Új érzések

Kinyitva szemem egy gyönyörű karmazsinvörös szempárral találtam szembe magam, melynek tulajdonosa lassan távolodott. Fel sem tűnt, mikor ülhetett le velem szembe, pedig igencsak közel volt. Megszabadulva eddigi háttámaszomtól felültem, ezzel közelebb hajolva gazdámhoz. Nem nézett rám, oldalt fordította arcát. Kicsit zavartnak tűnt. Nem tudtam, hogy bánja-e amit tett, vagy csak a reakciómat várja. Magam sem tudtam mit tegyek, de annyira jól esett az a csók.
- Szabad? –Kérdeztem halkan. Bólintott.
Először cseppet értetlenül nézett rám, majd leszegte tekintetét. „Jöhet az ítélet.” Valami ilyesmi járhatott a fejében. Viszonoztam a lágy csókot. Pont úgy, ahogy ő adta nemrég. Éreztem, hogy kicsit meglepődött, de azonnal viszonozta. Ahogy a következőt, és az azt követő összest. Hamarosan egyik kezét arcomra csúsztatta, hogy gyengéden közelebb húzhasson. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy az ölében ülök és ugyanolyan óvón, mégis erősen karolom át nyakát és vállát, ahogy ő ölel engem. A leheletfinom csókok egyre mélyebbek, hosszabbak, és szenvedélyesebbek lettek. Most valahogy egy csepp vadság sem volt benne. Egyik karja engedett öleléséből. Lassan, finoman csúsztatta le rajtam kezét, s karolta át alulról térdeimet, még a másikkal hátamat támasztotta meg. Felemelt és felállt, de a csókok nem maradtak abba. Pár lépés, és máris az ágyamnál voltunk. Óvatosan ráültetett. Ekkor hagytuk abba először a csókolózást. Nem távolodott el túlságosan, de ahhoz eléggé, hogy a szemembe nézhessen. Valami új csillogott a karmazsinszín szempárban, s mintha várt volna valamit. Talán csak abban nem volt biztos, hogy én is ugyanazt érzem. Tulajdonképpen magam sem tudtam mit érzek, de nem bírtam a csókok nélkül. Akartam őket, és nem is haboztam. Alig egy másodpercre engedtem el őt magamtól, majd újra megcsókoltam. Azt hiszem ezzel fel is bátorítottam. Erősebben ölelt egy darabig, majd kezeit az övemhez csúsztatta. Egy pillanat alatt kibogozta, s máris a nyakamon éreztem érintését. Lassan vállaim felé haladt, majd elérve azokat lehullott rólam a köpeny. Kicsit megborzongtam, ő ismét átkarolt, s én is szorosabban bújtam hozzá, mint eddig. Félénken ugyan, de követtem példáját. Míg eltávolította mögülem a fölöslegessé vált ruhadarabot, én is kioldottam az övet derekáról. Köpenye alá csúsztatva kezeim öleltem át derekát, finom csókjai most már nyakamat kényeztették. Beleborzongtam. Mozdulataim már egy ideje önmagukat irányították, nem volt szükség döntésekre, csak érzésekre. Egyik kezem felcsúszott hátán a nyakáig, majd megragadva a köpenyt lassacskán lehámozta róla. Ez a darab is a társa mellett kötött ki a földön. Újra megcsókolt, közben szelíd erőszakkal hátradöntött az ágyon. Lélegzésünk és szívverésünk is egyre szaporább lett, bár egy cseppet sem voltam ideges. Tudtam, hogy vigyáz rám. Nem akartam engedni az ölelésből, érezni akartam minden apró rezdülését. Kicsit fájt ahogy összeforrt testünk, de biztos voltam benne, hogy ennél óvatosabban már nem is bánhatott volna velem. Lassan, vigyázva mozgott, miközben lágyan csókolgatta testem ahol ért. Keze finoman cirógatott, kóborolva bőrömön. Olykor egy-egy édes mozdulattal irányította mozgásom néhány pillanatig. Sokszor kikívánkozott volna hangom, de inkább ajkamra haraptam. Szorosan öleltem, cirógattam, csókolgattam. Az idő valahogy elvesztette jelentőségét, nem tudom meddig voltunk így együtt. Az utolsó pillanatokban már egyikünk sem volt képes magában tartani hangját, ahogy az a forróság szétáradt testünkben. Utána még magához húzott, megcsókolt párszor, úgy mint az elején, majd hanyattfeküdt mellettem még mindig átkarolva nyakamnál. Mellkasára hajtva fejem bújtam hozzá. Felpillantva arcára, úgy tűnt mintha valami bántaná.
