Babuci kiléte

A srácok estig haza sem jöttek, de legnagyobb sajnálatukra nem tudtak meg semmit a baba származásáról. Ennek Yusuke nagyon örült, ugyanis remekül elvolt a picivel.
- Ha nem lesznek meg a rokonai megtartjuk? –Kérdezte kiskutya szemekkel nézve a többiekre.
- Ha többé nem kell látnom, felőlem azt csinálsz vele, amit akarsz. –Vágta rá a gazdi.
- Szerintem Keiko még nem akar gyereket. –Vetette fel Kuwabara.
- Akkor majd Kimi lesz a mamája. –Válaszolta lazán, a babával játszadozva.
- Azt nem tartom túl valószínűnek. –Jegyezte meg Kurama, látva a gazdi vörösödő fejét.
- Miért? Hát nem lennénk szép család? –Ölelt magukhoz Yusuke.
- Azt már nem. –Morogta gazdikám. –Tudtommal Kimi hozzám tartozik, és ehhez kéne az engedélyem is. Arról pedig ne is álmodj.
- Igaza van Yusuke úrfi. –Néztem a fiúra. Ő nagyot sóhajtott.
- Akkor egyedülálló apa leszek.
Ezt leszámítva nyugisan telt a nap. Vacsora után még beszélgettünk is egy kicsit, de Hiei valamiért többször is hangoztatta, hogy mielőbb aludni kéne menni a társaságnak. Egy idő után el is érte célját, és mindenki a szobájába vonult zuhanyozni és aludni. Valamiért volt egy olyan érzésem, hogy szándékában áll nálam aludni, de ezt már nem tudtam meg aznap este.
Ismét az ablakban ücsörögtem. Valahogy vonzotta tekintetemet a csillagok látványa. Az egyik pillanatban mintha valami fényt láttam volna felvillanni a bölcső felöl. Odakapva fejemet egy felnőtt férfi alakja rajzolódott ki előttem. Nem volt időm megszólalni. A következő pillanatban már a számra tapadt egyik keze, míg a másik miatt erős nyomást éreztem nyakamon, majd minden elsötétült előttem. Hogy ezután mi történt a szállóban, azt csak később tudtam meg Hieitől és Kuramától.
Miután mindenki elaludt, egy árny suhant be az ablakomon. Rendesen meglepődött mikor nem talált a szobámban. Kis kutatás után észrevett egy levelet a bölcsőben, a következő szöveggel:
Te nyamvadt kis korcs!
Ha valaha viszont akarod látni a bemocskolt kis szentedet, gyere a közeli barlangba. Ha szerencséd van, még láthatod, ahogy kileheli miattad a lelkét. Szemet szemért imiko. Eljött az ideje, hogy törlesszek.
A baba, alias Kazamaru.
Állítólag gazdikám rendesen lesápadt, majd eszeveszetten rohant Kuramához. Feltépve az ajtót, azonnal elkezdte rázogatni a félkómás rókadémont idegességében.
- Kelj már fel Kurama! –A srác legszívesebben beszólt volna neki, hogy „Mi van? Nem hatott a viagra?” de meglátva barátja rémült arckifejezését, egészen más szavak hagyták el száját.
- Mi történt. –Élénkült fel, felülve ágyán.
- Kimit elrabolták. –Nyújtotta át a levelet. Elolvasva Kurama is lesápadt, de sikerült nyugalmat erőltetnie magára.
- Azonnal keltsd fel Yusukét és Kuwabarát is. –Adta parancsba. –Útközben, majd szépen elmesélsz mindent.
Kicsivel később már az erdőben rohantak, s közben Hieinek mesélnie kellett.
- Ki is ez a Kazamaru Törpe?
- Gőzöm sincs. Öt éve üldözőbe vett, azóta nem hallottam róla.
- És miért gyűlöl? –Érdeklődött Yusuke.
- Gondolom azért, ahogy leráztam.
- Kifejtenéd? –Kérte Kurama.
- Az Akaria erdőbe csaltam.
- Ezért én is megtennék bármit, hogy bosszút állhassak.
- Kifejtenétek ez nekünk is? Mi nem az alvilágba születtünk. –Emlékeztette őket Kuwabara.
- Az Akaria erdő egy gonosz mágus fenségterülete. –Kezdte a tanmesét Kurama. –Ha ott elkap valakit, akkor az az irányítása alá kerül. Azt kell tennie és mondania, amit a mágus parancsol neki, de közben ő maga nagyon is tudja, hogy mit csinál. Tiszta a tudata és az érzései és a személyisége is megmarad, de nem tud semmit sem tenni parancsolója akarata ellen. Olyan mintha a saját testébe lenne bezárva. Mindent hall és ért, de tehetetlen. Érdekeiért minden lehetséges, mocskos dologra rákényszerítette már rabjait, amire csak lehetett. Ez a mágus már sok ártatlan lányból, olykor papnőből csinált tömeggyilkost vagy kéjnőt.
