6. fejezet

Az égen karakteres, sötét színek keveredtek, lágy felhőkként gabalyodva egymásba. A fekete, a kék, és a szürke különböző árnyalataiban talán nem is lett volna túl sok furcsaság, de az olaj és moha zöld, a bordó, a bíbor, és a többi szín éjszakához illő árnyalata már koránt sem volt hétköznapi látvány. Legalábbis egy átlag embernek. A sötét éjben két alak sétált kéz a kézben egy kertváros járdáján. A járdán a szivárvány színei kavarogtak, mintha táncot járnának egymással, ezzel enyhe hangulatvilágításként biztosítva az utca esti megvilágítását.
- Még mindig dühös vagy? �Kérdezte félszegen egy gyerekhang.
- Nem. �Sóhajtotta a lány. �Az most már anyáék dolga, de javaslom amint hazaértünk, menj föl a szobádba és ki se dugd onnan az orrod, még valamelyikünk nem szól.
- Értem. �Biccentett csüggedten. Befordultak az egyik járdán, pár lépés után nyílt a kapu, majd még néhány lépés és az ajtón léptek be.
- Gamaru, kicsikém! �Ölelte át az érkezőt féltve egy harmincöt körüli nő. �Hol voltál eddig? Úgy aggódtam.
- Bocsánat. �Motyogta halkan.
- Neked is szia anyu. �A lány hangja fáradtan csengett, s hasonlóan energikus léptekkel ment be az előszobába is, és huppant le a kanapéra. A nő látva, hogy fia jól van, a lány után ment.
- Köszönöm, hogy utána mentél. Látom, fáradtak vagytok. Feküdjetek le és majd holnap mindent elmeséltek.
- Már holnap van. �Biccentett a melegséget áraszó szoba, begyújtott kandallója fölötti órára, ami hajnali fél kettőt mutatott, majd intett öccsének, hogy menjen föl.
- Valami baj van? �Gyanakodott a nő. Közelebb lépve, a tűz fényében látszott, anya és lánya külsőre nagyon is hasonlít egymásra, csak a kor, a haj színének árnyalata, és a szemszín volt más. Lila helyett zöld.
- Van itthon nyugtatód? Jó erős? �Kérdezte Anako. Anyja sosem volt az az idegeskedő típus, így a kérdés azonnal megtette hatását.
- Gamaru menj a szobádba. �Utasította remegő hangon, ökölbe szorult kézzel. A kicsi engedelmeskedett, és felrohant a lépcsőn, meg sem állva szobájáig. �Mi történt?
- Dióhéjban: Megvédett az Alvilágban négy fiú, (ebből az egyik lánnyá volt változtatva) pár szörnytől, akik molesztáltak. Felajánlották, hogy egy darabig elkísérnek. Útközben megtudtam, hogy ők Koenma egyik legjobb szellemdetektív-csapata. Miután este visszatértem hozzájuk egy folyótól a táborhelyünkre, drága öcsikém vagy húsz évvel későbbi alakjában épp a lányt szekálta. Végül kiderült, hogy Arina tükre verte vissza a varázslatát, ezért lett a srácból lány. Ami a tükröt illeti, aminek megszerzése volt Gamaru bátorságpróbája� Nos, azt természetesen elvesztette a két világ közt.
A kis monológ után, anyja köpni-nyelni nem tudott. Csak meredten, üveges tekintettel bámulva maga elé, leroskadt egy fotelba.
- Tudod mit jelent ez? �Kérdezte végül elhaló hangon.
- Igen. Azt, hogy diplomáciai út ide vagy oda, fel kell hívnod aput, én meg az igazgatót kell, hogy felkeressem, hogy összehívja a tanácsot.
- Hogy ebből még mik lehetnek� Ezt nem hiszem el. �Kezdett keseregni. �Századokig tartott még kiharcoltuk, hogy a népünk kiszakadhasson a három világ hatásköréből és felénk se nézzenek, most meg nekünk kell kapcsolatba lépni a Szellemvilággal.
- Ha a tanács úgy dönt. Bár nemigen van más lehetőség. Ha maguktól jönnek rá, az csak rontana a helyzeten.
