3. fejezet

Kagome hátát sütni kezdte a hideg csempe, amiből a fürdőkád készült. Ujjait a nya-
kán díszelgő nyomokra fektette, miközben egyetlen pontba meredt. A tegnap este
olyan valóságosnak tűnt és most arra kell rájönnie, hogy igaz is volt. Vagy ezt is ő
okozta saját magának, akárcsak a vágyakat, amiket igyekezett elnyomni, de amióta
látta a férfit, újból előjöttek. Nem. Ahogy ölelte, ahogy beszélt...de ami utána jött.
Még sohasem látta a férfit ennyire dühösnek és be kellett vallania magának, hogy
megijedt tőle. De biztos, hogy InuYasha volt az? Nagy nehezen feltápászkodott és
újból kézbe vette a fésűt és ezúttal valóban rendbe hozta a haját. Aztán beállt a
zuhany alá és magára engedte a jéghideg vizet, hogy felébredjen.

Amikor fehér köntösben kilépett a nappaliba, az anyja már várta. Hozatott fel reg-
gelit is, mivel a lány orrát megcsapta a frissen főzött kávé illata. A nő zöld nadrág-
ban és fehér pulóverben üldögélt a kanapén és egy újságot lapozgatott. Aztán ész-
revette a lányát és elmosolyodott.
- Szia! - dalolta csevegő hangon. - Kérsz kávét? Még meleg.
Kagome bólintott és helyet foglalt a fotelben.
- Képzeld! Zack mondta, hogy nagyon... - majd felé nyújtotta a csészét mosolyog-
va, de el is komorodott. - Mi az ott a nyakadon?
Kagome végigsimított a nyakán.
- InuYasha tette. - jelentette ki komolyan, miközben állta anyja tekintetét. - Az
éjjel csinálta. Úgy döntött, hogy miközben szeretkezünk, számon kéri rajtam azt
a szándékos vetélés dolgot. Fogalmam sincs, honnan tudta meg.
Kagome anyja flegmán elhúzta a száját.
- Biztosan böngészett a neten. - kortyolt bele a saját csészéjébe a nő.
- Anya, tudod, hogy cinikus vagy? - kérdezte a lány mérgesen.
- Tudod, hogy idióta vagy? - vágott vissza kimért stílusban a nő és letette a kávét.
Kagome először keresztbe tette a lábát, de látta, hogy anyja ismét szóra nyitja a
száját és mielőtt a nő megszólalhatott volna, felállt.
- InuYasha itt született. Cornell Cityben. Amikor itt jártunk, megkérte a kezem.
Ebben a szobában. De előtte elmonta, hogy van egy monda, ami szerint ez a vá-
ros átkozott. Hogy mindenkit, aki itt született, utóléri a végzete. - anyjára nézett,
aki rezzenéstelen arccal hallgatta. - Őt utólérte mama. És úgy látszik már azoknak
sincs nyugalma, akik kapcsolatban álltak illetve állnak vele.
A nő végigfuttatta nyelvét felső fogsorán, majd tekintete a lánya nyakán lévő kék
foltokra siklott. Túl erősek és szabályosak ahhoz, hogy Kagome maga csinálhatta
volna. Zack szereti és nem bántaná. De nem is hallott senkit bejönni, hiszen ő a lá-
nya melletti szobában lakott. Látta, hogy Kagome egyedül jött haza, a testőr pedig
végig az ajtó előtt állt.
- Ez szép. Nem elég, hogy csak egy vacak ügyvéd volt, aki elcsavarta a fejed és
fel is csinált, még átkozott is. Ismételten csak gratulálni tudok. - mondta fagyosan.
És ráadásul idehozott egy átkozott faluba, ami által te is az lettél. Gratulálok!
- Te mindig is utáltad őt. Mert ő rajongott értem. Ellenszemben apámmal, aki ott
csalt meg téged, ahol és akivel csak tudott. - vágott vissza Kagome.
- Ne merészeld belekeverni apádat! - kiabálta az anyja hidegen. - Ne hasonlítsd
egy félszellemhez! Ez a férfi teljesen elvette az eszedet. Én már akkor tudtam, hogy
nem lesz ennek jó vége. Teljesen tönkretett. Pedig milyen sikeres voltál.
