16. fejezet

Kira aznap éjjel már nem ment aludni. Hajnali ötre ért vissza szobájába, akkor meg már nem látta értelmét. Továbbra is bűntudata maradt a Hieirával történtek miatt, ezért kis tépelődés és egy átöltözés után úgy döntött megnézi, mi van a lánnyal. Számított rá, hogy még nincs ébren, de nem érdekelte. Visszament a szobába, ahol nemrég hagyta őt. Megérkezve szívmelengető látvány tárult szemei elé. Hieira még mindig ott feküdt az ágy közepén, nyakig betakarva, ahogy hagyta. Viszont most már Anako és Kurama ölelték át óvón, két oldalról álmukban.
- De édesek! �Mosolyodott el. Egyáltalán nem mondta hangosan, de a rókadémon így is felébredt.
- Jó reggelt! �Motyogta álmosan, miközben jó nagyokat pislogott.
- Neked inkább szép álmokat. �Mosolygott rá Kira. �Aludj csak vissza, nem akartalak felébreszteni. �És indult is el.
- Várjon! �Szólt utána, és próbált a hátára fordulni, hogy felülhessen csak� elfelejtette, hogy annyi helye nincs. Szerencsére nem koppant akkorát sem a feje, sem a feneke az esés következtében, hogy Anako és Hieira felébredjen. A nőt, viszont megnevettette mutatványával, amit már csak a felkelés múlt felül. Elég kínosan érezte magát, amiért még felegyenesedni sem volt elég ideje mielőtt belerúgva az ágy lábába ismét eltaknyolt volna.
- Hagyd! Inkább segítek. �Függesztette fel a nevetését, mikor észrevette, hogy a srác ismét próbálkozni akar. Kurama arca égővörös színt vett fel, amit a tanárnő is észre vett. �Ne zavartasd magad! Néha megesik. �Mosolygott rá miközben kezet nyújtott. �Ha ettől jobban érzed magad, elsőre állítólag nekem sem ment jobban. �A rókadémon arcszíne kicsit normalizálódott. �Bár igaz, akkor még csak pár hónapos voltam. �Gondolt bele a nő, miközben álló helyzetbe segítette a fiút.
- Általában jobban megy. �Vette fel egy főtt rák színét Kurama arca. �Ezt az égést.�
- Ha gondolod, gyakorolhatjuk. �Mosolygott rá Kira.
- Talán magamtól is menni fog. ��Kétszer már megtanultam járni.� �Miért jött?
- Csak miatta. �Biccentett Hieira felé. �Nemrég beszéltem Shagennel. Ma még nem kell iskolába mennetek.
- Köszönöm.
- Nincs mit. A barátnőd addig maradhat ki, ameddig helyre nem jön, és mivel Anakót csak én tanítom, ő mellette lehet napközben ha akar, még te és a barátaitok a suliban vagytok. Majd utána tanítom egy pár órácskát.
- Egy ideig nem is szívesen hagynám magára. �Sóhajtotta a démon. �De miből gondolja, hogy a barátnőm?
- Tudtommal te magad mondtad tegnap, hogy a menyasszonyod. De szép is a szerelem� Amúgy meg nyugodtan tegezz csak. Téged úgysem tanítalak. �Mosolygott rá ismét egy pillanatra. �Ami a támadóját illeti, vele többé nem fogtok találkozni.
- Mi lett vele? �Kérdezte rideg hangon.
- Nem tudom mit választott, de a tanács ilyen esetekben midig ugyanazt a két lehetőséget kínálja fel. �Vont vállat. Abból ahogy Kuramára nézett a fiú tudta, hogy egy itteni tisztában van a lehetőségekkel, ezért nem is mutatta ki, hogy gőze sincs miről beszél a lány, bár kíváncsi volt. Szerencséjére Kira magától folytatta. �Vagy törlik a személyiségét és kap egy másikat, vagy újjászületik a lelke és ezzel minden veszik, ami ő volt.
