8. fejezet

Kagome hangosan dörömbölni kezdett, mire a folyosóra kitódultak a szomszéd szobák lakói.
Az anyja kinyitotta az ajtót és a karjánál fogva behúzta a lakosztályába.
- Elment az eszed? Mi a fenét csinálsz? - szorította meg Kagome csuklólát, de ő kitépte magát
anyja kezei közül.
- Te mi a fenét csinálsz?! - kiabált Kagome hisztérikus hangon. - Minek ütöd bele az orrodat a
dolgaimba?!
Kagome anyja játszotta az ártatlant.
- Nem értem, mire gondolsz. - jelentette ki mosolyogva.
- Arra, hogy elmentél Sino Zenhez. Mit mondtál neki? - suttogta dühösen a lány.
A nő kihúzta magát.
- Csak az igazat. Hogy a fiának sem sikerült megszerezni a vagyonodat és hogy neki sem fog.
És azt, hogy ne keressen többé! - rántotta meg a vállát hetykén.
- Akkor most jól figyelj rám anya. - kezdte mérgesen Kagome. - Egy. Én kerestem meg Sinot.
Kettő. InuYasha közel hetven-milliót hagyott rám, tehát nem volt csóró ügyvéd, ahogy mindig
is nevezted. De ha az is lett volna, akkor is szeretem és megszabadítom az átoktól.
- Ebbe bolondultál bele! Ebbe a baromságba! Fogd már fel végre, hogy InuYasha meghalt! És
tudod, mit. Gyűlöltem őt! Igen, ki nem álhattam és ha nem patkolt volna el én magam öltem vol-
na meg.
- Apát is te ölted meg? - suttogta hidegen a lány, mire az anyja szeme elkerekedett.
- Ezt mégis hogy képzeled? Hogy juthat ilyesmi az eszedbe? - kérdezte halkan.
Kagome nagyot sóhajtott.
- Tudom, nagyon jól, hogy megcsalt téged fűvel-fával. És nem egy vitátokat hallottam. Azt mond-
tad, hogyha egyszer rajtakapod, megölöd.
A nő kényszeredetten nevetni kezdett.
- Ha az ember ideges, sokmindent mond. Olyanokat is, amit nem gondol komolyan. - majd mo-
solyogni kezdett. - Bár szerintem kettőnk közül nem én vagyok a gyilkos.
Kagome remegni kezdett és kajánul vigyorgó anyjára nézett.
- Már megint az arcomba vágod? Nagyon jól tudod, miért csináltam. - súgta könnyes szemmel.
- Azóta nincs egy nyugodt percem és sokszor eszembe jut, hogy kisfiú lett volna vagy kislány.
- Hát igen. - mondta hidegen az anyja. - Látszik, hogy ez a város tényleg nem kóser. És ez a
rohadék téged is megátkozott. Te is boldogtalan lettél, pedig milyen sikeres voltál.
- Már megint itt vagyunk anya! - fakadt ki a lány. - Miért nem lehettem rendes gyerek? Járhat-
tam volna iskolába a többi gyerekkel, lehetett volna barátnőm, rendes barátom. Amíg más ran-
dikra járt, addig én aerobik órákra, énekórákra, táncpróbákra, etikettre meg még a jóég tudja,
hogy mire. De amikor megismerkedtem InuYashával, akkor végre minden jobb lett. Elvitt engem
vacsorázni, moziba, kirándulni és éreztem, hogy élek. Ő három év alatt bepótolta azt a huszonöt
évet, amit elvesztettem az életemből. És most, huszonnyolcévesen ugyanaz a vesztes vagyok,
mint egykor.
- A vér nem válik vízzé. Ha szerencsétlen vagy, akkor az vagy és ezen még egy átkozott halott
sem változtathat, akinek a kölyke valószínüleg ugyanolyan átkozott lett volna. - legyintett a nő.
Kagome pofon vágta az anyját, aki kezét az arcára fektette.
- Az az én kölyköm is lett volna! - kiabálta a lány dühösen.
- Te megütötted az anyádat? - kérdezte mérgesen.
- Nem vagy az anyám, sem a menedzserem. Sikerült elérned, hogy elveszítsd az egyetlen lányo-
dat. Holnap reggel már nem akarlak itt találni. Ne is keress, ne is hívj soha többé. Tudod, Inu-
Yasha anyja megbocsátott a fiának, pedig olyasmit tett, amit kevesen. De te, te azt sem érdem-
led meg, hogy anyának nevezzelek. Segítened kellene, nem pedig támadnod.
