10. fejezet

Anako mesélését Kuwabara jajongása szakította félbe.
- Mi van Hígagyú? ��Kedveskedett� Hieira. �Megpróbáltad felfogni, és belesajdult az a csöppnyi kis agyad? �Gúnyolódott.
- Nem. �Morogta. �Urameshi ordibál a fejemben. Úgy tűnik így vezeti le a feszültséget.
- Mit akar? �Érdeklődött Kurama.
- Tudni, hogy hol vagyunk.
- Ő hol van? �Kíváncsiskodott Anako.
- Még a kertben. �Vágta rá Kazu, mire a lány egy kulcsot vett elő, és adott Kuramának.
- Az első adandó alkalommal forduljatok ballra. A második ajtó mögött van a szobátok. �A rókadémon csak bólintott, Ana pedig azonnal Yusukééret indult. Alig ért be a fiú az épületbe, ő máris odaért mellé.
- Indulhatunk. ��Üdvözölte� a lányt.
- Tehát összevesztetek. �Állapította meg Anako, már menet közben. A fiú nem válaszolt. �Legalább meghallgattad?
- Persze, hogy meghallgattam. �Förmedt rá Yusuke.
- Jól van, na. Le ne harapd a fejem! �Védekezett. �Csak kérdeztem.
- Bocsánat. �Morogta. �Csak bosszant, hogy a mennyasszonyom éveken keresztül hazudott nekem.
- Csak titkolózott. �Jegyezte meg.
- Ne kezd te is! �Akadt ki ismét.
- De a kettő nem ugyanaz Yusuke. �Mondta lágyan, és kicsit félénken.
- Ez akkor sem volt tisztességes tőle. Én is megmondtam neki a Szellemvilágot. �Érvelt.
- A Szellemvilág és a mi világunk közel sem ugyanaz. Össze sem lehet hasonlítani őket.
- Nem vagytok ti egy kicsit beképzeltek. �Kezdett vitát ismét.
- Nem azt mondtam, hogy sokkal különb, csak azt, hogy teljesen más. �Szállt szembe vele. �És ez a ti esetetekben is eléggé kiütközik.
- Ezzel meg mire célzol?
- Kérlek, ha annyira akarod� �Váltott ő is ingerültebbre. �Akkor kezdjük az elején: Te ugyebár, a Szellemvilágnak dolgozol? �Tette fel a költői kérdést.
- Igen. �Vágta rá paprikásan.
- Jó. Akkor nézzük ennek a következményeit. Először is: Azt mondtad, hogy te elmondtad Keikónak. �A fiú bólintott. �Nos és úgy tudom, hogy Botannak járt el a szája, mikor te már a Sötét Harcművészetek Viadalán voltál, és addigra már a szellemvilági munkád miatt, kétszer is Keiko életére törtek. Ráadásul mindig valami hazugsággal etettétek be ezután. �Yusuke erre nem tudott mit mondani. Tiszában volt vele, hogy a lánynak ez ügyben igaza van. �Másodszor: Miután megtudta az igazat, azonnal utánad ment a szigetre, és bármennyire is szeretett volna felkeresni nem tette, nehogy megzavarja a koncentrációdat. Miután meg lebukott, végig ott volt veletek, szurkolt, segített a csapatnak, ahol tudott, és nem veszekedett.
- Ez igaz, de�
- Had mondjam végig, kérlek. �Vágott a fiú szavába. � Most nézzük a másik oldalt. Ő is lebukott önhibáján kívül, akárcsak te. De vele ellentétben, te odamentél veszekedni ezért. Ő nem kért magyarázatot, te miután megkaptad, sem enyhültél meg. Most nézzük a következményeket: Téged láthatóan eléggé megvisel hogy titkolózott, megjegyzem jogos is, de ennyi. Azzal viszont, hogy nem maradt titokban a Szellemvilággal való kapcsolatod, Kuwabara többször is kis híján meghalt, pedig addig csak egy egyszerű középiskolás volt. Közben Seriyou és Keiko is életveszélybe került még párszor, ráadásul ez utóbbinak még pár évet is kellett várnia rád. Most őszintén: Kinek nehezebb? Neked most, vagy neki eddig? �Yusuke nem szolt semmit. Látszott rajta, hogy ez némileg összezavarta. Anako viszont megenyhült. �Kevésbé öncentrikusan is végig kéne gondolnod.
