Inuyasha a látottak alapján úgy döntött, nem hívja a völgybe barátait. Megállapította, hogy Kagome, Sesshoumaru és a kislány eltűntek. Mivel erősen érezte fivére vérének illatát, feltételezte, hogy a lányok nem hagyták sorsára a sebesültet. Ismerte annyira Kagomét, hogy bátyjának - akár annak akarata ellenére is - ellátja a sérüléseit.
Úgy gondolta - logikusan - hogy vagy a környéken, víz-közeli barlangban húzták meg magukat, vagy - mivel az illatukat a közelben nem érezte - a miko Kaedee segítségét vette igénybe. Visszament hát a többiekhez.
- Visszafordulunk. A völgyben már nincsen senki. Senki élő. - jelentette ki.
- Hogy érted, hogy senki élő? - kérdezte döbbenten Sango.
- Úgy értem, hogy élő nincs. Csak halott. Banditák maradványai.
A kis csapat meghökkenten meredt a hanyoura. Yaken is előjött, és nyávogó hangon siránkozni kezdett:
- Nincsen itt az én Nagyuram?! Jaj, most hol keressem? Sesshoumaru Nagyúrrrrrr!
- Yaken! - dörrent rá Miroku, mire a gnóm azonnal befogta száját, csak dülledt szemeit forgatta. Még élénken élt emlékeiben, ahogy nemrég a szerzetes a szélörvénnyel fenyegette.
- Nocsak? Megneveltétek? - jegyezte meg Inuyasha, majd röviden tájékoztatta őket a völgyben tapasztaltakról.
- Akkor induljunk Kaedee anyóhoz! Remélem, igazad van, hogy ott lesznek. - bólintott Sango.
Kirara megnőtt, majd gazdája, Shippou és Miroku ráültek, és a levegőbe emelkedtek. Inuyasha szokása szerint a fák tetején ugrálva haladt. Eközben azt tapasztalták, hogy szokatlan nyugalom van. Mintha az alja szellemnépség, Naraku, és a reinkarnációi is teljesen eltűntek volna. Yaken jócskán lemaradva botorkált mögöttük az ösvényen.
Végül megérkeztek az anyó házához. Inuyasha az orra segítségével már elég messziről megtudta, hogy a bátyjáék ott vannak, és ezt közölte is a többiekkel. De mellette egy eddig ismeretlen démon illatát is megérezte. Bizonytalan
volt, hiszen abba valami furcsán ismerős is belekeveredett. "Mintha Kagome lenne - de még sem..." - töprengett.

Az első, akit megláttak, Rin volt. A kislány meleg kabátkát viselve gyűjtögetett odakint. Egy kosárba gombát és erdei gyümölcsöket szedett. Távolról úgy tűnt, mintha Kagome lenne, hiszen az ő egyik kinőtt dzsekije volt a kislányon.
Az anyó éppen kilépett a házából, amikor közelebb értek. Ő már tudta, hogy jönnek, hiszen Sesshoumaru messziről "kiszúrta" az illatukat.
Kaedee elhelyezte a társaságot a szokott szobában, majd benézett a még mindig szobormereven üldögélő Nagyúrhoz. A démon egy moccanás nélkül ült, még mindig tartva az alvó, démonná vált Kagomét.
Inuyasha első dolga az volt, hogy megkérdezze, hol van társnőjük, és hogy ki az ismeretlen démon. Az anyó csendre intette, majd odavonta a szomszédos szoba tolóajtajához. A testvérek csak egy szemvillanásra méltatták a másikat, de Inuyasha leesett állal ment vissza Mirokuhoz.
Sango addigra már rég Rin társaságában volt, és a teli kosarat cipelték a kunyhóhoz. Rin természetesen elmondta a démonvadász lánynak, mi történt. Azt viszont sem ő, sem Kaedee nem látta, hogy sikerült meggyógyítania Kagomének az
inuyoukait. Azt sem tudták, a lány mitől változott át. A kislány révén tehát Sango már  rég tudta, hogy barátnője démonná vált, mire a fiúk elújságolhatták volna.
A két lány segített az anyónak, és vacsorát főztek. Yaken eközben ért oda, nagy szuszogva feküdt ki a kunyhó előtt. Ő is megérezte az idegen démon illatát, és nem bátorkodott Urát a meditációban, a másikat pedig a pihenésben megzavarni.

