Egy mozgalmas este

- Itt a kaja. –Vágtatott az étel felé csillogó szemekkel.
Mindenki feladta annak lehetőségét, hogy most beszédre bírják, úgyhogy megvacsoráztunk. Kurama úgy tűnt nem gondolt „olyasmire” velünk kapcsolatban, Kuwabara még mindig furcsán méregetett minket miközben tömte magát, Hiei pedig alig evett. Inkább a duzzogást választotta.
- Na, mit is beszéltetek rólam mikor kijöttem? –Tette fel a kérdést nagy vidáman Yusuke.
- Na vajon? –Morgott gazdikám. Kurama már értelmesebb választ adott.
- Éppen azt kezdtük el megvitatni, amiről Kuwabarával beszéltél, mielőtt megnyitottad a zuhanycsapot.
- Mit kell azon megvitatni, hogy Kimi elküldött fürdeni? –Vágott idétlen arckifejezést Yusuke.
- Nem azon, hogy elküldött, hanem azon, hogy mikor. –Vágta fejbe Kuwabara.
- Miért? Főzés után nem szabad?
- Mond, hogy nem kaja közelben csináltátok? – Jutott eszébe Kazunak.
- Hülye vagy? Most jöttem ki a fürdőből. –Ezúttal Kazu kapott.
- Nem a tusolásra céloztam te marha.
- Ja azt! –„Világosodott” meg Yusuke. –Hol máshol? –Hangzott, mintha mi sem lenne természetesebb.
Gazdikám eddig bírta. Megragadta Yusuke a nyakát és a falhoz nyomta.
- Te szemét! Megöllek. –Sziszegte, kardját barátja torkához nyomva.
- Nézd lehet, hogy te nem tudod, de kaja közelben szokás főzni. –Nyögte ki enyhén pánikolva.
- Tudod kivel szórakozz. –Lett egyre dühösebb a gazdi.
- Yusuke úrfi szerintem Hiei úrfi másról beszél. – Szóltam közbe riadtan.
- Hüm?
- Elég félreérthető volt, amit utoljára mondtál Kuwabarának, mielőtt megnyitottad a csapot. –Világított rá Kurama.
- Csak annyit mondtam, hogy azután küldött Kimi fürödni, miután a szexről való beszélgetést befejeztük.
- Lehet, de a mondat végét elnyomta a zuhany hangja. –Tanakodott Kuwabara. Hiei addigra már elengedte Yusukét és a kardot is elrakta.
- Szóval csak beszéltetek róla? –Kérdezte, kicsit szégyellve magát.
- Persze. Csak nem azt hittétek, hogy… ? –Esett le neki. –Mégis minek nézel te engem? –Kezdett el ordibálni Hieiel. –Kimi a húgom.
- Nem vér szerint, és ne engem okolj. Te nem tudsz végig mondani egy mondatot. Mellesleg az a lány olyan naiv.–Kiabált vissza a gazdi.
- És te kinéznéd belőlem, hogy kihasználom?
- Ne forgasd ki a szavaimat.
Még ők vitáztak, én védelmezőmtől kérdezősködtem.
- Valami rosszat tettem Kurama úrfi?
- Nem Kimi. Csak Hiei féltékeny. –Mosolyogta.
- Nem vagyok az. –Sziszegte nekünk.
- Á! Így már érthető. –Vigyorgott Kazu. –A kicsi Hiei szerelmes.
- Befogod idióta! –Már megint az a szín gazdikám arcán. Egyre jobban áll neki.
- Ha nem vagy féltékeny, bizonyára a demonstráció sem zavar. –Szemétkedett Urameshi, egy gonosz kis félvigyorral az arcán. Gazdikám arca viszont olyan lett, mintha hógolyóval képen nyalták volna.
- Mi-milyen demonstráció? –Dadogta.
- Ha te azt tudnád öregem… -Nyúlt el a kanapén Yusuke.
- Te mocsok! Széttéplek. –Sziszegte a gazdi, és nekiment Urameshinek.
A baba is felébredt a hangzavarra, de úgy tűnt tetszik neki a helyzet. Remekül elkacarászott a srácokon. Nem sokkal később Hiei dúlva-fúlva kivágtázott a szobából.
- Ez most mire volt jó Yusuke? –Mordult rá védelmezőm, szemrehányóan.
- Először is, nem lehetett kihagyni. Másodszor meg, csak magához tér végre. –Vonta meg a vállát.