- Akkor voltam sikeres, amikor volt kihez hazamennem. És köszönöm neki azt a
három évet, amit eddig töltöttünk és azt a többit, amit ezután fogunk. - mosolyo-
dott el Kagome.
- Mégis mit köszönsz neki? Hogy megátkozta a családot, azután elpatkolt. És itt
hagyott minket is megbűvölve? - tárta szét cinikusan a karjait a nő, mire a lány be-
lekapott anyja rövidre nyírt, fekete hajába.
- Takarodj innen! Az életemből! Soha többé nem akarlak látni. Soha többé! Szülj
magadnak egy másik gyereket, aki majd megvalósítja a te be nem következett ál-
maidat. Nem csodálkozom, hogy apa meghalt. Te kergetted a halálba! Te, ahogy
engem is a szétesés szélére sodorsz ezzel az állandó munkával, meg koncertekkel.
Elég! Ezt még megcsinálom, aztán vége.
Amikor elengedte anyját, a nő hátrált egy lépést.
- Felhívom doktor Fullont. Majd ő beszél veled. - kapta fel a táskáját és az ajtó
felé futott.

Kagome közömbösen bámult a fotelben helyet foglaló férfire, aki furcsán méregette.
- Elkezdjük doktor úr? - unta el a csendet, ami beállt.
- Szólíts nyugodtan Chrisnek, hiszen majdnem ugyanannyi évesek vagyunk. - mosoly-
gott, de amikor látta, hogy a lány nem viszonozza, elkomorodott. - Akkor kezdjük.
Kagome. Mesélj magadról!
Kagome felállt és kihúzta magát.
- Tűnj innen! Téged csak az anyám küldött ide! - mutatott az ajtóra a lány.
Chris érdeklődve nézett Kagomera.
- Most mit érzel? - kérdezte higgadtan.
- Semmit. - vágta rá Kagome. - Semmit, ami rád tartozna.
- Miért vagy dühös? - kíváncsiskodott halkan, miközben le sem vette a szemét a lány-
ról.
- Egyáltalán nem vagyok dühös! - fakadt ki Kagome és fel-alá járkált. - Jól vagyok.
- Mit reggeliztél ma? - váltott témát Chris.
- Nem mindegy! - túrt bele a hajába Kagome. - Kávét ittam.
- Miért vagy ideges? - nézett a lány barna szemeibe, akinek kezdett összeomlani a vé-
delme.
- Nem vagyok ideges. - suttogta Kagome. - Én...csak...
- Mondd Kagome, mit érzel most? Ebben a pillanatban?
Kagome lerogyott a kanapéra és arcát a kezeibe temette.
- Fájdalmat, haragot, csalódottságot. - suttogta bele a tenyerébe. - Bizonytalanságot, hi-
tetlenséget.
Chris az állát vakargatva figyelte a lány szavait.
- Miben vagy hitetlen? - kérdezte a férfi halkan.
Kagome látványosan sóhajtott.
- Az életben. Abban, amit eddig a létről gondoltam. Nem tudom, hogy mit hihetek el és
mit nem ebből az egészből.
- Mi a rossz az életben Kagome? - érdeklődött Chris.
- A magány. - válaszolta őszintén a lány. - Mindenki ismer, mégsem tudnak rólam sem-
mit. Mindent megadnának, nekem mégsem kell semmi.
- Mit adnál ezekért cserébe? - kíváncsiskodott a pszichiáter.
- Nekem egyetlen emberre van szükségem. Ő pedig InuYasha. - bukott ki belőle.
- Milyen volt InuYasha? - kérdezte.
- Kedves, jóképű, segítőkész...ááá...felesleges ragoznom. Tökéletes. - mondta a lány.
- Mindenkinek van titka. Neki mi volt? - érdeklődött Chris.
Kagome elmosolyodott.
- Ő maximálisan öszinte volt velem. - jelentette ki szinte vidáman.
- Naiv vagy Kagome. Soha senki nem őszinte teljesen a párjával, még akkor sem, ha
ő annak hiszi. Mindent tudtál róla?
Kagome szemeiben düh villant.
- Igen, mindent.
- Hol vannak a szülei? - kérdezte dallamosan.
- Meghaltak egy balesetben, még amikor nagyon kicsi volt. - mondta higgadtan a lány.
Chris nevetve csóválta a fejét és egy papírt húzott elő a fekete aktatáskájából.
