Ahogy kiléptem a fényre úgy jött elő újból szorongásom és rá kellett jönnöm, hogy félek, nagyonis félek...megálltam a színpad közepén...és vártam...vártam a többi gésára...de ők nem jöttek...egyedül voltam és lehet, hogy ostobán hangzik, de hihetetlenül magányosnak éreztem magam...
Minden pillantás rám szegeződött, végigfutott a hátamon a hideg amikor a kíváncsi démoni tekintetek védtelen testemre tapadtak...aztán valami olyan történt, amire egész biztosan nem számítottam...
Nem láthattam a közönségem, ugyanis csak a színpad volt kivilágítva, viszont azt világosan hallottam, ahogy valaki dühösen felmordul, majd eltörik egy csésze...hallottam amint szilánkjai csörögve a földre hullanak...majd a csésze tartalma a földre folyik...aztán erős démonvér szagát éreztem a levegőbe...valaki kezében most pattant el éppen egy szakéspohár, az illető megvágta magát...és dühöng...nem kellett nagy tehetség ahhoz, hogy rájöjjek Sesshomaru az...így csak rémülten összerezzentem, majd hátrálni próbáltam...
Hallottam még, amint lenn számomra érthetetlen számokat mondanak, aztán arra is felfigyeltem, hogy egyre többen tesznek ajánlatot...valamire...akkor még nem értettem mi folyik itt és sajnos túl későn jöttem rá...
Pár perc múlva lassan az összes mécses lángra lobbant és a terem újra kivilágosodott, sokan voltak, de én csak egy valakit láttam, velem szemben ült, távol, de mégis oly közel, hogy már szinte magamon éreztem jéghideg lehelletét, megijedtem az időnként vörössé válló, vészjósló szempártól...Sesshomaru egész lénye mérhetetlen haragot sugárzott...és rám volt dühös...most is, mint mindig...
Nagyot csalódtam viselkedését látván, azt hittem, hogyha most meglát majd felugrik és idejön hozzám, de nem így tett, feszülten ült és mérgesen nézett, ha pillantással ölni lehetett volna, biztos vagyok benne, hogy már régen alulról szagolnám az ibolyát.
Egy darabig még álltam indulatos tekintetét, aztán már kénytelen voltam elfordítani fejem és máshová néznem...de bárhová is néztem csak őt láttam, szemeim szikráztak, lábam remegett, torkomba óriási gombóc nőt, mintegy sírás előjeleként...kényelmetlen helyzetben voltam, nem tudtam mit kellene tennem, vagy mondanom...
Aztán mint egy égi segítségként Kazuko is belépett a terembe, kezében tálca...poharakkal tele....ahogy pillantásunk összetalálkozott kezei elnehezedtek, ő meg ügyetlenül kiejtette a tálcát a kezéből....a hatalmas csörömpölés egy szívdobbanásnyi időre szemlélőim figyelmét is elvonta...ez a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy erőm összeszedve teleportáljam magam...vissza a terem másik oldalába...
Mire feleszméltem már ott álltam, de velem szemben állt barátnőm Kazuko is, arca hófehér volt, szemei elkerekedtek, ajkai remegtek, nagyon fusztrált volt.
-Mit tettél te ostoba?-kapott karom után, majd zavarában megrángatott.
-Nani? Neked meg mi bajod van?-téptem ki karom kezei közül majd néhány lépést hátráltam.
Ő erre talán még dühösebb lett, ízgatottan húzta fel szemöldökeit majd egészen remegő, drasztikus hangon folytatta:
-Hát nem érted? Nem megkértelek szépen, hogy ne mozdulj?
-Ugyan már, miért kell ekkora feneket kerekítened mindennek, nem lett semmi bajom, hisz itt vagyok! Csupán felderítettem a terepet!-értetlenkedtem én.
-Te felelőtlen, meggondolatlan, buta kis liba!-hangját vészesen felemelte, és be kell vallanom, hogy megrémültem, még soha nem láttam ennyire dühösnek.
-Azzal, hogy oda kisétáltál elérted azt, hogy mizuagét követeljenek tőled!-harsogta fejvesztve.
De hiába a magyarázat én ettől még nem lettem okosabb.
-Jaj úgyan már, mit mizuagéztok itt össze-vissza, a fenébe is Kazuko, ki nem tud egy tál vizet felemelni? Nagy ügy!
