20. fejezet

A beszélgetés rendesen elhúzódott kettejük közt. Már-már hajnalodott, mire elindultak szállásukra. Kurama kíváncsian faggatta a lány mivel látta, hogy neki nem esik nehezére beszélni az ilyesmiről. �Még mindig ugyanolyan szerelmes a férjébe, mint eleinte. Mekkora mázlista az a férfi, hogy egy ilyen hűséges és szerető nővel találkozott. De irigylem��
- Élsz még Rokucika? �Érdeklődött Kira az elbambult fiú arcát fürkészve.
- Ne haragudj, csak elgondolkoztam. �Válaszolta zavartan.
- Nekem inkább úgy tűnt, hogy elaludtál. �Vetette fel az ötletet.
- Sétálás közben? �Értetlenkedett.
- Alvajárásról még nem hallottál? �Kérdezett vissza. �Igaz ahhoz előbb el kell aludni, és csak aztán kezdenek el járkálni. �Gondolt bele. �De a varázsvilágban már semmin sem lep meg. �Vont vállat.
- Lassan már engem sem, de azért lenne egy kérdésem. �Fordult felé érdeklődve.
- Pontosabban még egy. �Javította ki kedvesen.
- Hát igen. �Vakargatta fejét. Kicsit zavarba jött. �Az érdekelne, hogy tényleg van-e olyan testcsere varázslat, amivel kimentettél minket.
- Kipróbálnád milyen egy nőnek?
- Nem. Ezt inkább kihagynám. �Kira csak vállat vont.
- Én még nem találkoztam ilyesmivel, de lehet, hogy van. Most kivételesen én kérdeznék. �Jelentette be mosolyogva.
- Pe-persze. Csak nyugodtan. ��Csak ez a mosoly ne lenne az arcodon! Ha van isten, nem megint Hiei beszólásával fog jönni.�
- Mért mondta� ��Jaj ne!� ��Kazu azt, hogy róka vagy? ��Huh��
- Mert az vagyok. Pontosabban félig-meddig voltam. �Válaszolta megkönnyebbülten.
- Ezt szépen kifejtetted.
- Így jobb? �Kérdezte, miután felvette démoni alakját. Kira egy pillanatig meglepettnek tűnt, aztán�
- Nocsak. A legendás bandita, Youko Kurama. �Arcán ironikus félmosoly jelent meg. �Hát ide már bárkit beengednek? Bezzeg az én időmben� �Csóválta meg a fejét.
- Mi az, hogy bárkit? �Háborodott föl. �Egyáltalán honnét tudod, ki vagyok? Tudtommal te akkor maximum egy éves lehettél, mikor meghaltam. �Kérte számon.
- Mint tudod fejvadász voltam. Szerinted hol a legkönnyebb elvegyülnie egy bűnözőnek? �Tette fel a logikus kérdést.
- Az alvilágban. �Látta be a rókadémon. Egy halvány kis mosoly suhant át a nő arcán.
- Nem volt nehéz megtudni az ottaniaktól, hogy mitől vagy olyan �legendás� még mindig.
- Egyáltalán nem vagyok rá büszke. �Szegte le a fejét.
- Húsz perccel ezelőtt is átváltozással válaszoltál volna a kérdésemre? �Kíváncsiskodott. Kuramát eléggé meglepte a kérdés.
- Igen. Miért?
- Mert akkor pont mosogattál. �Vigyorodott el. �Megnéztem volna, ahogy a legendás banditavezér a konyhában szorgoskodik.
- Lehet, hogy nem hiszed el, de sosem voltam egy rendetlen típus. �Sértődött meg.
- El tudod képzelni Caesart, amint pórt töröl? �Tette fel a költői kérdést. Ezen már Kurama is elmosolyodott.
- Nem. Valóban nem.
- Hogyha már úgyis átváltoztál, lenne még egy kérdésem ezzel kapcsolatban. �Már most kicsit kínosan érezte magát.
- Éspedig? ��Milyen kérdés lehet az, ami még őt is zavarba hozza?�
- Előre kérlek, hogy ne sértődj meg rajta.
- Megpróbálom. ��Ajjaj!�
- Egy magadfajta démonnak, pontosabban egy olyannak, aki valamilyen bundás állat démonváltozata, akadnak ugyanolyan �természetes problémái�? �Feszengett.
- Konkretizálnád, kérlek? ��Mire akarhat kilyukadni?� A nő próbált biztonságos távolba húzódni, mielőtt eleget tesz a kérésnek.
- Tulajdonképpen a bolhákra céloztam. �Kurama tejfehér pofija elég hamar váltott vörösre a kérdés hallatán.
- Bolha? Méghogy én bolhás? �Akadt ki, majd megvillantak karmai. �Eddig éltél.
- Csa-csak egy ártatlan kérdés volt. �Emelte fel kezeit védekezőleg, de nem ment vele sokra.
Kira már a kollégium folyosóin rohant. Néha-néha ugrott egyet, hogy elkerülje a rózsaostor csapásait, de varázslatot nem használt ennek érdekében. Kurama elszántan loholt a nyomában. Nagyon nem tetszett neki a nő előző �beszólása�. Már a sokadik folyosón száguldottak, mire Youko célt ért. Az ostorral sikerült kigáncsolnia Kirát, majd kimért léptekkel haladt felé.
- Vond vissza! �Utasította rideg hangon, a lány fölé magasodva.
- Ez csak egy kérdés volt, nem kijelentés. �Védekezett.
- Nem érdekel. �Villantotta meg körmeit fogcsikorgatva. �Vond vissza! �A válasz egy bokán rúgás volt, aminek köszönhetően Kurama Kirára esett.
