12. fejezet

A kis csapatot Shagen igazgatóúr egy osztályba rakta, Anako volt osztályába. Mivel a lány reggel nem találta Kirát, ő maga is beült az első órára, ami nagyjából öt perce tarthatott, de ez Kuwabarának nem tűnt föl. Ő meredten maga elé bambulva, még mindig arra gondolt, amit Hieira mondott az étkezőben, a pókos incidens után.
�- Anako! �Szólította meg a lányt.
- Igen.
- Ha Shagen megtud valamit a tükör hollétéről, értesít?
- Tudtommal igen. �Tanakodott kissé. �Miért?
- Ezek szerint még semmi. �Morogta. �Akkor órák után mindenki jöjjön a könyvtárba. �Utasította a csapatot. �A nap hátralévő részét ott töltjük. Reggelig. �Azzal elment órára.�
�Hiei meg a könyvtár? �Tanakodott Kazu. �Ennyire rossz lenne neki abban a testben?� Gondolatmenetét egy kopogtatás szakította félbe, legalábbis erre eszmélt fel. Az is csak ekkor tűnt fel neki, hogy aki az órát tartja, az ugyanaz a tanár, aki reggel kivizsgálta a �pókos� esetet. A tanár kedvtelenül ugyan, de betessékelte az ismeretlent, aki megzavarta az óráját. Egy középmagas, fekete szemű és hajú lány lépett be az ajtón. Először nem ismertek rá, de a kettejük közt lefolytatott párbeszéd hamar rávilágított a lány kilétére.
- Nocsak, Ashari kisasszony! �Kezdte álmeglepettséggel a tanár. �Látom visszafestette a haját. Mondja csak minek köszönhetem a megtisztelő látogatást? ��Lelkesedett.�
- Asszony, nem kisasszony. �Szögezte le rögtön az elején. �A hajam magától változik át egy napra, miután tűzsárkánnyá válok, bár ezt bizonyára ön is tudja Tanár úr. �Ezt annyi gúnnyal mondta, amennyivel csak tudta, elérve ezzel azt, hogy az említett úgy vicsorogjon rá, mint pitbull a postásra. �És látogatásom oka pedig a rámbízott Shivari kisasszony. Érte jöttem.
- Én azt hittem visszavonták a megbízást. �Tette ismét a meglepettet. �Hisz nem foglalkozott a kisasszonnyal. �Vetette a szemére.
- Olyannyira nem, hogy egész eddig a mai órát készítettem elő. �Mosolyogta. �Ezért hálás is vagyok önnek.
- Valóban? �Na, ez tényleg meglepte. �Miért is?
- Ön volt az egyetlen tanárom, aki képes volt behívni hajnali kettőre vizsgázni, és csak egy órával később ért be. �Erre az osztály kicsit felbolydult. �Áh! Felébredtek? �Fordult feléjük nagy vidáman a nő, ezzel kisebb kuncogást kiváltva belőlük.
- Ezek ketten nem nagyon vannak oda egymásért, ugye? �Érdeklődött suttogva Yusuke Anakótól.
- Őt rántotta maga elé annak idején Kira, mikor törölni akarták az emlékeit. �Mosolyogta. A nő pedig folytatta a tanárral megkezdett beszélgetést.
- Őszintén hálás vagyok, amiért annak idején ennyi törődött velem, és így felkészült a vizsgáztatásomra. �Ironizált, még mindig mosolyogva. �Nos, mint láthatja én is követem a példáját tisztelt tanár úr, ezért késtem öt percet. Köszönöm, hogy addig is foglalkozott Shivari kisasszonnyal. �Majd intett Anakonak, hogy menjen oda. A lány villámgyorsan összepakolt, és ott termett Kira mellett. Már az ajtóba értek, mikor a tanár utánuk szólt.
