27. fejezet

- Mint azt nyilván észrevetted, én nem Kurama vagyok. �Sziszegte. �Ha mondani akarsz valamit, beszélj érthetően!
- Szóval érdekel az ajánlat. �Arcára önelégült vigyor telepedett. Hieira egyre bosszúsabb lett, de türtőztette magát. Hamarosan Kira is visszakomolyodott. �Tudod, hogy Ana is álmodik?
- Mint alvás közben mindenki. �A nő, mintha meg sem hallotta volna a gúnyos beszólást, folytatta.
- Azóta, amióta te. Álmaiban egy hasonló magasságú, fekete hajú férfivel találkozik. �A démon még mindig nem értette, mire akar kilyukadni, de a tanárnő csak kényelmesen nekitámasztotta hátát a falnak, leült, átkarolta felhúzott térdeit és folytatta. �A srác alaptermészete nem túl kedves, de így is összejöttek, akárcsak te és Kurama. Kétségtelenül remek kardforgató, és még démonhoz képest is kitűnő harcos, bár nem ez a legkülönlegesebb benne. Ritkán születik olyan származású démon mint ő, és az is csak fiú lehet. �Hieira szinte megdermedt.
- E-egy imiko? �Dadogta. A kérdezett bólintott.
- Ismersz magadon kívül másikat, akire illik a személyleírás? �Kérdésnek szánta ugyan, de hangja is mutatta, hogy tudja a választ. A démonlány egyre kevésbé értette az egészet.
- Az lehetetlen. �Kirával majdnem szemben roskadt le.
- Nem az. Évekig fiúként éltél, de ez most eltűnni látszik, és te küzdesz is ellene, meg nem is. Újra régi önmagad akarsz lenni, de Kurama kedvese is. A két álomban mindkettő teljesül, még napközben vívódsz. Ez a néhány hónap elég volt, hogy két külön személlyé válj, vagyis már el lehet választani egymástól a kettőt.
- Úgy érted ketté szakítanál? �A kép tisztult, de még mindig nagy volt a homály.
- Miután Gamaru visszaváltoztat sem lennél a régi önmagad az emlékeid miatt. De ha Hiei és Hieira két külön személy lenne, és mindkettő a megfelelő emlékekkel, akkor nálad is minden visszaállhatna a régi kerékvágásba, és Kuramának is jobb lenne.
- Neki ugyan miért? �Szontyolodott el. �Téged szeret.
- Frászt szeret! �Akadt ki. �Csak kellek neki. De ez eddig sem volt lehetséges, két nap múlva pedig már a közelében sem leszek. Hamar elfelejti majd ezt a kis fellángolást, és Hieira segítségével még gyorsabban menne neki.
- Szóval ez az ajánlatod? �Kira bólintott, majd felállt.
- Gondolkozz el rajta. �A szemben lévő falhoz sétált, és benyomott rajta néhány követ.
Egy fáklyákkal kivilágított, kisebb szobára nyílt a fal. A szobában néhány polc kapott helyet pár könyvvel és egy íróasztalkával a baloldalon. Jobbra az unikornis szuszogott békésen, vele szemben pedig egy ágy volt. Egy királykék hajú fiú hevert rajta, látszólag békésen alva. Hieira azonnal felismerte, hisz nem is olyan rég látta az emlékkivetítésben. Csak kicsivel később tűnt fel neki, hogy Kira magával vitte a táskáját is. Elővette annak tartalmát és megkezdte a szükséges varázsszerek előállítását. A lány egy darabig csak figyelte, aztán észrevette a tükröt a nő közelében az asztalon. Elindult feléjük. Lassan, bizonytalanul közeledett, közben figyelve az ügyeskedő nőt. A több hónapos olvasás hatására felismerte mit is csinál pontosan, és maga sem tudta miért de ahelyett, hogy ellopta volna Arina tükrét, csak némán beállt segíteni. Órák teltek el mire készen lettek.
- Köszi. �Mosolygott a démonra Kira.