- Te mit választanál? �Kíváncsiskodott. �Milyen aktuális kérdés. �Gondolt bele a nő. �Elvégre ha sikerrel járok, ha nem, elkaphatnak.�
- Én harmadik lehetőséget kérnék. �Bambult maga elé. �A teljes megsemmisülést. Ne maradjon belőlem semmi.
Kuramát szinte sokkolta a válasz egy pillanatra. Erre egyáltalán nem számított, és nem is értette, hogy ha felkínálnának neki egy lehetőséget, hogy mindent tiszta lappal kezdjen, mért dobná el. Aztán eszébe jutott, amit Anako mesélt a nőről. Megküzdött az igaziért, mert bármi áron vele akart maradni, és ezt az élet nemrég elvette tőle. Érthető, hogy sem felejteni nem akar, sem pedig más lenni és eldobni mindent, ami eddig volt és amit eddig elért, hogy újra a nulláról kezdje.
- Nem csak ő hordoz magában sebeket. �Pillantott Hieirára.
- Szóval még mindig a múltamon és a magánéletemen csámcsog az iskola. �Állapította meg magához térve Kira. �Akárcsak régen.
- Bocsánat. Nem kellett volna szóba hoznom. �Szegte le fejét Kurama.
- Semmi baj, de jobb, ha megyek. Hátha az ébredéshez sem akar közönséget. Viszlát. �Intett neki, majd eltűnt.
Hiei már akkor felébredt, mikor Kurama közölte, hogy nem szívesen hagyná őt egyedül mostanában, bár ezt nem mutatta. Be nem ismerte volna, de tényleg nem akart egyedül maradni a közeljövőben. Azt érezte, hogy már sokkal nyugodtabb, de az emlékei még kínozták, és tudta, hogy ez nem múlik el egyhamar. Figyelmesen és rezzenéstelenül hallgatta végig a beszélgetést, s teljesen egyetértett Kira választásával. Amit a lány a távozása előtt mondott, eszébe juttatta eszméletvesztése előtti viselkedését. �Mi a fene van velem? Lassan tényleg elnőiesedek.� Morogta magában, majd egy váratlan érintésre eszmélt. Észre sem vette mikor Kurama leült mellé az ágy szélére, de mikor a fiú leheletfinoman hozzáért, megremegett.
- Mióta vagy ébren? �Érdeklődött. Már hangjából is érezni lehetett, hogy sejtette, hogy Hieira nem alszik.
- Csak nemrég. �Nyitotta ki szemeit.
- Hogy vagy? �Kérdezte kedvesen és lágyan.
- Mint akit meg akartak erőszakolni. �Fintorodott el. �Csak nyugodtabban. �Fűzte még hozzá.
- Kira átvette a fájdalmad. �Erre felkapta a fejét. �Ha akarod az ezzel kapcsolatos emlékeidet is biztos kitörli.
- Nem futamodok meg pár emlék elől. �Jelentette ki határozottan. �De tudtam.� Mosolyodott el magában Kurama. �Mért tette? �Zavarodott össze Hieira. �Tudtommal nem vagyunk ilyen jóban.
- Nekem úgy tűnt sok mindenben hasonlítotok. �Jegyezte meg barátja, mire a démonlány csak vállat vont.
- És ő? �Utalt a még mindig őt átkarolva alvó Anakóra.
- Egész éjjel itt volt. Aggódott érted.
- Értem ugyan nem kell. �Vágta rá duzzogva. Kurama elmosolyodott. �Most meg mi van? �Morgott a lány.
- Semmi, csak jó téged ilyennek látni. �Kuncogta. Hiei már ennyitől morgott, de mikor barátja ezt még megtoldotta azzal, hogy összekócolta a haját, mint egy rosszcsont kisgyereknek szokás, már paprikavörösre színeződött a feje. Kis szünet állt be beszélgetésükben, majd Kurama komolyra váltott. �Hiei, kérdezhetek valamit?
- Ha nemet mondok, megúszom. �Kurama megcsóválta a fejét. �Akkor ne kímélj.
- Mit érzel irántam? �A lány egy pillanat alatt holtsápadttá vált, s szemeibe is riadtság csillant meg.
