Meglepik

Ez a nap sem volt zökkenőmentes. Hiei megint előre ment, de pár lépés után röpült is vissza. (Nem valami kecses a drága.) Mint azt nemsokára észrevettük, nem jókedvében szárnyalt. Ránktámadtak. De jó! Ezt sem próbáltam még. A fiúk persze rögtön fedezékbe rángattak. Mint kiderült ezek ellen a képességeik nem érnek valami sokat, ráadásul körbevettek. Fura lények voltak. Egyik sem volt több egy emberszerű hatalmas lángcsóvánál.
- Hogy az a…
- Mi a baj Kurama? –Kérdezte Yusuke. Hieien is látszott az idegesség.
- Ez itt mind életre keltett tűz. Ha félbevágjuk meg sem érzik, a fekete sárkány csak erősítené, növényekkel és a rei-gannal sem megyünk semmire. –Tájékoztatatott minket.
- Ajjaj! –Micsoda éles meglátás ez Kuwabarától!
- Akkor most mi legyen?
- Ki kell törnünk valahogy. –Logikus. Arra viszont már nem volt ötlete gazdikámnak, hogy hogyan.
- Az alapba is nehéz lenne. –Sóhajtotta Kurama. Mivel időközben ránk találtak, Yusuke rei-ganokkal próbálta feltartani őket.
- A porcelánbaba tényleg csak nehezít a dolgon. –Mérgelődött Hiei.
- És rád is vigyáznunk kell. –Emlékeztette védelmezőm. –Elvégre ha bajod esik, belehalhat.
- Vagyis most a törpe is használhatatlan. –Állapította meg Kuwabara.
- Ez igazán nem volt szép tőled Kazuma úrfi. –Szontyolodtam el. Nem elég, hogy teher vagyok, még ez is. Szegény gazdikám!
- Bocsánat Kimi.
- Ne tőlem. –Biccentettem Hiei felé. Az idilli pillanatokat Yusuke zavarta meg.
- Találjatok már ki valamit! –Szólt ránk. –Egyre kevésbé tartja őket vissza a rei-gan. –Kuramán látszott, hogy most világosodott meg.
- Kimi! –Kezdte. –Lennél a megmentőnk? –Szerintem az egész bandából én néztem rá a legostobábban. Bár a többiek sem maradtak le tőlem sokkal. –Nem a gyógyítás az egyetlen, amit a „gazdád” elnyomott magában. –Mosolygott rám. Végre értettem mit akar. Hurrá!
- Egyszer már sikerült, de ez kicsit több erőt igényelne. –Bizonytalankodtam.
- Nem baj, majd kapsz tőlünk. –Csak bólintottam, majd próbálkozni kezdtem.
Kezemet letettem a földre és nekiálltam csukott szemmel koncentrálni. Tenyerem alatt és körül megfagyott a talaj, de az én erőmmel többre aligha futotta egy, egy méter sugarú körnél. Ekkor Kurama a vállamra tette kezét és elkezdte belém áramoltatni erejét. Azt hiszem némileg irányította is elszabadultnak hitt képességemet. Mire kinyitottam a szemem, alattam a talaj megfagyott. Néma csend vett körül. Kuwabara dugta ki fejét először a fedezékből. Valami baj lehetett arcizmaival, úgy tűnt nem tudja becsukni a száját. Lassan mind feltápászkodtak, védelmezőm volt szíves ebben segíteni. Kicsit szédültem. Érdekes látvány tárult elénk. Elképesztő. A tűz megfagyhat?
- Ugye nem öltem meg őket? –Néztem kétségbeesetten Kuramára.
- Ők nem éltek Kimi. Ez csak egy varázslat volt, amivel valaki a helyet akarta őrizni. –Mosolyogta kedvesen. Ez megnyugtatott.
- Nem rossz kislány. –Vetette oda valaki a jégszobrokat fürkészve. Nem akartam hinni a fülemnek, lassan fordítottam fejem a hang irányába. És tényleg. Az ő szája mozgott. Egy pillanatig levegőt sem kaptam. Hihetetlen. Gazdikám megdicsért, és egy csepp gúny sem volt a hangjában. Hurrá! Hurrá! Hurrá! Naná, hogy rögtön a nyakába ugrottam örömömben. Még egy hatalmas puszit is kapott egy „Köszönöm!” kíséretében. Azt kicsit furcsálltam miután elengedtem, hogy enyhén lilult a feje. Ennyire erősen csak nem öleltem. Mindenesetre mielőtt kinyithatta volna a száját a többiek is odajöttek gratulálni.
- Ügyi vagy hugi. –Kezdte Yusuke. A megszólításon kicsit meglepődtem, bár nem volt rá sok időm.
- Egyetértek. –Csatlakozott Kurama is. –Ügyes vagy. –Simogatta meg mosolyogva buksikámat. Hogy a barlang mért nem tudott egy fésűt is mellékelni hozzám?
- Köszike hugica! –Visította Kuwabara miközben felkapott. Majd kiszorította belőlem a szuszt, de most legalább ügyelt hova nyúlt mikor ölelgetett. Végre talajt értem. Oxigén, de szeretlek!
- Köszönöm a segítséget Kurama úrfi. –Hajoltam meg illedelmesen.
- Nincs mit hugica. –Gondolom szépen meglátszott rajtam, hogy nem értem a megszólítás okát, mivel azonnal válaszolt is fel nem tett kérdésemre. –Mostantól te leszel a csapat kishúga, ha megfelel a státusz. –Persze hogy megfelel. Bólogattam, mint akit felhúztak. Gondolom a szemeim is csilloghattak.