- Hogy segítsek, amikor nem vagy normális? - suttogta az anyja mosolyogva és Kagome érezte,
betelt a pohár. - Elmegyek. De szerinted miből fogok megélni?
Kagome szája remegett a sírástól és az idegtől. Benyúlt a zsebébe és kivette a kártyáját.
- Itt van. Használd! - és a kanapéra dobta. Anyja mohón kapott utána. - Meg sem érdemled.

Kagome nagyot sóhajtva lépett be a saját szobájába és a zárt ajtónak támaszkodott. Zack fel-
pattant a kanapéról és odasietett hozzá, de a lány finoman megkérte, hogy menjen el. Nagy ne-
hezen, de beleegyezett. Kagome ökölbe szorította a kezét.
- Vár a munka. - törölte ki a könnyeket szemeiből és az ágyára huppant. Nekidőlt a támlának
és felkapcsolta a szekrényén álló lámpát, de előtte lehúzta a rolókat és maga mellé tette mobil-
ját. Aztán kezébe vette az évkönyvet és lapozgatni kezdte. De miért hagyta ezt rá? - morfondí-
rozott. Hiszen nem is ismer senkit közülük, leszámítva Petert, aki épp banánt evett a csónakban.
Kagome elmosolyodott és tovább lapozott. Tablóképek következtek. Kagome figyelmesen néz-
te a fotókat, amelyek között felfedezte vőlegényét is. Mint mindig, ott is jól nézett ki. Aztán alat-
ta két sorral egy férfi fényképe volt bekarikázva piros filccel. A lap alján, ugyanazzal a színnel
egy telefonszám. Kagome a mobilja után nyúlt és tárcsázott. A vonal végén egy férfi szólalt meg.
- Harold Bent? - kérdezte a lány bizonytalanul.
- Igen én vagyok. Kivel beszélek? - érdeklődött kedvesen és Kagome úgy érezte, így látatlan-
ban is bízhat benne.
- Kagome Higurashi vagyok. A vőlegényemmel járt egy osztályba a gimnáziumban. A neve Inu-
Yasha. - adta meg az információkat.
A férfi nevetni kezdett.
- Tudom, hogy ki maga. És higgye el, maga is meg fog ismerni személyesen, ugyanis InuYasha
egy feladattal bízott meg és én teljesítettem.
Kagome becsukta a könyvet.
- Mikor találkozhatnánk? - kérdezte izgatottan.
- Holnap reggel az irodámban. Van magánál toll és papír? Diktálom a címet!

Kagome másnap elegáns kosztümbe bújt és Tokioba autózott. Pontban reggel nyolckor lépte
át a megadott címen álló iroda küszöbét. A titkárnő először alaposan kiélte rajongását, majd
bejelentette.
- Kagome Higurashi. - invitálta be csillogó szemekkel. - És köszönöm a jegyeket!
Kagome kifújta a levegőt és leült.
- Sajnálom! Nézze el Katrinnak, de ez van ha egy magához hasonló sztárral találkozik. Igazi
pezsgős lány, mindig bulizik. - legyintett, majd maga is leült. - Üdvözlöm Kagome!
- Üdvözlöm! - köszönt a lány és letette az évkönyvet az asztalra. - Ebben találtam meg magát.
Harold feltette szemüvegét és fellapozta.
- Istenem, hogy néztem ki! - nevetett és beletúrt rövid, barna hajába. - Szörnyű! De mindegy.
Most nem rólam van szó. InuYasha két évvel ezelőtt megkeresett engem és a segítségemet
kérte. Mivel sohasem voltunk rosszban, természetesen örömmel vállatam a rám bízott munkát.
Kagome elővette a dobozkát, amit a széfben talált.
- Biztos, hogy ebben van az, amit keres? - kérdezte a lány tétován.
Harold kutatni kezdett benne és előhúzta a kártyát.
- Íme. - mutatta fel. - De hol a kódja?
Kagome kezdett dühös lenni.
- Maga pénzt akar? Mondhatta volna hamarabb is. - jelentette ki keményen, mire a férfi nevet-
ni kezdett.
