit hajdanán még én adtam Sesshomarunak és amit ő csak nagy immel-ámmal akart elfogadni...még mindig előttem van az a visszautasító, vontatott magatartás, amit eziránt a kép iránt tanúsított, emlékszem, hanyagul, egy pillantást sem vetve ajándékomra, tette el, biztos voltam benne, hogy eldobta...megsem tartotta.
De most, hogy közös képünket kezemben tartottam, millió elfolytott érzés és elfeledett emlék rohamozott meg...úgy éreztem zuhanok....már nemegyszer éreztem ezt a zuhanást, viszont mindig volt ki elkapjon, Sesshomaru mögöttem állt és a maga módján segítséget nyújtott, viszont most már semmi nem állított meg a zuhanásban...hiába kerestem a menedéket közelségében, a végtelen mélység lefele és lefele húzott....zuhanásom közben emlékképek sorai rontottak rám, gyorsan pörögtek, akárcsak egy reklámfilm, hangokat hallottam, mozzanatokat láttam, és én nem, nem akartam látni, inkább lehúnytam a szemem és zokogtam tovább....az eszem vérremenő küzdelmet vívott szívemmel....de bármit is tettem a képek folytatódtak...
„-Mire vársz???Vetkőzz!!!
-Talán süket vagy?
-Felejtsd el!
-Mégis mit képzelsz magadról? Kinek képzeled magad? Nekem aztán nem fog holmi szellemecske parancsolgatni! Nem vagyok a tiéd és tudod mit? Soha nem is leszek!Ölj csak meg, zárass börtönbe...de akkor sem fogsz megkapni!
-Engedj el te...állat!
-Azt ajánlom vigyázz a szádra asszony, vagy nagyon megjárod! Az enyém vagy és ha úgy akarom a magamévá teszlek, ha tetszik neked, ha nem!-
-Drágán megfizetsz a tiszteletlenségedért!
-Én soha nem érintettem meg olyan asszonyt, aki nem akart engem és ezúttal sem lesz másképp!
-Itt maradsz!
-Ma éjszaka itt alszol! “- elsőként találkozásunk kellemetlen emléke villant fel, talán itt rontottuk el mindketten….aztán a film folytatódott…és minden egyes kép erős csapást adott az eszemnek…
„-Mi? Mi? Mi az áldott jó eget csináld! Teszed le azonnal, rossz kutya!
-Mond mi ütött beléd?
-Valami ismeretlen démon lakozott abba a dobozba...de én végeztem vele!
-Áh...ez remek!
-Hogy fogom mindezt megmagyarázni? Miért jöttél?
-Hogy visszavigyelek!.
-Gyere vissza...vissza kell, hogy jönnöd!Szükségem van rád!”
”-Miwako...köszönöm neked!
-Sessh, hagyjad, nincs mit..én...
-...kérlek..hagyd, hogy végigmondjam..lehet, hogy többé nem lesz alkalmam rá...lehet, hogy a szánalmas emberi érzések miatt van, de beszélnem kell róla!
-Ugyanmár...hisz démon vagy...normális a viselkedésed....
-De most nem vagyok az...
-Most nem vagy az....
-Te mit szeretnél, hogy mi legyek?
-Én? Azt én nem mondhatom meg!
De mondd..kíváncsi vagyok a válaszodra!
-Én nem szeretnék mást, minthogy légy önmagad és, hogy soha ne felejts el!
-Ha akarnálak sem tudnálak elfeledni...túl fontos vagy nekem...mert...
-Ne...kérlek...ne mond ki...hallgass....nem akarom fájjon...így legalább könnyebb lesz!
-Mi?
-Mindegy felejtsd el...
-Nem...hallani akarom!
-Ugyanmár Sessh...te is jól tudod, ezek csak szavak, amiket elfúj majd a szél, ha majd visszaváltozol semmire nem fogsz emlékezni...a szavaid elszállnak a széllel együtt....
Démon vagy...annak ismertelek meg...most nem vagy önmagad..hidd el...a világon mindennél jobban szeretném ha halandó maradnál....ha velem maradnál...de nem akarhatok ilyet...nincs jogom hozzá....
-Miwako?!
-Igen...ezt szeretném...mert...én...én
-Várj....Miwako!
-Ne...kérlek..ne nehezítsd meg mégjobban...engedj el...kérlek...
-Gomennasai...gomen....
