Kirara repült, a hátán a szokott páros ült, és Sango - szokás szerint - kitört, amikor Miroku - szokás szerint - próbálkozott... míg Shippou őket látva csak lemondóan sóhajtott. Az ifjú róka megnőtt, komolyodott. Amelyik faluban megfordultak a csapattal, lányszemek kísérték nyúlánk, hajlékonyan izmos alakját. Nemes vonású arca
is elárulta megfontoltságát. Jól látszottak már rajta démoni jegyei. Vörös haja a feje tetején összefogva, leért a háta közepéig. Bár kamasz volt, és ez minduntalan szembetűnt, mégis igyekezett felnőttes benyomást kelteni. Shippou önállóan utazott - mostanság már Inuyashával együtt szökellve a fák tetején.
Elég gyorsan haladtak, és Inuyasha csakhamar meglátta a távolban a két apró pontot: Sesshoumaru szellemgömbjét és Ah-Unt. Viszont ezután a távolság nem akart csökkenni közöttük, akárhogy is siettek utánuk. Hiába! Ilyen erős démonnal nem tudtak versenyezni. Örültek, ha lépést tartottak. Úgy dél felé lehetett. A késő őszi nap a legmagasabb pontján járt égi ívének, amikor a hanyou és a rókadémon összenéztek, majd egyszerre megszólaltak:
- Démon!
- Még messze van. De pont előttünk. És - Sesshoumaruék előtt.
- Igen, Shippou. Igyekezzünk! - majd felkiáltott a démonmacskán utazókhoz is - Egy oni van előttünk. Nemsokára támadni fog. Sesshoumaruékra.
- Igyekszünk, ahogy tudunk. - bólintott Sango - Hallod, Kirara? Segítenünk kell.
A megszólított nyervogott egyet, és a lehető leggyorsabb iramra kapcsolt. Csakhamar közelebb értek. Inuyasha érzékeny orra segítségével gyorsan ráleltek a barlangban meghúzódó lányokra, és az őket őrző sárkánylóra.
- Kagome! - szaladt hozzá Shippou - Mi történt?
- Seshoumaru előrement, hogy az onival végezzen. De aggódom, mert a dögnek négy szilánkja is van. Kettő a fejében és kettő a szívében.
- Hmm... Ez megsokszorozza az erejét. A bátyám ugyan rendkívül erős démon, de ez a szörnyeteg így még rá is veszélyes lehet. Főleg, mert... mintha... - hallgatott el döbbenten, majd kapkodva odavetette a többieknek:
- Narakut is érzem. Megyek előre. - szökellt máris tova, miközben kardját készenlétbe helyezte.
- Shippou, te maradj itt! Ah-Unnal együtt vigyázz Rinre! Elkel a segítségünk. - határozott a miko, és máris felemelkedett a levegőbe, Kirara mellé. Vitte magával az íját is.
- Rendben. Bízhattok bennem. Megvédem őt. - bólintott a rókaszellem. Zöld, kissé ferde vágású szemei elszántan csillantak.

Kagome egy pici mosollyal válaszolt a kölyöknek, majd ugyancsak megkeményedett a tekintete. Meleg barna szemei mélyén valami vörösen felizzott.
- Menjünk! - szólalt meg fojtott hangon, és elsuhant. Társai követték.
Csakhamar egy - kidöntött, és tőből kitördelt fákkal borított - irtás fölé értek. A terület távolabbi részében ádáz csata folyt a youkai és az oni között. Sesshoumaru kutya alakját fölvéve harcolt. Gyönyörű, fehér prémje csatakos volt saját és ellenfele vérétől. Inuyasha - látszott, hogy odaérve segíteni próbált bátyjának, de - most súlyos sebekből vérezve, kábultan feküdt, félig egy kidőlt fatörzs alatt. Most bátyja épp őt védte egy újabb, ezúttal minden bizonnyal halálos csapástól. Kagome riadt aggodalommal nézte a fivéreket. Tudatából megpróbálta kirekeszteni Sesshoumarut, hogy meg ne zavarja. Démonérzékei azonban valami közelebbire is figyelmeztették. Néhány pokoldarázs lebegett a még épen álló fák árnyékában. Mögöttük pedig, a kopaszodó ágak rejtekében...
- Naraku! - ejtette ki az utált nevet némán, csak szájmozgással a lány.
A félszellem "páholyból" figyelte a testvérek és a szellem harcát. Gonoszul vigyorgott. Egyelőre nagyon elfoglalta őt a fivérek élethalálharca, és nem méltatta figyelemre a most érkezetteket.
- No lám! - gúnyolódott - Csak nem félretettétek az egymás elleni gyűlöleteteket?! Ugyan! Még így is kevés, amit ellenem fel tudtok mutatni. - jött elő, és Inuyasháék felé libbent, hogy magába kebelezze őket. Sesshoumaru félreugrott, de eszméletlen öccse testét Naraku egyik csápja kezdte körbefonni. Inuyasha éppen hogy magához tért, és a farönköt odébbtaszítva megpróbálta előhívni a Szélbordát, de a majombőrbe bújt alak gyorsabb volt. Kacagva mutatta fel ékkődarabját:
- Ez ellen akarsz győzni?!
A démon-miko gyorsan elővette íját, és egy Szent Nyilat. Megcélozta az Inuyashát fogva tartó nyúlványt, ami egyre undorítóbban dagadt, burjánzott. A nyíl süvítve hasította a levegőt. A lány az évek alatt biztos kezű íjásszá vált.
Nem tévesztett most sem. A nyílból - elérve a célt - fehér fénysugarak törtek elő, darabjaira robbantva a csápot.
Majd a miko megfordulva újabb nyilat eresztett útjára, ezúttal az oni agyát célozva, aki már nagyon szorongatta a sebesült Nagyurat. Sesshoumaru gyengült a vérveszteségtől. Már nem tudta fenntartani kutya-alakját, de még démoni énje
érvényesült. Vörös szemekkel, irgalmat nem ismerő tekintettel küzdött.
A nyíl ezúttal is célba talált. Sesshoumaru méregkarmai pedig megadták a szörnyetegnek a kegyelemdöfést. A Nagyúr ekkor Naraku felé indult, akinek a csápja még darabokban volt. Az émelyítő részek csúsztak-másztak, majd visszanőttek a
"gazdájukra", aki csak most tekintett Kagoméékre:
- Nocsak? Ti is itt vagytok?! Elrontottátok a szórakozásomat! Nem baj, majd legközelebb... - suttogta vészjóslón, és füstté vált, egy egész szellemcsordát szabadítva a kis csapatra.