Eközben a nap lenyugodott, majd sötét este lett. Sesshoumaru döntésre jutott. Óvatosan letette öléből a lányt a már szintén ott alvó Rin mellé, majd fehér, bársonyos szőrméjét rájuk terítette. Ahogy ketten egymás mellett feküdtek, feltűnt neki valami. Ez megerősítette abban az elhatározásában, hogy előkeríti Miyogát, aki már rég nem jelentkezett. Ez gyanús volt számára, mivel mindenki számára ismert volt, hogy a bolhadémon nagy baj esetén eltűnik. Viszont azt is eldöntötte, hogy másnap estére visszatér, mert ha Kagome felébred, beszélniük kell. Meg akarta tudni, hogy ő mire emlékszik a múltból.

Puha, hangtalan léptekkel távozott a szobából.
A kunyhó előtt még mindig ott volt kiterült talpnyalója, akit pillantásra sem méltatott, de ismét sikerült felrúgnia. Ekkor szólalt meg csendesen, de annál ridegebben:
- Yaken!
A gnóm összevakarta magát az egyik fa tövéből, ahová az imént repült, majd kétrét hajlongva nyekeregte:
- Igenis, Sesshoumaru Nagyúrrr!
- Itt maradsz, és az életeddel felelsz az épségükért.
Majd - amikor a gnóm csak pislogott - rádörrent:
- Megértetted?!
- Igenis, Nagyuram! - rezzent össze a mélynövésű démon - megtudhatja alázatos szolgád, hová készülsz, Sesshoumaru-sama?
- Nem a te dolgod. A tiédet már hallottad. - csattant a jeges válasz, majd a youkai szellemgömbbé változva elrepült.

Kagome nyugodtan, mélyen aludt a kimerítő, életveszélyes gyógyítói munkája után. Tudat alatt érzékelte, hogy a kutyadémon lerakja öléből, és ráteríti a prémjét. Az illatos szőrmébe bújt, és kis mosollyal az ajkán pihent tovább.
Reggel Rin ébredt elsőként. Észrevette a rájuk terített fehér prémet, majd Yakent, ahogyan a zöld démon egy sarokban ülve, tátott szájjal hortyog. Huncutul csillant a szeme. Odalopakodott a varangyszellemhez, majd a fülébe kiabált:
- Ébresztő!
Arra azért vigyázott, hogy ne legyen túl hangos, de Yakent biztosan megrémítse. Számítása bevált. A gnóm úgy ugrott fel ültéből, mint ha egy süncsaládba telepedett volna. A képe pedig egyszerre volt rémült, ostoba és álmos. Rin jót nevetett rajta.
Kagome a kislány kacagására, Yaken zsörtölődésére és egy hatalmas csattanásra ébredt. Ez utóbbiról - magában mulatva - konstatálta, hogy Miroku nem változik. A csattanást szokás szerint Sango felháborodott kiabálása kísérte.
A miko nyújtózott egyet, és megsimította a fehér szőrmét. Nem érzékelte ugyan Sesshoumarut, de tudta, hamarosan visszajön, bárhová is távozott.
Amit viszont annál inkább: Inuyashának az illata a Szent fa felől volt érezhető. És egy fura, földes halálszaggal kevert másik is. "Kikyo?"- gondolta a lány. Felkelt. Érezte, hogy ereje visszatért, sőt, mintha feszítené.
Kiment a kunyhó elé, hogy a vizestálban megmossa még álomittas arcát. Ahogy a tál fölé hajolt, úgy maradt.
"Átváltoztam! Teljesen. Anya mondta, hogy egyszer meg fog történni... De mi eredményezte ezt? És miért épp most?!"