Kagome koncentrált. Erejének egy részét kezeibe összpontosította. Kissé nagyobb lett önbizalma, amikor észrevette, hogy sikerült. Az inuyoukai elégedetten bólintott, hogy folytathatja. Így lehunyta szemeit, és a kezeit végighúzta a törölköző felett. Majd megnézte ténykedése eredményét. A ruhadarab nem égett meg, de azonnal megszáradt.
- Jó. Akkor próbáld meg - csupán ennyi energiával - megszárítani a hajamat is.
- Rendben. - koncentrált újra a lány. Ezután tenyerét óvatosan, finom mozdulattal húzta el a vizes hajkorona fölött. A szemeit megint lehunyta, és csak Sesshoumaru doromboló hangjára nyitotta ki:
- Köszönöm - majd a démon gyengéden magához ölelte - nagyon ügyes voltál. Most már érzékelni, és visszafogva is használni tudod a képességeidet. Ez erre tökéletes feladat volt.
- Ez már a kiképzés része volt?! - támaszotta kezeit a nő a férfi mellkasának, eltolva magától.
- Az is. És tényleg fáradt vagyok.
- Lusta kutya! - penderült félre Kagome műfelháborodással.
- Naná! Ha van egy tanítványom... - vigyorodott el a démon. Váratlanul azonban egy ülőpárna repült a képébe. A miko ettől lehiggadt, de a youkai meglepődve pislogott, és azon gondolkodott, most dühös legyen-e.
- Ne legyél mérges. Orvtámadás volt, mint a tiéd.
- Igaz. Akkor megérdemeltem. - öltötte fel felsőruháját, ami kivételesen halványkék volt. Páncélját nem csatolta fel, de az elmaradhatatlan szőrmeboa most is ott díszlett a fél vállán. Ajkán mosoly suhant át, ahogy megérezte Kagome pillantását.
Olyan gyors mozdulattal termett előtte, hogy szinte csak egy villanást lehetett látni. Karjait a lány derekára fonta, és ráhajolva mélyen beszívta jázmin-illatát.
- Mmm... olyan jó illatod van!
- Tényleg? - nézett fel kissé kacéran a barna szempár, miközben tulajdonosa lassú mozdulatokkal végigsimított tenyerével a
Nagyúr mellkasán.
Sesshoumaru elérte, amit akart. Amint Kagome felemelte a fejét, ő azon nyomban letámadta a cseresznyevörös ajkakat. Puhán érintve húzta végig rajta a sajátját, majd nyelve gyöngéden kezdte feltérképezni a lány szájának minden pontját. A miko elgyengülve adta át magát az elképesztően édes csóknak, amibe a démon belesűrítette a lány iránti, soha el nem mondott érzéseit. Végre tisztázódott bennük, hogy amit éreznek, az szerelem. Mély, nyugtalanítóan mámorító, halálos. Gondolataik helyettük beszéltek. Gyengéd, becéző szavaikat nem hallhatta más. Nem tudhatta senki meg, mit éreznek egymás iránt. Ennek még jó darabig így kell lennie... Nyugat Nagyura félt, hogy megtámadja valaki emiatt a lányt.
Sóhajtva szakították el egymásra éhes ajkaikat, és még pár percig élvezték egymás közelségét, szoros ölelésbe forrva.

- Mennünk kell. - súgta a férfi alig hallgatóan. Kagome elszomorodva bólintott. Sesshoumaru a karját nyújtva vezette le az ebédlőbe a kissé sápadttá vált mikot, aki belegondolt, hogy a youkai megint hideg közönnyel fog ránézni. Mindketten
magukra öltötték semmitmondást sugalló álarcukat, majd beléptek az ebédlő ajtaján. Mindenki - Inuyasha, a barátaik, Rin, Yamato, Reita, Yume és a többiek - őket nézte, ahogy végigvonulva a termen a helyükre ültek. Kagome sápadtsága feltűnt barátainak, de ő halvány mosolyt küldött feléjük. Sesshoumaru biccentett Yakennek, aki hajlongva iszkolt el.
A Nagyúr felállt. Minden szem rászegeződött. Kis csend után megszólalt:
- Üdvözlök mindenkit palotámban. Remélem, kellemesen és hasznosan telik majd az itt töltött idejük. Még két vendégre várunk, akik hamarosan itt lesznek. Néhányan már ismerik őket, de mindenképp meglepetést fog kelteni ittlétük, ami a mostani helyzetben nagyon indokolt. Bemutatom azoknak, akik nem ismerik - Tenshi-himét - aki Kagome-hime édesanyja - és a fiát, Souta-kunt.
