Az első szabadnap

- Hogy abba a jó fészkes fenébe! –Kezdett dühöngeni gazdikám. –Annak a nyamvadt cumisnak is pont most kellett takonykórosra váltania?
- Bocsánat. –Szegtem le a fejem.
- Ugyan Kimi te nem tehetsz róla. –Jött oda hozzám Kuwabara.
- De Hiei úrfi azért sietett ennyire, hogy mielőbb megszabadulhasson tőlem Genkai anyónál. –Úgy tűnt ezzel Kazun kívül mindenkit megleptem. –Így még el kell viselnetek egy darabig. –Szipogtam. Hallottam, hogy Kurama úrfi elkezdett mondani valamit, de egy hang félbeszakította.
- Ová, oá, oááááááá. –Elég közelről hallatszott. Természetesen azonnal a hang irányába futottam. A többiek is követtek, kis habozással. Mire odaértek a karjaimban már csendesen pislogott egy pici pólyában, a kétségbeesett hang tulajdonosa. Nagyon aranyos volt. Tiszta Yusuke, csak picibe, így kicsit ironikus, hogy pont Uramashi jött oda hozzánk először. Azonnal el is kezdett bohóckodni a babának, aki láthatóan nagyon élvezte az előadást. Nekem is nagyon jó kedvem lett a kacagó picivel a kezemben, de az idill nem tartott sokáig.
- Ugye milyen aranyosak így Kurama. –Jegyezte meg Kuwabara. –Mint egy boldog család.
- Ugye? –Ölelt át minket Yusuke vigyorogva. Gazdikámnak ez nem nagyon tetszett.
- Hagyjátok már abba a bohóckodást és menjünk! –Fortyant fel.
- Babaalergiád van Törpe? –Nézett rá ostobán Kazu.
- Olyan édi. Szerintem tartsuk meg. –Babázott tovább Yusuke.
- Neked elment a józan eszed? –Ordított rá Hiei. A pici azonnal követni kezdte a példáját. Még én arrébb mentem megnyugtatni őt, a vita tovább folytatódott.
- Egyet értek Hieiel. –Csatlakozott be Kurama is. –Nem tarthatjuk meg. Neki is vannak valahol szülei. –Gazdikámról lerítt, hogy nem épp erre alapozta a tiltakozást. Időközben úgy-ahogy sikerült lenyugtatnom a babát.
- Szerintem az lehetett az egyik. –Bökött egy hamukupacra Kuwabara.
- Képes lennél magára hagyni egy árvát? –Nézett kiskutya szemekkel Hieire Yusuke.
- Én is túléltem. –Morogta halkan.
- Épp ezért nem értelek Hiei úrfi. –Hihetetlen. Meg mertem szólalni. –Képes lennél pont te magára hagyni szegény picit.
- Ezzel a babával nem stimmel valami. –Vágott vissza.
- Rá sem néztél. –Akadt ki Uramashi is. Én csak sóhajtottam egyet.
- Kiütköztek a fennsíki gének. –Ezzel elértem, hogy minden szem rám szegeződjön. Kuwabaráé azért mert nem értett semmit, a többieké pedig azért mert nagyon is értették. Gazdikám elég zabosnak tűnt. –Van egy egyszerű megoldás. Ha én és a pici is csak teher lennénk, hagyjatok magunkra. Így ő sem mard egyedül, és engem sem kell Genkaiig elviselni. Úgysem volt szükségetek koloncra. –Hieien látszott, hogy eléggé meglepődött mikor ezeket a szemébe mondtam.
- Te hallottad azt a beszélgetést? –Döbbent le. Csak bólintottam.
- Kimi te nem vagy teher. –Próbálkozott Kurama.