- Ashari asszony! �Szólt oda gúnyosan kihangsúlyozva az �asszony� szót. �A tantervet elfelejtette. �Emlékeztette, felé nyújtva egy nagyobb borítékot. Kira szemei felcsillantak.
- Hát magánál volt?! �Lelkendezett meghatottan. �Nem is tudja mit kerestem! Háromszor is átkutattam utána az asztalomat. Köszönöm! � Azzal a nyakába ugrott, és adott neki egy cuppanós puszit, majd azzal a lendülettel távozott is, otthagyva kollegáját a kuncogó tanítványokkal.
- Elképesztő, hogy még mindig nem szokta meg, hogy hiába próbál beégetni, mindig ő húzza a rövidebbet. �Csóválta fejét Kira, miután becsukta háta mögött az ajtót. Anako csak nevetgélt mellette, mire ő kérdőn nézett rá.
- Bocsánat tanárnő. �Szegte le fejét a lány.
- Ennyire vicces lettem volna? �Érdeklődött. Ana nemet intett fejével, de látszott rajta, hogy a nevetés fojtogatja. �Talán nincs igazam? Ez egy pökhendi, beképzelt, felfuvalkodott hólyag. Azt hiszi mindent tud, pedig még a diákokat sem képe ébren tartani az óráin. �Jelentette ki tárgyilagosan. �Ekkora egy barmot! Istenem! De nagy lett az állatkerted!�Sóhajtotta. Anako elnevette magát.
- Sokan vélekednek így Kasharu tanár úrról, de tanártól még nem hallottam. �Kira csak elmosolyodott a nevetgélő lányon. Szép lassan a könyvtárba mentek, majd ott a tanárnő előállt a nagy kérdéssel.
- Na, mit csináljunk? �Ana kicsit zavart lett a kérdés hallatán, és ez meg is látszott rajta. �Jajj, ne nézz így! Egy ilyen tantervet két hónap alatt lehet teljesíteni. Még ha a jövő évit is le akarjuk tudni, is elég öt hónap. Semmi kedvem egy tanévnyit nyámnyogni rajta.
- Értem. �Bólintott a lány. �De biztos benne, hogy nem becsül túl? �Érdeklődött félénken.
- Az értékeléseid és a reggeli kis varázslatod után, nem tartom valószínűnek. �Vágta rá.
- Ma-maga látta? �Riadt meg.
- Igen. �Vigyorodott el. �Ahogy Kasharu képét is. Feldobtátok a napomat. �Ana látványosan megkönnyebbült. � Na, akkor mit csináljunk? Mihez lenne kedved? Csak van valami a tananyagon kívül is, amit meg szeretnél tanulni.
- Táncolni nem tudok. �Ismerte be.
- Végre egy jó ötlet. Rég bulizta. �Nyújtózkodott egyet. �Milyen tánchoz lenne kedved?
- Mondjuk latin.
- Rendicsek. �Azzal megfogta a lány kezét és egy pillanattal később már egy esti város közepén voltak. Kira egy karkötőt tett magára és Anakóra.
- Hól vagyunk? �Nézett körbe a lány.
- Természetesen Brazíliában. Latin táncot, latin országban célszerű tanulni. �Misem természetesebb? �Ismerek pár jó helyet a közelben. Mivel kezdjünk?

Közben Yusukéék is elvoltak a suliban. Egyik tanár sem feleltette, vagy próbálta tesztelni őket mondván, hogy újak, had legyen idejük beleszokni az itteni rendszerbe. Diáktársaik közt viszont már nem volt ilyen szerencséjük. Elég sokan érdeklődtek utánuk, így hiába próbálták mielőbb lerázni őket, nem maradt idejük saját dolgaikat megbeszélni. Hiei és Kurama különösen nehéz helyzetben voltak. Az ötödik semmiből elővarázsolt csecsebecse után, amit persze öt különböző fiútól kapott, a démonlánynak már dühöngeni sem volt kedve, csak unottan várta a következőt, akit kikosarazhat. A rókadémon is próbálta finoman kikosarazni a lányokat, és nem padlót fogni, mikor az őt lánynak néző fiúk környékezték meg. Végül beleunt és odasétált Hieirához, akit épp az x+1-edik pasi próbált felcsípni. Látszott a lányon, hogy nemigen bírja már cérnával a levakarhatatlan udvarlót.
