25. fejezet

A harcok egyre messzebb sodorták tőle a többieket, így csak egy választása maradt: a mögötte lévő erdőbe rohanni a közeledő monstrum elöl. Támadni meg sem próbált. Tudta, hogy a kardjával nem ér sokat max eltörne, és ha ez a lény hozzáér, akkor neki vége. Már mozogni sem fog tudni.
A többiek sem álltak sokkal jobban. Már jópár sérülést szereztek, de ellenfeleik bőven maradtak.
- Igazad volt Ana. Tényleg egy csoda kéne, hogy ezt túléljük.
- Ne légy ilyen pesszimista Kazu. �Keiko nyugtatása nem hatott túl sokat, de fel nem adták.
- Hol van Hieira? �Kurama ijedt kérdésére mindenki odakapta a fejét egy pillanatra. Csak most vették észre a hiányát. Mindenesetre a pillanatnyi figyelmetlenségnek meg lett az eredménye.
- Áááááá! Dögölj meg te kis nyavalyás! �Kuwabarának kivételesen volt is oka a visításra. Megharapta egy �orosz�. Ő persze kölcsön kinyír visszajár alapon, felnyársalta.
- Ki látta utoljára?
- Öt perce még együtt harcoltunk Yusuke, de külön kellett válnunk. �Anako is aggódott, nem is kicsit.
- Az jó! �Értetlenkedés fogadta Keiko lelkesedését. �Ezek a kis nyavalyások nem tudták volna öt perc alatt megenni, pláne úgy nem, hogy ne halljuk. Ez vonatkozik ezekre a fekete átkokra is. �Végszóra le is fejezett egyet. �A kőmanók pedig amilyen veszélyesek, olyan lassúak. Egy átlag ember is bőven gyorsabb náluk, hátmég Hiei.
- És hogyan találjuk meg? �Erre csak Anako tudott válaszolni Urameshinek.
- Előbb talán túl kéne élnünk ezeket, nem?
A válasz előtt viszont megérkezett a várva várt csoda. Egy hatalmas fénygömb csapódott a csatatér közepébe, elvakítva mindenkit. A kis törpicsekek visongva szaladtak el, és a fekete �kísértetek� is meghátráltak. Az éles villanás után először a kicsik kezdtek volna visszarohanni, de a becsapódás helyéről újabb meglepetés érte őket. Egy, a csapatnak térdig érő szökőár indult körbe. Yusukééknek nem lett nagyobb bajuk a térdigázásnál, de a piciny lények vagy megfulladtak, vagy ájultan értek földet. Mire a csapat kinyitotta a szemét, a kicsik már ott hevertek hatástalanítva. A következő meglepetés ami érte őket, az a körülöttük lévő háló volt. Mintha újnyi vastag kötelek vennék őket körbe összezárva a feketeségekkel, de tűzből. A tűzháló rohamosan szűkülni kezdett. Szinte egy pillanat alatt összepréselte mindannyijukat és szeletelte fel a hozzáérőket, de Kuramán, Yusukén, Kuwabarán, Keikón és Anakón úgy ment át, minthacsak egy ártalmatlan hologram lett volna. Az ég is kiderült kissé, de két kőmanó még hátravolt. Az egyiket egy rei-gan intézte el, a másikat a rózsaostor. Körülnéztek, de nem láttak semmit és senkit, akinek köszönetet mondhattak volna. A tekintetek Keikóra és Anakóra szegeződtek, de ők sem tudtak magyarázatot adni. Aztán Kuramának eszébe jutott valami fontos.
- Hiei� �Rohanni kezdtek az erdő felé, a démon nevét kiabálva.

