Egy kis baki

Megmoccanni sem tudtam a döbbenettől. Még csak annyira sem, hogy legalább becsukjam a szemem. Gondolom Hiei is hasonlóan járhatott, mert csak miután Kurama elengedett húzott be neki egy akkorát, hogy vagy egy méternyit verődött vissza a falról. Finoman szólva is megijedtem, bár annak örültem, hogy az asztalt átröpülte anélkül, hogy a kaja a földön kötött volna ki. Mikor megláttam a gazdi keze körül a fekete lángokat, örömöm rögtön szertefoszlott.
- Mégis féltékeny vagy? –Pimaszkodott védelmezőm, miközben a szája sarkából csordogáló vért törölgette. Hiei ettől még mérgesebb lett. Szemei felizzottak a dühtől.
- Búcsúzz el az életedtől. –Jeges hangja vészjóslón csengett. Addigra már a rókadémon is feltápászkodott.
Majdnem halálra rémültem mikor gyilkos tekintettel megindult Kurama felé, aztán hirtelen megtorpant. Nem csak én néztem értetlenül. Látszott rajta, hogy nem épp önszántából fékezett, a lángok is eltűntek kezéről. Zavartan a padlóra pillantott, később barátja is követte példáját. Én is lenéztem a talajra, majd kissé zavarba jöttem. Mire felnéztem már rám szegeződött a két kérdő szempár.
- Hoppácska. –Ennyit tudtam csak mondani. Elég kínos egy helyzet. Úgy tűnik ijedtemben bokáig a padlóhoz fagyasztottam őket. Kész mázli, hogy magamat nem. –Bocsánat, véletlen volt.
- Semmi baj. –Mosolyogta védelmezőm. –Kiengednél, kérlek? –Ettől csak még kínosabb lett a helyzetem, bár megpróbáltam mosolyogni.
- Örömmel. –Erre ő is elmosolyodott. –Azt hogy kell? –Mindketten lecsüccsentek kérdésem hallatán. Már megint mi rosszat mondtam? Még életemben nem olvasztottam ki senkit. Honnan tudnám hogyan kell?
- U-ugye most csak vicceltél? –Reménykedett gazdikám, elég érdekes képet vágva. Nemet bólogattam.
Hirtelen felcsendült egy ismerős hang. Gondolkodás nélkül rohantam ki a szobából. Még hallottam, hogy Hiei utánam szólt, de most nem tudott érdekelni.
Szobámba érve azonnal kivettem a zaj forrását a bölcsőből. Rögtön elhallgatott. Úgy tűnik csak társaságot akart. Őszintén szólva meg tudtam érteni, de még akkor is meg kellett etetnem Yusukééket. Egy megoldás maradt.
- Bocsánat, amiért csak úgy elrohantam.
- Semmi baj Kimi. –Mosolygott megnyugtatóan védelmezőm. „Szegénykék még egy darabig ücsöröghetnek a jégen. Ez sokkal lassabban olvad mint a hétköznapi.” Gondoltam.
- Kurama úrfi, kérlek vigyázz egy kicsit a picire. –Néztem rá kérlelő szemekkel. –Tudod még fel kéne ébresztenem és megetetnem Yusuke és Kuwabara úrfit, és mindjárt fél nyolc.
- Szívesen vigyázok a babára. Menj csak. –Kedveskedett. Odaadtam neki a kicsit, majd kapott mellé egy puszit is.
- Köszönöm szépen Kurama úrfi. Sietek vissza. –Azzal intettem még egyet a triónak, aztán kiszáguldottam az ajtón.
Első utam ismét a szobámba vezetett. Szerencsére az alvilág nem épp hűvös hely, így a két jómadár ruhái is megszáradtak már. Gyorsan összetűrtem őket, és már szaladtam is velük a konyhába. A reggeli sem hűlt még ki, na nem mintha hagynának időt maguknak az étel ízére is figyelni. Mindkettő képes fél perc alatt bekebelezni bármi nemű kaját. Harminchatra már a srácok szobájában voltam. Amint megérezték a reggeli illatát, máris felébredtek, és rávetették magukat.
- Köszi Kimi. –Vigyorogta fél perc múlva Yusuke.
- Én is köszönöm hugi. Nagyon finom volt. –Csatlakozott Kazuma is.