- Neked talán nem. De nem hozzád tartozok. –Pillantottam rá, majd ismét gazdám szemébe néztem. –Csak egy szavadba kerül. –Elég zavarodottnak tűnt és sajnáltam is a felelősség miatt, de a babát akkor sem hagyhattam magára. Mielőtt gazdikám válaszolhatott volna Kuwabara beszólt neki, amiből egy rövid vita, majd verekedés lett. Ez nagyjából két órán keresztül ment így szereplőváltásokkal, a döntés megszületéséig. Volt mit gyógyítanom. (Magamon is.) Végül úgy döntöttek maradok babástól és a következő településen, megpróbálunk kideríteni valamit a piciről. Kurama szerint senki sem szokott egyedül nagyobb útra vállalkozni egy babával. Kazuma és Yusuke egész úton elvoltak a picivel. Én is, de mivel elég gyenge voltam, pár óránál tovább nemigen tudtam cipelni őt. A kis drága elég talpraesett lehetett. Kész szerencse, hogy Hiei úgy duzzogott egész úton, hogy ránk sem nézett. Így nem láthatta mikor a baba bemutatott neki, min viszont a srácok jól szórakoztak. Úgy tűnik a szimpátia kölcsönös.
Még sötétedés előtt sikerült beérnünk egy kisebb városba. Kurama hamar talál szállást, bár a lehetőségek igencsak szűkösek volta. Végül egy egész tűrhető kis szállóban kötöttünk ki. Gazdiék úgy döntöttek itt kezdik a spórolást. Két kétágyab szobát vettek ki, és egy egyágasat. A beosztás a következő volt: Az egyik kétágyasba Yusuke és Kuwabara ment, (Mindketten kijelentették, hogy inkább a kicsivel vagy velem költöznének össze.) a másikba Kurama és Hiei, (Itt nem volt gond. Kurama tudta, hogy szobatársa valószínűleg egy fán fog aludni.) végül az egyágyasat kaptam én. Védelmezőm volt szíves összehozni növényeiből egy bölcsőt a babának. Hamarosan azt is megtudtuk miért volt kicsit olcsóbb a hely, mint általában.
- Mi az, hogy a szakácsok sztrájkolnak? –Kiabált Yusuke a sírás határán. –Mi lesz szegény pocimmal? –Keseresdett el
- Azt mondták a konyhát használhatjuk, ugye? –Érdeklődtem, miközben letette a babát a bölcsőbe.
- Igen Kimi, de egyikünk sem tud főzni. –Válaszolt védelmezőm babaetetés közben.
- Ki tudja? Talán mégis.
- Te tudsz főzni hugi? –Csillant fel Kuwabara szeme.
- Lehet. –Mosolyogtam rá. –Elvégre Hiei úrfinak a kiskanál és a fakanál megkülönböztetése is gondot tud jelenteni.
Ajjaj. Ezt a pillantást… De fő a változatosság. Ezúttal Yusuke volt közelebb. Pedig hogy megszoktam már Kurama hátát…
- Ez esetben tuti mesterszakács vagy hugica. –Vigyorgott hátra Urameshi. –Akkor menjünk főzni. –Azzal felkapott és már vitt is a konyha felé. –Van valami terved vacsira.
- Akad. –Mosolyogtam. Persze, hogy volt. Elvégre tudom mik a gazdi kedvencei.
Egy ideig elfőzőcskéztünk, amin elég jól elszórakoztam. Hogy Yusuke mit össze nem bénázott? De hamarosan előállt a nagy kérdéssel.
- Tényleg nem értetted aznap este mikor Hieit gyógyítottad, hogy mire utaltam „azzal”?
- Nem. –Bólogattam. –Kellett volna?
- Hát… -Vakargatta fejét –Nem tudom. Kurama azóta sem magyarázta el?
- Valamiért mindig belázasodik, ha szóba hozom. –Tűnődtem, mire Urameshi felnevetett.
- Csak zavarban van, ha a szexről kell beszélnie.
- Az meg mi? –Most Yusuke is elvörösödött kissé. Miért nem tudják egyszerűen kinyögni miről van szó, ha már egyszer szóba hozták? –Most te is zavarban vagy, ugye? – Ennél ártatlanabb hangon már nem is lehetne megszólalni. Akkor meg miért fél válaszolni?
- Egy kicsit. Tudod ez nem épp általános beszédtéma. –Vörösödött tovább. Az a kínos mosoly így elég érdekesen állt neki.
- Akkor válaszolsz? –Érdeklődtem.
- Nos tudod… -Kezdte. Persze, hogy nemet bólogattam. Azt hiszem ezzel nem könnyítettem meg a dolgát. –Azt nevezik szeretkezésnek…
- Az előbb nem szexet mondtál? –Vágtam a szavába.