- Ígyis-úgyis kiforgatják majd a szavainkat, és az egyezményét is. �Sóhajtott gondterhelten. �Ehhez mindig is értettek. Még azt is képesek ránkfogni, hogy ezt támadásnak vagy provokációnak szántuk. Az a kőagyú Jama képes, és kirobbant egy háborút.
- Megeshet. Pont ezért kell mielőbb lépnünk. �Kelt fel. A kettejük közti asztalkához sétált, és a közepén lévő kis tálból kivett két labdacsot. �Használhatom őket? Jobb, ha személyesen állok Shagen igazgatóúr elé. �A kérdezett csak bólintott.

Anako az egyik labdacsnak köszönhetően, pár pillanattal később már egy kastély kapujában állt. A hatalmas, pompázatos, fehér építményt, egyező színű kőoszlopok vették körül, amiket finom díszítésű rács kötött össze. A kapu is ezekhez hasonló volt, csak nagyobba. A lány a zárhoz érintette kezét, mire az felfénylett, majd hamarosan egy álmos hang hallatszott.
- Shagen úr nem várt ilyentájt látogatót, így most alszik és nem tudja önt fogadni. Sajnálom.
- Tudom, hogy késő van, és valóban nem jelentkeztem be, de az ügy nem tűr halasztást. Kérem szóljon az igazgatóúrnak, hogy Anako Shivari életbevágó ügyben kíván vele beszélni. Várhatóan nemsoká gondjaink lesznek a Szellemvilággal.
- Apja iránti tiszteletből természetesen teljesítem a kérését, de biztos abban, amit állít? �Élénkült fel a hang tulajdonosa.
- Teljes mértékig. �Jelentette ki határozottan. �És köszönöm a segítséget.
Pár perc múlva a lány már a kastélyban volt. Bent a falak üvegből voltak, de annak vastagsága maximum a szobákban lévő mozgás volt sejthető. Az is csak akkor, ha nem volt elhúzva a függöny, amiből minden falhoz tartozott egy. A padló és a támasztó oszlopok világos márványból voltak. Roppant ízlésesnek hatott a berendezés, de legalább annyira ridegnek is. Hamarosan léptek zaja törte meg a csendet. A lépcsőn egy tiszteletet parancsoló megjelenésű öregúr jött le. Hosszú, ősz haját egy gyűrű fogta össze lazán a tarkójánál, s szakállát is egy az állánál. Világos öltözékét leginkább egy szerzetes ruhájának és egy iskolai talárnak a keverékeként lehetne definiálni. A lányhoz sietett, és melegséget árasztó, de izgatott hangon szólt hozzá.
- Mi az a sürgős dolog gyermekem, amihez a szellemvilágnak is köze van? �Terelte Akanót finoman egy közeli kisasztalhoz, és ültette le egy magával szembeni székre. A lány mesélni kezdett, majd a történet végére érve hozzátette.:
- Természetesen a családommal mindenért vállaljuk a felelőséget, és szeretnénk közreműködni a dolgok helyrehozatalában.
- Ezt természetesen megemlítem a tanácsnak is. �Kelt fel székéből. �Most azonnal összehívom őket. Kérlek, menj haza gyermekem. Amint jutottunk valamire, értesítem a családodat.
- Igenis. �Hajolt meg. �Köszönöm.

Másnap reggel:
- Koenma san! Koenma san! �Kiabálta izgatottan Botan, berontva az említett irodájába.
- Itt vagyok az orrod lőtt, ne ordíts! �Szidta le.
- Bocsánat, de ez most sürgős. �Heveskedett tovább. �Egy mágus küldöttség kér bebocsátást.
- HOGY MI? �Esett le az álla. �Azonnal kísérd be őket! �Parancsolt rá, s a lány máris rohant.
