6. fejezet

Kagome anyja a reggeli napilapot olvasta a szálloda halljában, amikor csatlakozott
hozzá Zack. Miután leült, töltött magának egy pohár narancslevet és a nőt nézte, aki
szemeit futtatta a sorok között.
- Mit olvasol? - törte meg a csendet.
Kagome anyja fel sem nézett, de egy flegma választ elejtett.
- Szerintem látszik rajta, hogy ez egy újság. Vagy nem? - kérdezte és összehajtogat-
va letette az asztal szélére.
Zack felhúzta a szemöldökét.
- Még mindig nem beszéltek? - érdeklődött.
A nő mérgesen dobolt a tányéron és nagyot sóhajtott.
- Nem. Ha tudja, hogy én vagyok, ki sem nyitja az ajtót. Pedig én vagyok az anyja,
nekem köszönheti azt, hogy itt van. Hogy énekesnő lett belőle, akit mindenki imád.
De nem is ez fáj nekem a legjobban. - nézett szigorú szemekkel Zackre. - A minap
elmentem vásárolni és a külvároson keresztül jöttem haza. Láttam az autóját egy ker-
tes ház előtt. Amikor kinyílt az ajtó, egy idősebb nő jelent meg a lépcsőn, majd jött
a lányom és bevágta utána az ajtót. Kagome szeme ki volt sírva. Aztán megnéztem a
lakónévsort és megtudtam, hogy annak a mihaszna félszellemnek az anyjánál volt. És
a recepciós szerint valamelyik nap is volt látogatója. És mit gondolsz, ki volt az? A
majdnem anyós.
Zack értetlenül nézett a nőre.
- Nem értem, miért baj ez. Még szép, hogy tartják a kapcsolatot, hiszen a fiához ké-
szült hozzámenni. - jelentette ki az utolsó részt egy kicsit keményebben.
A nő azonban kötötte az ebet a karóhoz.
- Akkor miért nem találkoztam vele eddig? Persze, nem mintha annyira vágytam volna
a társaságára. - legyintett a kezével. - Szerintem ez a nő csak a lányom pénzére hajt.
Akárcsak az a semmirekellő InuYasha. Nemhiába egy vér. Láttam a házát, nem egy
nagy etwas. Úgy gondolja, joga van némi kárpótláshoz.
Zack nevetni kezdett.
- Az ügyvédek sem keresnek valami rosszul. Szerintem fantáziálsz. - kezdett neki a
kihozott rántottának.
A nő eltolta maga elől a tányért és az asztalra könyökölt.
- Szerintem InuYasha is csak a vagyonra hajtott. És amit ő nem tudott befejezni, azt
véghez viszi az anyja. Különben miért bukkant volna fel a semmiből ilyen hirtelen?
Zack megállt az evésben.
- A hangodon hallom, hogy valami őrültségre készülsz. Ne akard Kagomét még job-
ban magadra haragítani. - folytatta a rágást a félszellem.
- De azt sem hagyom, hogy kisemmizzék. - állt fel és mielőtt Zack szólhatott volna,
már ki is ment a szállodából.

Kagome a szobájában üldögélt és az eddig szerzett információkon gondolkodott.
Aztán elővette a noteszét és egy tollat, majd jegyzetelni kezdett.

Tízéves volt, amikor meghalt az apja.

Kagome huszonegyéves korában veszítette el az édesapját. Már így, felnőtt fejjel is
nehezen viselte el a hiányát. Akkor milyen lehetett InuYashának, aki gyerek volt. És
milyen lelkiismeretes lehetett, ha az iskola mellett már olyan fiatalon dolgozott és eltar-
totta az édesanyját meg saját magát is.

Ugyancsak tízéves korától lakott kollégiumban.

Peter azt mondta, hogy csak a tanulásra koncentrált, ami világos, hiszen Chris is emlí-
tette, hogy színjelesre érettségizett és egyenes úton jutott be a Yalere. Peter az is mondta,
hogy oda nagyon kevés külföldi diák jut be, szinte senki. Ha mégis, akkor minimum öt-
ször kell próbálkoznia. Ezt ő is tudta, mivel az egyik barátnője is oda akart menni. De
InuYashának egyből sikerült, sőt, el is végezte. Kagome tett a mondat mellé egy pöttyöt.
Megválaszolatlan kérdés. - gondolta magában. Itt tovább mehet az egyik irányba.

Húsz évig nem beszélt az édesanyjával.

Kagome hátán végigfutott a hideg, ahogy leírta. Ő csak néhány napja haragszik az anyjára,
de máris hiányzott neki. InuYasha pedig közel negyed évszázadon keresztül még csak nem
is érdeklődött felőle.
- Mit tehettél InuYasha? - suttogta maga elé a lány. - Mi az a titok, ami miatt még az anyá-
dat is mellőzted? Vajon ő tehetett róla, vagy te hibáztál? És biztos, hogy nem te akarod véde-
ni az édesanyádat? De amikor Sina mondatai visszhangzottak a fülében, elvetette a gondola-
tot. A férfi tett valamit a múltban. Most már még jobban tudni akarta, hogy mi is az.