- Oda fogtok még érni az átjáró helyéhez nyolcra? –Aggodalmaskodtam, átnyújtva a ruhákat.
- Még bőven van időnk.
- Koenma egyébként is megszokta, hogy Yusuke miatt folyton késünk.
- Te vagy olyan marha lassú. –Vágott vissza a sértett.
Még egy darabig vitáztak, majd lassan felöltöztek és elindultak. Ígéretemhez híven egyenesen gazdikámék szobájába vettem az irányt.
- Köszönöm a segítséget Kurama úrfi. –Kezdtem, miközben beléptem és becsuktam az ajtót. Már indultam volna a babáért, mikor…
- Állj! –Parancsolt rám határozottan gazdám. Természetesen engedelmeskedtem, de kérdőn néztem rá. Nem láttam semmit, ami miatt okom lett volna megállni. –Oda ne menj ahhoz a borzalomhoz. –Folytatta. Kurama elmosolyodott.
- Ő csak egy kisbaba Hiei.
- Remek. Ha kedveled, akkor még nálad maradhat egy kicsit. –Ravasz mosoly ült ki arcára, majd magához intett.
Alig értem oda elkapott, és az ölébe rántván megcsókolt. Kicsit összezavarodtam, hisz ő akarta eltitkolni, most meg megcsókol Kurama előtt? Ettől függetlenül természetesen viszonoztam a csókot. Miután véget ért értetlenül pillantottam közönségünkre.
- Nyugi, elmondta. –Válaszolta. –Bocsánatot kérek az előbbiért, csak Hiei felbosszantott. –Tette még hozzá.
- Semmi baj. –Mosolyogtam.
- Ha téged tényleg nem zavart, nyugodtan menj csak hozzá. –Sértődött meg gazdikám, s elfordította a fejét.
- Nem úgy értettem Hiei úrfi. –Kezdtem mentegetőzni. –Kérlek, ne haragudj. –Tényleg azt hittem haragszik. Kis híján elbőgtem magam. Azt hiszem ezt hangomon is hallhatta.
- Nem kellett volna ennyire komolyan venned te kis butus. –Fordult vissza mosolyogva, majd ismét átölelt és megcsókolt.
Rögtön jobb kedvem lett, bár a biztonság kedvéért azért igyekeztem minél szorosabban hozzábújni. Idillünket Kurama kiáltása zavarta meg. A baba megtépte. Kacarászva hadonászott a kezében maradt vörös hajszálakkal.
- Egyre szimpatikusabb a kis borzalom. –Nevette gazdim.
- Én is szeretlek Hiei. –Reagálta a sérült. Odamentem átvenni a büszke picit, de szemem megakadt az asztalon.
- El is felejtettem. Köszönjük a reggelit. –Jutott védelmezőm eszébe, miközben átvettem a babát.
- Nagyon szívesen. De, hogy sikerült elvennetek az asztalról?
- Kurama egyik növényének segítségével. –Válaszolt Hiei. Úgy tűnt, ez a békülés után lehetett, legalábbis nem láttam egyikük körül, vagy köpenyén sem ételmaradványokat. Ezek szerint megették és nem vágták egymáshoz. A köpenyről eszembe jutott, miközben az egyik ágy felé tartottam, hogy a ruháik már biztos megszáradtak. Végül is, amíg a padlóhoz vannak fagyva, úgysem tudnák felvenni az összest. Lehasaltam az egyik ágyra, és elkezdtem a babával játszani. Hieinek ez nem nagyon tetszett, de vagy ez, vagy odamegyek hozzá babástól. Ezt tartotta a kisebbik rossznak.
Yusukéék megérkeztével változott a helyzet.
- Sziasztok. –Nyitottak ránk, kicsivel kilenc után.
- Hát veletek meg mi történt? –Lepődött meg Yusuke.
- Kicsit megijedtem. –Vallottam színt.
- Ennyire ijesztő lenne egy lánynak ez a kettő egy szál fürdőköpenyben? –Tanakodott Kazu.
- Mit csináltatok Kimivel ti marhák? –Förmedt rájuk Yusuke. Majd elindult felém és a baba felé. –Jól vagy Hugi? –Kérdezte kedvesen. Csak bólintottam.
