28. fejezet

A hangokra persze mindenki felfigyelt. Yusuke Keikóval volt a szobájában. Azonnal kirohantak utánanézni, mi történhetett, és sikeresen belebotlottak Kuwabarába. A szellemdetektív szó szerint is. Pontosabban hasra esett benne, így lehetőségük nyílt lebukfencezni egy lépcsőn.
- Nem másznál le a hátamról Urameshi? �Visította a lépcső alján hasalva.
- De nem ám! �Szép lassan ált fel, de egy pillanatra sem kockáztatta meg, hogy leessen barátjáról. Addigra Keiko is leért a lépcső aljára. Yusuke udvariasan kezet nyújtott neki, majd átvezette a nyögdécselő Kazun. �Legközelebb majd nem állsz az utamba haver. �Vigyorogta, majd felesége után ment.
- Nem volt ez egy kicsit túlzás? �Aggodalmaskodott a lány.
- Dehogy édesem. �Egy kedves mosollyal erősítette meg kijelentését, majd hátraszólt barátjának. �Tápászkodj már fel! Nem a lépcső közepén kell szunyálni.
- Kezdesz elhieiesedni. �Nyögte, miközben feltápászkodott.
A hangokra Kurama is felpattant a sarokból. Valamivel Yusukéék előtt száguldott le a lépcsőn, így a jelenetből kimaradt. Hieira és Kira párbeszédének végéből viszont nem. �Szövetséges?� Nem maradt túl sok ideje ezen filózni. Úgy döntött Kirát követi.
Hieira közben elérte a hangok forrását. Néhány diáktársa, köztük Anako, és pár tanár próbálta védőfallal óvni az életét a fekete kísértetektől. A démonlány elérkezettnek látta az időt, hogy kipróbálja Kira ajándékát. Előtte azért még elhatározta, hogy ha nem jön össze úgy ahogy eltervezte, akkor a sírig kísérti majd a nőt. Koncentrálni kezdett, a lángok felcsaptak körülötte. Ezzel sikerült magára vonnia a figyelmet. A tűz láttán a támadók megpróbáltak elmenekülni, de nem jött össze nekik. Kíméletlenül elhamvasztotta őket.
- Már megint ezek? �Csapott homlokára unottan Yusuke. Pár másodperccel Hieira akciója előtt érkeztek, így láttak mindent.
- Neked mikor tért vissza az erőd Hiei? �Kuwabara szokásosan értelmes képet vágott, aminek fenntartásában csak barátja könyöke akadályozta meg. Láthatóan nagyon fájt neki, mikor telibe találta vele a gyomrát. �E-ezt most m-miért? �Nyögte.
- Látom tényleg megy a tűz irányítása HieiRA. �Elismerően nézett a lányra. Külön Kuwabara kedvéért hangsúlyozta ki az utolsó két betűt. A fiú így már legalább értette, miért kell még egy ideig görnyednie. Mind a hárman a démonlány köré gyűltek.
- Ez nem a te erőd, ugye? �Keiko kérdésére csak egy bólintással válaszolt. A lány ismét kérdezni akart, de egy tanár ezt az alkalmat választotta Hieira megszólítására.
- Gratulálok kisasszony, és köszönöm, hogy megmentett minket. �Enyhén zavartnak látszott. Valószínűleg azért, mert épp az előbb mentette meg Őt a Tanárt, egy olyan diák, akinek még egy éve van az érettségiig. Még ők beszélgettek, pontosabban a tanár beszélt és kérdezősködött a látottakkal kapcsolatban, Hiei meg igyekezett tőmondatokban kivágni magát a helyzetből, addig a két srác Keikót faggatta.
- Mért mondtad, hogy nem az ő ereje? Láthattad, ahogy használta.
- Azért Kuwabara, mert ez varázserő. Hieinek démoni ereje van. �Magyarázta Keiko.
- Csak volt. Legalábbis a nagy része. �Yusuke fölösleges helyesbítése senkit sem érdekelt különösebben, de amit utána mondott� �Vajon honnét lehet neki varázsereje? �Nem kellett sokáig tűnődnie.
- Bizonyára kölcsönbe kapta. �Vont vállat Keiko.
- Kirától? �Kazu kérdése ezúttal nagyon is helytállónak tűnt.