Ez után némán haladtak a folyosókon egymás mellett. Csak kicsivel uticéljuk előtt ugrott be egy lényeges kérdés a srácnak.
- Honnan tudsz te ennyi mindent rólunk?
- Óvatosság. �Vont vállat. �Csak nem képzeled, hogy a tanács csak úgy akárkit beengedne a világunkba? �Azzal benyitott a többiekhez.
Egy kisebb nappali szerűbe nyílt az ajtó, szemben egy nagyobb ablak volt, a kettő közt pedig egy kis asztalka és néhány szék. Ballra a fal mentén, egy könyvespolcon sorakoztak a kötetek, jobbra még három ajtó nyílt a hálószobákba. Kurama éppen olvasott egy itteni növényekről szóló könyvet, Hieira a tájat figyelte, Kuwabara pedig látótávolságon kívül volt.
- Sziasztok. �Üdvözölte őket a rókadémon. Yusuke csak morgott valamit, majd bement a középső ajtón.
- Összebalhézott a kiscsajjal, mi? �Kérdezte unottan Hieira. Ana csak bólintott, majd odament Kuramához.
- Szabad? �Nyúlt a könyvért. A rókadémont ez kicsit meglepte, de átadta azt a lánynak. Ő kinyitotta a könyvet az első oldaloa, két kezére fektette, majd behunyta szemét és koncentrálni kezdett. A lapok gyorsan peregtek a két oldal között, még a kötet be nem csukódott. Ezt követően a lány visszaadta neki. �Tessék. Pirosra színeztem azoknak a neveit, amelyikekkel találkozhatsz egy kilométeres körzeten belül. �Mosolyogta, majd a lányhoz fordult. �Mehetünk?
- Hova?
- Haza. Nem emlékszel? Te nem itt lettél elszállásolva. �Emlékeztette. A lány csak vállat vont.
- Felőlem.
- Viszlát Kurama. �Intett neki, majd elhagyták a szobát.
Kijutni az épületből eltartott egy darabig. Anakónak sok ismerőse volt, és a legtöbb ráköszönt és érdeklődött az új barátnő kiléte felöl. Hiei szerencsére most nem kezdett el jelenetet rendezni, csak unottan tűrte. Kiérve az udvarra, azonnal a kapu felé vették az irányt. Szerencsére ezt a tíz métert megúszták újabb érdeklődők nélkül. A további, nem túl hosszú út egy részét az iskola kapujának mentén tették meg. Ez futónövényekkel volt benőve, így nem látszott mi zajlik mögöttük. Már majdnem végigértek, mikor hirtelen egy méretes lángcsóvát láttak meg az ég felé száguldozni. Hiei persze azonnal beugrott a kerítésen. Kira lebegett csukott szemmel nagyjából tíz méternyire előtte, és kétméteres magasságban. Két szalagszerű tűzcsík tekeredett teste köré ellentétes irányokba. Hieit persze Anako is követte.
- Hieira ide nem szabad bejönni, csak a tanároknak. �Aggodalmaskodott.
- Hiei vagyok, nem Hieira. �Kérte ki magénak. �És látni akarom, hogy ebből mi lesz. �Jelentette ki határozottan, Kirára mutatva.
