9. fejezet

Csodák-csodájára, Yusuke feneketlen gyomra, most nem fogadott be túl sokat. Kuwabara hozta a formáját, és tömte magát ameddig csak tudta. Hieira tett egy-kék megjegyzést a �kultúrlény� gyomorkapacitására a, �Vigyázz Disznó, ki ne pukkadj!� �hoz hasonló megszólalásaival. Az egyetlen amiben egyetértettek az az volt, hogy bosszantó a szalvéta alá készített, névre szóló órarand. Persze, egy-egy ilyen után Kuramára hárult a duó nevelése, aki emellett olykor felpillantott a tanárok közt cseverészve falatozó Kirára. A reggeli befejeztével Anako felajánlotta a fiúknak, hogy elkíséri őket kollégiumi szobájukba. Amint kiértek a teremből, Yusuke rögtön letámadta a lányt.
- Akkor most már elmagyarázod, hogy hogyan került ide Keiko? �Kéret számon, szembefordítva magával a lányt. Az egyik kezét a srác arcára tette, majd mintha lassú pofont adna neki, kezdte el terelni azt. Urameshi szinte teljesen hátrafordult már, mikor megpillantotta Keikót.
- Kérdezd őt! �Tanácsolta Anako.
A fiú megfogadva a tanácsot, elindult a néhány méterrel arrább beszélgető lány felé. Ő háttal állt a srácnak, így eléggé megijedt, mikor valaki hátulról megölelte, átfogva karjait is.
- Nem akarsz valamit mondani édesem? �Suttogta a lány fülébe a költői kérdést.
- Yusuke? �Riadt meg a lebukott. A szorítás gyengült, így a lány meg tudott fordulni. Arca zavarodottságot tükrözött. �Mit keresel te itt? �Addigi társalkodónőjének feltűnt, hogy zavar, és elsomfordált.
- Engem is ez érdekelne veled kapcsolatban. �Kezdte szemrehányóan. �Legalább a neved igazi, vagy az is hazugság?
- Ezt ne itt beszéljük meg. �Azzal megragadta Yusuke kezét, és futólépésbe elindult az udvar felé. A fiú szinte azonnal kitépte kezét barátnőéjéből, de azért követte őt. Az iskolának szerencsére elég nagy udvara volt, így találtak elhagyatottabb helyet is. A kerítéshez közel álltak meg, mindenki másnak hallótávolságon kívül, bár páran még látták őket. �Itt jó lesz. �Állt meg Keiko. �Hogy kerültetek ide Yusuke? A tanács tud róla? �Idegeskedett a lány.
- Igen tud. És Hieira miatt jöttünk. Az egyik itteni változtatta át. �Hadarta el unottan. �Most te jössz. Elmondanád, hogy mit keresel itt?
- Ez elég hosszú történet� -Sóhajtotta.
- Ráérek. �Vágott közbe türelmetlenül.
- Az a helyzet, hogy mágikus képességekkel nem csak az itteniek születhetnek. Elvétve minden világban akad néhány gyerek, akiben megvan ez a lehetőség. Engem kilenc éves koromba kerestek fel azzal, hogy én is ilyen vagyok. Felajánlották a lehetőséget, hogy ide járjak iskolába, és megtanuljak varázsolni, de nem mondhattam el senkinek. Biztosították is egy ideig, hogy ne tudjak beszélni róla, ahogy Hiei sem tudta elmondani mi is történt vele.
- Azt mondtad, csak egy darabig.
- A Toguróval folytatott harcod előtt nem sokkal oldották fel a varázslatot.
- Az már öt éve volt Keiko. �Akadt ki. �Öt éve el tudnád mondani, és mégis titkolóztál? Sőt, ha jól értem van varázserőd. Szóval az elmúlt öt évben, mikor harcolnunk kellett és sokszor kis híján a szemed láttára halt meg valamelyikünk, te tudtál volna segíteni legalább a gyógyításban, mégsem tettél semmit. Hagytál volna meghalni minket, csakhogy megmaradjon a titkod? �Háborodott fel.
- Nem, dehogy. �Tiltakozott azonnal. �Végszükség esetén, ha már tényleg nincs más lehetőség, beleavatkoztam volna.
