1. fejezet

Egy alacsony, karmazsinvörös hajú, fekete szemű lány haladt dühödten Koenma irodája felé. �Te nyamvadt kis cumis, ezért ízekre szedlek.� Dühöngött magában. �És még ez is.� Bosszantotta tovább egy szemébe lógó hajtincse. Nemsokára kivágódott Koenma irodájának ajtaja, és a lány máris ment volna fojtogatni dühe forrását, de meglepetten vette észre, hogy nincsenek egyedül.
- Hát ezek? �Célzott Yusukére és Kuwabarára.
- Ki ez a csaj Koenma? �Kérdezett rá �értelmes� ábrázattal Kazu.
- Fogalmam sincs. �Vágta rá, mire a lány megragadta a nyakánál fogva és kicsit megszorongatva felemelte.
- Tudod kivel szórakozz te agyatlan cumis.
- Miben segíthetek kisasszony? �Kérdezte levegő után kapkodva. Támadója ettől csak dühösebb lett, szemei felizzottak, és egy kedves mondatot követően az ajtónak vágta Koenmát úgy, hogy az ki is dőlt.
- Dögölj meg.
Már készült is felé, hogy tovább tombolva valóra váltsa kívánságát mikor egy ismerős és számára általában megnyugtató hang ütötte meg a fülét.
- Csak azt ne mond Koenma, hogy azért hivattál, hogy megvédjünk tőle. �Mosolygott a volt ajtóhoz közel a falnak dőlő, Kurama. Bentről a két jómadár vigyorogva mászott ki a folyosóra.
- Mivel dühítetted fel így Koenma. �Vonogatta szemöldökét Yusuke.
- Csak nem hagytad ott reggelre? �Csatlakozott be Kuwabara is. Ezzel sikerült úgy felbosszantaniuk a lányt, hogy annak ütésétől kirepültek a cumis irodájának csukott ablakán, Koenma meg remegve hátrált� volna, ha nem ütközik a falba.
- Nyugodjon le, kérem. �Tette a lány vállára a kezét Kurama. Ez valamelyest hatásosnak bizonyult.
- Könyörgök, árulja el mit ártottam önnek. �Remegett a falnál Koenma.
- Szerinted ha tudnám nem tettem volna már meg? �Förmedt rá a lány. A két srác elég értetlen képet vágott, de amint a lány befejezte mondandóját, máris megértették mire célzott ezzel. �Ha az a nyüves átok hagyná, már rég kimondtam volna. �Morogta.
- Szóval megátkoztak. �Vonta le a következtetést Kurama. �Koenma miatt?
- Azért mert ez a marha szokása szerint �jól� volt informálva. �Morogta cinikusan.
- Sajnálom kisasszony, de én még csak nem is emlékszem, hogy találkoztunk volna valaha. �Válaszolta félve, miután feltápászkodott.
- Azért mert nem így néztem ki, Kisherceg. �Fintorogta.
A két srác csak most mérte végig a lányt. Gyönyörű, derékig érő, Karmazsinszínű haj, vékony kidolgozott testalkat, igéző fekete szemek. Ruhája egy fekete nadrágból és pólóból, valamint egy szintén fekete dzsekiből állt. Yusukénél úgy egy fejjel lehetett alacsonyabb.
- Nem tudom hogyan nézhettél ki, de erre a testre igazán nem panaszkodhatsz. �Mérte végig nyálcsorgatva a barátjával épp visszaérkező Kuwabara, aminek eredmény az lett, hogy a lány megpróbált nekiesni, de Kurama és Yusuke még időben lefogták.
- Még egy ilyen és Seriyu sirathat te idióta. �Kiabálta. Erre mindenki meglepődött.
- Honnan tudsz te róla? �Nézett rá döbbenten Yusuke.
- Könyörgök legalább te. �Nézett kétségbeesetten Kuramára.
- Bocs, de fogalmam sincs, mit tehetnék. �Kapta meg a választ. Szegény lány rendesen kétségbe esett.
- Ebben a testben fogok megrohadni. �Kesergett.
- Nyugi kislány, mindenre van megoldás. �Bíztatta vigyorogva Kazu.
- Ne kislányozz! �Sziszegte.
- Nem ejthetnénk a témát? �Érdeklődött félszegen Koenma.
- Mi van? �Mordult rá a lány.
- Tényleg cumis, miért hivattál? �Kérdezett rá Yusuke. Koenma leszegte fejét, visszaballagott irodájába, és gondterhelten leült íróasztala mögé.
- Mi van már? A frászt hozod ránk. �Vetette oda Kazu.
- Sajnálom fiuk, de nagyon rossz hírt kell közölnöm. �Kezdte gyászos ábrázattal, majd sóhajtott egy nagyot. Kuramának rossz előérzete támadt.
- Hol van Hiei? �Kérdezte ijedten. �Az lehetetlen, hogy minket hivatsz őt meg nem. Mi történt vele? �Félt a választól, de rá kellett kérdeznie.