Kagome döbbenten meredt az ajtóra, amelyet most léptek át családjának tagjai. Lassan felállt, és démonhercegnőhöz méltóan, uralva érzéseit, eléjük ment. Sesshoumaru követte. Tisztelettel meghajtotta fejét, csakúgy, mint a ház ura, miközben visszatartotta a szemeiből előtörő könnyeket. Odavezették őket az étkezőasztalhoz. A Nagyúr - mint Kagomét, megkülönböztetett
tiszteletből - maga mellé ültette eddig rejtegetett vendégeit.
A vacsora csendesen telt. Az ízletes, bőséges étkezés után Sesshoumaru felállt.
- Yaken! A himét és fiát, valamint az öcséméket vezesd a fogadószobámba! - utasította úgy szolgáját, hogy más ne hallhassa.
- Igenis, Sesshoumaru Nagyúrr! - készségeskedett a gnóm, és beakadva egy szőnyeg rojtjaiba, hasraesett. A youkai csak a szemeit forgatta, de lerítt róla, mit gondol - amit Kagome persze "hallott" is:
"Szentséges kamik! Miért sújtotok ezzel az idiótával?!"
A lány magában kuncogni kezdett:
"Te fogadtad magad mellé!"
"Annyira szerencsétlen, hogy magában már rég halott lenne."
"Látod, mindig mondtam, hogy vannak benned érzések... még akkor is, amikor teljes hatalma volt az átoknak. Mert másképp nem érdekelt volna Rin, vagy Yaken sorsa."
"Lehet. És csak te hittél benne." - tűnödött el Sesshoumaru. A gondolatcsere közben mindketten közömbös arccal haladtak a fogadószoba felé.

Eközben Naot látták közeledni a folyosón, aki kétségbeesett arccal sietett feléjük. Az inuyoukai megállt, és rászegezte átható tekintetét:
- Mi történt?
- Nagy baj van, Uram! Az ifjabb hime lakosztályában valaki járt a vacsora alatt, pedig mindenhol őrök álltak. A teraszon is.
- És?!
- Ott most nem tud lepihenni a kisasszony. Egy őr holtteste volt bent, és minden tele van vérrel. Az őrt elvitettem, de sok időbe telik, míg kitakarítunk.
- Értem. Ez eseben Kagome-hime az én szobámban alszik. Mindenesetre megnézem azt a lakosztályt... - majd a lányhoz fordult - Bekísérlek a családodhoz és a barátaidhoz. Maradjatok ott mindannyian, míg vissza nem jövök.
A fény-démonnő bólintott. Döbbent töprengése kiült arcára.
"Ne félj! Vigyázok rád! Tudnom kell, mivel állunk szemben, ezért nézem meg, mi történt." - érzékelte a youkai gondolatát.
"Rendben. Te is vigyázz magadra!"
Kagome bement a fogadószobába. Öccse boldogan vetődött a nyakába, majd Rin és Shippou is. Amint elengedték, édesanyja karjai várták.
A viszontlátás feletti örömöt beárnyékolta a vacsora alatt történt gyilkosság. Aggódva várták, míg Sesshoumaru visszatért.
Inuyasha fel-alá mászkált és morgott:
- Chh... tele van a kastély démonnal, és senki nem érezte meg az idegent.
- Ahogy mondod, öcsém. - válaszolt neki az ajtóból fivére. Belépett, gondosan behúzta a fusumát. Tekinete most kegyetlenül jeges volt, és nagyon halkan beszélt - Tehát valaki áruló. Azt tudom, hogy ti nem lehettek. Valakinek nem tetszik, hogy
visszatértem a Palotába, és a vendégeim személye sem...
- Mennyire bízol a személyzetben?
- Sok közülük kipróbált ember vagy démon. A démonok már apánkat is szolgálták. De vannak újak is, akiket még nem nagyon ismertem ki.
- Értem.
- Lehet, hogy benneteket meg akar majd környékezni. Ez esetben könnyebb lenne leleplezni.
- Hmm... bátyám! Rólunk mindenki úgy tudja, hogy nem igazán férünk meg... Holnap reggel kellene egy színjáték. Egy ál-veszekedés.
- Érdekes ötlet. Utána meg - hátha megkeres téged az áruló?
- Elképzelhető.
- Tenshi-sama! Mi a véleménye?
- Talán ez kivitelezhető. Másképp sokáig rejtőzni fog, és tovább ténykedik...
- Akkor reggeli után rendezünk egy kis "látványosságot". Nem ezt akartam megbeszélni, de ez most a legégetőbb. Nem maradhat senki egyedül a szobájában. Sango, költözz át a himéhez és Souta-kunhoz!
- Sesshoumaru! Ragaszkodhatom az egész csapathoz? Persze, tudom, te külön vigyázol a lányomra és Rinre.
- Nyugodtabb lennék, ha Rin is ott lenne Tenshi-himével. Akkor csak magunkra kell vigyáznom. A fQő célpont ugyanis valószínűleg Kagome. Hiszen eredményesen szállt szembe a pokoldémonnal.
- Értem. Akkor, tisztelt társaság, menjünk aludni!