Amikor Kagome kimászott a kút nyílásán a középkorban, már délre járt. Most jó meleg pulóver, és farmernadrág volt rajta, hátizsákjába pedig begyömszölt egy csípőjét takaró dzsekit is. Nem akart megfázni. Rinre gondolva pedig - még egy kabátka lapult a hasas zsákban.
A miko elgondolkodva tért rá a szokott ösvényre. Még mindig édesanyja szavai jártak az eszében. Meg kell keresnie a húgát! Ehhez viszont Sesshoumaru segítségét kell kérnie. Legelőször is el kell mondania a Nagyúrnak - ha nem is mindent, de a legtöbbjét annak - amit megtudott Tenshitől. Meg kell gyógyítania a démont, lehetőleg úgy, hogy ő, Kagome is életben maradjon. De Sesshoumaru élete az övénél fontosabb. A youkai meg fogja találni Natsut, és megállítják a pokoldémont. Érdekes módon Inuyasha iránt már rég nem érzett másként, mint testvérként. De a bátyja... egy ideje
fura gyomorremegés fogta el, amikor egymás közelében tartózkodtak. Legutóbb például Inuyasha orra előtt megérezte, hogy közeledik. Ekkor döbbenetében megállt. Hogyan érezhette meg barátja kutyaorra előtt?!
"Fény-démon vagyok. A leblokkolt erőm előbb-utóbb újra a felszínre tör." - állapította meg - "ezek szerint lassan megnyílik a zár. Hogyan fogadják majd mindezt a többiek?!"
Feltűnt előtte a falu, és a koros papnő kunyhója. Még negyed óra, és odaér. A gyomra újra bizseregni kezdett.
Emellett a szél egy kellemes, mással össze nem téveszthető illatot sodort felé. "Mi?! Ilyen távolságból megérzem az illatát?!" - lepődött meg, de sietett tovább. Érzékelte azt is, hogy a démon rettenetesen kínlódik, valamint a vérének - és a méregnek a csípős - szagát is érezte.
Nyugtalanul robbant be a kunyhóba, nagy lendülettel csapva félre a fusumát.
Kaeede és Rin ott térdeltek a sebesült mellett. Éppen átkötözték. Sesshoumaru fénytelen szemekkel, megadóan tűrte.
Alig volt benne élet.
A lány látta, hogy fogadott unokabátyja számára nincs ideje elmondania semmit. Azonnal cselekednie kell, és ha... ha esetleg a gyógyítás után ő életben marad, akkor tudathatja Sesshoumaruval, amit édesanyja elmesélt.