- Nem biztos. Nem csak ő ismeri ezt a technikát.
- De csak tőle láttuk Keiko. �Emlékeztette férje. �Legalábbis eddig. Szerinted át tudta adni Hieinek.
- Hogy rá tudhatta-e venni valami azt nem tudom, de ez alapszintű varázslat. Még én is képes vagyok rá.
- Igen. Tőle van. �Válaszolt egy morcos hang. Pillantása sem volt kedvesebb.
- Te-te hallottál minket? �Yusuke arcára kínos vigyor ült ki.
- És mióta? �Emelte fel kezeit védekezőn Kazu.
- Mit érdekel az? Most jobb dolgunk is van. �És valóban. Újabb kísértetek jöttek.
Hieira jó ideig fel tudta venni velük a harcot, de nem akartak elfogyni, az ő ereje pedig fogyott. A Kira által nekiajándékozott erőt ugyan remekül fel tudta használni, de még nem szokott hozzá. Egy idő után fáradni kezdett, ezért a tanár a menekülést javasolta. Egy közeli terembe futottak be, amit az oktatók már könnyebben tudtak biztosítani.
Közben Kurama szorgosan követte kiszemeltjét, aki pár perc futkosás után a elrepülő Kasharuba ütközött. Szerencsére még időben félre tudott állni a fogadóbizottság útjából. Mosolyogva integetett utána, ami nem nagyon tetszett a tanárnak. Földet érése után ennek hangot is adott.
- Igazán megkomolyodhatna már. �Hurrogta le miközben feltápászkodott.
- Hogy olyanná váljak mint maga? Nincs az az isten! �Ezzel sem sikerült kivívnia a férfi kedvességét. �Minek köszönhető az amatőr repülési gyakorlata?
- Egy ízeltlábúnak. �Morogta, miközben leporolta magát.
- Ennyire fél a pókoktól? �Még az ő arcáról a döbbenet rítt le, addig a másikéról a méreg.
- Dehogy félek! Egy két méter magas skorpió képelt fel. �Akadt ki.
- Biztos megérdemelte. �Vont vállat. Kasharu már épp válaszolt volna, mikor az említett megjelent.
- Talán kérdezze meg őt. �Mutatott a nő háta mögé.
- Ez nem egy skorpió maga idióta! �Nem igazán lehetett kivenni, hogy az érkező miatt kapta-e fel a vizet, vagy kollégája ostobasága miatt. �Ez egy hamvasztó. Mégis milyen tanár maga? Ennyire félreinformálja a diákjait is?
Igaz ami igaz, a lény tényleg kísértetiesen hasonlított egy skorpióra, csak másképp ölt. Most a hangoskodó felé fordult, hogy vele is letesztelje a légi útvonalat. Kurama eddig bírt rejtőzködni. Nem lehetett benne biztos ugyan, hogy Kira nem tudta-e volna kikerülni a csapást, de kockáztatni nem akart. A rózsaostort a lény farkára tekerte, majd megtörve annak lendületét, rántott rajta egyet. Ez után, még mielőtt �ellenfele� feleszmélt volna, annak farkára ugrott. Onnét elrugaszkodva pedig felkapta Kirát és hátrébb ugrott.
- Köszike. �Mosolygott rá a teremtés, majd kipattant a karjaiból egy puszi kíséretében.
- Ni-nincs mit. �Szépen belevörösödött valamiért, de ezzel a nő már nem foglalkozott. Inkább Kasharunak kedveskedett.
- Bújjon már el valahova! Így csak hátráltat. �A tanár sértődötten ugyan, de engedelmeskedett. Behúzódott egy szűkebb folyosóra. Időközben a rókadémon is magához tért, és próbált szokás szerint ésszerűen gondolkodni és cselekedni.
- Pontosan mi is ez Kira? �Érdeklődött a lény egyik támadása elől kitérve.
- Ez kérlek egy skorpió. �Úgy mondta, mintha mi sem lenne természetesebb. Szorgosan ugrálgattak el lény csapásai elől, de erre a kijelentésre Kurama egy pillanatra megtorpant.