- Sajnálom. Tudom milyen jóban voltatok és hidd el, nekem is fáj de� -Nem volt képes befejezni a mondatot. Kurama szinte sokkot kapott, Yusuke azonnal kiakadt és elkapta a cumis ingjét a nyakánál.
- Mond végig azt a nyavalyás mondatot te szerencsétlen, ha meg akarod érni a következő percet is. �Fenyegetőzött dühödten.
- Hiei aurája eltűnt egy küldetése teljesítése közben. �Mondta elcsukló hangon. Nem mert a többiek szemébe nézni. Yusuke lebénult.
- Ha ez azt jelenti, amire gondolok, jobb ha menekülőre fogod. �Komorodott el Kuwabara.
- Nem teszem. Az én hibám, vállalom a felelősséget. �Állt Kazuma elé, bár lábai remegtek.
Kazu nem habozott. Agyát elöntötte a méreg, és egy akkorát behúzott főnökének, hogy az átesett asztalán, majd vérző, törött orral ült fel és várta a következőt. Viszont mielőtt az elérhette volna, a lány elkapta Kuwabara kezét.
- Ebbe ne avatkozz bele! �Figyelmeztette hidegen, rá sem nézve. �Most nem tudok tekintettel lenni arra, hogy lány vagy.
A címzettet nagyon meglepte, amit hallott és látott. Körbenézve a szobában Kuramát a fal mellett gubbasztva találta, üveges szemeiben könny csillogott. Yusuke még mindig nem tudta felfogni a hallottakat, elhinni pláne nem. Kuwabarán látszott, hogy tombol benne a düh, és ha nem adja ki magából, megbolondul. Amit ki akart mondani a kép láttán, nem mondhatta. Akadályozta az átok.
- Azt mondta, hogy az aurája tűnt el nem azt, hogy a holtteste lett meg. �Világított rá.
- Igaz. �Értett egyet Yusuke. �Nem mondtad, hogy meglenne a holtteste. �Ingerült hangja ezután fenyegetőre váltott. �Ha miattad még eltemetni sem tudjuk, akkor téged fogunk Koenma.
- Az, hogy az aurája eltűnt, nem feltétlenül jelenti azt, hogy meghalt. �Folytatta előbbi gondolatát a lány. �Megeshet, hogy valami árnyékolja, vagy megváltoztatta. Ha meghalt volna, nem kéne már itt lennie a lelkének, hogy ítélkezz felette. �Fordult Koenmához, de ő csak elfordította kicsit leszegett fejét.
- Ezzel meg mire célzol te hóhér? �Mordult rá Kazu.
- Hiei még nem kerülhet ide, ahogy én sem. �Válaszolta remegő hangon Kurama. Értetlen szemek szegeződtek a rókadémonra és Koenmára. Ez utóbbi adta meg a választ.
- Még nem volt elég ideje kellőképp ellensúlyozni a múltjában elkövetetteket. Még nem az én hatásköröm.
- Mi van? �Rivallt rá Yusuke. �Beszéljetek már világosan.
- Automatikusan a pokolra kerülünk, ha meghalunk. �Bökte ki végül Kurama. Yusuke és Kuwabara a dühroham szélén voltak, de a lány megint közbe avatkozott, mielőtt bármi őrültséget tehettek volna.
- Még nem biztos, hogy meghalt. Fogjátok már fel és szedjétek össze magatokat! �Hurrogta le őket.
- Mégis kinek képzeled magad? �Kezdett el ordibálni vele Urameshi. �Semmi közöd ehhez. Ne ugass bele, és ne parancsolgass nekünk!
- Értem. Szóval inkább eldöntitek, hogy halottnak akarjátok hinni, minthogy vegyétek a fáradságot és utána nézzetek. �Ordibált vissza, mire Yusuke orrba vágta. Csak a fal állította meg a repülő lányt.
- Igaza lehet. �Szedte össze magát lassan Kurama. �Milyen feladatot kapott Hiei? Hova küldted?
Koenma egy dossziét vett elő és nyújtott át a rókadémonnak, aki még zavartan ugyan, de tanulmányozni kezdte.
- Addig kérem, jöjjön velem kisasszony. Ha tényleg ismertem valószínűleg ki tudjuk deríteni a kilétét. �Majd intett a lánynak, hogy kövesse. Koenma tíz perc múlva visszajött, de egyedül.
- Hol hagytad a kis kotnyelest? �Vetette oda Kazu.
- Épp vizsgálják. �Válaszolt komoran. �Jutottál valamire? �Kérdezte Kuramát.
- A papírokkal nem.
- Nyiss egy átjárót! �Utasította Yusuke.
- De�
- Semmi de, cumis. �Szakította félbe dühösen. �Ha Hieit képes voltál egyedül odaküldeni, hármunkat is oda fogod.
Jobbnak látta nem vitatkozni, bár féltette őket. Kelletlenül ugyan, de megnyitotta a kért átjárót. A három fiú, gondolkodás nélkül trappolt át rajta, s az utolsó percben a lánynak is sikerült átsliccolnia.