- De rohadt nehéz vagy te bolhazsák. �Nyögte a nő a súly alatt, kicsivel a becsapódás után.
- Nem vagyok bolhás! �Fakadt ki. �Azonnal vond vissza, ha élni akarsz! �Parancsolt rá.
- Ugyan. �Mosolyodott el kedvesen. �Úgysem bántanál Rókucika. �Azzal átkarolta a nyakát.
- Olyan biztos vagy benne? �Vigyorodott el gonoszul. �Mért pont neked kegyelmeznék meg?
- Mert már nem vagy egészen az, aki akkor voltál. �Közölte egyszerűen. �Ha így lenne, nem tudnád naphosszat játszani azt az édes-babás, zöldszemű kis tökéletességet.
- Neked is ideje lenne továbblépned. �Komolyodott meg, majd lassan megcsókolta. Kira nemigen tudta mit tegyen. Kedvelte Kuramát, ezért nem akart megbántani azzal, hogy ellöki magától, de hamis reményeket sem akart táplálni a csók viszonzásával. Hagyta magát, jobb ötlete nem volt. Aztán bekövetkezett a várva-várt pillanat: Kuramának levegőt kellett vennie. Már hajolt vissza a következő csókért, mire Kira ujja az útját állta. Kinyitva az aranyszínű szemeket, a nő enyhe fejcsóválásával találta szembe magát.
- Sajnálom, ha félreérthetően viselkedtem. �Kért bocsánatot halkan. �Nem akartam hamis reményeket ébreszteni benned. �A démonnak ennyi is elég volt. Lesütötte szemeit, majd lemászva Kiráról, fölült. A nő is így tett.
- Bocsánat. �Motyogta maga elé a srác. Lerítt róla csalódottsága.
- Az én hibám. �Szegte le fejét Kira is. �Túl közvetlen voltam. Tényleg nem akartalak becsapni ezzel. �Mentegetőzött. �De előtted sem titkoltam, hogy szeretem Setót. Nekem más nem kell.
- Értem. �Állt fel.
- Ne haragudj, kérlek! �Szólt még a távozó démon után, aztán maga is felállt, és bement a szobájába.
- Köszönöm. �Hallott meg egy gyengéd hangot a sötét szobába lépve. Automatikusan megfordult és megcsókolta a hang tulajdonosát. A hosszú, forró csók közben szorosan átölelték egymást, majd ajkaik szétválása után, Kira hozzábújt a fiúhoz.
- Már megint fölöslegesen kockáztatsz. �Aggodalmaskodott. �Féltelek.
- Nem lesz semmi baj szerelmem. �Nyugtatgatta. �Tudom, meddig maradhatok. Nem kockáztatok, ígérem. �Azzal ismét megcsókolta.
Szenvedélyes nyelvcsaták közepette hátráltak lassan az ágy felé. Az ablakon beszűrődő fény gyengéden megvilágította a két alakot. Két csókolózó szerelmes alakját, akik átadják magukat vágyaiknak, szerelmüknek. Az ölelő kezek vetkőztetni kezdtek, s egymás után hullottak le sorban a ruhadarabok mindkettejükről. Nem tudták mennyi idejük lehet, de nem akartak semmit elkapkodni. Hisz ez nekik nem a szexről szólt, hanem arról, hogy kihasználhassák azt a kevés idejüket, amit együtt tölthetnek. A fiú gyengéden fektette kedvesét az ágyra, s mostmár nyakát kezdte el csókolgatni. Kira átkarolta őt, s egyik kezével beletúrt a dús, rövid királykék hajzuhatagba. A kényeztető csókokat egyre lejjebb érezte testén, és egyre inkább viszonozni akarta. Nem is habozott soká. Egyetlen mozdulattal fordított a helyzete, s újra birtokba vette párja ajkait. A fiú először mosolyogva vette tudomásul a szerepcserét, majd úgy döntött nem hagyja magát és pár pillanat múlva ismét ő került felülre. Kicsit még játszadoztak így, mielőtt teljesen átadták volna magukat egymásnak. Hajnalig szerették egymást, majd jóleső fáradtsággal bújtak a másikhoz.
- Nem lesz ebből baj. �Aggodalmaskodott Kira.
- Tudtommal mindig is akartál egy babát. �Ezzel sikerült kiharcolnia, hogy a nő egy hatalmasat csípjen az oldalába.
- Tudod, hogy nem úgy értettem te marha. �Dohogta.
- Igazán bízhatnál bennem egy kicsit jobban is. ��Sértődött� meg.
- Bízok, csak félek is. �Ismerte be.
- Minden rendben lesz édesem. �Szorította magához még jobban.
- Mindig is irigyeltem az optimizmusodat. �Sóhajtotta. �Állítólag a négy világ egyikében sincs a tükör. Így évekig eltarthat a megtalálása. �Szomorodott el.
- A hűséged miatt nem aggódok.
- De a varázslatom nem tarthat a végtelenségig ebben az állapotban. Ha nem lesz meg időben, akkor�
- �akkor jobb, ha hallgatsz a rajongódra és tovább lépsz. �Fejezte be helyette a mondatot a fiú.
- Máris gyengülhet a varázs, ha félrebeszélsz.
- Csak nem akarom, hogy egyedül maradj, ha esetleg nem sikerülne.
- Ha nem sikerül megyek utánad. �Ellenkezett rögtön.
- De�
- Nincs �de�. Más nem kell, úgyhogy kérlek, szedd össze magad és légy óvatos.
- Én is szeretlek. �Mosolyodott el halványan.
- Szeretlek. �Ismételte meg az utolsó szót, majd még egyszer, utoljára megcsókolta a fiút, mielőtt az eltűnt volna.