- Ez nem bankkártya hölgyem és én nem vagyok pénzbehajtó. - azzal letette és felállt. - Ha-
rold Bent vagyok. - lépett a szekrényhez és egy makettet vett elő belőle, amelyen egy villa kicsi-
nyített mása volt felépítve. - Ez a maga háza. - mutatott a kartonházra, majd felemelte a kártyát.
- Ez pedig a ház kulcsa és a hozzá tartozó kód.

Kagome csak bámulta az inkább kastélynak mondható épületet és meg sem tudott szólalni.
- Szép ugye? InuYasha maga tervezte én ezúttal csak kiviteleztem. - forgatta meg a makettet.
A lány bólintott.
- És ez...tényleg...nekem...- dadogta.
- Igen. Ez a magáé. InuYasha arra az esetre szánta, ha maga egyedül maradna és visszavonul.
Tokiotól tíz kilóméterre fekszik egy domboldalban. InuYasha választotta. Állítólag maga rajong
a természetért. Nem messze van egy folyó és lovagolni is alkalmas a rét, amely előtte terül el. A
vőlegénye autóutat is építetett, mert nem akarta, hogy földúton zötykölődjön. Tudja, mindent na-
gyon aprólékosan dolgozott ki és nem sajnálta a pénz. Mindenből a legjobbat kérte, mert azt
mondta, maga ezt érdemli.
- Mennyit ér ez a ház? - kérdezte halkan Kagome.
Harold halkan felnevetett.
- Úgy ötven-millió dollárt. - válaszolta.
Kagome kezével a homlokát vakargatta. Nem hitte el, hogy InuYasha ennyi pénz áldozott arra,
hogy ő később nyugalomban éljen.
- Nézze! Nekem is van családom. De meg kell mondanom, nem ismerek még egy olyan embert,
aki ennyire szeretett volna valakit, mint InuYasha magát.
- Tudom. - válaszolta csendben a lány és felállt. - Köszönöm.
- Ha meg akarja nézni, itt van a térkép és a pontos cím. - nyomott két lapot a kezébe, amit Ka-
gome eltett fekete kistáskájába, majd elköszönt.

Sino a második csengetésre nyitott ajtót.
- Megint maga? - kérdezte szigorúan, de elállt az útból és beengedte a lányt.
Kagome a szófára ült és üveges tekintettel bámult maga elé. Sino először mérgesen nézett rá, az-
tán mégis letelepedett mellé és szokás szerint összefűzte görcsös ujjait.
- Sajnálom, amit az anyám csinált. És szeretnék bocsánatot kérni. - bökte ki Kagome.
- Hagyjuk! - jelentette ki a nő. - Csak ezért jött?
Kagome megrázta a fejét és összeszorította a száját.
- InuYasha hagyott rám néhány...dolgot. - nyögte ki a lány halkan.
- Igen és mik lennének ezek a dolgok? Néhány jogi mappa vagy egy autó? - kérdezte cinikusan,
de egyre inkább érezte, hogy nem akarja bántani. A lány teljesen össze volt zuhanva.
- Közel hetvenöt-millió dollár és egy ötven-millió dolláros villa. - jelentette ki Kagome, mire a nő
elmosolyodott.
- Ennek örülnie kellene. - simogatta meg Kagome vállát, aki összerezzent. - Akkor?
- Feláldoznám mindezt, ha InuYashát visszakaphatnám. - pattant fel és kirohant a házból.
Sino mosolyra húzta a száját. Lehet, hogy mégsem veszíti el a fiát. Sőt!

Kagome nyári ruhát vett és autóba ült, majd a Harold által megadott címre hajtott. Az út valóban
könnyen járható volt és hamarosan feltűnt a ház teteje is a domb mögül. Kagome az épület előtti
antik szökőkút elé állította a kocsit és lassan kiszállt. Madárcsicsergés törte meg a csendet és a
levegő kristálytiszta, amelyet a közeli erdő garantált. A lány fejére tolta napszemüvegét és felsé-
tált a négy fehér lépcsőn, fel a gangra, amit hatalmas oszlopok vettek körül. Az egész olyan fen-
séges és pompás. - gondolta Kagome, miközben feltekintett a kétszintes, fehér házra, ami inkább
palotára hasonlított. Az ajtó mellett egy apró szerkezet állt a falon, amelynek tetején egy piros
pont villogott. A kártyarésbe beletolta a kulcsot, mire a piros pont elsötétült és a gép kérte a kó-
dot a bejutáshoz. Amikor a lány beütötte a számsort, kigyulladt a zöld pont és az ajtó kinyílt.
