Sesshoumaru szótlanul hallgatta végig a rókakölyköt, aki elmesélte neki a történteket. Arca azonban egyre jobban elsötétült a haragtól és - valljuk be - az aggodalomtól. Mindig szívén viselte Rin sorsát, ezért kellett fegyverforgatást tanulnia
most a kislánynak is.
"Démoni ereje még csak rejtett, néha villan elő, de neki is tudnia kell védekeznie. Ezért is jó, hogy Shippouval barátkozik. A kölyök nem is tudja, mennyire erős, mert még éles helyzetben nem sokszor kellett kiállnia egyedül. Pedig én érzékelem, hogy egy-két év alatt mekkora aurája lett." - magyarázta Kagomének, aki mosolyogva hallgatta, hiszen teljesen egyetértett jegyese döntésével, és azzal is, hogy húgát nyugodtan rábízhatja az ifjú rókára.
A fénydémon-lány sem szólt közbe, csak kedvesét, testvérét és a nyúlánk, vörös fiút figyelte. A Nagyúr érzéseivel és gondolataival tisztában volt, ezért inkább a tizenéves párosra fordította figyelmét. A hosszú, vörös haját tarkóján összefogva viselő rókadémon vonzotta a tekinteteket. Nyugodtan, korát meghazudtoló megfontoltsággal beszélt, röviden összegezve a támadás eseményeit. Logikusan, pontosan vezette le azt a feltételezését, hogy a merénylőt a pokoldémon irányította, de messziről, ő maga nem volt a közelben, vagyis nem megszállta, mint a rablóbanda vezérét, aki Sesshoumaruval csapott össze néhány héttel előbb.
A démonnő húgára pillantva megállapította, hogy Rinnek tetszik a démonfiú. Húga le sem vette pillantását csinos, és szép arcú védelmezőjéről. "Shippou nagyon jóképű sráccá vált, nem is csodálom, hogy Rinnek elcsavarta a fejét. Pár éve nem is gondoltam volna az akkori hebrencs kölyökről, hogy külsőleg ennyire megváltozik. Nagyon bátor is lett. De ugyanolyan jószívű, mint rég."
Shippou befejezte mondandóját. Sesshoumaru azonnal döntött:
- Kölyök, vidd Rint Tenshi himéhez, és maradj ott velük. Ha szükséges, legyél a védelmezőjük. Mayako-chant viszont kéretem. Itt várjuk Kagome himével.
- Máris, Sesshoumaru-sama. - bólintottak mindketten, és elsiettek. Shippou büszkén húzta ki magát a gondolatra, hogy az inuyoukai ennyire bízik benne.

Amint Mayako sietve belépett, a démon már röviden meg is osztotta vele, hogy miért és hová mennek.
- Rint és Shippout támadás érte a palotához tartozó erdőben, amikor edzeni mentek. Fontos lenne tudnunk, van-e a támadónak valamiféle segítője. Ha fel tudnád venni az alakját, kiderülhetne.
- Értem. De látnom kell a merénylőt hozzá.
- Oda indulunk. Reita őrzi a tetemét. Már ami maradt belőle...
Mayako csak bólintott. Mindhárman kiléptek a szobából nyíló teraszra, és szellemgömbbé alakultak. Sesshoumaru repült elöl, Reita illata és a vérszag vezette. Egy-két perc, és mindhárman a hadseregparancsnok előtt értek földet.
- Shippou mindent elmondott? - érdeklődött a vörös.
- Igen. Hol van? - célzott a youkai a néhai támadóra.
- Ott. - intett az ösvényre Reita, mire a többiek meglátták a halottat.
- Ez az az ember, akit a fal tetejéről mutattam nektek. - ismerte fel a miko.
- Igen. Figyeltettem is, de a lányt nemrég megtalálták a katonáim. Holtan.
- Tehát észrevette, és ezért úgy döntött, lép valamit.
- Feltehetőleg. - helyeselt a hadvezér.
Mayako közelebbről szemügyre vette a tetemet.
- Hmm... nem lesz nehéz. - bólintott, majd átalakult. A halottra megszólalásig hasonlító férfi állt előttük.
- Milyen? - szólalt meg mély hangon. Démoni auráját is álcázta.
- Remek, Mayako! - mosolyodott el Kagome.
- Nos, elvegyülök közöttük egy kis időre. Hátha megtudok valamit.
- Rendben.

Amint Mayako elment, Sesshoumaru jövendőbelijéhez fordult:
- Lássuk, van-e akkora erőd, hogy lángra lobbantod ezt a ningent! El kell tüntetnünk, nehogy Mayako lelepleződjön.
Kagome bólintott, majd koncentrált, tenyereit a halott felé tartva. Erejét koncentrálva létrehozott egy tűzgolyót, ami a tetemet félig eltüntette. Reita mosolyogva dobott egy hasonló tűzlabdát a maradékra.
- Remek. Sokat fejlődtél. - bólintott a két démon elégedetten. A lány megint kimerült a szokatlan erőfeszítéstől, így Sesshoumaru nemes egyszerűséggel ölbe kapta, és hazarepült vele.