Kazuko szemei kiguvadtak, homlokon csapta magát, majd úgy nézett rám, mint egy sült bolondra:
-A Kamik nevére, Miwako...vizet felemelni? Hát neked fogalmad sincs arról, hogy mit jelent a mizuage?
Erre már én is elhallkultam, kezdtem rájönni arra, hogy valamit én nagyon elrontottam.
-Miért nem az?-kérdeztem vissza félénken.
-Dehogy! Agésa-jelölt életében fontos esemény a mizuage, a szüzesség elvesztését jelenti, férfiak elkezdenek az okija vezetőjénél licitálni a jelölt mizuagéjára .Aki a több pénzt ígéri, az veheti el a gésa szüzességét! Jelen pillanatban kint a te mizuagédért folyik a harc!
-Hogy mi?-szörnyedtem el, majd rémülten a fuszuma felé hátráltam.
-Bizony…nagy bajban vagy, gyere, el kell tűnnünk innen…míg folyik a licitálás…
De még be sem fejezhette mondatát máris elhúzódtak a függönyök majd megjelent az az öreg gésa, aki idáig a kastélyba kalauzolt minket. Mikor meglátott engem arca felderült, majd hozzám sietett és kezem megfogva próbált kivonszolni a színpadra.
-El sem hiszem…te lány nagyon sok pénzt kerestél az okijánknak!
-Eressze el! Félreértés történt!-vágott közbe Kazuko majd az öregasszony elé állt.-Miwako nem gésa, de még gésa-jelölt sem…egy tévedés folytán került ide…de már itt sem vagyunk…-és nyúlt volna már utánnam, mikor az öregasszony dühösen elrántott…
-Na ide figyeljenek kisasszonykák!-csattant fel harciasan- Engem jelen pillanatban egyáltalán nem érdekel, hogy ki ki az és, hogy mi van vele, ez a lány, lehet bárki…soha nem látott összeget keresett nekem, szóval most szépen kimegy és úgy viselkedik ahogy én azt elvárom…gésának van öltözve…tehát ha az, hanem az, közénk tartozik…és mivel közénk tartozik én parancsolok neki!-azzal már vonszolt is maga után.
-Engedjen el!!! Ezt nem teheti…én egy tisztességes lány vagyok…itt egy nagy félreértés történt, nekem beszélnem kell Sesshomaruval…ő…ő majd mindent megmagyaráz!-hadartam és megpróbáltam lábaim megvetve fékezni magam.
Az öreg gésa hajthatatlan volt, mikor már látta, hogy fizikai erejével nem bír velem, varázserejét is elővette…váratlan, folytogató szorítást éreztem…de hiába kaptam kezem nyakamhoz, ott nem volt semmi…viszont mégis éreztem, hogy lassan megnyuvadok…Kazuko ijedten felhördült…
-Jól figyelj rám kisasszonyka, mert csak egyszer mondom el! –mormogta a vénasszony.
-Nem érdekel, hogy ki vagy és honnan jöttél, tőlem hercegkisasszony is lehetsz, de mai estén gésa vagy! Megértetted???-olyan gyilkos tekintettel nézett rám, hogy én feszülten nyeltem egy nagyot majd már épp beszédre nyítottam volna a számat mikor ismét érezni kezdtem azt a folytogató érzést és valami ismeretlen erő húzni, vonzani kezdett a színpad felé, mikor már elértük volna a vörös függönyt a szorítás abbamaradt, helyette az öregasszony markolta meg karomat, de úgy, hogy muszáj volt felszisszennem.
Elhúzta egy picit a függönyt majd a réshez nyomta a fejem.
-Nézz körül!-suttogta haragosan.
-Látod ezeket a démonokat? Miattad vannak itt…
-De…-próbáltam ellenkezni, hasztalan.
-Van fogalmad arról, hogy mit tennének ha most kimennék és kijelenteném, hogy érdeklődésük tárgya kereket oldott? Az ég szerelmére buta lány, hát vérfürdőt akarsz?
Be kellett látnom nagyonis igaza van, már megint bajba kevertem önmagam és még van képem másokat hibáztatni, ahelyett, hogy megpróbálnék önerőből, a magam módszereivel kimászni a csávából…ha már ekkora galamajkát csináltam, akkor az a minimum, hogy megpróbálom menteni a menthetőt…ha létezik egyáltalán ilyen.