Hieira futott ahogy csak tudott, lehetőség szerint körbe-körbe, hogy a csapat közelében maradhasson, amennyire csak lehet. A dolgát a sűrű aljnövényzet, a vastag és fél-egy méter magasságik felemelkedő gyökerek és a magassága is nehezítette, még az óriás mindent lerombolva haladt egyenesen előre. Aztán a lány zsákutcába ért. Előtte egy méter magas, megmászhatatlan sziklafal, jobbra-ballra nála jóval magasabb, sűrű bokrok. Csak visszafele mehetett, de a kőmanó már elállta az utat. Úgy döntött kockáztat. Rohanni kezdett a lény felé, hogy elfuthasson mellette. Sikerült is a sziklaszörny lassúságának köszönhetően, de sajnos annyira még képes volt, hogy kezével súrolja Hieira ball karját. A lány megbotlott, de legnagyobb meglepetésére valakinek a karjaiban landolt, aki abban a pillanatban a földre rogyott. Hieirát egyik kezével magához ölelve térdelt a talajon. A démonlány nem látta, hogy másik kezével mit csinált, de a mozgást érezte. Hallotta, hogy üldözője darabjai földet érnek. Ölelője kicsit eltávolította magától, majd kapkodva csatolt le valamit övéről. Kira volt az, lángvörös hajjal.
- Te? �A meglepettség mellett, azonnal kipattant a nő öléből. Távolodni akart.
- Maradj nyugton, ha nem akarsz visszafordíthatatlanul megbénulni! �Szólt rá ingerülten, majd elkapta a lány ball csuklóját és közelebb rántotta őt magához. Hieira riadtan tapasztalta, hogy nem érzi a szorítást, és nem is tudja elkapni kezét. Kira mellett a földön egy kis tatyó és egy még kisebb tégely volt. Ez utóbbi nyitva, és a nő épp a tartalmát kente lázasan a démon vállára, majd onnét lefele haladva, miután letépte a ruha ujját. A krém hamar felszívódott. Hieira még mindig azon erőlködött, hogy parancsolni tudjon izmainak és elránthassa karját. Hamarosan sikerült is, de közben Kira kilopta a démonnál lévő, nadrágja övével magához szorított tükröt. Arina tükrét. Majd arrébb ugorva felállt.
- Add vissza! �Nem épp úgy sikerült a nőnek való nekiesés, ahogy tervezte. A tanárnő egy szempillantás alatt arrébblépett, támadója pedig kis híján orra esett. Félúton a föld felé kapta el hátulról a lány fölsőjét.
- Nagyon szívesen. �Ironizált, talpra állítva a lányt.
- Azonnal add vissza a tükröt. �Ismét próbálkozott, de Kira gyorsan hátrébb ugrott. �Majd két nap múlva. Addig nekem kell.
- Minek az neked, te kétszínű kis liba?! ��Szeretettel� teli hangja hallatása után ismét támadott. Egy darabig ez a társalgás része volt.
- Nem tartozik rád. Legyen elég annyi, hogy két napig még nálam lesz. �Elmosolyodott. �Majd utána visszaváltozol kicsi imiko. �Hieira megtorpant.
- Ho-honnan tudod?
- Nem kell úgy megijedni. �Mosolya most kedvesebbre váltott. Füttyentett egyet, s egy unikornis szállt alá. Gyengéden megsimogatta, s közben a tükröt az oldalához nyomta. Az mintha nyomtalanul beleolvadt volna, majd a szárnyas szépség ismét felemelkedett és eltűnt. Kira ezután odasétált a még mindig leblokkolt lányhoz és a szemébe nézett. �Két nap múlva mindenképp visszaadom Arina tükrét, de most nekem van rá szükségem. �Kedves, meleg volt a tekintete, nem olyan kis gonoszkodó mint nemrég. �Sürget az idő, most nem adhatom vissza. Pár hónap után ezt a két napot már csak kibírod lányként. �Hieira ravasz kis félmosolyra húzta a száját.
- Csak nem képzeled, hogy bedőlök neked?! Láttalak én már más szemébe hazudni. �Emlékeztette, s ezzel egy időben ellökte magától.
- Higgy, amit akarsz. Viszlát két nap múlva. �Ismét füttyentett egyet, aztán a levegőbe ugrott, hogy a megjelenő unikornis hátára ugorhasson, de a démonlány elkapta egyik lábát és a földre rántotta.
- Nem mész te sehova! Add vissza a tükröt, vagy kivágom a gebéből! � A �gebe� ezen megsértődött, és úgy faron rúgta a lányt, hogy az Kirán landolt. Ekkor értek oda a többiek, de nem akartak zavarni. Yusuke és Kuwabara remélték, hogy lesz még ilyen jelenet. Remekül szórakoztak. A nő pedig szinte röhögőgörcsöt kapott.
