15. fejezet

Kuramát nem nyugtatták meg a fejlemények. Oda akart menni. Tudni akarta, hogy Kira mit tesz barátjával, de Anako megállította. A fiú kérdőn nézett rá, mire ő csak nemet bólintott, majd visszafordult tanáráék felé. Úgy egy percig tarthatott még az energiafal takarta őket, aztán eltűnt, megmutatva az addig elrejtett két személyt. Kira a földön térdelt karjaiban az eszméletlen Hieirával. Közönségük azonnal odaszaladt.
- Mit csináltál vele? �Vonta kérdőre ingerülten Kurama.
- Átvette a fájdalmát, és elaltatta. �Válaszolt helyette Anako, kérdőn nézve tanárára. Ő csak bólintott, hogy a lány eltalálta.
- Ezt például, szeretném még megtanulni. �Csúszott ki Ana száján, visszautalva Kira reggeli kérdésére.
- Ezt ne akard! �Tanácsolta halkan. �Nem hittem volna, hogy ennyi keserűség van benne.� �Nekem sem sikerült teljesen. Nem voltam felkészülve rá, hogy ennyi sebet hordoz magában. �Vallotta be. �Tudjátok pontosan mi történt?
- Pontosan nem. �Csóválta fejét Anako.
- Megnézhetem? �Szegezte a kérdést Kuramának. A fiút ez igencsak meglepte.
- Ebben én nem dönthetek.
- De te állsz hozzá a legközelebb, és őt most nem tudjuk megkérdezni. Azt pedig kétlem, hogy szívesen beszélne róla, miután felébredt. Csak annyira mentem a varázslattal, hogy nem fog ismét kiborulni, de az emlékeit nem töröltem.
- Én is szeretném megtudni, mi is történt, de nincs jogunk az elméjében kutakodni. �Sóhajtotta a rókadémon.
- Szerintem neki is ez lenne a jobbik megoldás. �Szólt közbe Anako. �Az ítélkezéshez tudniuk kell mi is történt.
- Miről beszélsz? �Kérdezte Kurama gyanakvón.
- Nálunk nemigen van bűnözés. �Kezdte el magyarázni a lány. �Ha valaki mégis ilyesmivel próbálkozik, az hamar menekülőre kell fognia, mert rejtegetni nem lehet sokáig és amint lebukik valaki, azonnal fejvadászokat küldenek utána. Az ügyesebbeket, vagy erősebbeket dimenziókon át üldözik, még el nem kapják őket. Ez esetben ilyesmire nincs szükség, de ami az ítélkezést illeti, az ugyanúgy megy. A tanács az emlékek alapján hoz döntést. Ha most nem nézi át a tanárnő Hieira emlékeit, akkor a tanács elé kell állnia mielőbb, és ők fogják ezt megtenni.
- Értem. �Bólintott Kurama. �De mért nem elég, ha annak ott, nézik át az emlékeit? �Mutatott a földön fekvő srácra.
- Mert egy érzés is lehet emlék. �Adta meg a választ Kira. �Ha most nézek utána ezeknek az emlékeknek, akkor neki nem kell még egyszer átélni őket a tanács előtt, mert változatlanul lesznek meg bennem.
- Nem akarom többé ilyennek látni. �Gondolt bele a rókadémon, majd bólintott beleegyezést adva.
Kira kicsit szorosabban ölelte magához az ájultat, kezét Hieira homlokára tette, s ismét lehunyta szemeit. Tenyere kéken kezdett világítani, ahol a démonlányt érte. Úgy elevenedtek fel előtte a történtek, mintha maga is ott lett volna, de az áldozat helyében. Eleinte jót mosolygott a párbeszéd első pár mondatán, majd a csapdába esés érzésével, nőtt félelme, kétségbeesése. Undorodott az őt érintő kezektől, és a nyakát elborító nyálas csókoktól. Életében nem rettegett még így, és nem érezte magát ennyire mocskosnak. Lassan egy könnycsepp folyt végig arcán, ami Hieira szemére hullt, majd mintha a lány sajátja lenne, folytatta útját. Nem sokkal ezután nyitotta ki szemeit.