- Csak azt ne mond, hogy te is� �Kezdte remegő hangon.
- Mi? Nem, dehogy. �Tiltakozott. �Nem �úgy� értettem. �Ettől a lány is megkönnyebbült. �Csak érdekelt mire számíthatok.
- Mármint? �Sandított rá gyanakvón. Kurama egyre kínosabban érezte magát, de tudta, hogy egyszer úgyis el kell mondania.
- Az a helyzet, hogy� megengedtem Kirának, hogy belenézzen az emlékeidbe. �Vallotta be, és már lapult is.
- Hogy mit csináltál? �Akadt ki, s a heves mozdulattól, ahogy felült az ágyon, Anako a földön landolt. �Mégis milyen alapon? Ki vagy te nekem, hogy ilyesmit megengedhess?
- Nektek is jó reggelt. �Állt fel Ana, sajgó fejét dörzsölgetve.
- Nyugodj már meg! �Próbálta csitítani Hieirát Kurama. �Csak az este történteket, nézte meg, hogy ne a tanács tegye később.
- Mitől vagy te ebben olyan biztos? Mért kell neked mindenben megbízni?
- Mi az, hogy mindenben? �Lendült ellentámadásba. �Ő nem egy tárgy, hanem egy személy.
- És attól már megbízható is? �Kiabált még mindig, farkasszemet nézve barátjával.
- Mért nem tudsz megbízni senkiben?
- És neked mért kell mindenkiben? Rendszerint úgyis ráfázol.
- Ezzel meg mire célzol?
- Uraurashima például remek példa erre. �Emlékeztette a szokásos gonosz kis félvigyorral. �Képes voltál elhinni neki, az ellenfelünknek, a harc kellős közepén, hogy meg akar változni. És mi lett az eredménye? �Tette fel a költői kérdést kis gúnnyal a hangjában.
- Először is a harc elején volt. �Szögezte le. �És az lett az eredménye, hogy megtudtam hogyan nyerhetem vissza a régi testemet és erőmet, aminek köszönhetően a végén le tudtam győzni Karasut. �Hieira majd felrobbant mérgében.
- Csak előtte még szépen összekaszabolt, és majdnem megölt az a sunyi kis féreg, úgyhogy csak a szerencsédnek és az ő ostobaságának köszönheted, hogy egyáltalán megérted a döntő napját. �Fakadt ki.
- De akkor is sikerült. �Vigyorogta Kurama.
- Mond, te egyszer sem bírod ki, hogy valamiben ne legyen igazad?
- Én csak azt� �Kezdte volna.
- Kurama! �Szólt rá Hieira közbevágva.
- Na mostmár elég! �Fakadt ki Anako.
- J-jó reggelt! �Köszönt a megszeppent páros látva, hogy Ana eléggé paprikás.
- Talán jó lett volna, ha nem arra ébredek, hogy valaki levág az ágyról. �Sandított a démonlányra, mire ő bűnbánóan leszegte fejét.
- Bocsánat. �Pillantott fel félénken. Kuramának láthatóan nagyon tetszhetett a jelenet, mert széles mosoly terült el az arcán. Anako csak beletörődőn sóhajtott egyet, majd folytatta.
- Ami pedig Kirát illeti, szerintem megbízható. �Jelentette ki határozottan.
- Hogy ez engem mért nem lep meg?! �Motyogta maga elé Hieira.
- Mondtál valamit? �Kérte számon Ana.
- Dehogy. �Fintorodott el.
- Emlékezetnélek, hogy ez itt nem az alvilág. �Váltott tárgyilagosra a lány. �Nem szúrna mindenki hátba, aki elmegy melletted.
- Szerintem lezárhatnánk a vitát. �Javasolta Kurama. �Még csak az kéne, hogy Hiei makacssága és a lány konoksága összecsapjon.� �Én is bízok Kirában.
- Hogy neked pont most kell az agyad helyett mással gondolkoznod�! �Sóhajtotta Hieira. Erre végre Ana is elmosolyodott, a rókadémon viszont inkább vörösödött.