- Ugyan, hogy lehettél volna biztos benne mindig, hogy nincs végszükség?
- Ilyenkor általában belenéztem a jövőtökbe. �Vallotta be. �Nem sokkal előre az időben csak, hogy tudjam, lesz. �Ezen Yusuke rendesen meglepődött, de nem nyugodott le.
- Ez akkor sem mentség. A sokéves hazudozásra pláne nem.
- Titoktartás. �Helyesbített Keiko. �Nem mondhattam el, értsd meg. �Kérlelte. �Ha megteszem, vagy használom az itt tanultakat akkor, vagy kicsapnak az iskolából, elveszik a képességeimet, és törli minden ezzel kapcsolatos emlékemet, vagy felajánlják a maradás lehetőségét, de akkor vissza az emberi világba már nem mehettem volna.
- Így is megoldottad valahogy. �Vágtad a képébe emlékeztetőül. �Elvégre ott is jártál iskolába valahogy.
- Kettészakadva. Egy részem ott volt, a másik itt. Csak mikor itt véget ért egy napom, lettem ismét egy egész, és dolgozhattam föl egy személyként a két életemben történteket.
- Elég komolyan hangzik. �Állapította meg. �Ügyes lehetsz, ha már kilenc évesen ilyet tudtál.
- Akkor ezt még nem én felügyeltem. �Yusukén látta, hogy a magyarázat után sem igen enyhült meg. �Kérlek, értsd meg. Nekem sem volt könnyű még a szüleim előtt is titkolózni, de erre a világra nem tudtam nemet mondani. Később meg már mindkettőhöz kötöttek szép emlékek és barátok. Nem akartam, hogy választanom kelljen a kettő között.
- Barátok? Mennyire? �Kérdezte gyanakvóan.
- Természetesen nem olyan értelemben.
- Remélem nem várod el, hogy a közeljövőben higgyek neked. �Már nem volt dühös, sem ingerült. �Csalódtam benned Keiko. �Azzal elsétált mellette, meg sem hallva, hogy a lány kétségbeesetten utána szól, bocsánatot kér még párszor, majd lassan sírdogálni kezd.

Yusuke távozása után, Kurama is ismét rákérdezett Kirára.
- Anako, pontosan ki ez a nő? Mitől olyan híres? �Kíváncsiskodott.
- Attól, ahogy ide került. �Kezdte mesélni. �Itt nem csak olyanok vannak, akik ide születtek, hanem olyanok is, akikben megvan a képesség, hogy mágusuk legyenek, csak a három világ valamelyikébe születtek. Nekik titokban kell tartaniuk ezt a világot, különben súlyos büntetést szabnak ki rájuk. Keiko is ilyen.
- Akkor mitől olyan különleges, hogy Kira is így került ide? �Vágott idétlen képet Kazu. Neki már az is sok volt, hogy Keiko itt van.
- Mert ő nem egészen így került ide. �Válaszolt mosolyogva. �Akkoriban egy tizenhat éves árva fiú is járt ide, aki az emberi világból származott. Setónak hívták. Ő Keikóval ellentétben kizárólag itt élt, és nemigen kötődött az emberi világhoz, csak néha szökött át egy kicsit. Ezek az alkalmak viszont egyre sűrűbbek lettek. Egy nap Kirával tért vissza. Mint kiderült, a lány megelégelte, hogy barátja időről-időre eltűnik, ezért követte, s mikor a fiú visszaindult ide egy labdaccsal, ő belekapaszkodott.
- Talpraesett egy lány. �Vonta le a következtetést Kuwabara.
- Az. És akkor még alig töltötte be a tizenötöt. Viszont ez nem kis bonyodalommal járt. Seto vissza akarta vinni, nehogy kiderüljön, hogy egyáltalán ott volt a lány, de ő nem hagyta magát. Addig nem volt hajlandó elmenni, míg el nem mondta neki a fiú, hogy mi ez az egész. Ezen addig vitázgattak, még az igazgató észre nem vette őket.
- És itt maradhatott? �Lepődött meg Kurama.
- Ki akarták törölni az emlékeit és visszavinni, csak nem jött össze. Sikerült még időben maga elé rántania egy a vitára odasiető tanárt, így őt érte a varázslat. �Mosolyodott el kárörvendően. �Később persze sikerült korrigálni ezt a hibát, de az a tanár, azóta is utálja.