- Nézzük csak! Nézzük csak! InuYasha, született Cornell City, ezerkilencszáznyolcvan-
öt, március huszadikán, általános iskola Yokinóban, négy év szintén itt a neves Heppl
Mertz Gimnáziumban, ahol színjelesre érettségizett és egyenes úton került be a világ
egyik legnívósabb egyetemére a Yalere. Apja szellem, születési és halálozási ideje is-
meretlen, ahogy ez általában lenni szokott. Anyja halandó, Sino Zen, született Cornell
City, ezerkilencszázhatvanhat, április tíz. Ápolónőként dolgozott, de egy végzetes hiba
miatt kirúgták. Ezeket például tudtad? - kérdezte dicsfényben úszva Chris.
- Nem, nem tudtam. Na és? - flegmázott Kagome, akinek az előbbi pár perc bogarat
ültetett a fülébe.
- Ha figyeltél volna most tudnád... - állt fel és egy sárga cetlit tolt a lány elé. -...hogy az
anyja nagyon is életben van. És ha nem beszélt róla, akkor ez csak azért lehetett, mert
ő sem tartotta vele a kapcsolatot. Itt a címe. Ha van bátorságod és akaraterőd, akkor
keresd fel és csevegj vele! Ami pedig a vízióidat illeti. - itt tekintete találkozott a lányéval.
- Anyád mesélt róla. Erre azt tudom mondani, hogy olyasmi, mint a virtuális valóság. Ami-
kor erősen koncentrálsz rá, akkor befurakodik a tudatodba egy kép, ami olyan, mintha
ott lenne. A szeretkezés dolog is hasonló. Tulajdonképpen rá gondolsz, de önmagadat
elégíted ki. Ez tudomány. - érintette össze ujjait.
Kagome gúnyos mosolyra húzta a száját.
- Akkor ezt mivel magyarázod? - húzta le szürke garbója nyakát, megmutatva a kék
foltokat.
Chris arcáról egy pillanatra lefagyott az önelégült mosoly.
- Mi történt? - kérdezte közömbös hangot erőltetve.
- Ő tette. A vízióm. - elégedetten mosolygott Chris tanácstalan arcán.
Chris, aki időközben visszaült a fotelbe, előrehajolt.
- Elismerem, tíz éve praktizálok, de ilyen komplikált beteggel, mint te vagy, nem talál-
koztam. - nevetett kényszeredetten.
- Tudsz valamit az átokról? - most Kagome kérdezett.
Chris elmosolyodott.
- Hallottam ezt-azt. De nem hiszem, hogy ez lenne. - aztán a lány előtti cetlire pillantott.
- De van valaki, aki jobban felvilágosítana erről.
Kagome bólintott és zsebre rakta a papírt.

Kagome kiszállt az autóból és zsebre vágta a slusszkulcsot, ahonnan előbb elővette a
címet. Minden stimmel. Egy apró, rózsaszínű ház előtt álldogált, amelyet fehér deszka-
kerítés vett körül. Amíg a bejárati ajtó felé sétált, szemügyre vette a kicsiny kertet, a-
melyben különféle virágok sorakoztak katonás rendben. Fellépdelt a három lépcső-
fokon a teraszra, majd megnyomta a piros gombot és megszólalt a csengő. Kisvártat-
va egy nő nyitott ajtót. Kagome egy őszes hajú, kövérkés asszonnyal találta magát
szemben, aki gyászruhát viselt.
- Üdvözlöm! - nyújtotta a kezét Kagome, de amikor tekintete találkozott a nőével, fél-
ve visszahúzta. - Kagome Higurashi vagyok.
Az asszony hűvösen nézett a lányra.
- Mit akar tőlem? Nem kapta már meg a fiamat? - kérdezte szigorúan és a merev hang
hallatán Kagome hátán végigfutott a hideg.
- Én csak beszélni szeretnék Önnel! - majd összekulcsolta kezeit. - Kérem!
A nő dühösen bólintott és beengedte a lányt. A nappaliban kínálta hellyel. Kagome arra
gondolt, hogy a kívülről egyszerűnek tűnő ház ugyancsak drága bútorokkal van berendez-
ve. Miből futja egy munkanélküli volt nővérnek ilyesmire?
- Üljön le! - mutatott egy arab szófára az asszony, amely egyik végében ő maga is helyet
foglalt.