Sino ajtót nyitott és közömbös arccal nézett az előtte álló nőre, aki fekete sálba tekerte a
fejét és napszemüveget viselt.
- Sino Zen? - kérdezte fagyosan, mire az asszony bólintott. - Beszélnünk kell!
- Hirtelen milyen fontos lettem. - gúnyolódott a nő. - Nincs mit megvitatnom magával, és ezt
üzenem a lányának is.
A nő elmosolyodott.
- Tehát a bemutatkozást megspórolhatom. - válaszolta epésen a nő és bement a nappaliba.
- Nem mondtam, hogy bejöhet! - fakadt ki az asszony és a nő után sietett.
- Jól figyeljen rám! Megtiltom, hogy keresse a lányomat! - emelte fel a mutatóujját Kagome
anyja.
Sino sóhajtott.
- Kagome keresett meg engem. - válaszolta az asszony higgadtan.
- Higgyem is el? - kacagott fel cinikusan a nő. - Állítsa le magát, mert nem kap egy vacak
centet sem! A fia sem tudta megszerezni a lányom vagyonát, maga sem fogja!
- A lányáét vagy a magáét? - kérdezte mosolyogva.
Kagome anyja összeszorította a fogait.
- Természetesen a lányomét. - vette halkabbra a hangját.
- Nézze hölgyem! Maga egy szívtelen nő! Olvastam az újságokban, hogy maga indította el
Kagomét ezen az úton és a maga álmait teljesíti. Maga nem anya, hanem szívtelen dög.
Láttam a temetésen, ahogy a lánya mellett állt. Egy csepp szomorúság nem volt a szemében,
míg a lánya majd elájult a fájdalomtól. Magának nincsenek érzései, hogy egy olyan fiatal
lányt, mint Kagome volt akkor, egy ilyen gonosz és túlterhelt világba dobott.
- Nem magával fogom megbeszélni, hogy hogyan kell helyesen gyereket nevelni! - fakadt ki
a nő és felkapta a táskáját, amit bejövetkor dobott az asztalra. - Ne keresse a lányomat so-
ha többé! Mert nekem is van pénzem és elintézhetem, hogy az életben ne találják meg! Ör-
vendtem!

Kagome éppen a klipet nézte, amikor megcsörrent a telefonja.
- Tessék! - szólt bele kicsit fáradtan.
- Hello, Peter vagyok, InuYasha barátja. - válaszolt a férfi a vonal túloldaláról. - Azt hiszem,
van néhány információm Önnek.
Kagome egyből felélénkült.
- Hallgatom Peter! - vett elő egy ceruzát és maga elé húzta a noteszt, amelyben egy üres lap-
ra lapozott.
- Miután elment, nem hagyott nyugodni a lelkiismeret, hogy nem mondtam el magának min-
dent. De meg kell értenie, InuYasha az egyik legjobb barátom volt, és én álltam a szavam.
InuYasha nemcsak az általános iskola mellett dolgozott, hanem a gimnázium és az egyetem
alatt is. Különféle munkák, ezeket most nem részlezetem. A lényeg az, hogy a pénz csak
gyűlt, de ebből én nem láttam semmit. Azt hiszem, az anyja lenyúlta tőle a pénzt, hiszen amíg
kiskorú volt, addig az édesanyja számlájára utalták a fizetést. Tehát szerintem emiatt nem be-
széltek.
- És mi van azzal az összeggel, amit azután kapott, miután elmúlt tizennyolc? - kérdezte a
lány izgatottan.
- Emiatt hívtam. InuYasha szekrényében egyszer láttam egy dobozt. Egy apró dobozt, ami-
ben pénz biztosan nem fér el, de drágakövek annál inkább. Ha megtalálná a kulcsát, akkor
ki tudná nyitni. Ugyanis a doboz egy széfben van a Cornell Citybeli városi bankban. Tudom,
mert együtt vittük el oda.
- Nekem nem kell sem a pénze, sem az ékszere. - fakadt ki a lány, mert úgy érezte, Peter
hozományvadásznak nézi. - Nekem InuYasha kell!
Peter mentegetőzni kezdett.
- Jaj nem! Én úgy értettem, hogy a dobozban nemcsak ékszer lehet. Egy feljegyzés, egy lap,
egy kártya. Bármi, érti? - mondta a férfi és Kagome hirtelen rájött, hogy mit is akar monda-
ni.
- Mit gondol, hol lehet a kulcs? - kérdezte a lány.
- Fogalmam sincs. Szeintem egy olyan helyen rejtette el, ahol még csak nem is gondolnánk.
InuYasha ravasz volt. - mondta Peter szinte nevetve. - Figyeljen! Szerintem próbálja meg
az anyja házában lévő holmik között. Az iskola után ugyanis hazaküldték a dolgait, amiket
nem vitt magával az Államokba.
- Ha valóban nem beszélt az anyjával húsz éve emiatt, akkor biztosan nem olyan ostoba,
hogy hazaküldi a kulcsot, ami azt a dobozt nyitja. - mondta Kagome csalódottan.
- Sajnálom. - mondta őszintén Peter.
- Ugyan. - mosolyodott el Kagome. - Már így is sokat segített. Köszönöm.
- Nincs mit. - nevetett Peter és bontotta a vonalat.