- Szép ütés volt. �Dicsérte meg tanítványát visszautalva arra, hogy ő ütötte le hátulról a támadót.
- Köszönöm. �Pirult el kissé. �Bár érkezhettem volna előbb is. �Jegyezte meg.
- Bizonyára meg volt az oka, hogy mért nem lehetett. �Állapította meg tanára. �Még így is jobb, mintha még később jöttél volna. �Azzal felállt, karjaiban az áldozattal. �Tűnjünk innen! �Javasolta. �Vele kapcsolatban meg majd intézkedek. �Rúgott bele a földön eszméletlenül fekvő fiúba.
Anako közelebb lépett tanárnőjéhez, és finoman húzta magával Kuramát is. A lány Kira kezére tette sajátját, közrefogva a rókadémonét, aztán Kira szabadon maradt kezével csettintett egyet, mire mind a négyen eltűntek. Fél pillanat múlva Hieira szobájában találták magukat. Mindketten elengedték a nőt. Ő odasétált az ágyhoz, karjában az ájulttal, és varázsolt tovább. Először Hieira blúzára villantotta fel kéken szemeit, amit a lány ölébe helyezve szállítottak vissza, mire az engedelmesen felugrott, összehajtogatta magát, majd lepihent egy széken. Ezt követően az ágyra villantak szemei. Annak paplanja pedig készségesen a másik oldalra húzódott, mialatt a párnák is elhelyezkedtek, hogy megfelelő helyet biztosíthassanak a lánynak. Kurama nagyokat pislogott az engedelmes kis textilipari termékeken. Meg mert volna esküdni, hogy a blúz még integetett is neki. Anako is jól elvolt, csak ő Kurama képét tanulmányozta, s magában jókat kuncogott. Közben Kira letette Hieirát az ágyra, és betakarta. Ana és Kurama is közelebb mentek az ágyhoz. A tanárnő leült az egyik szélére, még a rókadémon a másikra.
- Szerintem jobb lenne, ha itt maradnál vele. �Javasolta a nő. Kurama csak bólintott.
- Én is maradok. �Jelentette ki Ana.
- Annál jobb. �Mosolyodott el Kira. �Most nem hiszem, hogy okos döntés lenne egyedül hagyni. Szólok az igazgatónak, hogy holnap nem mentek iskolába. �Ana csak bólintott, de Kurama�
- Nem kéne túl sokaknak megtudniuk. �Pillantott Hieirára. �Nem hiszem, hogy örülne a hírverésnek.
- Shagen igazgatóúr a tanács tagja. �Emlékeztette a fiút. �Basszus! Elfelejtettem.�
- Bocsánat, ez kiment a fejemből. �Vörösödött el.
- Semmi baj. �Legyintett, és már indult volna is, ha Kurama nem szól utána, �most már mindegy� alapon.
- Tanárnő!
- Igen?
- Nagyon csinos. �Bókolt neki. De most már legalább nem csak ő vörösödött. �A fene! Elfelejtettem, hogy csak ez a majdnem átjátszó, rövid kis hálóing van rajtam.�
- Köszönöm. �Azzal intett, majd egy-két lépés után eltűnt, mintha a semmibe suhant volna utolsó lépésével.

Pár pillanattal később�
Az iskola csendjét pár tompa puffanás zavarja meg, majd egy húsz alatti fiú lebeg át nagy sebességgel egy hosszú folyosó felett. Egy másik személy is követte őt, csak valamivel lassabban és sétálva. Még mindig az a hálóing volt rajta, de mostmár nem zavartatta magát miatta. Az ájult úgysem látja, akihez meg mennek, azelőtt nem kell zavartatnia magát. A repdeső srác hamarosan egy falnak ütközött. Kira amint beérte rúgott belé még egyet. Büszkén pillantott műve után. �Remek még formában vagyok. Pont a lépcsőkig kellett repülnie.� Beérve áldozatát a lépcsőknél, ismét előtörtek csuklójából azok a szalagok. Ezúttal a fiú testét fonták körbe. Kira ezek segítségével, egy erőteljes mozdulattal felrántotta a magasba a testet, majd a szalagok ismét megszűntek. Ő maga is a srác után rugaszkodott, majd mintha csak egy focilabda lenne előtte ráfordult, és lőtt. Végül ő a korláton landolt, míg áldozata egy fejessel beszáguldott az igazgatói iroda ajtaján, ezzel egyben ki is nyitva azt.
