2. fejezet

- Te meg mit keresel itt? �Akadt ki Urameshi.
- Itt van dolgom. �Válaszolta hasonló hangnemben.
- Ne most vitázz Yusuke! �Szólt rá a rókadémon. �Még számíthat minden perc.
- Igaza van Urameshi. �Értett egyet Kuwabara is.
- Rendben srácok, menjünk. �Zárta le a társalgást.
A három fiú sietősen indult a Koenma aktáiban megjelölt hely irányába. Legnagyobb �örömükre� a lány is ugyanazt az irányt választotta, csak épp leelőzte őket. Aznap, pár óra gyaloglás után, egy kisebb városba érte. Az ottani szörnyek igazolták a hármasban lezajlott változásokat. Normális esetben belekötöttek volna Kuwabarába, hisz ő ember, s mint ilyet, a szörnyek max kajának nézik. De most a közelükbe sem mertek menni. Egész lényük azt sugallta, hogy kíméletlenül végeznének bárkivel, aki az útjukba áll, és sajnos nem ez volt az egyetlen változás. Egész úton meg sem szólaltak, s a feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben. Yusukének és Kuwabarának egyetlen kis semmiség is elég lett volna, hogy bárkinek, akár egymásnak is nekitámadjanak, nem számolva a következményekkel. Kurama melankolikus búskomorsága volt talán a legijesztőbb. Nem lehetett tudni, mi jár a fejében, de fájdalommal teli, semmibe meredő szemeibe nézve, bárkit csábított volna az öngyilkosság gondolata. A lány csak néha-néha pillantott hátra a trióra. Belesajdult a szíve a látványba és a tehetetlenségbe. Belülről már kiabált, üvöltött igazi énje, de ajkai s hangja nem engedelmeskedtek.
Ahogy kezdett sötétedni, ő is gyorsított. Nem volt benne biztos, hogy nem végződik katasztrófával, ha Yusukééknek szóba kell állniuk egymással. Lerítt róluk, hogy most minden kis apróságtól elveszthetik a fejüket, márpedig anélkül, hogy kinyitnák a szájukat, nem tudják megbeszélni, hogy hol és mikor táborozzanak le. A reggeli szóváltás után nem volt biztos benne, hogy a hármasnak szándékában állna elviselni a társaságát, úgyhogy egy erdő közelében előkészített nekik egy táborhelyet, ő maga pedig feltelepedett egy szélesebb faágra. Nem túl közel a fiúkhoz, de látótávolságon belül. Ahogy remélte, Yusuke, Kuwabara, és Kurama elfogadták �ajándékát�, és letelepedtek az előkészített táborhelyen. Urameshi úgy döntött elmegy tűzifáért, annak ellenére, hogy bőven volt. Kazu egyszerűen csak sétálni indult, amit az első elrejtett kis zugnál magányos ücsörgésre cserélt. Kurama a lobogó tüzet tanulmányozta, elméjével valahol egész máshol kalandozva. Mikor már negyed órája volt egyedül a rókadémon, a lány úgy döntött, hogy megnézi hol lehetnek a többiek. Elsőként, az egy elrejtett zugban gubbasztó Kuwabarára talált rá.
- Vissza kéne menned Kuramához. �Szólt rá. �Itt nem biztonságos.
- Szállj le rólam kislány. �Jött az egykedvű válasz.
- Veled meg mi történt? �Lepődött meg kissé.
- Kihagy az agyad? Eltűnt egy barátom aurája.
- Mióta voltatok ti ilyen jóban? �Váltott át flegmába.
- Lehet, hogy sokat cseszegettük egymást, de akkor is a barátom. �Sok mindenre számított de, hogy Kazu egyszer így beszéljen róla�
- Nyugi, meglesz. �Zárta le a társalgást. �Menj vissza, még mielőtt balhé lenne belőle. �Azzal otthagyta.
Valamivel később Yusuke is visszaért, és lefeküdtek aludni. Az éjszaka közepén viszont valami olyasmire ébredt, amit sosem hitt volna: Kurama káromkodására.