-Miwako...kérlek..várj.....!
-Gomennasai Sessh...”
-Gomen...gomenasai Sesshomaru!-suttogtam ismét könnyektől fuldokolva, mert most jöttem rá arra, hogy mekkora egy idióta is vagyok valójában...most tudtam meg igazán, hogy mit tettem....
„-Bármennyire is hosszú lesz a nap...nekem mindig a napfelkelte lesz a legszebb...soha nem fogom elfelejteni!”-szavai fejemben visszhangoztak...elszörnyedve vettem tudomásul, hogy igenis, igazat mondott...mert ő tényleg nem felejtett el...ha mélyen is, de megőrizett a szívében...én...én...meg mit csináltam? Bántottam és megaláztam....végül meg elveszítettem...
Egyik pillanatról a másikra ugrottam fel, majd könnyeimet letörölve, határozottan húztam ki magam.
„ –Nem, nem fogom hagyni...már egyszer elveszítettem, mégegyszer nem fogom!!! Ezúttal nem hagyom, hogy elhagyjon! Megfogom akadályozni...odamegyek és ő ha akar hanem meg fog hallgatni!!! Nem számít, hogy milyen, hogy démon vagy ningen, ő mindenképpen Sesshomaru és nekem Sesshomaru kell, mert szeretem...minden hibájával és érzéketlenségével együtt szeretem...és Amaya...te jobbha most azonnal elfelejted, nem lesz a tiéd...az enyém lesz!”
Futva haladtam végig a folyósókon, a lépcsőket hármassával ugrottam át, loholva értem fel a szobámba, jól sejtettem kazuko és Tsukoiumaru még mindig ott voltak, meghökkentek zihált ábrázatomon, kisírt, szikrázó szemeimen, határozott arckifejezésemen.
-Skacok!!! Segítsetek!!!-szólaltam meg kisvártatva, majd halványan elmosolyodtam.
Tsukoiumarunak és Kazukonak kellett még néhány pillanat, míg teljesen felébredtek a döbbenetből...úgy néztek rám, mint akiket áramütés ért, közbe-közbe meg értetlenül pislogtak. Végül Kazuko mozdult, széles vigyorral az arcán rohant felém, majd megölelt.
-Ez az! Tudtam én, hogy szívhez térsz!!! Habár már bevallom kezdtem aggódni!
Tsukoiumaru habár későn, de kapcsolt, ő is megengedett magának egy halvány mosolykezdeményt.
-Kamik...végre!-reagált ő is, majd elismerőleg biccentett.
-Igyekeznünk kell, holnap lesz az esküvő!-sürgetett kazuko, miközben hajkoronámat igazgatta.
Nos igen, azt már eldöntöttem, hogy harcolni fogok Sesshomaruért, de hogy konkrétan mit is fogok tenni az ügy érdekében arról még elképzelésem sem volt.
-Igen ám...de ha esetleg lenne valami terved???-néztem könyörögve Kazukora, majd Tsukoiura, tekintetükből ítélve, egyikük sem volt okosabb nálamnál.
-Húúú, tényleg....erre még nem is gondoltam!-vakarta meg fejét a félszellemnő, majd elmélkedve leült az ágyra.
-Hm...nem lesz könnyű bejutnunk...engem be engednek...de titeket...kizárt, hogy beengedjenek! Még a városkapuig sem juttok el.
-Na és ugyan miért?-tette csípőre a kezét barátnőm majd hetykén felugrott és dacosan nézett a démonra.
-Azért mert Sesshomaru régi és jelenlegi ágyasai vagytok...mit gondolsz Amaya majd tárt karokkal fog várni titeket?-Tsukoiu ugyanolyan dacosan válaszolt.
Kazuko egy pillanatra elhallgatott, majd helyeslőn bólogatni kezdett.
-Hm...van benne valami...de nem hiszem, hogy ismernének minket!
-Téged talán nem...-felelte a démon,majd furcsa tekintettel nézett rám.-De Miwakot egyből fel fogják ismerni...ugyanis tett róla, hogy birodalomszerte híres legyen!
Nos ez valóban így volt, én mint a botrányhősnő lassan bekerülök a történelembe....
-Jól van na...mégis mit tegyek...mi vagyok én,hogy megalázkodjak?Nem vagyok én gésa!-válaszoltam morcosan.