Kaeede felnézett, Rin szintén. A miko szíve elszorult a kislány arca láttán. A térdeplők gyorsan helyet adtak neki, és kimentek a kunyhóból, kicsit levegőzni. Ő pedig hozzákezdett a gyógyításhoz. Előkotorta táskájából az üvegcsét, és az utasításokkal, varázsszavakkal teleírt papírt.
"A teát csak egy tiszta energiával bíró személy adhatja be. Amikor a mérgezett a teát megkapja, mellé a fény gyermekének véréből kell kapnia, majd a lélekenergiájából is. Csak akkor semmisül meg a sötétség ereje." - olvasta.
- Akkor vágjunk bele! - sóhajtotta. Érezte magán a démon tekintetét, de nem volt ideje sokat magyarázni.
Sesshoumaru kezdett lebénulni a méregtől.
Kagome felemelte a férfi karmos kezét, és az egyik karmot végighúzta a saját kezén. Szinte azonnal kiserkent vörös vére. Felemelte tenyerét, és az elkészített bögrébe csöpögtette a rubinvörös folyadékot. Majd az üvegből gyógynövény-teát töltött hozzá. Odatartotta a démon szájához az edényt, de az nem reagált.
- Nincs más megoldás, valahogy be kell adnom a főzetet. - sóhajtotta, majd kortyolt a bögréből, és odahajolt a démon szájához. A folyadékot "csókjával" adta át Sesshoumarunak, aki döbbenetében egész picit szétnyitotta ajkait, és az egyre terjedő bénulás ellenére automatikusan lenyelte a gyógyszert. Kagome egészen addig ismételte a műveletet, amíg a bögre ki nem ürült.
- Ha nem élem túl, keresd meg a húgomat, kérlek! Inuyasha majd elvisz anyámhoz, akitől mindent megtudsz. - mondta a lány, és elsuttogta a papírra vetett varázsszavakat. Alig ejtette ki őket, teste rongybabaként esett a tatamira, a démon mellé. Lélekenergiája nagy része elhagyta testét, és Sesshoumaru testét célozta meg. A youkai tágra nyílt szemekkel figyelte a történteket. Érezte, hogy a miko energiája szétárad benne, és a méreg hatása kezd elmúlni.
Lassanként mozgatni tudta tagjait, ereje pedig visszatérőben volt. Kagome vére és lelke megtisztította a testét a benne romboló alattomos méregtől. Tisztasága pedig semlegesítette a - lassan amúgy is összetöredező, gyermekkorában
rárakott - átok-varázslat kemény jégfalát.
Egy idő múlva a démon sebei elkezdtek összeforrni, de a lány még mindig nem tért magához. Kissé imbolyogva felült, majd ösztöne diktálta következő tettét. Ejtett egy sekély vágást karmával a tenyerén, és a saját véréből adott
a lánynak, mint ahogyan az tette vele, amikor az orvosságot adta neki. Kagome az ölében feküdt, és hirtelen, furcsa változásokon ment át, amint a youkai vérét lenyelte. Illata megváltozott. Démoni lett. Sesshoumaru döbbenten érezte az ismerős, de évszázadokra elfeledett illatot, amit annyira szeretett.
- Nem halhatsz meg! Kérlek, térj magadhoz, Kagome! - élesztgette az egyre jobban átváltozó lányt, akinek alakja még felnőttesebb, nőiesebb lett, hajában ezüstszín fürtök kezdtek feltünedezni. Egy pár ezüstszín méregcsík vonala rajzolódott arca két oldalára, és vékony csuklóira. Sesshoumaru csodálva, de aggodalommal nézte: "Mikor ébred már fel végre?!"

A nagy csend miatt Rin óvatosan, résnyire félrehúzta a tolóajtót, majd bekukucskált. Elnyílt szemmel figyelte a majdnem teljesen meggyógyult nagyurat, aki a kezei között tartott egy ismerős, mégis ismeretlen nőt.
- Rin! - hallotta a mély hangot - gyere be!
A kislány engedelmesen besomfordált, miközben Ura smaragd-arany pillantásai kísérték.
- Ne haragudj, Sesshoumaru-sama! Nem akartalak zavarni. De ki ez? És hol van Kagome? - ömlöttek belőle a kérdések.
- Nem haragszom. Ő - Kagome. - biccentett a fejével a démonnő felé, aki aprót sóhajtott, majd kissé megmozdult.
A youkai magában megkönnyebbült, látva, hogy a lány éledezik. Arca most is rezzenéstelen volt. Az évszázadok alatt belérögzült szokás, hogy érzelmeit ne hagyja kiülni ábrázatára, most is működött. De a szemei már nem voltak annyira ridegek. Azok szinte beszéltek.
- Sesshoumaru! - nyögte Kagome, amint magához tért. Még kábult volt, és nagyon gyenge.
- Itt vagyok. - felelt a démon. Halk hangja szinte dorombolásnak tűnt a démonlány érzékeny fülei számára. Ő meghallotta benne a lágyságot, amit más nem volt képes. Mert azt csak neki szánta a nagyúr...
- Jól vagy? - kérdezte. Ez volt a legfontosabb, amit tudni akart.
- Meggyógyítottál. - bólintott a szokott, komoly arckifejezésével - Köszönöm.
Rin szája nyitva maradt. Még nem hallotta, hogy bármit megköszönt volna Nyugat Nagyura.

Bár az való igaz, hogy ennyire vékony szálon még soha nem függött előtte az élete. A kardjával mindig meg tudta menteni a saját és mások életét.
Kivéve a pokoldémon mérgétől.
Amit csak Sesshoumaru látott: Kagome az életét kockáztatta a gyógyítása alatt. Hogy ő életben maradjon. Meg is halt volna érte, ha a youkai nem cselekszik... Ezt köszönte meg neki.
Kagome mindent értő tekintettel, halványan elmosolyodott, majd kimerülten hunyta le szemeit. Elaludt a kutyadémon karjaiban.