Csepp, csepp, kopp, kopp... Halkan, egyenletes ritmusban dobolt az olvadó jégcsapokból csöpögő víz az ablak kőpárkányán. Minden egyes koppanást - alig hallható - több követett, amikor a leérkezett vízcsepp szétporladt, és az ablaküveghez vágódtak mikronnyi darabkái.
Dobb, dobb, dobb, dobb... Egy kicsi szív lüktetett az alvó nő pocakjában, majd úgy döntött, ő sem vár tovább, útnak indul, mint az olvadó víz...
A yasha arra ébredt, hogy fájdalmai kezdődtek. Mellette éberen pihenő párja is megérezte a változást. Némán megszorította asszonya kezét, majd csendesen felkelt, magára húzta haoriját, és kiment lakosztályuk előterébe.
- Yaken! - csattant a halk, bár annál határozottabb hang.
- Igenis, Nagyuram - hajlongott előtte az apró, zöld varangydémon.
- Azonal szólj a Himének, meg a doktoroknak. Kagome úrnőnek szüksége lesz a segítségükre.
- Értettem - iramodott el teljes sebességgel a gnóm. Csodák csodájára most nem esett hasra, és más malőr sem történt vele, míg céljához nem ért.
Sesshoumaru ugyanolyan hangtalanul lépett vissza hálószobájukba, mint ahogy az imént kiment.
Kagome hálás, bár kissé fájdalmas tekintete fogadta.
- Mindjárt itt lesznek... - közölte a nővel lágy hangon, és melléülve újra megfogta a kezét.
Kagome kissé erőtlenül bólintott.

A palota másik szárnyában Yaken érkezése kisebb forradalmat indított. Tenshi hime először is két szobalányért szalasztott, majd felkapta hálóruhája fölé az egyik hosszú yukatáját, és máris lányához indult. Yaken eközben már a palota másik részében a tudós orvost és a bábát riasztotta. Ahogy a népes csapat megérkezett, Sesshoumaru hamar kiszorult a fogadószobába, ahol már ott ült öccse és Yume. Inu no Tashio Nagyúr is megérkezett, bár csak idősebbik fiának fedte fel magát egy pillanatra. Még nem érkezett el az idő, hogy mindenki tudomást szerezzen róla...
Néhány órányi idegtépő várakozás következett. Sesshoumaru mindig jól leplezte az érzelmeit, hiába kapta vissza régi énjét, az önuralma megmaradt. Csak belül tombolt fékeveszetten a féltés, kívülről kőszobornak tűnt. Gondolati közösségük révén mindenről tudott, amit felesége érzett és gondolt.
Inuyasha - bár azóta, mióta démon lett, jobban uralkodott magán - bátyjához képest mégis egy szökdécselő szöcske nyugalmával rendelkezett.

Végül éles fülüket megütötte a gyermeksírás hangja.
- Fiú - szólalt meg Inuyasha, akinek ezt a gondolatot bátyja és asszonya engedte meglátni. - Igazán örülök, hogy elsőként én gratulálhatok a bátyámnak. Régen ezt el sem hittem volna...
- Én sem, öcsém, elhiheted! Köszönöm! - Mosolyodott el Sesshoumaru, majd a tolóajtón kilépő Tenshi hime végre a kezébe adta elsőszülött gyermeküket.
A kicsi igen erős gyermekként született. Eléggé fejlett démonképességeiben keveredtek az inu és a fénydémon tulajdonságok. Aranyszín szemeivel kíváncsian fürkészte apja tekintetét, aki lágyan elmosolyodott:
- Hát megérkeztél közénk... te vagy a Remény Fia. A szebb jövő ígérete...
Majd gyermekével együtt belépett a hálószobába, ahol addigra már rendet tettek, és eltávoztak a segítők. Kagome fáradt, de boldog arccal tekintett rájuk az ágyból. Párja óvatosan letette mellé a kicsit, majd majd maga is odaült, és puha csókot lehelt asszonya ajkára.