- Valamit rosszul csináltam? –Suttogtam félve.
- Dehogy, kicsi szentem. –Mosolyogta megsimogatva arcomat. –Minden így volt tökéletes. –Azzal finoman magához húzott államnál fogva és újra megcsókolt. Ölelve húzott testére, majd hosszú csókolózásba kezdtünk. Befejezve mellkasára hajtottam a fejem, s átkarolva vállát kezdtem el simogatni azt. Tudtam, hogy őszintén válaszolt, így nem aggódtam emiatt, bár akkor még nem értettem meg igazán mit is takart a válasszal. Hihetetlenül boldog voltam karjaiban. Egyikkel ölelt, miután derékig betakart minket, másik keze pedig hajamat és hátamat cirógatta.
Hajnali öt körül ébredhettem fel. Igyekeztem minél óvatosabban lemászni gazdikámról, nehogy felébresszem. Első utam a fürdőköpenyhez vezetett, a második a fürdőszobába. Eredetileg tusolni akartam, aztán rájöttem, hogy még nem raktam ki a mosógépet. Ezek után ez az állapot még vagy öt percig volt igaznak mondható, majd elértem uticélom. A zuhany alatt maradt időm gondolkodni a történteken. El kellett ismernem a gazdi igencsak kényelmes. Nagyon jót durmoltam rajta. Azt nem tudtam, hogy Hiei mit szeretne, de reméltem, hogy lesz folytatás számunkra. Őszintén szólva nagyon kétlem, hogy csak kedvtelés lettem volna. Azt viszont fel nem foghattam, hogy mitől fájtak annyira arcizmaim, csak a tükör árulta el zuhanyzás után, mikor odamentem összefogni a hajam. Így már érthető. Még mindig vigyorogtam, gondolom ezt alvás közben sem sikerült abbahagyom. Nem csoda, hogy görcsöl a képem. Mire visszaértem a szobámba a gazdi már az ágyon ücsörgött, még mindig félig a takaró alatt.
- Bocsánat Hiei Úrfi. Nem akartalak felébreszteni. –Szabadkoztam rögtön.
- Nem is tetted. –Válaszolta kedvesen, majd magához intett. Engedelmesen odasétáltam az ágyhoz, és leültem a szélére. Arcomra tette kezét, kicsit közelebb húzott magához, és ismét megcsókolt, akárcsak este. Utána ismét úgy vigyorogtam, mint valószínűleg egész éjjel. –Még az alvilágban vagyunk, tartsuk titokban a történteket. –Javasolta. –Nem akarok erőt pocsékolni a két idióta megölésére. –Ismét a szokásos gonosz ki félvigyor. Hogy ez engem mért nem lepett már meg?
Minden esetre rábólintottam a javaslatra, aminek jutalmául egy újabb csókkal gazdagodtam. Ez viszont kicsit elszabadult. Átöleltük egymást, és fél perc múlva már gazdikám ölében voltam, ő pedig hátradőlve az ágy támlájának. Ahogy kezei elkalandoztak elég egyértelművé vált, hogy szívesen újra kezdené az estét. Kivételesen én álltam le.
- Kurama úrfinak nem fog feltűnni, hogy nem aludtál a szobátokban? –Kérdeztem kíváncsian.
- Sajnos van rá esély. –Sóhajtotta.
- Gondolod elhinné, hogy ismét egy fán aludtál Hiei úrfi? –Tettem fel a költői kérdést.
- Egy szál fürdőköpenyben? –Mosolyodott el. –Nem túl valószínű.
- Szerintem még nincs ébren. –Jegyeztem meg.
- Biztos nincs. –Aztán ismét egy sóhaj. –Igazad van. Jobb ha átosonok, mielőtt kidobja az ágy. –Erre magam is rábólintottam, majd ismét csókolózni kezdtünk. –Majd egy fél óra múlva. –Fűzte még hozzá két csók között. Valahogy elég nehéz volt abbahagyni.
