Egy újabb "nyugis" nap

- Hallgatlak Yusuke úrfi. –Mosolyogtam rá.
- Tudod Kimi, mióta megláttalak tudtam, hogy te egy különleges lány vagy. Kedves, aranyos és gyönyörű.
- Köszönöm a bókokat úrfi.
- Komolyan gondoltam. Kimi én még sosem találkoztam olyan lánnyal, mint te. Te egy valóságos szent vagy. Be kell valljam: szeretlek, és nem csak mint testvért.
- Ezt hogy érted? –Tényleg nem igazán értettem, úgyhogy kíváncsian vártam válaszát. Nem csalódtam.
- Úgy, hogy szükségem van rád. Könyörgök Kimi, nem bírom tovább. Sütit akarok!!!!!!!! –Na igen, visszatért a régi Yusuke.
Kintről egy puffanás hallatszott. Magamban jót kuncogtam: gazdikám megint leesett a fáról. Urameshinek fel sem tűnt, talán a sütielvonási tünetei miatt. Azok a kiskutya szemek, amikkel rámnézett…
- Kérlek süss nekem egy kis sütit. Légyszi Kimi.
- De addig mi lesz a babával? –Néztem a bölcső felé. Yusuke rögtön fellelkesült.
- Majd én vigyázok rá, menj csak. –Szinte kilökött a szobám ajtaján, bár ehhez mellékelt egy puszit is.

- Csak neked lehet ennyi eszed. –„Kedveskedett” gazdikám valamivel később, már a konyhában. Akkor már egy ideje sütöttem.
- Ugye nem estél túl nagyot Hiei úrfi? –Aggodalmaskodtam.
- Miből gondolod, hogy… -Kezdte kicsit paprikásan.
- Hallottam. –Mosolyogtam rá. –Ugye jól vagy gazdikám?
- Mondtam már, hogy ne nevezz így. –Morogta.
- Azt nem, hogy meddig. Látom semmi bajod. Ennek örülök. –Azzal visszafordulta a készülőfélben lévő sütihez. -Te is kérsz valamit? Nem vacsoráztál túl bőségesen.
- Nem vagyok éhes. –Ezt rögtön alátámasztotta gyomra korgása is. Nehéz lett volna nem kuncogni.
- Azt hallom. –Azzal nekiállta felmelegíteni egy szép nagy adagot a vacsiból. Nem csak hallatszott, látszott is, hogy nem volt éhes. Két percre sem fordultam el, az elé tett étel már eltűnt. Addigra a sütemény is a sütőben volt, úgyhogy leültem az asztalhoz, vele szembe.
- Kérdezhetek valamit Hiei úrfi. –Kezdtem félénken.
- Tőlem. –Vonta vállat.
- Miért tűntél el a szobámból nemrég, mikor Yusuke úrfi megérkezett?
- Szóval ezért nem voltál a szobánkban éjjel. –A hang forrása az ajtófélfának támaszkodó rókadémon volt. Lassan megindult felénk. –Mit műveltetek ti Kiminél? –Kérte számon miközben leült közénk. Gazdikám elég kínosan érezte magát.
- Csak aludtunk. –Válaszoltam ártatlanul. Védelmezőm erre leszegte fejét és sóhajtott egy nagyot, aztán fojtatta.
- Ezt igazán nem vártam tőled Hiei. Hogy tehetted ezt? –Gazdim mintha egy kicsit elszégyellte volna magát.
- Én nem tettem semmi olyasmit. –Védekezett.
- Tudod kit etess? –Rivallt rá Kurama. –Tényleg ennyire hülyének nézel? Legalább ne hazudj a képembe te hűtlen dög! –Gazdikám erre elég érdekes képet vágott. Mondjuk a „hűtlen” minősítést én sem értettem. –Képes voltál nála tölteni az éjszakát? Rád áldozom a legszebb éveimet erre te megcsalsz egy párnapos kislánnyal. Elment az eszed te beteg állat? Hogy tehetted ezt velem? –Hiei arca, már a monológ elején kezdett vörösödni, de mire Kurama befejezte már paprikavörösen kiabált vissza.
- Tartsd meg az idétlen műbalhéidat te marha! Az egy dolog, hogy Urameshiéknek semmi eszük, de te mikor épültél le ennyire szellemileg? –Kiabált vissza.
- Sajnálom, nem bírtam kihagyni „édes”. –Kacagta.
- Menny te a … -Dohogta a gazdi, miközben kitrappolt a konyhából. Csak ekkor tűnt fel, hogy kész a süti.
- Miért volt olyan dühös Hiei úrfi Kurama úrfi? –Kérdeztem miközben tálcára szedtem Yusuke süteményét.