-Megvan!!!!!-sikkantott fel a haynou, majd örömében ugra-bugrálni kezdett, mi csak értetlenül néztünk ki a fejünkből Tsukoiuval.
-Mi van meg?-kérdeztem értetlenül.
-Gésa!!! Nagyszerű vagy Miwako-chan, máris megoldottad a problémát!
-He?-mordult a youkai is, ő sem értett semmit, mint ahogy én sem.
-Hogy? Beszélnél egy kicsit világosabban????
Kazuko örömteli vigyorral az arcán, nézett végig rajtam majd felkacagott.
-Hát nem érted? Ha nem jutsz be ágyasként, bejutsz majd gésaként!!!
-Hogy mi??????????-hördültünk fel egyszerre Tsukoiumaruval.
-Úgy ahogy mondom...ma este az Észak-i kastélyban előadás lesz a Nyugat-i vendégek számára, gésák fogják előadni, biztosan ott lesz Sesshomaru is....ha gésának öltözöl és úgy próbálod megközelíteni senki nem fog felismerni a festéktől...ráadásul a nővérem
okijájából való gésák fognak szerepelni...tehát nyert ügyünk van....!!!
Mindháman elhallgattunk, én a hallotakon elmélkedtem, be kellett látnom jó ötlet ez a gésásdi...
-Ez nagyszerű!-adtam be végül a derekam.
-Akkor gyerünk, nincs vesztegetni való időnk!-kapcsolódott be a kutyadémon is.
Ezután már villámgyorsan pörögtek az események, néhány órás szellemgömbben való utazás után elértük Észak határát...az úti cél Kazuko nővérének Gamának okijája volt.
Gama egy meglehetősen kedves úrinő volt, azt nem tudom, hogy mennyire hasonlított Kazukora, a fehér arc és a vörös ajkak nemsokat árultak el kinézetéről.
Nem kellett sokat győzködnünk beleegyezett a gésáskodásba, azzal a feltétellel, hogy nem veszek részt az előadásba, mert táncolni meg a shamimaszenen játszani nem tudtam. Elfogadtuk a feltételek és mivel sürgetett az idő nekiálltunk a készülődésnek.
Rekord időn belül elkészültünk, arcom egy „ Kínai anyag” nevezetű fehér krémmel mag viasszal kenték be, amitől olyan merev volt az ábrázatom akárcsak egy állarc, szemeim kihúzták feketére, ajkaimat vérvörösre festették...a szokásos gésa viseletbe nem mentem bele, rábeszéltem Gamát, hogy hadd hordjak csak egy alsó és egy fölső kimonót meg egy hagyományos obit...nagy nehezen de beleegyezett...a getákat viszont szigoruan rám erőltette...
Kevéssel napnyugta után útra indultunk a többi „ maszkos” gésákkal az Észak-i palotába, sajnos most Tsukoiumaru nem tudott elkísérni, Kazukoval ellentétben őt nem tudtuk gésának beöltöztetni...de megígérte, hogy a közelünkben lesz és vigyáz ránk.
El kell ismernem gésának lenne, akár egy órára is maga a borzalom, arcom viszketett, de nem vakarhattam meg, a fejemet sértette a paróka de nem vehettem le, fájtak a lábaim, de nem húzhattam le cipőm...maga volt a borzalom, de a cél érdekében mindenféle borzalmat képes voltam kiállni!
Nagy nehezen, tipegve, topogva, ballagva és végül vánszorogva megérkeztünk a kastélyba...a palota nem volt csúnya, viszont a Nyugat-i palotának nyomába sem érhetett.
A palotának nem voltak világos folyósói, inkább olyan érzése volt az embernek/démonnak, mintha világos nappal is egy sötét alagútban járna. A várfalak szürkék voltak és öregek, nem díszítette őket zöldes móha, mint a Nyugat-i kastélyt, olyan volt mint egy börtön, komor és rideg...a falak fehérsége és a jóízlés hiánya nyomasztó benyomást keltett.
A geták kopogása törte meg a palota csöndjét, hihtetlen de itt mindenki „lábbújhegyen” járt, nem lehetett hallani a cselédek fecsegését, a katonák hahotázását, a szobákból kiszürődő beszélgetéseket, a folyósón egyre jobban hangosodó lépteket...csak a tipegő gésák getáinak hangját lehetett hallani, másképp kihaltság volt, mindenki komoly és zavaróan fegyelmezett volt, mintha nem is egy esküvőre, hanem egy temetésre készülnének.