- Állítsd le magad! –Vetette oda neki a gazdi. –Nem volt szó semmi „olyanról”.
- Akkor elárulnátok mi történt? –Méregette őket sandán Kuwabara.
- Mikor Kimi fel akarta ébreszteni Kuramát, az a marha álmában berántotta őt maga mellé és félig-meddig rámászott.
- Ne túlozz Hiei! –Szólt rá a rókadémon.
- Túlzok? –Kérdezett vissza, mint aki nem akar hinni a fülének. –Párnának használtad a melleit és fogtad a fenekét. –Emlékeztette.
- Biztos, hogy aludtál? –Vádolta meg Yusuke. Válaszul csak egy felháborodott, szúrós pillantást kapott.
- És hogy lett ebből hibernálás? –Értetlenkedett Kazu.
- Úgy, hogy kicsit meg akartam leckéztetni ezt a perverz rókát, és Kimi ettől megijedt. –Vont vállat gazdikám.
- Nem vagyok perverz. –Sziszegte védelmezőm.
- És ez mikor volt?
- Mielőtt felébresztettelek volna Yusuke úrfi. –Válaszoltam.
- Azóta itt ücsörögtök? –Fogott padlót a két srác. –Minek?
- Mert Kimi nem tud kiolvasztani.
- És? Tűzdémon vagy könyörgök! Mi a jó életnek nem olvasztod ki magatokat. –Kaparta a padlót Urameshi. Egy kicsit mind a hárman elvörösödtünk.
- Ez eszünkbe sem jutott. –Jelent meg kínos vigyor Kurama arcán.
Kiolvadásuk után a két démonnak átvittem ruháikat, amit védelmezőm meg is köszönt, majd visszamentem a szobámba kicsivel. Nem sokkal később két nagy puffanást hallottam a fiúk szobájából. Már indultam volna megnézni, hogy megsérült-e valaki, mikor a baba szabályosan röhögőgörcsöt kapott. Mivel ő pont szemben volt a csukott ablakkal, gondoltam kinyitom és megnézem mi tetszett annyira a kis drágának. Őszintén szólva nekem nem tűnt fel semmi, úgyhogy maradtam eredeti tervemnél. Mikor beléptem padlóról feltápászkodó Yusuke és Kuwabara látványa fogadott, akik a fejüket dörzsölgetve röhögtek és a még félmeztelen tűzdémoné, aki igencsak paprikásnak tűnt. Kurama volt az egyetlen, aki holt nyugodtan ücsörgött az ágyán.
- Mi történt? –Kérdeztem miközben Uramashi kivette a kezemből a picit, és nekiláttam a két fejfájlaló gyógyításának.
- Semmi, semmi. –Nem tudom, hogy ehhez a válaszhoz mért kellett a rókadémonra sandítaniuk, de mindegy. –Kimi, bocsi de reggel elfelejtettük megköszönni a mosást. –Feszengett kissé.
- Tényleg kösz hugica. –Csatlakozott hozzá Kuwabara is. Addigra a gyógyítással is végeztem.
- Nagyon szívesen. –Mosolyogtam, aztán mindenki Hieire nézett.
- Kösz. –Fintorogta, majd elvonult babarokon keresőbe.
A reggeli frizuraigazítás után valahogy ma védelmezőm is nagyobb örömmel segített neki. Mivel látszott rajtam, hogy nem igazán értem mi történ, az „itthon” maradtak magyarázni kezdtek.
- Tudod Kimi, miután kimentél Kurama leszidta Hieit, amiért nem köszönte meg a ruháit, és miután kiderült, hogy mi sem, kicsit paprikás lett.
- Pontosabban lebunkózott. –Egészítette ki Kazu.
- Ezt követően, mi kaptunk egyet Kuwabarával, azzal, hogy azonnal pótoljuk be a lemaradást. Megjegyzem ezúttal igaza volt, de ismered Hieit. Neki eszében sem volt. – Vigyorodott el
- Úgyhogy Kurama kilógatta őt az ablakon, mikor már nem volt rajta köpeny. –Nevette Kazu.
- De még a ruhája sem. –Fűzte hozzá röhögve Yusuke. Így már értettem mitől volt olyan jókedve a babának. Biztos látta az ablakból. Hogy ez a Kurama milyen kreatív… És mekkora errefele a forgalom ilyenkor…