Az összecsapás megint hártáltatta őket. Egy újabb napba telt, míg Sesshoumaru szervezete teljesen regenerálódott. Néhány adag gyógytea hatástalanította a mérget. Öccse sebei a miko hathatós gyógyító erejének köszönhetően szintén
összeforrtak. Miroku még harcképtelen volt, de gyógyulófélben, hála Rin gyors segítségének. A kislány egy - Kagométől elsajátított - gyógyfőzetet készített, ami a darazsak mérgét semlegesítette. Sango szerencsére nem szenvedett nagyon
súlyos sérüléseket.
Kagome teli volt horzsolásokkal, de ennyivel megúszta. Rint és Shippout ezúttal elkerülték a szellemek.

Sesshoumaru nem volt a legragyogóbb kedélyében. Félrevonulva - lova mellé - egyfolytában morgott, hogy nem tudja időben kiképezni "unokahúgát", aki utánament, hogy reggelizni hívja. A zsörtölődésre Kagome is felpaprikázottan válaszolt:
- Mit morogsz megint?! Olyan vagy, mint egy kivénhedt eb. Ha annyira akarod, itt is nekiláthatsz a tanításomnak!
- Nem.
- Mégis, mi a problémád?!
- Nem tartom megfelelő helynek. Itt bárki jön-megy. És ismét könnyen támadás érhet minket.
- Értem. - nyugodott meg a lány - Akkor meg Ah-Unt kell igénybe venni. Ugye, Ah-Un, elviszel minket?
A sárkányló az egyik fejét jobbra, a másikat balra döntötte. Azután hosszú nyakai meghajlottak, szinte bólintott. Sesshoumaru egy kissé döbbenten, de megértően figyelte, hogy a ló ennyire engedelmes. Eddig csak neki és Rinnek fogadott szót. A miko megsimogatta mindkét fejet, mire a különleges lény szeretetből a vállához dörgölte az orrait.
A youkai a háta mögé lépve újabb kérdést vetett fel:
- És az öcsém, meg a barátaitok?
- Ott van Kirara és Shippou.
- Nos, rendben. Nemsokára indulhatunk.
- Akkor most már ne morogj! - mosolyodott el a lány, kissé hátranézve, cinkosan kacsintva.
A Nagyúr csak magában sóhajtott:
"Mit teszel velem, te lány?! Én, Nyugat teljhatalmú ura megfutamodom egy kis veszekedésől?!"
Sesshoumarunak azonban kiment a fejéből, hogy a gondolatait még valaki hallhatja...
"Te veszekedni akartál?!"
"Nem igazán. De nem tesz jót a híremnek, ha elpuhulok..."
"Az nem elpuhulás, hogy vannak érzelmeid. Még ha titkolod is, és nem mondod, mutatod ki. Attól ugyanolyan erős, harcos démon maradtál."
"Úgy gondolod?"
"Nem gondolom. Tudom." - fordult meg Kagome.

A barna és a zöld-arany tekintet mélyen elmerült egymásba. Az inuyoukai gondolkodás nélkül cselekedett. Derekánál fogva magához rántotta a démon-mikot, és szenvedélyesen megcsókolta. Elégedetten, lágyan morantva vette tudomásul, hogy a lány visszacsókolt, miközben karjait az ő nyaka köré fonva hozzásimult és ezüstös hajába túrt.
"Mit teszünk?!"- hallotta eközben Kagome gondolatát.
"Amit már rég akartunk. Mindketten. Évszázadok óta rád vártam."
"Igaz... Rám vártál?" - mosolygott bele a csókba a lány.
- Még nem emlékezel a múltra. - suttogta neki a démon, amikor ajkaik szétváltak.
- Pedig annyira szeretnék!
- Szerintem hamarosan eljön az ideje, hogy az emlékezeted visszatérjen. Hisz az erőd már kezdi mutatni magát.
- Menjünk. A többiek biztosan rég megreggeliztek.
- Meg. A lüke öcsikém közeledik. - engedte ki a karjaiból a démonnőt.
- Ne mondd ezt. Hiszen csak éretlen. Majd megkomolyodik.
- Persze. Ha leszáll végre arról az átkozott papnőről - morogta a Nagyúr - az csak a vesztét akarja.
Kagome eközben megfogta Ah-Un kantárját, és maga után vonva a démonlovat, a barlang felé indult, nyomában Sesshoumaruval. Nem mondták ki, de hallgatólagos egyezséget kötöttek - egyelőre senki nem tudhat arról, mit éreznek egymás iránt. Igaz... még teljesen ők maguk sem voltak vele tisztában.