- A fene beléd, imiko! Hol a jó életben vagy? �Fakadt ki belőle. A tűznél ücsörgött, térdeit átkarolva.
- Nem bírsz aludni? �Lépett oda hozzá, kivételesen kicsit kedvesebben. A kérdezett megrázta a fejét.
- Félek. �Szép kis megdöbbenést okozott ez a kijelentés.
- Te? ��De elpuhultál a halandók közt!�
- Most nagyon emlékeztetsz Hieire. �Suhant át egy halvány mosoly az arcán. �Ha hallotta volna, biztos valami olyat mondana, hogy: �De elpuhultál az emberek között.�
�És milyen igazam van.� Ült le félig-meddig vele szembe.
- Nagyon hiányzik. �Ismerte be Kurama egy könnycsepp kíséretében.
- Nem kéne máris gyászolnod. Ennyire nem hiszed, hogy képes vigyázni magára?
- Tudom, hogy képes rá, de mindig van erősebb. �Fordult ismét a tűz felé. �Nem várom, hogy megérts.
- Nem is menne. �Vágta rá. �De azért próbáld meg. �Kicsit zavarba jött. �Csak nem érhet sokkal nagyobb meglepetés, mint Hígagyútól.�
- Valamikor régen, még előző életemben, volt egy nagyon jó barátom: Kuronue. A szemem láttára halt meg, és én nem tettem semmit.
- Nem is tehettél volna. �Vágott közbe.
- Tehát erről is tudsz. �Sandított rá, majd visszafordult a lángokhoz. �Nem akartam még egyszer olyan közel engedni egy barátot, most mégis megismétlődik, ami akkor történt.
- Ez azért nagyon más.
- Ezt sem akadályoztam meg. Még csak ott sem voltam. �Hangjából tisztán kicsengett az önvád, és az aggódás. �Legalább tudnám mi van vele. �Keseredett el ismét.
- Biztos meg fogjátok találni. �Bíztatta.
- Csak nem együttérzést hallottam a hangodban? �Piszkálódott kicsit.
- Hallucinálsz. �Vágta rá.
Kurama halványan elmosolyodott, majd gondolt egyet és átölelte vigasztalóját. A lány nemigen tudott mit kezdeni a helyzettel, de megérezve vállán a démon néhány könnycseppjét, átkarolta őt. Ezt a meghitt pillanatot, egy rosszmájú megjegyzés szakította félbe.
- De édes! �Szólt közbe egy idegen hang. Természetesen ők ketten azonnal szétváltak, és Yusuke és Kuwabara is felébredtek.
- Önként idesétálsz Gamaru? �Jelent meg gonosz mosoly a lány arcán. �Csak nem hitted, hogy túlélheted?
- Szia kislány! �Gúnyolódott tovább. �De csini lettél!
- Élvezd ki a látványt, mert ez lesz az utolsó életedben. �Vágott vissza.
- Honnan ismered? �Nézett rá kérdőn Kurama.
- Nem meséltél rólam? �Sértődött meg. �Na szép. Egyáltalán kik ők? Csak nem testőröket béreltél?
- Neked ahhoz semmi közöd. �Szállt be Kuwabara is.
- Ki ez az alak kislány? �Érdeklődött Yusuke is.
- Én csentem el tőle Arina tükrét. �Válaszolt a kérdezett helyett ismét Gamaru. Ennek hallatán a hármas rendesen ledöbbent.
- Mi közöd van a tükörhöz? �Vonta kérdőre a lányt Yusuke.
- Hieiel is találkoztál, ugye? �Csatlakozott barátjához Kurama is. Próbált nyugalmat erőltetni hangjába, több-kevesebb sikerrel.
- Ejnye, nem mondtad el nekik? �Pofátlankodott közbe ismét Gamaru.
- Mit nem mondott el? �Cikázott Kuwabara tekintete a lány és a hívatlan vendég közt.