A többi gésa újjongva, kuncogva tekingetett jobbra balra a palotában, ők, ellentétben velem és Kazukoval nagyonis meg voltak elégedve a palotával. Kazukovakl viszont csak unottan tekintgettünk egymásra, miközben megpróbáltuk elviselni hófehér, viaszos maszkjainkat.
Nem sokkal az érkezésünk után szolgák jöttek elénk, zöld egyenruhában, sápadt, komoly arccal, aztán betereltek minket egy hatalmas szobába...legalábbis úgy tűnt mintha szoba lenne, csak később vettem észre, hogy a helyiség egyik fala helyett, egy hatalmas vörös függöny leng...és mikor a gésák elhalkultak, végre hangokat hallottam, a függöny túloldalán férfiak csevegtek, társalogtak egymással...érdeklődve settenkedtem a függönyhöz, majd egy kis résen kikukucskáltam. Tisztára olyan érzésem volt mint légtornász koromban, a szinpadi fellépésem előtt, ugyanis a függöny mögött egy óriási teremben, hosszú asztalok mögött férfiak, pontosabban youkaiok ültek, szakét iszogattak és egymással társalogtak...érezni lehetett a levegőben az izgalmat és a türelmetlen várakozást az előadásra.
Tekintetem gyorsan végigfutattam a termen, keresve valakit, akit meg is találtam, szívem gyorsabban kezdett verni, a vérem felforrt és lábaim remegni kezdtek.
Az asztalfőn, Észak Úra,Taygokumaru, mellett megpillantottam őt, Sesshomarut, unottan, érzéketlen arckifejezéssel ült és üres tekintettel bámult maga elé, fekete kimonója kiemelte ezüstfényű haját, az aranyszínű szemek most viszont fénytelenek voltak.
Taygokumaru ízgatottan magyarázott valamit, miközben hevesen gesztikulált, Sesshomaruról lerítt, hogy gondolatban messze jár, időnként gépiesen bólintott, majd unottan kortyolt csészéjéből....
Ahogy megpillantottam őt, azonnal elszállt minden erőm és szokás szerint remegni kezdtem, megszorítottam a függönyt és csak bámultam ki rémülten...ő nem vett észre, és szerintem ha észre vett volna sem ismert volna fel.
-Nani?-szíltott meg Kazuko, visszarántva a valóságba.
Összerándultam és gyorsan megfordultam.
-Kint van!-válaszoltam halkan.
-Nagyszerű, még csak hozzá kellene valahogyan férkőznöd...
-Nem tudom...mintegy, majd előadás után kisütünk valamit, addig is maradj itt és ne mozdulj!-válaszolta parancsolóan, majd a szoba egyik sarkába irányitott és letérdeltetett egy párnára.
Ő maga meg eltűnt...hogy hová...gőzm sem volt...
Az előadás elkezdődött....a függöny elhúzódott, odakint nagy tapsvihar árasztotta el a termet, a gésák kezükben a shamimaszenükkel kivonultak a színpadra, míg a többiek pillangók módjára, legyezőjüket kecsesen lengetve táncolni kezdtek.
Én egy darabig ültem, aztán megelégeltem a várakozást és elhatároztam, hogy itt az ideje a tettek mezejére lépnem. Felálltam majd settenkedve elhagytam a termet, ha jól emlékeztem Kazuko a jobboldali kijáraton távozott, hát rosszul sejtettem...
Sántikálva elindultam végig a tágas folyósón, most nem voltam képes koncentrálni, sem a szaglásom, sem a hallásom nem volt éles, nem is csoda, hogy bajba keveredtem.
Annyira lefoglaltak sajgó lábaim, hogy észre sem vettem, hogy belerohantam valakibe, csak akkor eszméltem fel mikor valaki egy kényes sikoly következtében megtaszított.
-Mi van? Talán vak vagy?-förmedt rám egy vékony, nőies hang.
Megtántorodtam és nekitámaszkodtam a falnak....a nagy lendülettől lecsúszott parókám és aláomlott lilás-zöldes hosszú hajam, értetlenül emeltem fel tekintetem az előttem álló nőre.
Ahogy pillantásunk összetalálkozott, mindkettőnket elöntött a heves gyülölet, egy meglehetősen antipatikus méykék tekintettel találtam szemben magam, amint -gyülölködve és talán egy picit irigykedve nézett végig kibomló hajamon.