- Tulajdonképpen ugyanaz, csak az utóbbi szebb kifejezés.
- Nekem is jobban tetszik. –Mosolyodtam el. –Mit is akartál mondani? –Szinte a képére volt írva a válasz: Akarta a nyavalya.
- Nos szeretkezésnek azt nevezik, mikor két ember…
- Akkor ez már itt megbukott. Egyikünk sem ember. –Emlékeztettem.
- Igaz. –Sóhajtotta. –Akkor két személy, összebújik. –Nyögte ki végre elvörösödve, majd kicsit megkönnyebbült.
- Úgy érted átölelik egymást? –Azt hiszem ezt nevezik kegyelemdöfésnek.
- Tulajdonképpen igen, csak az ágyban és ruhák nélkül. –Hebegte.
- És miért akart ezért lecsapni a gazdi? Ez valami rossz dolog? –Mivel a főzéssel foglalkoztam, nem láthattam Yusuke reakcióit, de úgy tűnt már nem görcsöl annyira a válaszadás miatt.
- Nem. Alapvetően nem az, ha azért teszi valaki, mert az érzései azt diktálják.
- Már értem. Akkor ezért lett olyan paprikás Hiei úrfi mikor arra céloztál, hogy megparancsolná.
- Kétlem, hogy valaha is ilyet tenne. Igazság szerint csak cukkolni akartam. –Vallotta be elvigyorodva.
- És ehhez milyen érzések kellenek?
- Na, ezt hogyan magyarázza el. –Dörzsölgette állát. –Áh, megvan! –Kiáltott fel.
Ezután eléggé meglepett, amit tett. Gyengéden átkarolt, maga felé fordított és lassan közelebb húzott magához. Furcsa volt tőle az a komolyság, amivel rám nézett. Egyre közelebb hajolt, kaptam tőle egy lágy puszit, majd halkan a fülembe suttogott.
- Mit érzel?
- Hogy két napja nem fürödtél. –Feleltem tárgyilagosan. Halkan felkacagott egy pillanatra, majd folytatta.
- Nem úgy értettem. Ne az érzékelésre, hanem az érzéseidre figyelj.
Egyre szorosabban ölelt, mégis gyengéden. Adott még egy puszit az arcomra, majd lassan lefelé haladva lehelte rám a csókokat, míg a nyakamon nem éreztem leheletét. Közben kezei is elkalandoztak. Egyikkel a hajamat és a nyakamat cirógatta, a másik pedig a csípőmön nyugodott.
- Most mit érzel? –Suttogta ismét.
- Semmi újat.
- Akkor marad Keiko. –Azzal adott egy jó nagy puszit és visszatértünk a főzéshez.
- Mit kellett volna éreznem Yusuke úrfi. –Néztem rá értetlenül.
- Irántam semmit. –Vonta meg a vállát, majd elmosolyodott. –De ha olyasvalaki teszi majd ezt, akitől úgy hat rád hogy viszonozni szeretnéd, akkor tudni fogod mit kell érezned ahhoz, hogy szeretkezz valakivel.
Urameshi aztán tud magyarázni. Kis híján odaégett a vacsora. A demonstráció után nem sokkal felküldtem a szobájába zuhanyozni, és megkértem, hogy gyűjtse össze a többieket a szobámban a vacsi miatt. Miután felértem vele elég érdekesen néztek rám. Hiei úrfi még mérgesebbnek tűnt, mint általában. Kurama magyarázta el terítés közben a tekintetek kiváltó okát. Ez egy pármondatos párbeszéd volt. Miután Yusuke beviharzott a fürdőbe.
-„Mi van Urameshi? Leforráztad magad? –Visított utána Kuwabara.
- Nem. Kimi küldött a zuhany alá.
- Főzés közben?
- Nem. Miután a szex… -Itt megnyitotta a zuhanycsapot, így csak tippelni tudtak a mondat végére.”
- És most azt hiszitek Kurama úrfi, hogy én és Yusuke úrfi…
- Mi van velünk? –Érdeklődött az említett, kilépve a fürdőszobából.
- Tudod te azt jól Urameshi. –Förmedt rá gazdikám az értetlenkedőre.