Hosszú utazás vette kezdetét. Rint a Nagyúr vitte az ölében, szellemgömbbé alakulva. Kagomének némi próbálkozások után szintén sikerült átalakulnia. Így a két csillogó gömb hamarosan fénylő pontocskákká zsugorodott a megfigyelői számára.
Kirara átváltozott. Sango és a szerzetes utaztak a hátán. Ahol elrepültek, a földeken dolgozó emberek néha fura csattanásokat és dühödt női kiabálást hallhattak a levegőből. Csodálkozva egyenesedtek fel, de mire az égre néztek, már semmit nem láttak. Kirara sebesen repült nyugatnak. Az emberek pedig rémülettel vegyes iszonyattal emlegették a kamikat, akik láthatatlan veszedelmet bocsátottak rájuk...
Shippou is átváltozott. Mivel teljesen démon volt, ő is elsajátította már a szellemgömbbé alakulás képességét. Inuyasha karját megragadva, húzta maga után, hiszen a hanyou - bámennyire is akart - nem tudott annyira gyorsan haladni, mint a teljes démonok. Ah-Unnak maradt a málha.
Délután hatalmas hegylánc tornyosult előttük. Nyugat Nagyura elégedetten bólintott.
"A hegyek már a tartományom határát jelentik. Ha átkelünk, már a Nyugati Birodalomban leszünk."
"Egyszóval, nemsokára megérkezünk."
"A Palota innen még jó két órai repülés."
"Értem. Rin?"
"Alszik. Elfáradt."
"Hát... nem csodálom."
"Te is?"
"Én még kibírom a Palotáig."
"Csak szólj, ha mégsem... mert ismerlek. Képes vagy ájulásig hajtani magadat."
"Szólni fogok." - ígérte némán a miko.

A hegyláncon átkelve dimbes-dombos lankák fogadták őket. A hegyek lábai azonban még jó mélyen közéjük nyúltak. Így egy elbűvölően vad vidékben gyönyörködhettek. Sziklataréjok, mély vízmosások, kristálytiszta patakok bukkantak ki rendre a mélyzöld fenyők lombjai közül. A késő őszi, lassan lenyugvó nap messzebb vörösen csillantotta meg egy hegyi tó tükrét. Tengerszem, egy rég kihunyt tűzhányó oldalkráterében. A hatalmas hegy őrzőként tornyosult a táj fölé. Legmagasabb szikláit hó fedte.
Kagome tágra nyílt szemekkel nézett körül. Szinte érezte, hogy mit lát, ha jobbra, vagy balra tekint, és ha megtette, azt vette észre, amit magában elképzelt. Lehunyta a szemeit, és tudta: ha kinyitja, meglátja maga előtt a Palota legmagasabb tornyait. Így is történt. Távolról megvillant a nyugvó nap vörös fénye egy torony tetején.
Csakhamar közelebb értek. A lány a látvány hatására elfelejtette, mennyire elfáradt. A hatalmas épületegyüttest egy kisebb magaslat tetejére helyezték. Falain páncélba öltözött démonok őrködtek. A kőcsipkés bástyák a völgy fölé magasodtak, ahol több kicsi falu húzódott meg. A Palotának négy kapuja tárult a négy égtáj felé. A feléjük eső, keleti kapuban egy túnontúl ismerős figura bukdácsolt és toporgott - Yaken. Mellette nyugodtan álldogált egy idősebb démon és démonnő, valamint egy féldémon lány. Csak legyintettek a gnóm tipródását látva. Sesshoumaru puhán leérkezett valamivel előttük, és visszaalakult.
Kagome szintén ezt tette. Kissé lemaradt a youkai mögött, aki a várakozók elé lépett.