Hamarosan mindenki visszavonult a szobájába, bár Kuwabara és Kurama előtte még elmosogattak. Hiei úgy tűnt nem jön vissza. Rajtam kívül mindenki tudott aludni, én még csak meg sem próbáltam. Csukott szemmel feküdtem ugyan az ágyon, de tudtam, hogy még reggel előtt társaságom érkezik. Direkt nyitva hagytam az ablakot. A része voltam. Én ismerem a legjobban, és ezt ő is tudja. Nálam nem fogja kerülgetni a témát, amint megnyugszik, meg is keres.
Nem tévedtem. Késő éjjel, úgy kettő és három óra közt meghallottam kabátja suhogását. Nem tudtam, fedjem-e fel, hogy ébren vagyok. Lassan közeledett az ágyam felé, majd egy sóhajt hallottam. Kis idő múlva leült az ágy szélére, és a támlának dőlt. Gondolom, nem igazán tudta eldönteni, hogy ébresszen-e fel, vagy inkább menjen el. Az utóbbi mellett döntött volna, ha nem tartom vissza. Már majdnem feltápászkodott, mikor hátulról átkaroltam a derekát. Szorosan bújtam hozzá hátulról, behajlított lábaim így egymás közé zárták az övéit. Államat a vállán pihentettem. Hallatszott, hogy mindezzel megleptem, s ezt a szemén is láttam mikor felém fordította fejét.
- Szia Hiei úrfi. Mégis elmész? –Szontyolodtam el.
- Azt hittem alszol. –Csak nemet bólogattam.
- Akkor maradsz?
- Mért maradnék? –Tért magához.
- Amiért jöttél. –Elég logikus. –Mégsem akarod megbeszélni?
- Ugyan mit? Azt csinálsz Yusukéval, amit csak akarsz. –Fordult el.
- De én nem tettem semmit. –Védekeztem.
- Persze, azt hallottam. –Jobb ötlet híján prezentálni kezdtem Urameshi bemutatóját. Persze beszéd nélkül. Úgy tűnt gazdikám kicsit megrezdült, mikor elkezdtem. –Kimi… mit csinálsz? –Kérdezte kicsit zavartan. Pár puszi múlva válaszoltam.
- Ennyi. Ennyit csinált Yusuke úrfi is, hogy könnyebben megértessen valamit.
- Értem. –Nem igazán tudtam eldönteni, hogy hangja megkönnyebbülést vagy csalódottságot tükröz-e. –Esküszöl, hogy csak ennyi volt? –Fordult felém újra.
- Igen. –Bólogattam.
- Rendben. –Azzal visszafordult. Indulni készült. Kicsit erősebben öleltem a felismeréstől.
- Ne menj el! –Puncsoltam. Ezzel ismét megleptem. –Maradj itt gazdikám.
- Csak ha nem szólítasz így. –Adta meg magát.
- Rendben.
Sejtelmem sincs, mit gondolhatott. Nem akartam, hogy elmenjen. Egész életében ez fájt neki a legjobban. A magány, és mások ridegsége. Nem akartam, hogy egyedül legyen. Ugyan minek, ha nem szükséges?
Lassan hátradőltem az ágyon Hieiestől. Én félig-meddig ülve maradta, így ő kényelmesen hanyatt feküdhetett félig rajtam, félig (deréktól lefelé) az ágyon. Ő becsukta a szemét és a nyakamnak dőlve durmolt. Én nem tudtam, és talán nem is akartam elaludni. Átöleltem, cirógattam, egész jól elvoltam vele. Gazdikám olyan aranyos tud lenni ha alszik.
Ez tartott úgy fél órával napfelkelte előttig, mikor is lépteket hallottam a folyosóról. Erre már Hiei is felébredt. Pár másodperc múlva kopogtattak az ajtómon.
- Kimi, ébren vagy? –Érdeklődött egy hang.
- Mit akar itt Yusuke? –Kérdezte gyanakodva gazdikám. Én csak megvontam a vállam. Honnan kéne azt nekem tudnom?
Hallottuk, ahogy lenyomja a kilincset, mindketten odakaptuk a fejünket. Az ajtó lassan kinyílt, és Yusuke bekukucskált.
- Á, hát ébren vagy. –Vigyorodott el. –De jó! –Azzal egy szempillantás alatt mellettem termett az ágyban és közrefogta a kezeim, majd mélyen a szemembe nézett. Nem tudtam hova tűnt a gazdi, de volt egy olyan érzésem, hogy ezt látja.
- Minek köszönhetem a látogatást Yusuke úrfi?
- Az a helyzet, hogy tartozok neked egy vallomással, és kérni is szeretnék valamit. –Tőle szokatlanul, igencsak komoly képet vágott. Volt egy olyan érzésem, hogy a gazdám most sem épp boldog, bár nem igazán értettem a reakcióit. Hiszen csak egy kolonc vagyok neki.