Kagome engedelmeskedett és keresztbe tette a lábát. Igen rövid szoknyája most még
jobban felcsúszott, amivel kiérdemelt egy igen szigorú pillantást. Inkább lerakta és kihúz-
ta magát.
- Meggyászoltam a fiát. - bökte ki, de ez nagyon idiótán hangzott. Mér egy hete sem te-
mették el, ő pedig piros kosztümben flangál. De kell egyáltalán gyászolnia valakit?
- Látom. - jelentette ki keményen a nő.
- Nézze! Én nem akarok semmi rosszat... - kezdte a lány.
- Hát persze, hogy nem. - mosolygott nyájasan a nő. - Hiszen már megtette.
Kagome érezte, hogy nem lesz könnyű, de ennyire.
- Asszonyom én...
-... maga elcsavarta a fiam fejét, akit aztán a halálba taszított. Maga tehet arról, hogy az
én egyetlen kisfiam... - mélyen beszívta a levegőt, amiből Kagome arra következtetett,
hogy valami nem stimmel vagy csak tartani akarja a konzervatív látszatot. -...halott.
Akárcsak az anyám. - gondolta Kagome. - Jól elbeszélgetnének.
- Asszonyom! - kezdte a lány halkan. - Szeretném, ha meghallgatna.
- Maga sem hallgatott meg engem. - szorította össze a fogát az asszony.
Kagome csodálkozva nézett rá.
- Mikor? - kérdezte.
A nő ujjait összekulcsolta az ölében és kihúzta magát.
- Amikor azt kértem, hogy a fiam temetésén én is a koporsó mellett álhassak. De a maga
testőrei nem engedtek oda. Engem! Az édesanyját, mert maga össze volt törve. Egy elké-
nyeztetett kis énekesnőcske, aki most szomorú, mert meghalt a bábja. Kénytelen voltam
beállni a gorillái mögé, akiktől semmit nem láttam. Nagyon kicsi választott el a botránytól,
de a fiam ezt nem érdemelte volna meg.
Kagome erről nem tudott. Valószínüleg az anyja intézkedett így, de még beszélnek róla.
- Sajnálom. - bökte ki szomorúan.
- Maga csak ne sajnálja! - emelte meg a hangját az asszony. - Elvette tőlem a fiamat. Úgy
elbolondította, hogy az egyik barátnőmet sem vette észre.Maga egy kis cafka, aki kihasz-
nálta a fiamat, mert ő nagyon tudott szeretni.
Kagome kezdett mérges lenni.
- Mikor beszélt utoljára a fiával? - kérdezte a lány hűvösen.
Az asszony szeme egy pillanatra megrebbent.
- Egy hete. - válaszolta.
- Ez nem igaz. - mondta higgadtan Kagome. - Mert egy hete velem volt. Egész nap szeret-
keztünk és ki sem keltünk az ágyból. Nem emelte fel a telefont sem akkor, sem máskor.
Ismerje be, hogy évek óta nem beszélt vele!
Az asszony szemei összeszűkültek.
- Honnan veszi ezt az őrültséget? - suttogta hidegen a nő. - És kíméljen meg engem a per-
verz magánéletüktől, a fiamról van szó az isten szerelmére!
Kagome halkabban kezdett beszélni.
- InuYasha azt mondta, hogy maguk meghaltak egy balesetben, amikor ő még csak tíz
éves volt. Egy pszichiáter adta meg a címét, mert én azt sem tudtam, hogyan hívják Önt.
InuYasha sohasem említette meg sem Önt, sem pedig az apját. - a nő elé térdelt, aki cso-
dálkozva nézett a lány könnyes szemeibe. - Higgyen nekem! - szorította meg az asszony
kezeit. - Én szerettem a fiát. Úgy, mint senki mást ebben az életben. Kérem!
A nő nagyot sóhajtott.
- Mit akar tudni?
Kagome halványan elmosolyodott és visszaült az asszony mellé.
- Meséljen nekem erről a városról! - mondta a lány. - InuYasháról! Valamiről, ami köze-
lebb visz engem ehhez. - kötötte ki a fehér selyemkendőt, ami sebeit díszítette. - A fia
csinálta. - és amikor a nő szeme elkerekedett, mosolyogni kezdett. - Aztán én jövök.