Tehát most mély levegőt veszünk…kifújjuk…aztán szépen kisétálunk oda és majd csak lesz valahogy….ha kellek Sesshomarunak, akkor ő majd segít rajtam, ha egyáltalán kellek neki…hanem meg ott van Tsukoiumaru is…nem érhet semmi baj….
-Megértettem!-bólintottam erőltetett nyugodtsággal, majd határozottan folytattam:-Nos akkor ne várakoztassuk meg a vendégeket!
És már indultam is volna ki az öregasszonnyal mikor Kazuko elszörnyedt ábrázatával találtam szemben magam.
-Mi? Neked teljesen elment az eszed? Most nincs időnk kamikazet játszani….meneküljünk míg lehet!-azzal már indult is a kijárat felé, de megtorppant, mikor észre vette, hogy nem követem értetlenül megfordult.
-Nézd, ha te most kimész arra a színpadra…nincsenek azok a kamik, akik kimenthetnének a saját csapdád fogságából!-olyan határozott és őszinte volt, hogy már majdnem meggondoltam magam.
-Kazuko-chan!-léptem közel hozzá.-Az életben néha drasztikus lépésekhez kell folyamodnunk, ha vissza szeretnénk kapni valamit, ami már nem a miénk!!-feleltem prófétaian, magam is meglepődtem, hogy hogy tudtam ilyesmit kitalálni???
-Sesshomaru? És mondd megéri?
Egy pillanatra elhalkultam majd mosolyogva válaszoltam:
-Igen…azt hiszem megéri!!!-azzal elindultam a színpad felé.
-Ja és Kazuko-chan, ha nem úgy sülne el a dolog, ahogy kellene, akkor…hívd Tsukoiumarut!-fordultam még vissza, majd kiléptem a fényáradatba.
Odakint már türelmetlenül vártak rám, éreztem a felgyülemlett feszültséget a levegőben…újból azt tettem, amit először megálltam és vártam…
Az öreg gésa egy pergament tekercset nyított szét majd olvasni kezdett, neveket olvasot fel és számokat…a mizuage patrónusok nevét és ajánlatát…ez elég sokáig tartott, de számomra villanásnyi gyorsasággal telt az idő.
Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy összegnél megállnak és senki nem jelentkezik többé…
-Meg kell hagyni ekkora összegért már egy országot is vehetnék magamnak, de azt hiszem, hogy most másra vágyom!-hallottam egy kéjenc hangot valahonnan hátulról, nem mertem felnézni, egyrészt mert nem akartam még jobban undorodni, másrészt meg azért mert nem akartam látni Sesshomarut.
Az idegen démon kijelentésére a vendégek hangosan felnevettek, én meg azt hiszem, hogy fültövig vörös lettem.
-Senki többet?-szóllt végre közbe a gésa.
Reménykedve vártam, hogy Sesshomaru jelentkezzék, de nem tette, mereven, tuskó módjára ült és csak bámult maga elé, mintha ez az egész nem is velem, hanem egy számára ismeretlen nővel történne.
Na és nem is beszélve arról, hogy micsoda élményt váltott ki belőlem a kéjenc démon kinézete, bár ne néztem volna rá, még most is felfordul a gyomrom hacsak rá gondolok….hű de ronda volt…
Kezdtem kétségbeesni…tudtam vesztésre állok és ha nem történik valami csoda veszíteni is fogok…
-Arra vágyom, hogy meglepjem leendő szövetségesem, Sesshomaru-samát, Nyugat hercegét…és ezennel ünnepélyesen átnyújtom neki e virágszálat…-úgy megdöbbentem a démon szavai hallatán, hogy csak szédülten kapkodtama fejem ide-oda…
-Mit szólsz Sesshomaru, hogyan szeretnéd tölteni az útolsó szabad éjszakád?-azzal a förtelmes démon Sesshomaru felé fordult, az inuyoukai méltóságteljesen emelkedett fel helyéről…
Szívem parányira összeszorult, úgy kalapált, hogy majd kiugrott helyéből…lábaim remegtek…most dől el a sorsom…
Sesshomaru egy aprót biccentett leendő apósa felé majd fennhangon így szólt:
-Nem kell…-ez a mondat olyan egyszerű és érthető volt, hogy megértése senkinek nem okozott gondot rajtam kívül, én viszont azt hittem rosszul hallok…könnyeim mintegy parancsszóra potyogni kezdtek….megremegtem…majd hangosan felzokogtam…naná, hogy mindenkinek feltűnt a viselkedésem…ekkor jött el az a pont mikor már azt mondtam, hogy elég, nem csinálom tovább, kimonóm alját megemelve, leszaladtam a színpad melletti lépcsőn, időközben lerúgtam gettáim és mezítláb szaladtam tovább…mikor már kiértem a teremből megtorpantam a sötét folyósón és leguggoltam majd sírni kezdtem és sírtam és sírtam, olyan keservesen, hogy az egész palota zengett belé.