- Ahogy elnézem, ti annak a Hieinek a barátai vagytok. �Állapította meg ellenfelük. �Nos, a kisasszonyt kell kérdeznetek felőle. �Vont vállat. �Ő tudja a legjobban, hogy mi van a barátotokkal. �Azzal eltűnt.
- Gyere vissza te� -Kezdte sziszegve, de Kurama elé állt és közbevágott.
- Mit tudsz te Hieiről? �Kérte számon fagyos tekintettel, miközben Yusukével és Kuwabarával körbeállták a lányt.
- Ne most! �Szólt rájuk ingerülten. �Így meg fog lépni. �Azzal megpróbált elmenni a rókadémon mellett, kevés sikerrel.
- Nem mész te sehova. �A lány ereiben szinte megfagyott a vér, a rókadámon hangjától és pillantásától. Hátrált kicsit, de nem úszta meg így se. �Beszélj! �Parancsolt rá, jobb kezével felemelve őt a nyakánál fogva. �Hol van Hiei? �A hangjában csengő dühtől a lány, bár sosem gondolta volna, hogy ez lehetséges, félni kezdett a nemrég még oly bánatos zöld szempár tulajdonosától.
- Ha tudnám, már megmondtam volna. �Nyögte, miközben Kurama kezével díszített nyakát próbálta kiszabadítani.
- Ne szórakozz kislány! �Szállt be a társalgásba Kazu is. �Az az alak azt mondta, tudod hol van, és te nem tagadtad.
- Hozod a formád Hígagyú. �Állapította meg halkan, már-már az ájulás szélén, majd a rókadémon szemeibe nézett. �Vedd már észre. Legalább te. �Lehelte halkan.
Kuramának ekkor mintha bekattant volna valami. Döbbenetében elengedte a lány nyakát, és hátrált pár lépést. Egy darabig értetlenül nézett nemrégi áldozatára, majd szabályosan röhögőgörcsöt kapott. Yusuke és Kuwabara nem igazán tudták megállapítani, hogy oka is van-e rá, vagy csak épp most zakkant meg végleg. Ennek megfelelően, hihetetlenül értelmes képpel néztek rá. Rókadémonunk már ülve alig bírta megtartani magát a nevetéstől.
- Te haver, nehogy megkattanj! �Kezdte Kazu, mellé guggolva.
- Te vagy a csapat esze, nehogymár nekünk kelljen ezentúl gondolkodni. �Lépett oda riadtan Yusuke is. �Térj észhez! �Kezdte el rázogatni, megragadva vállait.
- Nyugi, semmi bajom. �Nevette. �Csak megtaláltam Hieit.
Az értelmes pillantások hatására, megkísérelte egyértelműbbé tenni a helyzetet azzal, hogy a lány felé biccentett.
- Ez egyáltalán nem vicces. �Dohogta, mire Uramashi és Kuwabara is rákezdett.
- Egész formás lettél haver. �Nevette fetrengve az előbbi.
- Ez lenne a jobbik feled Törpe? �Tetézte Kazu.
- Na megálljatok csak.
Azzal nekiesett a két fetrengőnek. Csak azzal nem számolt, hogy ebben a testbe nem akkora az ereje, mint az eredetiben. Így a végeredmény nem a tervezett �idiótaverés� lett, hanem�
- Melyik marha tapizott le?! �Dühöngte.
- Nyugodj meg Hiei! �Próbálta csillapítani Kurama, miközben hátulról átkarolva derekát, leszedte a két perverzről.
- Te is kezded? �Villámlottak rá a fekete szemek. A rókadémonnak csak ekkor tűnt fel, hogy a �lány� vékony testalkatának köszönhetően, ahogy átfogta, kezei egyike a csípőjén, a másik a fenekén landolt.
- Bocs, véletlen volt. �Vörösödött el.
- Nézd! Kuramát nem bántja. �Bökte oldalba Kazu Yusukét.
- Biztos tetszik neki. �Vigyorogta Uramashi. Ezzel sikerült elérnie, hogy a rókadémon meggondolja magát, és maga dobta vissza a fiukra Hiei kisasszonyt.