- Érzékeny lélek. �Értesítette a farát fájlaló lányt.
- Add� �Végigmondani már nem tudta, mert Kira, megunva a Hieiránál megakadt lemezt úgy döntött, hogy inkább befogja a lány száját. Nem túl hosszú, de annál szenvedélyesebb csókkal tette ezt. Közönségük álla majd� leesett a látványtól, bár Kuramát inkább a méreg öntötte el féltékenységében. �Két nap kölyök. �Emlékeztette, majd lelökte magáról. Az unikornis röptében elkapta sértegetőjét, olyan magasra ágaskodott, amilyenre csak tudott, és fenékre ejtette, majd fölszállt. Kira utána ugrott, majd a hátára pattanva egy pillanat alatt eltűnt.
- Szép volt haver. �Yusuke gratulációjára a csapat irányába kapta a fejét.
- Elképesztő, hogy a Törpe még női testben is képes becsajozni. �Vigyorogta Kazu.
- Pofa be te idióta. �Ezzel Kuwabara le is lett rendezve. �Mért nem segítettetek ahelyett, hogy csak bámészkodtatok volna?
- Miben? Úgy tűnt elbírsz vele. �Kazu arca a szokásos értelmet tükrözte.
- Ellopta a tükröt te észlény. Mégis mit gondoltatok, minek van itt? �Hieira bejelentése általános megdöbbenést váltott ki.
- A-az nem lehet. �Dadogta Anako.
- Úgy nézek ki mint aki viccel? �A válasz egyértelmű volt. A démonlányon látszott, hogy majd� felrobban a méregtől.
- Mi lesz két nap múlva? �Kurama most szólalt meg először, de most sem túl kedvesen. Elég rideg volt a hangja.
- Állítólag akkor adja vissza.
- Ez csodás, de nem beszélhetnénk ezt meg máskor. �A pillantások Keikóra szegeződtek. �Szerintem Kira sincs már ebben a világban, és azokból a lényekből sem csak ennyi volt. Most nincs, aki megvédjen tőlük.
- Mégis miből gondolod, hogy ő volt édesem?
- A hajából Yusuke. Ha jól tudom, csak akkor vörösödik így ki, ha használja a tűzvarázslatokat. Az a háló pedig egy ilyen varázslat eredménye volt.
- Egyetértek. Menjünk. �Kuramáék javaslata el lett fogadva.
Anako elővett pár labdacsot, és már indultak is. A fiúk szállásán kerültek megbeszélésre a dolgok, Kurama szobájában. Hieira beszámolt a történtekről a többieknek, de a hangnem amivel Kiráról beszélt egyértelművé tette, hogy nincs épp oda érte. Yusukéék is előadták a maguk kis meséjét. Végül arra jutottak, hogy nem jutottak semmire, és ki kell várniuk azt a két napot. De az igazgatónak még nem akartak szólni. Miután mindent kitárgyaltak, Hieira és a szoba lakójának kivételével mind elhagyták a szobát és mentek a maguk dolgára.
- Abbahagynád ezt? �Akadt ki a lány. �Nem én nyúltam le a te drága Kirádat, hanem ő csókolt meg.
- Tudom. Láttam. �Még mindig ridegen viselkedett.
- Akkor elárulnád mi bajod? És az is érdekelne, hogy honnan tudja kik vagyunk.
- Ne célozgass! �Most már a rókadémon is kezdett bedühödni. �Ha azt akarod tudni, én árultalak-e el, akkor kérdezd azt!
- Még te háborogsz?! Magadat is kiadtad két nap után. �Ez telibe talált. A kiabálás lassan ordibálásba ment át.
- A saját életemmel azt teszek, amit akarok. Rólatok egy szót sem szóltam.
- Még Kirának is van annyi esze, hogy ne kelljen a szájába rágni.
- Ne sértegesd!
- Ne játszd a hősszerelmest! Nem fogod fel, hogy nem kellesz neki?
- Még egy szó és� �A mondatot már nem tudta befejezni. Hieira megcsókolta. Ez Kuramát teljesen ledöbbentette. �Hiei�
- Bocsánat. �A lányon is látszott, hogy ezzel önmagát is meglepte. �Én csak� az hiszem, szeretlek.