-Gomen!-böktem ki végül, majd megpróbáltam elhaladni a nő mellett, de az erőszakosan megfogta karomat és megállított.
-Mégis mit képzelsz magadról gésa? Hogy merészelsz tiszteletlen lenni Amaya Úrnővel?-szó mi szó nagyon fennhordta az orrát és az igazat megvallva minden oka meg volt rá, azonkívül, hogy hercegnő volt, szép yasha is volt.
Világoskék haja díszes kontyban volt feltűzve és ezüstszínű pillangok díszítették hajkoronáját, hegyes fülei mögött hullámos tincsek rejtőztek, mélykék szemei mandulavágásuak és nagyok voltak, halványbarna szemöldök és szempilla övezte őket, orra fitos volt és kicsi....vékony ajkait vörös rúzs vastagította meg, púder nélkül is makulátlanul fehér volt a bőre, arcán egy-egy ezüstszínű méregcsík villogott, amikre látszólag nagyon is büszke volt. Egy fél fejjel alacsonyabb volt mint én, viszont geták nélkül kb. Egyforma magasságúak lehettünk, termetét nőies idomok fedték, meseszép fehér kimonót viselt, aranyszínű virágokkal és pillangókkal díszítve.
Ő volt Amaya, Sesshomaru menyasszonya, Észak Úrnője, az ellenségem, megvetően nézett rám, egyik szemöldökét kecsesen felhúzva jelezte, hogy válaszra vár.
Be kellett ismernem szép teremtés volt, viszont hihetetlen nagyképűsége és hiúsága a szememben csúnyává varázsolta őt.
Mikor megpillantotta zöld szemeim és színes hajam tudatosult benne, hogy nem
Halandóval, hanem démonnal van dolga, néhány lépést hátrált, de továbbra is felsőbbrendűen nézett a szemembe.
-Te nekem nem vagy az Úrnőm!-válaszoltam ugyanolyan fennhangon, majd reakcióját meg sem várva faképnél hagytam.
-Ez hallatlan, ezt a tiszteletlenséget!-hallottam még hisztérikus kitörését.
Egy hisztis kis liba, ez volt az első benyomásom Amayáról, akkor még nem is sejtettem, hogy mekkora hatással lesz rám az ő személye, ekkor még nem fedeztem fel benne az ellenséget, mint ahogy ő sem bennem, most csak a pillanatnyi gyűlölet vakított el minket, nem is sejtettük, hogy néhány év múlva más körülmények között fogunk találkozni.
Amaya szépsége arra sarkalt, hogy bátorságot merítsek és valami olyat tegyek, amit talán nem kellett volna. Tudtam, hogy ha győzni akarok, akkor messzire le kell köröznöm Amayát...tehát valami olyat kell tennem, amit ő biztosan nem tud megcsinálni....
És ekkor megvilágosodtam....megfordultam majd a színpad fele vettem az irányom....
Mire visszaértem már csak négy gésa maradt bent, a többiek elvonultak a férfiakat szórakoztatni...mikor beléptem az egyikük ízgatottan nekem rontott.
-Úgy-e te is a mizuagéra jöttél?-szemei ízgatottan fénylettek, rém ideges volt.
„ Mizuage?-kérdeztem magamtól, lökésem sem volt, hogy mit jelenthet...szószerint vizet felemelni....amiből arra következtettem, hogy bizonyára italt kell majd töltenem a vendégeknek.
-Jaj persze, jóhogy!-válaszoltam lelkesen, miközben Kazuko után kutattam.
-Én olyan ízgatott vagyok....olyan régóta várok erre az alkalomra!-fecsegett tovább a lány, nem értettem miért olyan ízgatott ettől a „vízhordás” izétől, de ráhagytam, had örüljön.
-Aha...én is!-dobtam oda neki.
Ezzel egyidőben belépett egy idősebb gésa, ízgatottan csapkodott ide-oda legyezőjével majd terelni kezdett ötünket ki a színpadra.
-Igyekezzetek lányok, a Nagyúrak már várnak titeket!
Nem ellenkeztem, lesz ami lesz, engedelmesen követtem a többi lányt ki a színpadra.
A fények egyenesen a szemembe világítottak így nem láttam semmit...
AJÁNLOM AZ OLDALT