Pár nappal később Inu no Tashio Nagyúr - fiával és menyével egyetértésben - úgy döntött, ideje, hogy a család megtudja, nem halt meg.
Sesshoumaru az egyik étkezés végeztével dolgozószobájába kérte a szűkebb családot: Tenshi himét, Rint, Soutát, Inuyashát, Yumét, Reita tábornokot és Yamatot. Ott szembesültek a "jelenéssel" - azaz a Nagyúrral. Döbbenetük nem ismert határt, de mindnyájan felismerték, hogy ennek nem szabad kitudódnia addig, míg a döntő ütközetre nem kerül sor. Ez pedig a kémek jelentései szerint vészesen közeledett...

Inu no Tashio a következőket mesélte el nekik:
Nagyon sokáig egy másik dimenzióban kellett élnie, ezért hitték, hogy ő is a tűzbe veszett... A végzetes napon, amikor Inuyashát és Izaoyt védte, démonképességei nagy részét elvesztette, mert teljesen legyengült. A tűztől azonban ellensége holtteste megóvta, mert amikor Inu no Tashio sebesülten összeesett, a halott rázuhant. Amikor a tűz elaludt, a youkai távolabb vonszolta magát. Akkor még nem merészkedett a környékre senki, így nem látták kíváncsi szemek. Mindenki úgy tudta, odaveszett...
Az erdőben, egy apró barlangban lelt menedéket. A barlang azonban egyúttal egy rejtett Kapuként működött... a Nagyúr eszméletlen volt, amikor átzuhant rajta a másik világba.
Ott gyógyították meg, és ott nyerte vissza képességei nagy részét. Mindezt nagyon hosszú idő alatt.
Az ott élő lényektől tanult is egyet, s mást: áttetsző alakot felvenni, a tenyereit - a támadóra visszaütő - tükörként használni védekezésként, elleplezni magát az éles szaglású démonoktól. Ellenállóképességet szerzett nagyon sok méreggel szemben. A pokoldémon fajtája valaha abban a dimenzióban is próbált területet szerezni... de a lények sikerrel verték vissza a támadókat. Titkuk abban rejlett, hogy egymással összefogva szálltak szembe a hódítóval, és már akkor immunisak voltak a veszedelmes méreg ellen. Hiszen a tündék a Fény Gyermekei, a világ kezdetétől fogva... Inu no Tashio pedig nyitott volt a jóságra. Így át tudtak adni neki ebből a képességükből is.
A youkai nagyúr azonban hazavágyott. Látni akarta Izaoyt, és hogy fiai hogyan boldogulnak. Kereste a lehetőséget és a Kaput.
Amint megtudta, hogy a pokoldémon feltűnt otthonában, a tündék elengedték. Ők maguk vezették az Átjáróhoz, amit azután lezártak. Inu no Tashio pedig felvette az áttetsző alakját, rá jellemző illatát elleplezte, és hazaindult, Nyugatra. Tudta, hogy nem lesz könnyű egyiküknek sem a találkozás... út közben itt-ott elcsípett némi információt az elmúlt időszakról. Arról, hogy Izaoy meghalt, majd a testvérek sokáig hadakoztak egymással... hogy Inuyashával Kikyo mit tett. Meglepte, hogy kisebbik fiát Kagome mentette meg, és hogy sokáig együtt utaztak. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy Seya halott, és hogy Tenshi hime és gyermekei visszatértek.
Így, együtt nagyobb lett az esélyük szembeszállni a pokoldémonnal...

Amikor befejezte, mindenki hallgatott. A nem mindennapi történet részleteit forgatták magukban. Az inuyoukai kis szünet után csendesen még ezt tette hozzá:
- Most, hogy visszatértem, minden régi és új tudásommal azon leszek, hogy Benneteket, a családomat és az unokámat, meg a Nyugati Birodalmat megvédjem. A csatáig rejtve fogok maradni mindenki más előtt. A birodalom ura továbbra is elsőszülött fiam, Sesshoumaru... ő a tartomány menekülésének reménye...

Csepp, csepp... olvadt egyre a víz, és megvadulva áradt, védve a Birodalom szívét, és az ott született kis életet.
Dobb, dobb... dobogott a Remény Fiának szíve, fénnyel árasztva el a Palotát...