- Ne vedd úgy magadra. �Nem igazán lehetett megállapítani, hogy gúnyolódni akar-e, vagy inkább teljesen érdektelennek tűnni.
- Nem hittem volna, hogy van még egy hozzád hasonló kedvességű lány. �Hieira olyan szinten meglepődött, hogy hátrálni akart pár lépést, de csak fenékre esnie sikerült. A tanárnő jót mosolygott ezen, ahogy az őt hátulról ölelgető Seto is, akinek a bókot köszönhetik. Ezzel még nem lett volna semmi baj. Egy hulla ölelget egy nőt. Ezt még fel tudta volna dolgozni kevésbé látványos formában is a lány. De hogy fekhet ez a hulla még az ágyban is ugyanakkor? �Ilyen oszlásról még nem hallottam.�
- Köszönöm a bókot, édesem. �Csókolta meg a fiút, szembefordulva vele. �Bírd ki még ezt a két napot, kérlek.
- Oké. �Nagyon jól tudta, hogy ezt a lány úgy értette, hogy másszon vissza a testébe, de nem állt szándékában. Inkább ismét megcsókolta őt néhányszor, majd megfeledkezve közönségükről, felesége nyakát kezdte el kényeztetni.
- Muszáj előttem? �Érdeklődött �kedvesen� Hieira. �Mindjárt elokádom magam. �Morogta. A páros leállt a műsorral.
- Ha fel is takarítod� �Tárta szét karjait Kira.
- Élvezet titeket hallgatni. �Mosolygott Seto. Párja reakciója, és a démonlány arckifejezése roppantmód mulattatta.
- Sipirc vissza a testedbe! �Mintha egy, a gyerekét szobájába zavaró anya lett volna, olyan látványt nyújtott. �Ilyen nincs! Hova kerültem?� Előbb kapta meg a választ, mint hitte volna. A közelből sikolyok hangja zendült fel.
- Mi volt ez?
- Úgy tűnik zűr van a suliban. �Hieira feszültségével ellentétben, a nő ezt teljesen félvállról állapította meg.
- A suliban? Azt akarod mondani, hogy végig a varázsiskolában voltunk? �A lány feje már vörösebb volt, mint tincsei.
- Nem mondtam volna? �Arcán kínos mosoly jelent meg. �Mintha nem tudnád a választ te kis átok.�
- Nem, nem mondtad. �Komoly erőfeszítésekbe került, hogy ne ordítsa le Kira fejét.
- És kérdezted? �Érdeklődött elgondolkozva.
- Ez volt az első kérdésem te liba! �Most már ordított. A nő megszeppenve pislogott pár jó nagyot, s közben a levegőbe kapott valamiért. Elszontyolodva nézett a kezében tartott valamire, ami Hieirának fel sem tűnt, még a tanárnő fel nem mutatta.
- Muszáj volt leordítani? �Szipogta. �Ez volt a kedvenc hajszálam. Tudod te, meddig növesztettem?
- Ilyen nincs. �Temette egyik arcába kezét. �Anyám segíts! �Sóhajtotta égnek emelt tekintettel.
- A közelben van anyukád? �Hirtelen felcsillantak a szemei. �Az jó. El kéne vele beszélgetnem a viselkedésedről. �Talán most először viselkedett igazán tanárnénisen, de Hieirának nem maradt ideje válaszolni. Újabb sikolyt hallottak. �Ezt nem hiszem el! �Mérgelődött. �Rajtatok kívül alig néhány diák van a suli területén, és mindegyikre pont most jött rá a sikíthatnék?
- És a robbanthatnék is, ahogy hallom. �Milyen igaz!? Kis híján rájukszakadt a plafon, a közeli robbanás miatt.
- Jó neked! �Piszkálgatta füleit. �Én most vagy két hétig nem fogok normálisan hallani.
- Téged ezek a hangok nem emlékeztetnek, mondjuk egy csatára? �Kérdezte, csak úgy mellékesen.