- Ez undorító. Olyan lehetett mintha megerőszakolták volna őket. –Dühödött be Kuwabara.
- Rosszabb, hisz még védekezni sem tudtak, csak tűrniük kellett úgy téve mintha még élveznék is. Senki sem tudja hány életet tett tönkre eddig.
- És te képes voltál egy ilyen karmaiba taszítani valakit Hiei? –Kérte számon Yusuke.
- Nem gondoltam, hogy elég bátor az a fejvadász ahhoz, hogy utánam jöjjön abba az erdőbe. Nekem meg nem igen volt választásom. Nem sokkal a jagan megszerzése után szállt rám. Akkor annyi erőm sem volt, mint mikor először találkoztunk.
- És mért korcsozott le? –Vetette fel Kuwabara. Gazdikám nemigen akart válaszolni.
- Tudod milyen erős? –Mentette ki Yusuke.
- Gőzöm sincs. Nekem bőven elég volt, hogy akkor erőesőbb volt nálam, és vadászott rám. Még a képességeit sem ismerem, csak annyit tudok, hogy remek céllövő. Három nyila is kis híján végzett velem.
- Engem inkább az érdekelne, hogy hogyan szabadult el a mágustól. –Gondolkodott el Kurama. –Kétlem, hogy csak úgy elengedte volna. Tehát vagy fel tudott ajánlani neki valamit, amit másképp sehogy, vagy igencsak bajosan szerezhetett volna meg, vagy megszökött,
- Tudtommal az még senkinek sem sikerült. –Döbbent le Hiei.
- Mindig van egy első.

Eközben én magamhoz tértem. Nem tudnám megmondani, hogy a jéghideg kövek, vagy a hasonló hőmérsékletű láncaim gyorsították-e fel ébredésemet. Egy barlang falához voltam láncolva. Ébredésem után egy középmagas, huszonéves férfi köszöntött.
- Jó reggelt Kimi! Kérlek bocsáss meg a körülmények miatt, de jobb ötletem hirtelen nem akadt. –Nyájaskodott.
- Falhoz láncolva vacogni, még úgysem próbáltam. –Erre kicsit elmosolyodott.
- Leoldozlak, ha megígéred, hogy nem teszel semmi ostobaságot.
- Akkor miért kellett egyáltalán idekötnöd? –Értetlenkedtem.
- Mert el kellett mennem valahova és nem voltam biztos benne, hogy visszaérek mielőtt felébredsz. Azt pedig nem akartam, hogy esetleg megszökj. –Válaszolta, majd visszatért az előző témához. –Nos? Mi legyen? Megígéred, hogy nem teszel semmi butaságot? –Kérdezte újra. Csak bólintottam. Kioldotta láncaimat, majd óvatosan leemelt.
- Bocs szentecske, nem ellened irányul. –Suttogta.
- Tudom Kazamaru úrfi, és nem vagyok szent, csak a szentek barlangja hívott életre. –Jegyeztem meg úgy mellékesen, mikor letett egy pokrócra.
- Honnan tudod a nevem? –Kerekedtek el szemei.
- Hiei úrfitól. Bennem is élnek az emlékei. Tudom mit tett veled. –Szegtem le a fejem. –Így akarsz bosszút állni? –Emeltem rá fájdalmas tekintetem.
- Igen, bosszút akarok. –Jelentette ki határozottan. –Azt akarom, hogy szenvedjen.
- Végigszenvedte eddigi életét. Ez nem elég? –Erre roppant dühös lett.
- Nem úgy tűnt, mintha nagyon szenvedne. –Vágott vissza.
- A múltja és az érzései mindig is kínozták, még ha nem is mutatta ki. –Merültem gondolataimba. –Az utóbbi napokban valóban kicsit vidámabb volt, de a sebei örökre megmaradnak.
- És én gondoskodok majd az utánpótlásról. –Húzta gonosz mosolyra száját.
- Nem kéne inkább élned?
- Élnem? –Kiabált rám. –Éltem. Méghozzá nem is akárhogy, még ez a kis korcs tönkre nem tett. El tudod képzelni mit éltem át miatta? Ha nem bosszant fel direkt annyira, hogy elvakítson a düh, az életbe be nem tette volna a lábam abba az átkozott erdőbe. –Fakadt ki.
- Mi történt ott veled? Hogyan szabadultál ki? –Kérdeztem kicsit félve.
- Nem tartozik rád. –Mordult rám, mire kicsit összerezzentem. –Egyébként is, mit érdekel az téged?
- Bocsánat, csak tudni szerettem volna mi történt veled. –Szegtem le fejem.