22. fejezet

A reggel még ébren találta Kuramát. Mivel az éjjeli nassolás után szinte hajnalban ért vissza a szobájába, úgy döntött nem fekszik le. Nem is igen tudott volna aludni. Fájt neki, hogy Kira kikosarazta egy egyéves hulláért. Megértette az érzéseit, de akkoris úgy gondolta, hogy ideje lenne tovább lépnie ahelyett, hogy a múltnak, az emlékeinek él. A körülmények miatt nem szívesen ismerte be, de beleszeretett Kirába. Gondolataiból a délután beállított vekker csörgése térítette magához. Ment Yusukét és Kuwabarát ébreszteni abban a reményben, hogy nem fogják már korán reggel emlékeztetni a tegnapiakra. Legalábbis azokra, amikről tudomásuk van.
A Shivari házban Hieira ébredt fel először. Érezve magán az ölelő karokat, azonnal eszébe jutott a tegnap este. Ki sem merte nyitni szemeit. A mellette fekvő viszont ébredezni kezdett, amit a mocorgáson kívül, nyűgös kis nyöszörgés is jelzett. A démonlány azt hitte, ott üti meg a guta. �Ez nem Kurama hangja!� Hát nem. Anako próbált tiltakozni az ébredés ellen. �Tehát csak álmodtam. �Sóhajtotta. �Ezt a mázlit! De hogy a jó életben tudok ilyen beteg dolgokat összeálmodni. Nálam rasszistább démon nincs a világon az ilyesmik terén. Ráadásul, hogy nézzek így Kurama szemébe?! Még mindig könnyebben, mintha valóság lett volna, de akkor is�� Anát is megzavarta az ébredés. Kinyitva szemét, Hieiráéival találta szembe magát, majd inkább mégiscsak becsukta sajátjait. �Ha csak álom volt, akkor folytatódhat. �Fordult másik oldalára. �Micsoda pasi!�
Kirának egyáltalán nem okozott gondot az ébredés. Anakóval megbeszélték, hogy csak délután tanulnak, hogy a lány Hieira mellett maradhasson, a szalagavató táncot pedig még nem kezdi el az első héten tanítani. Vagyis alhatott délig. Pontosabban alhatott volna, de miután meghallotta, hogy Kasharunak szüksége lenne a táncteremre tíztől, hacsak nem ő veszi igénybe, egyszerűen nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy ne kilenc ötvenötkor kezdje el kidolgozni a szalagavató táncot. Ez persze nem ment olyan könnyen. Pontosan tízkor�
- Jó napot asszonyom! �Kira addigra már a jégen volt. Mosolyogva siklott oda megszólítójához.
- Magának is Kasharu tanárúr. Hogy van?
- Elárulná, mit keres itt? �Kollegája elfojtott dühétől, a nő csak még jobban mulatott.
- Természetesen a szalagavató táncon dolgozok, pontosabban már a második felén. �Mosolyogta. �Ma reggel valahogy megszállt az ihlet.
- Nem korai még ilyen precízen kidolgozni? �A kérdés inkább morgásnak tűnt. �Elvégre hónapjai vannak még addig.
- Most vizsgáztat tanárúr? Hát nem maga tanította, hogy mindennek időre kész kell lennie, és a lehető legtökéletesebben?! Pont ezért kezdem el én is időben. Hisz ön is tudja, hogy ez mennyire fontos része az ünnepségnek.
- Meddig kíván maradni? -�Dögölj meg!�
- Még nem igazán tudom. �Tanakodott. �De ne aggódjon, éjjel már nem fogom ezzel zavarni. Tudom, hogy a közelben van a szállása. �Mosolygósan csillantak meg szemei is.�Fordulj fel a méregtől te szadista pulyka!�
- Hálásan köszönöm a figyelmességet. �Távoztában Kira még utána szólt.
- Nincs mit. Máskor is szívesen. �Negyed óra múlva elhagyta a termet, odavarázsolva egy gyakorló mását, (amolyan hologramszerűséget) majd ment vissza aludni.

A tanítási idő hamar lement, és a kis csapat Hieira szállásán gyűlt össze tovább folytatni a kutatást. Amint megérkeztek, Ana már rohant is Kirához. Mivel a lány napközben Hieiel volt és tanárnője sem akarta túl soká feltartani úgy döntöttek, hogy csak napi egy-két órát tanulnak, még a tananyag végére nem érnek. Ez az idő persze Ana kérdéseivel, (amik nem mindig a tananyaghoz kapcsolódtak) és az ebből adódó beszélgetésekkel olykor rendesen megnyúlt.