Kora délután volt, mégis sötétedett. A december eleji égbolt ólomszürkén borult az álmos vidék fölé. A nyomasztó, hűvös pára megült minden völgyben, mélyedésben. Hallgatózott a csend. Néha megzavarta ugyan egy-egy halk koppanás - amit a faágakra kicsapódó és onnan lecseppenő nedvesség okozott - de semmi más nem moccant. Észak könnyű fuvallata suhant át a hegyek felett.
Jeges leheletébe beleborzongott élő és élettelen.
A palota kőlámpásaiban a légmozgás bújócskát játszva lobogtatta meg a világosságot adó lángokat.
Az épület luxus berendezései közé tartozott a délen ismeretlen fűtés. A sima kőburkolat alatt csövek futottak, amelyekbe belevezették a melegforrás vizét. Így az ott lakók a legnagyobb hidegben sem dideregtek.
Az őrök pedig odakint felváltva sétáltak és melegedtek az apró tábortüzeknél. Yamato átvágott a belső udvaron, hogy lakrészébe térjen. Az égre nézett.
A bolyhos felhőrongyok a széltől nehézkesen meglódultak. Egymásnak nyomódva megrázkódtak, s belőlük milliárdnyi apró, fehér pehely kelt útra a föld felé. Hang nélkül, puhán hullottak, a parányi, hatszögletű élek néha a sötétség ellenére
felcsillámlottak.
Yamato sietősebbre vette lépteit. Korosabb démon léte ellenére az ilyen időt fedél alól jobban szerette nézni. És híreket is hozott Nagyurának... a sötét démon valamiért megint legyengült.

Mayako estére bizonyosságot szerzett arról, hogy a gyilkos szándékú kémnek nem volt társa. A féldémon lányt, akit kísérőként a menekültek mellé küldtek, a merénylő ölte meg, majd Rinékre támadt. A csendes nyomozás után így eltűnt a Hideyo család mellől. Valódi alakját fölvéve visszatért a palotába, és beszámolt Nyugat Urának.
Vacsora előtt megjelent a Hideyo család feje, és kérte, hogy Sesshoumaruval beszélhessen.
A démon beleegyezőn bólintott, de a beszélgetésen jegyese mellett jelen volt Rin és Shippou is.

Hideyo Souma Makoto kíséretében érkezett. A párduc-és az alakváltó démon szertartásosan meghajolt, majd Sesshoumaru intésére a családfő megszólalt:
- Bocsáss meg, Nagyuram, hogy csekélységünk zavarja esteli pihenőtöket, de fontos dolog miatt jöttünk. A szolgámról, Kaitoról van szó. Mostanság eléggé furcsán viselkedett, de azt hittük, a történtek kissé megzavarták. Makoto viszont látta, hogy a lányt, akit segíteni küldtetek, rángatta valahová, majd eltűnt vele együtt. Sajnos követni nem tudta. Azóta sem került elő egyikük sem.
"Hopp... Hideyo Makoto Mayako valódi alakját képes volt látni, hiszen ő is alakváltó." - gondolkozott Kagome.
"Valóban. De a munkaadó család előtt Mayako nem álcázta magát, csak a cselédekkel váltott szót."- válaszolt rá Sesshoumaru, majd Hideyoékra nézett.
- Köszönöm, hogy szóltál. Sajnos mi megtaláltuk őket. A lány halott volt... A szolgátok pedig megtámadta a védelmem alatt álló, fogadott kishúgomat, és az őt kísérő fiatal rókadémont. - intett Rin és Shippou felé.
- Meg kellett állítanunk valahogy. - tette hozzá Rin.
Hideyo megint elképedt, hogy a férfiak tárgyalásába nő szólhat bele, aki ráadásul még szinte gyermek...
- Mint említettem, amikor megérkeztetek, társaságomban olyan hölgyek vannak, akiknek kiváltságaik vannak. Tenshi és Kagome hime, valamint Rin szava annyi, mint ha én mondanám. Ezt el kell fogadnotok, és meg kell szoknotok.
- Igen, Nagyúr. - hajolt meg a párducdémon. Most már felszisszenés nélkül hallgatta meg a támadás történetét. Miután megtudta,
hogy a gyűlölt pokoldémon vonta irányítása alá a szolgát, csak ennyit mondott:
- Kígyót melengettem... és az ott mart belénk, ahol nem is vártuk. A fiam és a vejem emlékét szentségtelenítette meg. Megérdemelte a sorsát. Köszönöm, Sesshoumaru Nagyúr!
- Rin és Shippou szálltak vele szembe. A mesterük, Reita fővezér adta meg neki a kegyelemdöfést. Őket illeti köszönet. - jegyezte meg Sesshoumaru. Majd egy biccentéssel elköszönt Makototól és Soumától, és társaival kivonult a dolgozószobából.