Nagyjából háromnegyed óra múlva sikerült annyi önuralmat erőltetnünk magunkra, hogy gazdi átmenjen a szobájába. Pár perc múlva én is elindultam a konyha irányába. Valakinek reggelit is kell készítenie. Szerencsére még időben eszembe jutott, hogy talán nem fürdőköpenyben kéne flangálnom. A ruhám, hála vékony anyagának, szinte teljesen megszáradt még Hieiel az ágyban lazsáltunk. Mivel időm bőven volt, úgy döntöttem sütök is. Kicsivel hét előtt elkészültem a tervezett menüvel. Már csak az etetés jelentett gondot. Abban biztos voltam, hogy első a sorban a baba. Vele hétre végeztem is. Mivel ismertem Yusuke és Kuwabara gyomorkapacitását, először Hieinek és Kuramának vittem reggelit. Belépve a szobájukba, kisebb bűntudattal vettem észre, hogy megzavartam a gazdit a plafonbámulásban. Jelezve, hogy nem haragszik rám kacsintott és elmosolyodott. Nem bírtam visszafojtani kuncogásom. Annyira aranyos volt. Védelmezőm még mindig aludt. Letettem a tálcákat a szoba egyetlen asztalára, majd megközelítettem a durmoló démont. Leültem az ágy szélére, és finoman ébresztgetni kezdtem. Kicsit megráztam a vállát, szólongattam, de semmi haszna sem volt azon kívül, hogy hamarosan alatta találtam magam. Nem tudom mit álmodhatott, de a „Ne menj el édes!” ami azután hagyta el a száját, hogy hanyatt fektetve az ágyán átölelt, azért adott pár tippet. Gazdikámnak egy cseppet sem tetszett a kialakult helyzet. Végignézve magunkon igazán nem értettem mi lehet a baj. Kurama az előbbi motyogás után ugyan adott egy puszit a nyakamra, de aztán nyugalomba helyezte fejét a melleimnél. Igaz a keze kicsit eltévedt, de hát tehet ő róla, hogy álmában megtalálta vele a fenekemet?
- Megölöm. –Sziszegte a gazdi vörösen izzó szemekkel, mialatt kimért léptekkel közeledett az ágy felé.
- Olyan cuki. –Mosolyogtam támadómra. Na, ez megállásra késztette gazdámat. –Akár egy kisgyerek. – Azzal elkezdtem simogatni a haját.
- Ha gyereket akarsz, majd összehozunk egyet. –Morogta. –De ezt most levakarom rólad.
- Ne bántsd Hiei úrfi. –Néztem rá könyörgő szemekkel. –Had próbáljam meg én felébreszteni, kérlek.
- Két perced van. –Fintorgott.
Nem valami türelmes. (Mondjuk ezt eddig is tudtam.) Mivel a szólongatás nem vált be, valami „drasztikusabbal” kellett próbálkoznom. Hajamból összefogtam egy keveset, és elkezdtem csikállni vele az orrát. Ennek eleinte roppant cuki reakció lett a hatása. Védelmezőm orra elkezdett rángatózni. Olyan lehetett mint egy egynapos, szaglászó rókababa, akinek még nem nyíltak ki a szemei. Így aranyosabb volt mint a baba. Később megelégelte és egyszerűen csak elfordította a fejét. Ha akartam volna sem tudom tovább csikállni az orrá, ugyanis a melleim közé került. Gazdit valahogy nem dobta fel a látvány. Gőzöm sincs melyikünk arca lehetett vörösebb. Látszott rajta, hogy türelme fogytán, úgyhogy emlékeztettem, hogy van még egy percem. Már csak egy békésebb megoldást találtam. Két újamat Kurama nyakára rakva, koncentrálni kezdtem. A lassan fagyasztó hatású hidegre, felébredt végre.
- Jó reggelt Kurama úrfi.
- Jesszus! Mit keresek itt? –Ugrott hátrább a felismeréstől. Sajnos nem volt olyan nagy az ágy, hogy ne a padlón landoljon. Szépen be is verte a fejét. Mialatt én gyógyítgattam, gazdikám „kedvesen” válaszolt neki.
- Elmondanád miért mániád Kimit magad alá gyűrni álmodban, akár hányszor csak a közeledbe kerül? –Kérte számon. –Aludtál egyáltalán? –Gyanúsította meg.
- Képzeld aludtam. –Lendült ellentámadásba. –És fogalmam sincs, bár Kimi igazán elragadó lány.
- Nem úgy volt, hogy a hugicád? –Förmedt rá a gazdi.
- Attól még van szemem. Mellesleg vér szerint nem az. –Kiabált vissza. –Mi bajod? Féltékeny vagy?
- Dehogy. Csak…
- Akkor jó. –Vágott közbe védelmezőm. –Ez esetben gondolom ez sem zavar. –Azzal magához rántott, és megcsókolt.