Anának ez csak ekkor tűnt fel. Tátott szájjal nézte a nőt, amiből a démonlány azt a következtetést vonta le, hogy ez itt sem mindennapi. Kira körül lassan fölfele áramló vízszalagokká változtak, amik eddig lángból voltak, majd kis idő múlva leereszkedett a lány. A két leskelődő ekkor próbált meg elbújni egy fán. Kira elmosolyodott, kezeiben egy-egy kard jelent meg, majd kinyitotta szemét, és látványos gyakorlatba kezdett. A várt hatás nem maradt el. Anako tátott szájjal bámulta a mutatványt, Hieiben pedig feléledt a versenyszellem. Előrántotta kardját, és már támadott is. Ellenfele kivédte a támadást, majd pár méterrel arrébb ugrott. Egyik kardját Hieirának dobta, s miután ő elkapta, a másikat kettéválasztotta ezzel jelezve, hogy elfogadja a kihívást. Mindkettejük arcán gonosz kis mosoly jelent meg, aztán támadtak. A párbaj hosszú perceken át döntetlenre állt. Mindketten remek kardforgatónak bizonyultak. Egyik alkalommal Hieinek sikerült Kira mögé kerülnie és lesújtani, a lány azonban hárítani tudta a támadást, s miközben megfordult és egyik kardjával ellenfele egyikét blokkolta, a másikat kirúgta annak kezéből. A mozdulatsort követően ismét eltávolodtak egymástól. A démon egykardos hátrányban volt ugyan, mégis ő támadott először. Ismét sokáig viaskodtak, de most már beszereztek egy-két kisebb vágást is a másiktól. Hiei egyik szemből támadásánál Kira megunva a dolgot hátat fordított neki, elkapta a démonlány kardot tartó csuklóját, s miközben kardja markolatával hasba vágta támadóját, kicsavarta annak kezéből az addig megmaradt fegyvert. Hieira így mindkét kardját elhagyva repült egy közeli fáig, az ütés erejétől. Még sikerült időben �lefékeznie magát� mielőtt a fának csapódott volna, magához térve viszont két pengét pillantott meg ollókánt a nyaka köré fonódva. Hátrálni már nem maradt helye.
- Kérlek ne! �Csendült fel egy félénk hang, majd Anako ugrott le a fáról Kira felé fordulva. A nő is leendő tanítványára pillantott. Eleinte nem értette mitől olyan riadt, majd észhez kapva elmosolyodott.
- Nyugi, nem akartam megölni. �Azzal leeresztette kardjait, amik azonnal el is tűntek. Anako megkönnyebbülten sóhajtott fel, még Hiei vereségén bosszankodott magában. �Azt azért elárulhatnátok, hogy mit kerestek itt. Tudtommal diákok ide nem jöhetnek. �Jegyezte meg még, miközben kezével egy kis fénygömböt formált.
Alighogy a gömb megjelent a kezében, sebei eltűntek, majd Hieira felé hajította azt. Ő megpróbált kitérni az ismeretlen �támadás� elöl, de későn vette észre. Legnagyobb meglepetésére a gömb őt is meggyógyított.
- E-elnézést kékünk tanárnő. �Dadogta zavartan Ana. �Mi csak megláttuk a lángcsóvát és�
- �bemásztatok a kerítésen. �Segítette ki az elakadt lányt.
- Igen. �Szegte le fejét.
- Hol tanultál meg így vívni kislány? �Hiei ezen kérdéséttől Anako kis híján szívrohamot kapott.
- Hieira! �Szólt rá. �Több tisztelettel. �Kira alig bírta ki, hogy el ne nevesse magát.
- Semmi baj. �Mosolyogta. �És válaszolva a kérdésedre �kislány�, egy másik dimenzióban. �Hiei ismét vicsorogni kezdett. Nem hiányzott hozzá túl sok, hogy kikérje magának a kislányozást. �Egész ügyes vagy, tudod?
- Én vagyok az egyik legjobb. ��Szerénykedett� Hiei. Anako egyre biztosabb lett benne, hogy öccse áldozata nem fog rá hallgatni, bármit is mond, úgyhogy új módszert választott. Fejbe vágta Hieirát.
- Most már elég legyen! �Hurrogta le. �Megyünk haza. �Még vetett egy kérdő pillantást tanárára, aki csak bólintott, hogy mehetnek, majd megfogta a duzzogó démonlány kezét, és kirángatta az iskola területéről. Kira fejcsóválva nézett utánuk. �Ajjaj. Belőled sosem lesz igazi nő Hiei. Csinos pofi, formás alkat, de a modorod� Nincs az a varázslat, ami azt kijavíthatná. Jobb is, ha megtaláljátok azt a tükröt és visszaváltozol, csak előtte még nekem van rá szükségem.