Kagome fel-alá járkált a szobában. Igen, gondolhatta volna, hogy Sino is takargat valamit.
Nemhiába volt szembeötlő az a rengeteg drága bútor, amikor ott járt nála. Így könnyű,
hogy elvette a fiától, amit az verejtékkel és vérrel megkeresett. Ráadásul olyan fiatalon.
De miért rúgták ki Sinot a kórházból? Mi lehetett az a végzetes hiba? Neki mi lehetett az
átka? Újra csöngött a telefon.
- Tessék! - szólt bele kicsit dühösen.
- Haragszol még? - kérdezte egy halk hang a másik végen.
Kagome lehuppant a kanapéra és elmosolyodott.
- Igen, haragszom. - mondta kicsit szigorúbban, mire a másik oldalon nevetni kezdtek.
- Szeretem, amikor dühös vagy. - suttogta, mire a lány karja libabőrös lett.
- Olyan gyorsan elmentél a múltkor. - mondta Kagome csalódottan.
- Nem volt miért maradnom. - válaszolta InuYasha.
- Szóval csak ezért jössz? Akkor felesleges. Amíg nem beszélsz, nincs jutalom. Különben
is, mindig megijesztesz, olyan hirtelen felbukkansz?
- Azt hittem, szereted, ha megleplek. - súgta a férfi, mire Kagome nevetni kezdett.
- Igen. - mosolygott a lány. - Szeretem! Gyere és lepj meg!
InuYasha nevetni kezdett.
- Kölcsönkenyér visszajár. Légy jó édesem! - aztán egy másodpercnyi szünet. - Szeretlek.
- Én is szeretlek. - suttogta Kagome és bontotta a vonalat, majd mosolyogva eldobta a
telefont. Nem is tudja InuYasha, hogy most mennyit segített neki.

A szobájába rohant és feltépte a gardróbot. Kivette azt a kosztümöt, amit InuYashától
kapott karácsonyra. Átkutatta a zsebeket, a gallért, áttapogatta a vékony anyagot centimé-
terről centiméterre, de semmi. Rejtett zseb sincs rajta. Az ágyra dobta és egy könyv után
nyúlt, aminek vastag kötése volt. Ebben sincs semmi.
- Pedig biztos, hogy rám bíztad. Engem szerettél a világon a legjobban és biztos vagyok
benne, hogy nekem adtad. Legalábbis remélem, hogy nem tévedek. - majd kivette azt
az ékszeresdobozt, amit akkor kapott tőle, amikor az esküvő előtt álltak. Felemelte a
láncot, ami közel olyan vastag volt, mint a mutatóujja. Középen egy közel hat centiméter
hosszú fehérarany sáv húzódott. Kagome csak most vette észre, hogy milyen nehéz és ez
nem csak a magas karát maitt van. Közelebb emelte a szeméhez és forgatni kezdte. A fe-
hérarany résznél egy vékony, szabad szemmel alig látható vonal húzódott. Kagome kiro-
hant a konyhába és kerített egy tűt. Majd leült az asztal mellé és a hegyét lassan a nyílásba
szúrta, amely először nem engedett, aztán mégis kinyílt. Egy öt centiméter hosszú pálcasze-
rű aranyrudacska esett ki belőle. Az oldalába bele volt vésve, hogy InuYasha. Kagome
szeme elkerekedett.
- Megvan a kulcs.

Zack ledőlt egy kicsit a kanapéra, amikor dörömbölni kezdtek az ajtón.
- Jövök már! - panaszkodott és kinyitotta. - Kagome!
- Te vagy a legjobb barátom Zack és szükségem vam a segítségedre. Ez egy nagyon ké-
nyes ügy és tudni akarom, hogy számíthatok-e a diszkréciódra!
Zack hevesen bólogatni kezdett.
- Akkor most figyelj! - huppant le Kagome az egyik székre. - Elmondok mindent részlete-
sen. InuYasha nem halt meg teljesen. Egy titok miatt nem nyugodhat és nekem ki kell de-
rítenem, hogy mi ez. Különben örökre itt ragad. Nagyon úgy néz ki, hogy az anyja is rej-
teget valamit, de úgy látszik jó indokkal. Ugyanis a vőlegényem egyik barátja szerint Sino
elvette és elköltötte InuYasha pénzét. A bankba kell mennem, hogy elhozzak onnan egy
dobozt. Elvinnél? - kérdezte hirtelen Kagome. - A többit útközben elmondom.
Zack, aki eddig csak bambán álldogált a lány előtt, lassan bólintott.
- Nem mondom azt, hogy ezt el is hiszem, de miattad segítek. - egyezett bele a félszellem
és a slusszkulcs után nyúlt. - Induljunk!
- Köszönöm Zack! Boldog lesz az a lány, aki melleted éli majd le az életét. - azzal az ajtó
felé indult.
- Kár, hogy nem te leszel az. - suttogta maga elé és becsukta az ajtót.