- Ashari asszony! �Kezdte érdeklődve a lány, órájuk végeztével.
- Mond csak Ana.
- Szeretném, ha megtanítaná nekem azt a múltkori varázslatot, amit Hieira lenyugtatására használt. �Előre tudta a választ, de tényleg meg akarta tanulni.
- Felejtsd el! ��De tudtam.�
- De mért nem? �Makacskodott.
- Te is tudod, hogy mi a varázslat lényege. Még nem viselnéd elég jól. �Egy pillanatra sem látszott dühösnek a kérdés miatt, csak meg akarta óvni Anakót. �Kérlek ne sértődj meg, de elég kis naivacska vagy.
- És később?
- Nem szoktad feladni, ugye? �Sóhajtotta. A fálasz csak egy mosolygós fejcsóválás volt. �Talán.
Ezalatt a Shivari házban persze keresték a megoldást Hieira problémájára. Legalábbis az egyikre. Amint belépett a szoba ajtaján Kurama, a lány szépen elpirult. Szerencséjére a nála lévő hatalmas könyvvel, ezt képes volt feltűnés nélkül eltakarni, az pedig nem volt szokatlan tőle, hogy nem rohant fejvesztve üdvözölni az érkezőket. Persze semmi sem szokott simán menni. Pár órával Anako megérkezése után a két lököttnek feltűnt, hogy mindketten olyan zavartak, mintha egész máshol lennének.
- Na jó! �Yuszuke egy könyvet csapott az asztalra, hogy magára vonja a figyelmet. �Mi történt köztetek? �Feje a két lány közt ingázva utalt a kérdés címzettjeire.
- Már megint kezded? �Förmedt rá Hieira. �Tegnap még Kuramától voltam terhes, ma Anakóval hozol össze� Mi a holnapi program? �Kazu ezt a heves kirohanást roppant viccesnek találta. �Ha Hígagyút is az ágyamba mered képzelni, addig éltél.
- Akkor a holnap még a tiéd Yusuke. �Vigyorgott közbe az említett. �A végére maradjon a legjobb.
- Hátulról az első. �Erre persze megint egymásnak estek.
A környezetüket nem érdekelte túlzottan, olvastak tovább. Nem sokkal később Yusuke megint észrevett valamit. Nevezetesen azt, hogy a démonlány olykor-olykor Kuramára pillant, és fülig vörösödik.
- Juhéj! Ezek tényleg összejöttek! �Pattant fel székéről. Kurama értetlenkedve pislogott rá.
- Jól vagy Yusuke? �Ez volt az első ötlete arra, hogy mért viselkedhet így.
- Gratulálok haver! Sok boldogságot! �Kurama mostmár tényleg nem volt képben. �Mihez gratulál?�
- Csapd le magad Urameshi, mielőtt én teszem. �Hieira szemei szikrákat szórtak.
- Mi ütött beléd Urameshi? �Pislogott bamba arckifejezéssel Kuwabara.
- Nem látsz a szemedtől? A két démonunkból egy pár lett. �Vigyorgását még a rókadémon unott sóhaja sem törte meg.
- Ezt már tegnap megbeszéltük. Nincs semmi köztem és Hieira közt. ��Aucs! Azért nem kellett volna ilyen flegmán. �Szontyolodott el kissé az említett lány. �Olyan ronda nem lettem, hogy ezt így kelljen mondani.�
- Tegnap még el is hittem, de Hiei mai viselkedése�
- Nincs velem semmi baj. �Fakadt ki.
- Ugyanmár kislány. Látom, hogy nézel Kuramára. �Vigyorogta.
- Sehogy. �Vágta rá. �Csak elgondolkodtam.
- Kuramán?
- Ő itt az egyetlen, akinek elég esze lehet a válaszokhoz. �Cseppet belepirult. �Na nem mintha nagy konkurenciát jelentenétek. �Erre szépen besértődtek. Hieira nagy örömére a nap további részében már nem szóltak hozzá.
- Miről lenne szó? �Érdeklődött Kurama.
- Ha úgy döntök szóbahozom, azt észre fogod venni. �A démonlány morgására csak elmosolyodott, és olvastak tovább.