Közben Koenma felvette tinédzser alakját, és próbált lenyugodni. �Ezt nem hiszem el! Már századok óta elszigetelték magukat. Máig abban sem lehettünk biztosak, hogy egyáltalán léteznek-e még. Mégis mért jöhettek most? Mit akarnak?� Több ideje nem maradt ezen gondolkodni, mert nyílt az ajtó. Botan lépett be rajta, nyomában Shagennel, Anakóval, és egy negyven körüli, komoly és elegáns férfivel. Miután bekísérte őket, a révészlány meghajol, majd kiment. Konema is meghajolt vendégei előtt, akik természetesen viszonozták a gesztust, majd hellyel kínálta őket. Ők leültek az íróasztallal szemközti székekbe, majd a Szellemvilág hercege is elfoglalta helyét, velük szemben.
- Üdvözlöm önöket. Minek köszönhetem a megtisztelő látogatást? �Kezdte kimérten.
- Nos, Koenma herceg, kérem engedje meg, hogy a bemutatkozással kezdjem. Az úr Garuho Shivari nagykövet. �Mutatott az ablak felőli első székben helyet foglaló, rövid, barnahajú, lilás szemű, magas diplomatára. �Mellette a lánya: Anako Shivari kisasszony. �Tette a köztük ülő lány vállára a kezét. �Jómagam pedig Shagen tanácsos vagyok, a mágusok nagytanácsának tagja, és küldöttje. �Fejezte be a bemutatkozást. �Az egyik, tudtommal elég fontos emberének ügyében jöttünk. A neve Hiei.
Koenma teljesen lesápadt a hír hallatán.
- Mit csinált már megint? �Kérdezte elhaló hangon. A lány akaratlanul is kuncogni kezdett.
- Bocsánat. �Próbált visszakomolyodni. Shagen tanácsos is elmosolyodott.
- Félreért. Nem panaszt tenni jöttünk, csak tisztázni egy félreértést, és szeretnénk megkísérelni kijavítani egy sajnálatos baleset következményeit.
- Hallgatom. � Nyugodott meg Koenma, és érdeklődve figyelte a beszámolót. �Értem. �Bólintott. �És hogy kívánnak segíteni? Ha jó értelmeztem a szavaikat, a tükör elveszett.
- A Szellemvilág beleegyezésével, azonnal keresővarázslatokat idéznénk meg a három világra, és sajátunkra kiterjedően is, és persze a köztes világokat és dimenziókat sem hagyjuk ki. �Válaszolt Garuho nagykövet.
- S mivel a keresés eltarthat egy darabig, addig felajánlom az irányításom alatt álló tanintézmény könyvtárában való keresgélést egy másik kiút után, a sértetteknek, amihez természetesen Anako kisasszony személyében, segítséget is adok.
- Az ajánlatuk igencsak méltányos. �Állt fel Koenma. �Továbbítom apámnak, és értesítem az érintetteket is. Holnap reggelre meglesz a válasz. �Biztosította őket. A hármas is felállt, meghajoltak egymás előtt, majd a küldöttség a már ismert labdacsok, és füst kíséretében eltűnt.

- Még jó, hogy gyengült. �Jegyezte meg Yusuke, Kazunak és Kuramának Hieirát figyelve, amint a már félig kipusztított erdőben tombol.
- Azért jól bírja. �Ismerte el Kuwabara. �Lassan fél napja írtja az erdőt.
- Én meg fél napja próbálom menteni tőle a növényritkaságokat. �Fintorogta a rókadémon. �Igazán figyelhetne, hogy mit pusztít el.
- Nem érdekelnek a gyomjaid! � Kiabált hátra az említett.
- Nem gyomok! �Sértődött meg. Ebben a pillanatban nyílt mag egy átjáró a hármas mögött. Koenma lépett át rajta, és csatlakozott hozzájuk Hiei figyelésében.
- Kertészkedni tanítod? �Érdeklődött Kuramára nézve. �Nem valami tehetséges. �Fűzte még hozzá.
- Vettem észre. �Sóhajtotta. �Hieirát sem engedem be egy jó darabig a lakásomba.
- Héj! Hieira! �Kiabált neki oda a cumis. �Fejlemények vannak az ügyedben.
Mint akit puskából lőttek ki, úgy száguldott főnöke felé.
- Beszélj! �Parancsolt rá, megragadva őt a gallérjánál.