- Nekem már van egy. Az is elég. –Emlékeztetett Hiei.
Megint elképesztően kedves, de most a mondat végét alig hallottam. Elájultam. Szép nagy energiaadag haladt át rajtam. Nem való ez egy néhány naposnak. Édes, rózsaillatra tértem magamhoz. Bármibe lemertem volna fogadni, hogy ha kinyitom a szemem egy zöld szempár tulajdonosát, fogom meglátni. Teli találat, ő cipelt.
- Nem vagyok nehéz? –Kérdeztem félénken.
- Ezzel a néhány kilóval? Dehogy. –Kedveskedett.
- Jó reggelt Csipkerózsika! –Köszöntött szemből Yusuke. Kuwabarát nem láttam, gondolom Kurama másik oldalán lehetett.
- Szióka! –Integettem vissza neki, majd hátra hajtottam a fejem. –Neked is Kazuma úrfi.
- Jó reggelt Kimi! Jobban vagy? –Mosolygott vissza. Csak bólogattam.
Körülnézve megakadtak szemeim gazdikámon. Megint vagy két méterrel előttünk baktatott. Kicsit halkabban tettem fel kérdésemet védelmezőmnek.
- Miért megy ennyire előre? Azt hittem csak az én társaságomat kerüli, de eszméletlenül csak nem zavarja, hogy vagyok.
- Ne vedd úgy magadra hugi. Mindenkivel ilyen.
- Tudom. De ezt most akkor sem értem. Hisz már annyira unja már a magányt. Utálja. –Gondolkoztam hangosan. Yusuke arcán érdekes mosoly suhant át. Az a fajta amiből mindenki aki egy kicsit is ismeri tudja, hogy valamire készül. Nem váratott sokáig.
- Héj te, ott elöl! –Kiabálta Hieinek.
- Mit akarsz? –Morgott vissza unottan, meg se fordulva.
- Biztos jó irányba megyünk? –Na, erre már megtorpant és meg is fordult.
- Mégis minek nézel te engem? –Sziszegte. Megint kiült az a vigyor Yusuke arcára.
- Részletezzem? –Pimaszkodott.
Az áhított végeredmény nem váratott magára. Gazdikám azonnal kergetni kezdte Urameshit. Legalább nem unatkozik, és a haladásban sem gátolták a csapatot. Időközben eszembe jutott, hogy mivel délután ébredtem, volt időm kipihenni magam, úgyhogy megkértem Kuramát, hogy tegyen le. Kicsit később Hiei csatlakozott hozzánk. Elég fura képet vágott, mikor egymás mellé sodródtunk.
- Valami baj van Hiei úrfi? –Őszintén szólva tényleg nem értettem, mért pirult ki enyhén, és mért kerülte a szemkontaktust.
- Ilyet még egyszer ne, oké? –Dohogta.
- Ne kérdezzem meg hogy vagy? –Most már végképp nem értek semmit.
- Ne mássz rám! –Hangsúlyából ítélve kicsit bosszanthatta a kérdés, arra viszont nem számolt, hogy válaszát az eddig hangoskodó útitársak is hallották.
- De kivörösödtél Törpe. –Kezdte Kuwabara. –Csak nem vagy zavarban?
- Szállj le rólam Hígagyú! –Morogta vissza.
- Nem úgy volt, hogy Kimi ne másszon rád? –Csatlakozott Yusuke is.
- Egy pusziból még nem kéne ekkora ügyet csinálni Hiei. –Szólt közbe védelmezőm is.
- Szerintem csak félrebeszél mostanában, és azt akarta mondani, hogy csak Kimi másszon rá. –Vigyorogta Kazuma.
- Ó… hát ezért tiltakoztál a hugicázás ellen. –„Világosodott” meg Kurama. Gazdikám arca már megint azt a fura színt kezdte felvenni. Ezt csak fokozta, hogy Yusuke a nyakát átkarolva folytatta.
- Figyelj öregem! Ha megbántod a hugit, három dühös báty haragjával kell szembenézned. Ugye tudod? –Vonogatta szemöldökét.
Na, itt szakadhatott el az a bizonyos cérna. Hiei feje azt a fura lilás-vöröses árnyalatot vette fel, és egy szép balegyenessel leverte magáról Urameshit.
- Attól, hogy őt vered, az érzéseid még megmaradnak. –Bölcselkedett Kuwabara.
Ilyet sem láttam még. Hogy tudja egyszerre mindkettőjüket verni? Rejtély. Minden esetre kezdtem rájönni a logikájukra: Ha fél napig nincs ellenfél, verik egymást. Elég szerencsésnek mondhatom magam gazdikám gyorsasága miatt. Ennek köszönhetően kerülte el azt az egy-két csapást amit felé indítottak, mikor megfeledkeztek róla, hogy azok engem is érnének. Nem mellesleg pedig alkalmat adtak erőm használatának gyakorlására. Míg az egyik sebét jegeltem, a másikét gyógyítottam.
Ez nagyjából így ment még meg nem érkeztünk az átjáró megbeszélt helyére. A srácok legnagyobb meglepetésére csak egy erszénynehezékű levél várt minket. „Bocs srácok, Koenma megfázott. Össze-vissza tüsszögi az átjárókat. Még meg nem gyógyul nem biztonságos őket használni, majd igyekszünk. Addig is gyertek ide minden nap nyolc és kilenc közt, hátha már sikerült összevakarni a főnököt. Mint tudjátok a költségvetésünk elég szűkös, úgyhogy osszátok be az erszény tartalmát. Csók, Botan”