Persze elrohanntam még mielőtt Sesshomaru befejezhette volna mondatát…mint később kiderült, szavai nem egészen úgy hangzottak, mint ahogy én azt hallottam…
-Nem kell-ezek voltak az első szavai-….ingyen…fizetek érte!-ez volt a mondat másik fele, de ezt már nem hallhattam.
Elkeseredetten zokogtam egymagamban, magányosan a sötét folyósón, a világ összes átkát magamra szítottam, haragudtam magamra, amiért mindent elrontottam…ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben mikor Kazuko váratlanul, loholva előttem termett.
Azt hittem, hogy ő is dühöngeni fog, de nem volt dühös, sőt boldognak látszott, nem tudtam mire vélni ezt.
Hamiskás mosoly bújkált ajkain, majd rejtélyes hangon így szólt:
-Enyje, enyje buta lány! Te meg mit csinálsz itt? Ne vesztegesd az időt bömbölésre, Sesshomaru Nagyúr beszélni óhajt veled!
-Mit akar még tőlem? Nincs szükségem a szidalmaira…annélkül is tudom, mit tettem!-feleltem makacsul, majd hátat fordítottam barátnőmnek és halkan szippogni kezdtem.
-Fújd ki az orrod és gyre, annyit ne magyarázz!-válaszolta ő, majd hevesen elkapta a kezem és vonszolni kezdett maga után.
Én kisírt szemekkel, elkeseredett, savanyú ábrázattal, követtem őt…már nem érdekelt hová visz…
Sokáig vonszolt, fel, majd le a lépcsőkön, aztán megálltunk egy fuszuma előtt.
Kazuko ragyogó arccal fordított maga felé:
-Szedd össze magad…és ne legyél ilyen morcos…na…Miwako-chan…gyerünk…!-de bárhogy is bíztatott én úgy el voltam keseredve, hogy képtelen voltam mosolyogni.
Ő elhúzta a fuszumát majd betesékelt.
-Figyelj most alkalmad nyílik elmondani Sesshomarunak, hogy mit érzel iránta…ez az útolsó alkalom, ne szalaszd el!Szedd össz magad!
Én keserűen elhúztam számat:
-Minek, most már úgyis mindegy!
-Nem dehogyis mindegy….itt az idő, most vagy soha…és én azt mondom most!-ezek voltak Kazuko útolsó szavai, majd maga után behúzva a fuszumát eltűnt és magamra hagyott.
A szobában nem volt senki, így magányomban ismét szipogni kezdtem, leültem a futonra majd csendesen pityeregtem egy sort.
A fejemben versenyautóként száguldoztak a gondolatok, az adrenalinom valahol a végtelenségben járt, idegességemben már a körömrágásig is majdnem eljutottam…
Nem tudtam, hogy mit fogok majd mondani….ha Sesshomaru megjön…már milliószor elképzeltem, hogy egyszer majd elmondom neki, hogy mit érzek…de most minden tervem füstbe ment…azt hiszem nem volt egy ép gondolatom.
Aztán egyszercsak megéreztem egy furcsa, kellemes illatot, az ő illatát…aztán egy erős démoni aura közeledett felém…hangtalan lépteiből is megtudtam állapítani, hogy Sesshomaru közeledik, remegni, izzadni kezdtem az idegességtől…felugrottam és álltam, mint a feszület, várva hogy benyísson és belépjen…
Szerencsére…vagy szerencsétlenségre…nem kellett sokat várnom, a fuszuma elhúzódott…és a félhomályos gyertyafényben megjelent…Sesshomaru…
AJÁNLOM AZ OLDALT