Ahogy belépett, egy ízlésesen berendezett nappali tárult a szeme elé. Antik és elegáns bútorok, a
sarokban pedig a lány egy régi nagy álma teljesült. Egy kandalló, vörös téglából. A nappaliból
nyílt a konyha, amelyben a modern dolgok domináltak. Minden a legjobb és technikailag a leg-
fejlettebb volt benne. A konyhában minden kék volt, ahogy a lány mindig is szerette volna. A
konyhából az ebédlőbe jutott. Egy barna asztal körül nyolc szék állt és a dekorációt, akárcsak a
nappaliba, festmények és szobrok alkották. A fürdőszobában a kád vetekedett volna egy starnd
medencéjével, márvány borította az egész szobát, a berendezés pedig fehér volt. Az emeleten a
hálószobák voltak és egy relaxációs terem, amelyben masszázságy, modern hi-fi torony a hangu-
lathoz és egy innen nyíló mozi állt. Kagomenak mégis az egyszerűen berendezett hálószoba tet-
szett a legjobban. Egy hatalmas franciaágy állt annak a falnak az oldalában, amelyet végig ablak
borított. Kagome kilépett az erkélyre, amely a folyóra nézett. Végül kinyitotta azt a szobát, amely
a gyereké lett volna, ha megszületik. Amikor InuYasha ezt építtette, még csak egy éve voltak
együtt. De már akkor tudta, hogy együtt maradnak és gyerekük lesz. Legalábbis úgy volt. A
szoba teljesen üres volt, nyilván ezt azután akarta berendezni, miután kiderül a baba neme.
- Tetszik? - suttogta InuYasha, miközben kezeit a lány derekára fűzte, aki összerezzent.
- Őrült vagy. - mondta Kagome és elhúzódott.
InuYasha meglepetten nézett rá.
- Azt hittem örülsz majd neki. - jelentette ki komolyan.
Kagome megfogta a folyosón álló vázát és kiment az erkélyre.
- Ez gyönyörű. - suttogta mosolyogva.
- Szerintem is. - bólintott a félszellem, de el is komorodott, amikor Kagome kinyújtotta a karját
és ledobta a földre. A váza darabokra tört.
- De nekem nem kell. Mint ahogy ez sem. - küldte utána a korláton álló cserepes növényt. - És
ez sem. Meg ez sem. - ismételte meg a másik kettővel. - Sőt! - emelte fel sarokban álló antik
szobrocskát. - Ez sem!
- Elment az eszed? - kérdezte a férfi ingerülten. - Ezt neked csináltam. Hogy boldogan élhess itt,
ha nyugalomra vágysz majd. És én nem leszek melletted!
- Hát ez az! - ordította a lány. - Nélküled! Nem fogod fel, hogy nekem ez nem kell. És a pénzed
sem! Mindent odaadnék, hogy velem lehess! És erre még jobban fájdítod a szívem azzal, hogy e-
zeket nekem adod. Hogy építtetsz nekem egy ilyen házat. Szép meg minden, de nekem túl nagy,
mert egyedül leszek.
- Én nem bánom, ha újra összejössz valakivel. Nem kérhetem, hogy örökre egyedül maradj!
- Nem hiszem el, hogy ennyire hülye vagy! - fakadt ki a lány, mire a férfi szemében dühös fény
gyúlt. - Nem fogok összejönni senkivel. Ezt tudhatnád.
InuYasha elkapta a csuklóját és magához húzta.
- Hülyének neveztél? Mert jót akartam? A legjobbat? - nevetni kezdett. - Ezt nem hiszem el.
- engedte el a lányt és csalódottan nézett le. - Én csak jót akartam. Neked és a gyermekünknek.
Kagome hirtelen megértette, mit is akart a férfi. Ha mégsem jönne össze senkivel, a gyerek itt
lenne vele. Ha lenne. Lassan lehúzta a ruhája cipzárját, ami a földre hullott. Aztán kilépett belőle
és InuYasha elé sétált. A férfi végignézett rajta, aztán kérdőn bámult a lányra.
- Gyereket akarok. - suttogta Kagome és megcsókolta. - Tőled. - tolta le az öltönyt a férfi vál-
láról. - Most!
InuYasha viszonozta a csókot, majd villámgyorsan megszabadultak a maradék ruháktól és lefe-
küdtek az erkély hideg csempéjére, aztán átadták magukat egymásnak.