Éjféltájt Yusuke és Kuwabara visszaindultak a kollégiumba. Kurama még végig akart olvasni egy könyvet, így maradt. Vagy két percébe telt, utána kért egy pohár vizet Anakótól. A lány el is indult érte, de vissza nem jött. �Úgyis csak ki akart küldeni a szobából. És talán ma is álmodok vele.�
- Na, elmondod?
- Úgy hallottad szóltam? �Vonta fel egyik szemöldökét. Barátja elmosolyodott.
- Ahogy akarod. Jó éjt! �Mire Hieira észbekapott, Kurama már az ajtóban állt.
- Van jelentőségük az álmoknak? �A rókadémon arcára diadalittas mosoly ült ki, amit le is törölt róla, mielőtt visszafordult.
- Többféle jelentést is tulajdonítanak nekik. �Hieira mellé telepedve az ágyra, kezdett bele. �Az egyik szerint azokat dolgozzuk fel álmunkban, amit ébren nem tudunk. �A lány a fejét csóválta. �A második variáció az, hogy a legnagyobb félelmeinket álmodjuk meg. A legrosszabbat, amit le tudunk képzelni.
- Akkor Hígagyúval álmodtam volna. �Ez a fejcsóválással kombinálva, ismételt mosolyt váltott ki Kuramából.
- Ez esetben maradt az, hogy a vágyaidat láttad. �Hiei először falfehérre sápadva és riadtan nézett barátjára, majd fülig vörösödött.
- Nem, nem, nem, nem, nem! Ki van zárva. �Hadarta. Rókadémonunk röhögőgörcsöt kapott. �Nincs ebben semmi vicces! �Indulatos kijelentését egy párna Kuramához vágásával nyomatékosította.
- Dehogynincs. �Azzal viszonozta a gesztust. �Láttad volna magad. �Ez elég hosszúra nyúló �csatába� torkollott, ami azt eredményezte, hogy mindketten leestek az ágyról. Hieira járt rosszabbul.
- Lemásznál rólam? �Neki nem a levegővétel okozott problémát, mint előző este Kirának, hanem az álma.
- Jól látom? Elpirultál? ��Hogy ilyenkor mért nem tud lefagyni a pasik képéről a mosoly? Jesszus! Tényleg elnőiesedek.�
- Amilyen nehéz vagy csoda, hogy még nem lilulok. �Kurama úgy döntött, testsúlyát alkarjaira helyezi.
- Így már jobb? �Valóban nem nehezedett rá, de persze ezt Hieira be nem ismerte volna.
- Nem kell magad ilyen bonyolult megoldásokkal strapálnod. Föl is állhatsz.
- Holnap Anakónál kell megpróbálkoznom, hátha elérem, hogy három nap alatt kikosarazzon a harmadik nő is. �Tanakodott.
- Három? Ki volt a másik? �Meglepően felpaprikázta a hír. �A te drága Kirád, mi?
- Csak nem vagy féltékeny? �Képedt el.
- Ha már azt terjeszted, hogy a mennyasszonyod vagyok, nem ártana nem lebukni.
- Tudod, hogy most tovább vörösödtél? �Ez a kijelentés pedig még tovább élénkítette Hieira arcszínét.
- Szállj le rólam! �Lelökni viszont nem sikerült. �Akkor legalább ne hajolj ilyen közel!
- Mitől jöttél ennyire zavarba? Nem szokásod. �Most tényleg komolyabban állt a dologhoz, aztán valami bekattant neki. �Mit is álmodtál pontosan? Csak nem� �Kérdezte gyanakvóan, bár a válasz már kiült Hieira arcára. Egy ideig Kuramának is sikerült valami ritka bamba arckifejezést öltenie, majd hírtelen elnevette magát. Meg volt a hatása. A lány mérgében úgy orrba vágta, hogy lerepült róla.
- Bunkó tapló! �Teljesen kikelt magából. �Gondolod nekem nem elég, hogy itt ez az álom, még a képembe is röhögsz? �Dúlt-fúlt mérgében. Kurama látta, hogy ezzel tényleg megsértette, pedig nem akarta.
- Ne haragudj, kérlek! Nem úgy értettem. �Hieira vállára akarta tenni kezét, de ő nem hagyta. Hisztérikusan lökte el magától. �Nyugodj le, kérlek! �De a nyugtatási kísérlet dulakodásba torkollott, ahogy megpróbálta lefogni őt, majd egy csókkal zárult.