- Gondolod? �Kislányosan pislogott párat, naiv hangsúlyú kérdéséhez.
- Dehogy. Csak vicceltem. �Forgatta szemeit.
- Akkor jó. �Azzal az unikornishoz ment, és simogatni kezdte a hálás kis lényt. Nemsoká egy újabb robbanást hallottak meg. �Lehet, hogy nem gondoltad komolyan, de szerintem eltaláltad. Megnézzük mi van?
- Nem. Inkább remegjünk itt a félelemtől, hátha ránk szakad a plafon. �Ironizált.
- De nekem nincs kedvem. ��Még hisztizik is?! Az agyam eldobom.�
- Mozdulj már! �Megfogta a nő kezét és felrángatta.
- Nyugi, nyugi. Megyünk már. �Nyugtatgatta Kira. Seto az egészen jót nevetett, de abból, ahogy felesége ránézett tudta, hogy most tényleg vissza kell mennie a testébe, ha nem akar válást. �De nem feledkeztél meg valamiről?
- Arról, hogy utállak?
- Nem Gúnyoskám. Arról, hogy semmi erőd. Mégis hogyan akarod bármivel is felvenni a harcot, elárulnád? �A számonkérésre Hieira fogcsikorgatva válaszolt. Szemei is szinte lángoltak a dühtől.
- Nem bírtad kihagyni, hogy ne dörgöld az orrom alá, mi? �Kira elmosolyodott, majd átölelte, és kicsit megnyavargatta őt.
- Annyira aranyos tudsz lenni, ha mérges vagy.
- Vedd le rólam a kezed! �Kiabált rá, de szinte hatástalanul. Aztán észrevette, hogy a nő egy fénygömböt kezd a testébe nyomni. �Mi-mit akarsz azzal?
- Mint láthatod, a testedbe olvasztom. Nem kell úgy parázni, mindjárt kész.
- Mi a fene ez? Vedd ki belőlem!
- Ne hisztizz! �Rivallt rá. �Na, kész is. �A démonlány nagy örömére a tanárnő végre elengedte.
- Mit tettél velem te átkozott banya? �Szemei dühödten izzottak fel, majd legnagyobb meglepetésére, lángok csaptak fel körülötte.
- Ezt. �Válaszolta egyszerűen. �Régen is tudtad a tüzet irányítani ha jól emlékszem.
- Igen, de� ez nem az én erőm. Ez egész más.
- Tudom. Ez az enyém, és csak ideiglenesen tudod használni. �Hieira gyorsan ráhangolódott erre az erőre, és azonnal vissza is hívta a lángokat. �Arra elég lesz, hogy meg tudd védeni magad. Na menjünk! �Elkapta a démonlány kezét, és máshol teremtek egy pillanat alatt. A harc hangjai elég közelről jöttek. Hieira oda akart menni, de Kira az útjába állt. �Előbb add vissza tükröt, aztán felőlem megöletheted magad. �A démon gonosz félmosolyra húzta a száját.
- Ennyire nem bízol a szövetségesedben?
- Nem mondtál igent az ajánlatomra. Add vissza, vagy én veszem el. �Fenyegetőzött. �És csak, hogy tudd:Az erőm akkor sem fordul ellenem, ha most épp te irányítod. �Kezét a tükörért nyújtotta. Látszott a tekintetén, hogy komolyan gondolt minden egyes szót, és Hieira is érezte, hogy szorul a hurok. Visszaadta az elcsent tükröt.
- Tényleg megöltél volna?
- Magad is láthattad, hogy mindenre képes vagyok a célomért. �Hangja fagyos volt.
Megvárta, még a lány eltűnik a következő kanyarban, hogy utána nézzen mi van, majd Arina tükrét az övéhez rögzítette, és elindult a másik irány felé. Pontosan tudta, hogy �társa� milyen lényekbe botlik majd, de valami mást is érzett az épületben. Valami idegent, amitől nem számíthatott semmi jóra.