- Hali! �Integetett már távolról az igazgatónak. Ő sem bírta megállni, hogy el ne mosolyodjon. Minden tanév két nap folyamatos munkával kezdődik számára így az, hogy Kira tudta, hogy itt van, nem lepte meg. A berugdosott diák már inkább.
- Minek köszönhetem? �Érdeklődött az öreg a fiú felé biccentve, amint a nő beért az irodába és becsukta az ajtót. Ő nem válaszolt, csak kézbe ette az íróasztalon lévő kristálygömböcskét, és a srác fejéhez vágta. A lendület elég nagy volt ahhoz, hogy a gömb vissza is pattanjon. Kira nem ért hozzá, két keze közt lebegett. Kis kék fény jelent meg a lány előtt, ami befészkelte magát a kristálygömbbe. Ezután átnyújtotta azt az igazgatónak, aki szintén csak kezei közt lebegtette. Becsukta szemeit, majd pár perc múlva ismét Kirával kezdeményezett beszélgetést.
- A büntetés-végrehajtók örülni fognak. �Sóhajtotta. �Már egy ideje eléggé unatkoznak. �Kira kimondatlanul is értette a célzást. Már egy éve nem dolgozik fejvadászként, és ők voltak a legjobbak. Mióta nincsenek kevesebbeket fognak el.
- Ezzel nem lesz sok munka.
- Igaz. �Értett vele egyet Shagen. Ő még mindig íróasztala mögött ült, aminek szélére a nő letelepedett. �Elmondod?
- Szerintem tudja. �Mosolyodott el halványan. Az öreg már annak idején is csak ennyit kérdezett, ha látta, hogy valami nyomja egyik-másik tanítványa lelkét.
- Bűntudatod van Hieira miatt.
- És nem ok nélkül. �Szögezte le. �Ha aznap csak egy perccel korábban érek oda, most még csak lány sem lenne.
- Nem irányíthatod a sorsot lányom. �Hangja most is megértően csengett, de ezúttal hatástalanul.
- A sorsot nem, de ez inkább csak az én bénázásom következménye. Egyetlen percen múlt, hogy most itt vannak, ráadásul a Szellemvilággal is fel kellett venni a kapcsolatot.
- Tényleg alakulhatott volna szerencsésebben is a helyzet. �Ismerte be az öreg. �Ugyanakkor rosszabbul is.
- A kis imikokölyöknek nem hiszem. �Ellenkezett még mindig.
- Ezt csak ő tudja majd eldönteni a végén. Addig pedig még annyi minden változhat.
- Az emlékei akkor is megmaradnak. �Szögezte le Kira. �Nem hiszem, hogy töröltetné őket. �Sóhajtotta. �És ezek szerint a tükör felkutatásával sem állunk sehogy.
- Egyelőre csak arról sikerült megbizonyosodnunk, hogy a három világ egyikében sincs, mint ahogy a mienkben sem.
- Csodás. �Fintorodott el. �Akkor át kell kutatni mindent a zsebdimenzióktól kezdve, az asztrálsíkokig.
- Tudtuk, hogy nem lesz könnyű. �Emlékeztette az öreg. �De szükséges, hacsak nem akarod feladni.
- Természetesen nem. �Élénkült fel kissé a lány. �De az ajánlatom még áll. Maradjon ki belőle. �Kérte kedvesen.
- Nem gyermekem. �Bólogatott az öreg. Kira felállt, s elindult az ajtó felé, majd megtorpant és visszafordult.
- Majdnem elfelejtettem szólni, hogy holnap Hieira, Kurama és Anako nem jönnek iskolába.
- Anako felöl te döntesz és Hieira is maradjon csak még jobban nem lesz, de Kurama�
- Ő áll a legközelebb Hieihez. �Szakította félbe az öreget. �Jobb, ha holnap még mellette van. �Az öreg bólintott.
- De több nap már feltűnő kivételezés lenne.
- Tudom. �Azzal elhagyta a szobát.