3. fejezet

Az �idiótaverés� után, Hiei számára csak még bosszantóbban telt az éjszaka. Egy idő után, komolyan kezdte csodálni Kuramát, amiért még volt türelme huszadszor is elmondani ugyanazt, a két Hiei faggatónak.
- Srácok! Az átok miatt nem mondhatja el, hogy mi történt vele. �Ismételte sokadszorra. Az említett már a második �hülye kérdésnél� kis híján dührohamot kapott. �Ezért nem mondhatta ki azt sem, hogy ki is ő valójában.
- De akkor hogyan fogjuk megoldani ezt az ügyet? �Bosszankodott Yusuke.
- Hiei kisasszony az egyetlen, aki tudhat valami használhatót. �Csatlakozott barátjához Kazu is.
- Minek neveztél? �Sziszegte az említett.
- Nyugi kislány. �Intette le pimaszul, és Hiei már ugrott is� volna, de Kurama egyik növénye a derekára tekeredve visszarántotta.
- Az erőd több mint felét elvesztetted, és ahogy elnézem a feketesárkányt is. �Emlékeztette a démonlányt. �Nem hiszem, hogy érdemes lenne pazarolni a megmaradt energiáidat. �Majd Yusuke felé fordult. �Ami a �hogyan tovább?�-ot illeti: Először is vissza kell mennünk az emberi világba.
- Minek? �Egyikük szeme sem tükrözött túl sok értelmet.
- Mert valószínűleg már a többiek is tudnak Hiei aurájának eltűnéséről, és� -Kezdett el habozni.
- És? �Nézett gyanakvóan barátjára a démonlány.
- Yukina nemrég elmondta, hogy rájött a titkodra Hiei. Nem akarhatod, hogy� -A mondatot nyitva hagyta. Tudta, hogy egyértelmű, hogy mit akar kihozni belőle, de Kuwabara még mindig nem tudta az igazat Yukináról és Hieiről.
- Akkor reggel indulhatunk vissza. �Állapította meg egy nem sóhaj kíséretében Urameshi, majd mind aludni tértek.
Reggel, csodák-csodájára Yusuke és Kazu keltek fel először. Bár lehet, hogy ennek volt némi köze azokhoz a Kurama által a táborhely körül csapdaként elhelyezett növényekhez, amik mindent ropogósra sütöttek, ami hozzájuk ért. A két éhenkórászt pedig természetesen felébresztette a tetemes mennyiségű sült hús illata. Legnagyobb sajnálatukra viszont, éhség ide vagy oda, rá kellett jönniük, hogy a fűszerezetlen démonhúsnak még sülten is szörnyű íze van. Bosszúból úgy döntöttek, megleckéztetik kicsit Kuramát, és persze az új Hieit sem akarták kihagyni a mókából.
A rókadémon ébredt fel először arra, hogy fázik. Mivel este sokáig beszélgettek, és ő még tovább agyalt azon, hogy mi is történhetett a tűzdémonnal, elég fáradt volt. Csak nyújtózkodás közben érezte meg a hasára nehezedő sújt, ami kicsit csikizte is. Egy pillanatra el is mosolyodott ez miatt, amit halhatóan Yusuke és Kuwabara roppant mókásnak talált, bár próbálták visszafojtani a nevetést. Lassan a hasára nehezedő súly is mocorogni kezdett. Odapillantva szinte sokkot kapott a látványtól, és arca is elég hamar felvette rózsái színét. Meztelen hasát, egy karmazsinvörös hajzuhatag csiklandozta, aminek ruhátlan tulajdonosa épp ébredezett. És ha ez még nem lenne elég, ruhadarabjaikat jócskán kartávolságon kívül talált, leszámítva saját fölsőjét, ami deréktól lefelé takarta őket. Úgy tűnt Hiei még nagyon nem akar felkelni, sőt észre sem vette az egészet. Szépen visszafészkelte magát eddigi helyzetébe, és durmolt tovább.