- Valami baj van édesem? �Kérdezte Kurama, átkarolva Hieirát. Beletelt neki pár pillanatba, még kapcsolt.
- Dehogy drágám. �Mosolygott rá.
- Ti ketten� �Kezdte zavartan az udvarló.
- Igen. �Válaszolt határozott kedvességgel a rókadémon. �Hieira a menyasszonyom.
- Értem. �Szegte le fejét a fiú. �Akkor én nem is zavarok tovább. Bocsánat.
- Viszlát. �Intett neki �mosolyogva� kiszemeltje, majd mikor már a srác biztos távolságba ért� �Édesem, mi?
- Nem úgy tűnt mintha neked lenne jobb ötleted �drágám�.
- Itt sem veri ki az IQ szint a biztosítékot. �Sóhajtotta a lány. �És nem csak azért mert nem használnak áramot. �Tette hozzá gyorsan, még mielőtt Kurama hozta volna föl. �Most komolyan! Ezek akkor sem kellenének, ha lány lennék és ezt nem is titkolom, mégis próbálkoznak. Ilyen igénytelennek nézek ki? �Vonta fel szemöldökét, majd egy lemondó sóhaj� �Pasik! �Egy darabig fel sem tűnt neki a rókadémon �értelmes� ábrázata, majd maga is rájött, hogy mit is mondott�
- Kezdesz elnőiesedni Hiei. Biztos, hogy vissza akarsz változni?

Eközben Kira és Anako remekül szórakoztak, és a táncóra is elég eredményesnek bizonyult.
- Lassan ideje lenne mennünk. Tíz perc múlva véget ér az osztályod utolsó órája is. �Emlékeztette tanítványát Kira.
- Igenis. �Mosolyogta a lány.
- Holnap belenézünk kicsit a tananyagba, és a teljesítményedtől függ a holnapután, rendben? �Kérdezte kedvesen.
- Igen. És köszönöm.
- Nincs mit. �Mosolygott vissza rá, majd kimentek a negyedik klubból, amit aznap, vagyis ottani idő szerint éjszaka, meglátogattak. Egy kihalt kis utcába mentek, Kira visszaváltoztatta ruháikat, levette és elrakta a fordítókarkötőket, majd ismét a már megszokott labdacsok és füst.
Nem sokkal az utolsó óra vége előtt értek vissza az iskolába. Mivel inni nem ittak, nem volt, ami lebuktassa őket, bár Ana rendesen elfáradt a több órás táncikálástól. Kira elköszönt tőle, majd ment a maga dolgára, ő meg célba vette a könyvtárat. Hamarosan már a könyvek közt keresgélt, de valami váratlanra bukkant.
- Bocsánat, véletlen volt. �Szabadkozott egy nekiütközött lány, aki az előtte tornyosuló könyvkupactól amit cipelt, nem látta Anakót.
- Semmi baj. �Udvariaskodott, majd segített a lánynak felszedni a kiejtett könyveket. Csak mikor végeztek vette észre, ki is botlott belé. �Te vagy Keiko, ugye? �A kérdezett meglepetten bólintott. �Örvendek, én Anako vagyok. Én segítek a barátodéknak megoldást találni Hieira problémájára. �Keiko kicsit elsápadt.
- Már nem biztos, hogy a barátom. �Mondta elhaló hangon. �Nagyon haragszik rám. �Szomorkodott.
- Te már itt is vagy Ana? �Jött egy energikus hang a kérdezettel szemből, de Keikónak hátulról. Mindketten megismerték. A tulajdonosa nem más volt, mint Yusuke.