- Csak nem szereti a vicceket. –Mosolyogta, miközben mögém sétált. –Te meg mit csinálsz Kimi?
- Sütit. Yusuke úrfi nem rég felkeresett a szobámba azzal, hogy süteményt szeretne.
- Akkor az ő horkolására ébredtem. –Jegyezte meg. –Tényleg, Hiei mit keresett a szobádban?
- Engem. Tisztáztuk a félreértést. –Azzal felkaptam a tálcát. –Ne haragudj Kurama úrfi, de ezt fel kell vinnem Yusuke úrfinak.
- Semmi baj Kimi, menj csak, de nem sok ez egy kicsit? Ez egy hadseregnek is elég lenne.
- Egy hadseregnek igen, de Yusuke úrfi még bőven fog tudni reggelizni is. –Mosolyogtam.

A szobámba érve az alvó, és valóban horkoló Yusuke, és a szendergő baba látvány fogadott. Nem rajongtam annak lehetőségéért, hogy esetleg fölöslegesen strapáltam magam, úgyhogy letettem a tálcát az ágyra Yusuke orra elé, és elkezdtem felé legyezgetni a süti illatát. Bevált. Felébredt és azonnal nekiesett kiharcolt nasijának, én meg mehettem vissza reggelit készíteni. Ez már nem tartott olyan sokáig, de reggelizés közben nem tudtam nem észrevenni, hogy a gazdi még mindig fúj védelmezőmre a féltékenységi jelenet miatt.
Végül Hiei úgy döntött, ma ő megy el megnézni, hogy Koenma nyit-e átjárót vagy sem. Miután tízre sem ért vissza Kurama úgy döntött elmegy megkeresni. Kis idő múlva egy levéllel jött vissza, ami szerint a gazdikámat elrabolták és csak váltságdíj fejében hajlandóak elengedni.
- Honnét vette ez a marha, hogy van pénzünk a törpe kiszabadítására? –Háborodott fel Kuwabara.
- Nem tudom, de a levél tetszik. –Vigyorgott a szépszemű, a levelet olvasgatva.
- Ez egyáltalán nem vicces Yusuke. –Szólt rá Kurama. –Az ilyen helyesírás inkább katasztrófa.
- Szerintem a nyelvtantanárom szívrohamot kapna.
- Remek ötlet Kuwabara. –Lelkesült fel Yusuke is. –Megtartjuk és bevisszük neki.
- Nem kéne inkább Hiei úrfi kiszabadításával törődnünk? –Vetettem fel.
- Délután négyre lettünk meghívva, addig nem tehetünk semmit. –Válaszolta Kurama. –Nyugodj meg Kimi, Hieinek nincs semmi baja, hisz az rajtad is látszana.
- Csak a fizikai sebek. –Szontyolodtam el.
- A Törpét nem olyan könnyű megbántani. Nem az az érzelgős típus.
- Attól, hogy nem nagyon mutatja ki, még vannak érzései. –Őszintén szólva nem nagyon tetszett Kazu megjegyzése, sőt bántott is, és ez azt hiszem a válaszomon is hallatszott.
- Nem úgy értettem Kimi, csak…
- Hiei úrfi eléggé érzékeny természetű, csak ezt a forrófejűségét leszámítva, sehogy sem meri kimutatni. Az élet arra tanította, hogy ne tegye, mert csak sérülhet. Baba korától csak ezt tapasztalta. –Mélyedtem el gondolataimban.
- Ezzel mire célzol? –Lepődött meg. Ekkor tértem magamhoz.
- Persze, hisz te nem tudod. –Jutott eszembe hirtelen. A többiek lehajtott fejjel álltak a szobában, ők értették. Ezt látva Kuwabara nem lett túl boldog.
- Miből maradtam ki már megint? –Yusuke erre halványan elmosolyodott.
- Hiei megölne, ha elmondanánk. –A beszélgetést ezzel le is zártuk.

Délután elindultunk a megadott helyre. Kuwabara maradt a szállóban a kicsivel mondván, rám szükség lehet arra az esetre, ha valaki megsérülne. A találkozó helyszínéül megjelölt romoknál viszont nem várt látvány fogadott minket. Hiei kezei hátra voltak láncolva, a láncot több másik is rögzítette egy falhoz. Úgy tűnt egész jól elücsörög ott. Egy- két méterre onnan egy férfi ült összegubózva, egy falnak támaszkodva. Fölhúzott térdeit átkarolta, fejét leszegte.
- Szevasz haver! Mizu? –Köszönt oda Hieinek Yusuke.
- Unatkozok. –Jött az egykedvű válasz. –Levennéd a „Karkötőket”? Tudod, nem vagyok oda az ékszerekért.
- Örömmel. Ő a fogvatartód? –Kérdezte a gubbasztó férfira mutatva.