- Vajon miért? ��Tanakodott� cinikusan Hieira.
- Magyarázatot akkor még nem kapott, de mivel nem bírtak vele, felkínáltak neki két választási lehetőséget. Az egyik az volt, hogy kitörlik a hellyel kapcsolatos emlékeit, visszaviszik az emberi világba, és továbbra is élhet és találkozhat Setoval, úgy ahogy addig.
- Kitalálom: Visszautasította. �Tippelt a démonlány. Anako csak bólintott.
- A másik lehetőség az volt, hogy marad, de ez azzal járt, hogy vissza már nem mehetett még az iskolában élt.
- Egy ismeretlen helyet választott az otthona helyett? �Kétkedett Kazu.
- Setóval nagyon szerették egymást, és ő nem akarta, hogy továbbra is azon kelljen aggódnia egy találkozásuk után, hogy vajon az volt-e az utolsó. Emellett úgy látta nem hagy ott semmit, ami túl nagy veszteség lenne. Viszont a maradáshoz olyan ősi próbát kellett kiállnia, amit már századok óta senkinek.
- Ez nem meglepő. �Állapította meg Kurama. �Gondolom akkor már századok óta nem is volt, aki hasonló módon került volna ide.
- Valóban nem. �Majd nagylevegőt véve folytatta. �A maradáshoz az egyik szükséges dolog az volt, hogy kiállja az elemek próbáját. Ez abból áll, hogy négy egymást követő hatalmas termen kellett végigjutnia, ahol a négy őselem tette próbára. Hogy pontosan hogyan azt senki sem tudja, de állítólag a föld teremben földrengés és sziklaomlás nehezítette az átjutást, a szélteremben tornádók és hurrikán, a tűzében lángok támadták, a vízében pedig örvények és vihar.
- Egy halandónak ez nem lehetett könnyű. �Gondolt bele Hieira. �Legalábbis egy átlagos lánynak nem.
- De ő az volt. �Vette vissza a szót a lány. �A próbát a tanács és Seto is végignézték. A fiú állítólag már a második teremnél kérlelni kezdte a tanácsot, hogy hozzák ki a szerelmét, és inkább róla is és mindentől, ami a világunkhoz kapcsolódik töröljék az emlékeit, és küldjék vissza a világába. Ez viszont akkor sem lett volna lehetséges, ha Kira beleegyezik. Csodával határos módon túlélte a próbákat, bár alig. Állítólag félholtan zuhant ki az utolsó ajtón, Seto karjaiba. Ezt követően viszont jött a következő követelmény. Egy speciális szertartással össze kellett házasodniuk, hogy a lány közénk tartozhasson, különben az egész nem ért semmit. Ezek után ez nem volt kérdéses, de mivel a tanácsnak nem volt oka bízni a lányban, bár Shagen igazgatóúr vállalta érte a felelőséget, úgy döntöttek, hogy a férjével egy osztályba kell majd járnia a következő tanévbe. Ez azt jelentette, hogy a rendelkezésére álló hét hónapban kilencévnyi tananyagot kellett bepótolnia, és vizsgázni belőlük.
- Az kemény lehetett. �Esett le Kazu álla.
- De sikerült neki, bár sokan ezután sem fogadták el őt teljesen. �Sóhajtotta a lány.
- De ha nem volt meg benne a képesség, hogy lett mégis mágus. �Értetlenkedett Kurama.
- Mint mondtam, az esküvői szertartás speciális volt, és ezt a nászéjszaka pecsételte meg. Ezek együttes hatására alakult át belül annyira, hogy mágussá válhasson. Azóta hat év telt el. Az iskola elvégzése után, mivel mindenkinek legalább egy évet népünk szolgálatában kell töltenie valahogy, ők fejvadászok lettek. Annyira belejöttek, hogy az egy év letelte után is folytatták, aminek az lett az eredmény, hogy Seto tavaly meghalt. �Szomorodott el. �Úgy tudtam, hogy máig senki nem tudta, hogy ezután Kira hova ment, vagy mit tett, de ezek szerint Shagen igazgató valahogy rátalált.