A két korosabb démon meghajolt:
- Üdvözletünk, Sesshoumaru! Örvend szívünk, hogy hosszú idő után ismét itthon köszönthetünk! - szólalt meg érces hangon a férfi. Fekete loboncát néha meglibbentette a szél.
- Köszönöm nektek! Mi hír itthon, Yamato? - nézett a tanácsnokára.
- Egyelőre csend van. Bár hírét vettük, hogy Naraku nem nyugszik. Valamiféle ismeretlen démonal lépett szövetségre.
- Értem. Nyilván a pokoldémonnal, akivel a múltkor összecsaptam. Kérlek, Rint vigyétek a szobájába. - adta át az alvó kislányt a férfinek, majd az idősebb hölgyhöz fordult, aki a háztartás felügyelője volt - Nemsokára még érkeznek néhányan. Az öcsém, Inuyasha, és a barátai.
- Yaken szólt róla, Nagyuram, hogy esetleg ők is tiszteletüket teszik hajlékodban. Már elő vannak készítve a vendégszobák. A vacsora bármikor tálalható.
- Jól van, Nao, köszönöm! Ő itt Kagome. - húzta oda a kezénél fogva az ezüsthajú, barna szemű, mosolygós lányt.
A nő döbbenten nézte.
- Kagome... tényleg ő! - suttogta - De hiszen Tenshi himével együtt eltűntek azon a gyászos napon!
- Mégis itt van. Apám mentette őket ki a halála előtt.
- Hála a kamiknak! Legyen áldás a Nagyúron, még holtában is! A hime és a másik kislány?
- A hime él, de elveszítette a démoni képességeit. A kislány eltűnt. Akkor még csecsemő volt. És jelenleg neki sincsen démon-ereje.
- Ayame volt a neve. De ha él, biztos más nevet kapott.
- Meg fogjuk keresni, Nao! De jelenleg nagyobb gondunk is van. A pokoldémon. Ráadásul Kagomének újra meg kell tanulnia az eddig elzárt erjét használni, hogy eredményesen szembeszállhassunk a sötét démonnal.
- Értem. Nagyuram, a fiatal hime elfáradt.
- A gondjaidra bízom a vacsoráig, Nao! A mellettem lévő lakosztályt kapja!
- Igenis, Sesshoumaru-sama! De a lakosztályt nem tudtuk, hogy elő kell készíteni. Máris pótoljuk.
- Addig vezesd az enyémbe. Hadd pihenjen ott. Nekem még úgyis van egy kis dolgom.
- Nagyuram, ő itt Yume. Reita-sama leánya. Nemrég érkezett vissza északról. - mutatta be a lányt, aki meghajolt.
- Értem. Érezd magad itthon, Yume! Hol van Reita?
- A hadseregnél. Vezeti a gyakorlatozást.
- Küldj valakit érte, Nao! Vele is tanácskoznom kell. - intett a fejével az újra megjelent Yamato felé. Yaken eddig meg se mert szólalni, de most nekikezdte:
- Üdvözletem, Sesshoumaru Nagyúrrr! Szerény szolgád...
- Yaken! - vágta ketté ridegen az ömlengést a youkai - Megtetted, amire kértelek?!
- Megtettem, Nagyuram! Bár nem volt könnyűű. - nyekeregte.
- Ki mondta, hogy könnyű lesz?! Remélem, nem járt el a szád!
- Nem, Sesshoumaru-sama!
- Hol van?!
- Kérlek, fáradj utánam!
- Yamato! Gyere te is! Most már megtudhatod, ki a titokzatos vendég, akit Yaken idehozott. Még megvárjuk Reitát.
Yaken szerint Sesshoumaru kivételesen elnéző hangulatban volt, mivel - ez alkalommal nem gyalogolt át rajta, és fel sem rúgta, hanem - követve őt, energikusan sietett a főépület felé, nyomában két előkelő rokonával.