- Ezt még nagyon megkeserülitek. �Nézett villámló szemekkel a röhögéstől fetrengő párosra.
Ezt követően egyik növénye segítségével magához húzta a ruhákat. Már épp kezdet volna kimászni a félig rajta fekvő lány alól, mikor az a hangos hahotázásra felébredt. Azt elég hamar észrevette, hogy nem a földön van a feje, de kellett neki egy kis idő még felfogta a helyzetet. Ez idő alatt csak annyit tett, hogy kicsit feljebb emelte fejét, és szembetalálva magát a rókadémon smaragdzöld szemeivel, pislogott pár szép nagyot. Felismerve a helyzetet jó nagyot ugrott, elfelejtve magával rántani bármilyen ruhadarabot is.
- Hogy a �? �Kezdte kétségbe esve. �Ugye mi nem�? �Kérdezte riadt nyuszi képpel Kuramát, aki fülig vörösödve dadogta a választ.
- Pe-persze, hogy nem. De Kérlek� -Fordította el a fejét, odadobva a lánynak pár ruhadarabot.
- Aszta! �Kezdte Kuwabara tátott szájjal. �Ezt a testet�
- Ahogy mondod öregem. �Csorgatta nyálát Yusuke is.
Hieinek csak ekkor esett le, hogy tulajdonképpen teljesen pucéran áll ott női testben három hímnemű társa előtt. Hogy ezek után a feje vörösödése volt-e a gyorsabb, vagy az ahogy a ruhákat magára kapkodta, azt nehéz lenne megállapítani. Az utóbbit, Uraeshi �Nem kell úgy sietni.� beszólása is felgyorsította. Kurama ekkor még csak nadrágja felhúzásáig jutott el.
- Idióta marhák! �Ordibált rájuk, most már a dühtől vörös fejjel. �Ezért megdöglötök!
Innentől kezdve addig verte őket, még Kurama le nem állította. Neki viszont nem volt sietős. Szép lassan felöltözött, elment kicsit sétálni az erdőbe, ivott a közeli kis forrás vizéből, majd lassan visszaballagott. Felmérve a helyzetet megállapította, hogy Yusukének valószínűleg két bordája és az orra tőrt el, míg Kuwabarának a karja és az állkapcsa. Elkezdett gyógynövényeket ültetni számítva arra, mivel Hiei még mindig csépeli őket, lesz még pár ellátandó seb. Mikor végzett a �gyógyszerek� előállításával, odasétált a lányhoz és finoman megkocogtatta a vállát.
- Lassan abbahagyhatnád. Ha nem tudunk időben elindulni, ma is az alvilágban éjszakázunk.
- Rendben. A tieid. �Rúgott beléjük még egy utolsót, majd elvonult.
Szegény fiuk nem sejtették, hogy még csak most jön a neheze. Kurama nem finomkodó ellátása során, a lehető legcsípőbb és maróbb fertőtlenítőket és krémeket használta. Emellett a gyógynövény főzetnek, amit megitatott velük, már kilométerekről érezni lehetett a gyomorforgató bűzét, és az íze sem volt jobb különösen, hogy hetekig érezni vélték. Estére, mire megérkeztek Koenma irodájába, már egész jól helyre jött a két jómadár.
- Sziasztok. �Köszönt zavartan Koenma az irodájába lépő négyesnek. �Ti hogyhogy máris visszajöttetek?
- Meg van Hiei. �Sóhajtotta Urameshi, lehuppanva az irodában található egyik székre. Koenma halálsápadtan húzta fanyar fintorra száját, miközben befogta orrát.
- És hol van? �Élénkült fel. �Yusuke kérlek, ne te válaszolj! �Tette még hozzá gyorsan. A megszólított ezen rendesen besétrődött, a lány arcán gonosz félmosoly villant át, és Kurama is elmosolyodott. A szót Kazu vette át.