Elkeseredett, ádáz harc kezdődött. A testvérpár eléggé kimerült, sebek borították testüket, de küzdöttek tovább.
Sesshoumaru végigkaszabolta az utat Kagméig, aki az ismét elkábult Inuyashába próbált lelket verni. A démon védte mindkettőjüket a szellemáradattól.
Sango felemelkedett Kirarával, és a Csonttörővel aprította a szörnyeket. Miroku levette a kezéről az olvasót, és elindította a Kazaanát. Rengeteg onit beszippantott a fekete lyuk, de a szerzetes későn szüntette meg az örvényt. Naraku hátrahagyott, a közelben lebzselő darazsai is beszippantódtak. Így Miroku harcképtelenné vált. A vadászlány ezt
észrevéve átvágta magát hozzá, és Kirara hátára tette. A macskadémont a barlangba küldte, Rinékhez. A kislány Kagométól már sok mindent tanult. Ismert egy sor gyógynövényt. Átmenetileg ápolni tudta a szerencsétlenül járt Houshi-samát.
Sango a földre kényszerülve csatázott tovább. Ő is csatlakozott társaihoz, így együtt nagyobb erőt képviseltek.
Inuyashát Kagome jobb állapotba tudta hozni, így már a hanyou is talpra állt, és bátyjával együtt próbálta védeni a démon-mikot. Előhívták és egyesítették kardjaik félelmetes erejét. A csapás elementáris erejű volt. Körülöttük egy nagy körben minden megsemmisült. A bestiákat átsegítettek a túlvilágra.

A talpon maradt négyes zihálva nézett egymásra. Mindegyikük kapott néhány sebet. Inuyasha már sokkal jobban volt, hála Kagome gyógyítói ténykedésének, de bátyja elég nyomorultul festett. Több sebből vérzett. Körülötte már kisebb tócsába gyűlt vörös életnedve. Ráadásul az egyik vágás körül zölden fluoreszkált.
"Méreg! - riadt meg a démon-lány - még szerencse, hogy nem a sötét démoné. Csoda, hogy eddig talpon tudott maradni."
- Kagome! - suttogott erőtlenül a Nagyúr, majd zsákként dőlt a lány lába elé.
- Inuyasha! Menjetek vissza a barlanghoz, és kérjétek meg Rint, küldje ide Ah-Unt!
- Rendben. - bólintott a fiú, majd Sangot felkapva - hiszen így gyorsabbak - máris elszökkent.
A lány megpróbálta elállítani a többi sebből szivárgó vért, ami nagyjából sikerült. Majd a mérgezett területtel kezdett foglalatoskodni. Ezalatt a szellem magához tért, és fájdalmában többször összerándult, de rideg nyugalmat erőltetett magára. Kagome a közelben vizet talált, így le tudta mosni magukról a vér nagy részét.
- Tudom, hogy fáj. Azt is tudom, hogy beléd rögződött: nem mutathatsz gyengeséget. - jegyezte meg halkan a lány, miközben egy vizes ruhadarabbal törölte a youkai sérült karját.
- Legalább egyvalaki megért. Ebben nem tudok változni. Még valószínűleg akkor sem, ha az átok megtörik.
- Majd elválik. - válaszolt Kagome, majd kis hallgatás után újra megszólalt:
- Jön Ah-Un.
- Igen. Valóban. Sokat fejlődtél a csata alatt. Egyre jobbak a démoni érzékeid.
- Lehet... de nem tudok eleget.
- Megtanulod. Segítek neked.
- Akkor igyekezz meggyógyulni. - ült fel a - már megérkezett - sárkánylóra, Sesshoumaru mögé.
- Ha meggyógyítasz... - fordította hátra kissé a fejét a Nagyúr. Kagome esküdni mert volna, hogy azokban a csodás szemekben valami huncut fény villant egy pillanatra. A lány inkább nem szólt semmit, és próbált nem is gondolni semmire - nehogy az inuyoukai valamiképp félreértse. De agya rejtett zugaiba egyre többször tolakodott a rendkívül jóképű démon, amitől kissé megrémült. Hiszen ők rokonok! Még ha nem is egészen...