- Valaha az volt. –A férfi csak ekkor tért magához.
-Á! Maguk azok? De jó! –Csillantak fel szemei. –Kérem, vigyék innen. Minél messzebb. Könyörgök. –Szegénynek könnybe lábadtak a szemei. Erre mindenki megdermedt, így Yusuke is leállt a szabadítással.
- Csak azt ne mondják, hogy itt akarják hagyni? Könyörgök ne. –Térdelt a földre. Még kezeit is imára kulcsolta. Már-már sírt. –Vigyék, kérem. Ha kell fizetek is, csak vigyék el. –Erre Kurama szemei felcsillantak, előtört rókadémon énje.
- Mennyit?
Nem tartottam valami rendes dolognak, hogy képes elkezdeni alkudozni. Szegény démon láthatóan idegösszeroppanást kapott Hieitől, ő meg kizsebeli? Azt mondta, nem tudhatjuk mikor gyógyul meg a cumis, és az alvilágban vagy így, vagy piszkosabb eszközökkel lehet csak pénzt keresni. Ő csak jobban tudja… Fél órán belül már a szállóban is voltunk, szegény démon minden vagyonával. Megjegyzem nem volt valami sok.
A nap további része teljesen átlagosan telt. Megpróbáltuk rávenni a gazdit, hogy legalább nézzen rá a babára, mielőtt teljesen megutálja. A végeredmény az lett, hogy mikor kicsit közelebb hajolt hozzá, a pici az orrába mélyesztette a karmait. Azt már nem tudnám megmondani, hogy gazdikám kapta-e el a fejét vagy a baba a kezét, de Hiei orra öt pici csíkkal gazdagodott.
- Tessék, most már okom is van utálni ezt a kis borzalmat. –Dühöngött, miközben újonnan szerzett sebeinket gyógyítottam. Fura volt, hogy az ő sebei némileg mélyebbek. Lehet, hogy máris változtam annyit, hogy lazább legyen kettőnk közt a kötelék?
- Pedig ha jól emlékszem, te is ilyen voltál az ő korában Hiei úrfi. –Csúszott ki a számon. Mivel a picivel foglalkoztam, nem láttam gazdim reakcióját.
- Hiei is karmolt? –Csapott le a hallottakra Kuwabara, érdekes vigyorral az arcán.
- Nem. Ő harapott. –Jegyeztem meg. Csak ekkor pillantottam fel. Yusuke és Kazuma nevettek, Kurama csak kuncogott. Gazdikám arca viszont megint kezdte felvenni azt a bizonyos színt. És ahogy rám nézett… Vissza a hagyományokhoz: megint védelmezőm háta, csak ezúttal babástól. Hiei úrfi úgy döntött, elmegy babarokon kutatásra, méghozzá sürgősen. Vacsoráig nem is láttuk.
Vacsi után a fiuknak érdekes ötletük támadt: pókerezzünk. Ez első néhány kör arra szolgált, hogy beletanuljak. Ez roppant tapintatos volt részükről, aztán jött a hidegzuhany: vetkőző póker. Rögtön az első körben elvesztettem a ruhámat. Kész szerencse, hogy a barlang fehérneműt is mellékelt hozzám. Ezután viszont a fiúk sorozatosan vesztették el a játszmákat ellenem. Yusuke arra hivatkozott, hogy „túlöltözöttségemmel” elvontam a figyelmüket, Kuwabara meg a kezdők szerencséjére. Eleinte gőzöm sem volt mit kezdhetnék a nyereménnyel, aztán remek ötletem támadt, minek hatására igyekeztem minden ruhadarabot lenyerni róluk. Sikerült is, bár mielőtt az alsógatyájuktól is megszabadítottam volna őket, volt egy olyan érzésem, hogy jobb ha megengedem nekik, hogy felvegyenek egy-egy fürdőköppenyt. Végül a ruhámat is visszanyertem, ezzel sikerrel zárult tervem első szakasza. Miután elmentek belekezdtem a másodikba. Levettem megmaradt ruhadarabjaimat, és én is egy szál fürdőköpenybe bújtam, majd minden ruhát bevágtam a mosógépbe. Azt hiszem rájuk fért.
Valahogy most sem voltam álmos, úgyhogy megnéztem alszik-e a baba, majd kinyitottam az ablakot és kiültem az eléggé széles párkányra. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ma a gazdi sem fog a fán alváshoz ragaszkodni. Behunytam a szemem, s csak élveztem a lágy szellőt. Hihetetlenül jól esett. Olyan megnyugtató volt, aztán történt valami fura. Valami hihetetlenül lágyat és puhát éreztem az ajkaimhoz érni. Nem nyitottam ki a szemem. Addig nem míg szám szabaddá nem vált.