- Nem is hinnéd! �Vigyorogta. A cumis már az ájulás határán volt. A székről le is szédült.
- Fizessem a fogkrémet? �Ajánlotta fel nagy kegyesen. A szellemdetektív eddig bírta cérnával.
- Szállj le rólunk! �Akadt ki. �Kuramát cseszegesd! Az ő hülye főzete tehet róla.
A kiabálást befejezve vette csak észre, hogy a címzett már rég nincs a szobában, majd hamarosan a mosdó felöli �érdekes� hangok is feltűntek neki. Koenma kidobta a taccsot. Kurama ezen jót mulatott lévén, hogy már a főzet készítése előtt kreált magának és a reggeli tréfa másik áldozatának egy olyan főzetet, ami tompította szaglásukat. Hiei is jól szórakozott magában, a két érintett viszont vérig sértve hallgatta a cumis mosdó béli magánszámát. Végül jött a kegyelemdöfés: a tíz perces fogmosás. Nem kis meglepetésükre Koenma ezt követően sem jött ki, majd az ajtón, George személyében megjelent a �hab a tortán�.
- Koenma nagyúr üzeni, hogy a szomszéd irodában várja Kuramát és a kisasszonyt. A mosdó mellettiben. �Közölte, majd meglátva Yusuke és Kazu villámló tekintetét, riadtan kisliccolt.
A két említett átment a másik irodába, s amint becsukták az ajtót, a túlvilág hercege megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta, hogy Yusukéék nem fognak bejönni.
- Na, akkor meséljetek, kérlek. �Kezdte. �Mi van Hieiel? �Hangjában aggodalom csengett. Az a tény, hogy a tűzdémon nem volt ott, hogy maga mondja el mi történt, nem volt számára valami bíztató.
- Nos, ami Hieit illeti� -Kezdte zavartan Kurama, majd a mellette álló lány felé biccentett. Koenma értetlen képpel fogadta a gesztust.
- Hát nem világos te használhatatlan, idióta cumis?! �Förmedt rá a lány. �Csak egyszer adnál használható és pontos infókat a küldetésekről!
- Hi-hiei? �Hüledezett.
- Még mindig nem fogtad fel? �Vetette oda lesajnálón.
A reakció viszont meglepte. A cumis egyszerűen felállt, kisétált az irodából, és becsukta, majd bezárta maga mögött az ajtót. A két démon értetlenül nézett egymásra, mígnem meghallották az óvintézkedések okát. Koenma hisztérikus röhögésbe kezdett az ajtó túloldalán. Hallani lehetett ahogy levegőért kapkod, ahogy a földet püföli, és ahogy George aggódva siet oda hozzá azt találgatva, hogy vajon megbolondult-e. Úgy negyed óra múlva tért vissza az irodába, halálos komolysággal a képén.
- Nos, Hiei! �Kezdett bele. �Elárulnád, hogy miért nem szóltál erről tegnap?
- Már tegnap is mondtam te idétlen, hogy az átok miatt nem tehettem. �Förmedt rá.
- Milyen átok? �Érdeklődött.
- Azt sem árulhatja el. �Válaszolt a lány helyett Kurama. Valamiért volt egy olyan érzése, hogy jobb ha ezzel beelőzi Hieit.
- Értem. Gondolom akkor arról sem beszélhet, hogy hogyan lehet megtörni ezt az átkot. �Vonta le a következtetést.
- Azt én sem tudom. �Ismerte be. �Előadtad másnak is a halálomról szóló tévhitedet?
- Nem. �Erre mindketten kicsit megkönnyebbültek. �Botan rohant a lányokhoz pletykálkodni.
- Remek. �Fintorodott el Hiei, és kivágtázott a teremből.
- Hova siet így? �Értetlenkedett Koenma.
- A húgához. �Sóhajtotta Kurama. �Jobb, ha én is megyek. Ő úgysem tud mondani semmit.