- Nem most ordítottad le egy kollégád fejét azzal, hogy ez nem egy skorpió? �A költői kérdésre maga is elmosolyodott. Jópárszor látta már ezt a két tanárt hülyeségek miatt veszekedni. Hamar rájött, hogy ez a nőnél már hobbi.
- Neki illett volna tudni, hogy ez nem egy egyszerű skorpió. �Mosolyogta. �Hamvasztóknak hívják őket.
- Miért?
- Csak figyelj. Azt hiszem mostmár ő is eléggé utál. �Azzal megállt a lény előtt, és várt. Kurama nagyon féltette, és nem is értette mit akarhat ezzel a lány, de ismerte annyira, hogy biztos lehessen benne, tudja mit csinál. Kira csak ácsorgott egy pár pillanatig az egyik falnál és várt. Hamarosan az is kiderült mire. A skorpió rávillantotta szemeit, mire ő villámgyorsan arrébb ugrott. A falnál ahol állt, zöld láng villant fel, majd már csak egy lyuk tátongott a helyén. �Pont ezért.
- De jó. �Fintorodott el a démon. Egyáltalán nem tetszett neki a válasz. �Van gyenge pontja?
- Mindenkinek van.
- És neki mi?
- Úgy nézek én ki mintha az anyja lennék? �Háborodott fel. �Mégis honnan tudjam.
- Bo-bocsánat. �Az előbbi kitörés után már nemigen tudta, hogy melyiküktől kéne jobban félnie. Kirától, vagy a skorpiótól.
- Kicsit több komolyággal, ha kérhetném, asszonyom. �Szólt közbe Kasharu.
- Pofa be! Maga ne kérjen tőlem semmit! ��De szeretik egymást!�
A harc tovább folytatódott a lénnyel, de sem a támadó varázslatokkal, sem pedig a rókadémon fegyvereivel nem mentek sokra. Kétségessé vált a győzelmük, így Kira rendesen meglepődött azon, hogy Kasharu még nem lépett le. Kuramát viszont nem ez foglalkoztatta. Úgy döntött, inkább kérdezősködik.
- Kira! �A megszólított kérdőn pillantott rá. �Mért mondta Hieira, hogy a szövetségesed? �A kérdés hallatán a tanárnő egy pillanatra megtorpant. Sajnos ez elég volt ahhoz, hogy a skorpió farka telibe találja. A falnak vágódott. A rókadémon oda akart menni, de tudta, hogy most jobb, ha inkább eltereli ellenfelük figyelmét. Amit nem vett észre az az volt, hogy Kira becsapódása után, a tükör elgurult. Végül Kasharunál kötött ki.
- Vigyázzon rá! �A férfi feltápászkodott kolleginája tekintetéből tudta, hogy ez most tényleg fontos. Bólintott, majd visszament eddigi helyére. A tanárnő is folytatta a harcot.
- Hallgatóztál bolhazsák?
- Nem vagyok bolhás. �Sziszegte.
- Az talán nem, de a másikat nem tagadtad. �Kurama most értette csak meg igazán, hogy választottja mért tud mindenkinek az idegeire menni, de ezzel nem akart foglalkozni.
- Válaszolsz? �Úgy-ahogy sikerült nyugalmat erőltetnie hangjába.
- Baj van a hallásoddal, vagy csak nem figyeltél? Hivatalosan nem az. �Egyértelmű volt, hogy csak a szót akarja elterelni.
- De miben lett volna a szövetségesed? ��Azért se hagylak ezzel békén.�
- Tudtommal jóban vagytok. Kérdezd őt. A beleegyezése nélkül nincs jogom válaszolni.
- Gondolod, megérjük, hogy megkérdezhessem?
- Ilyen hozzáállással biztos nem. �Fintorogta.
A továbbiakban nem tudták folytatni a beszélgetést. A harc egyre inkább ledurvult, és válasz híján Kurama sajnos nem tudott kellőképp odafigyelni. A skorpiónak sikerült földhöz vágnia őt. Ezután Kira, mintha csak egy lassított felvételt nézett volna, úgy látta darabokra hullani az életét. Már nem tudott volna időben a fiú segítségére sietni, Kasharu viszont igen. A skorpió szemei megvillantak, Arina tükre átszelte a levegőt. Az időzítés tökéletes volt. A tükörről visszaverődött a lény támadása, így az megsemmisült. A tükör nem különben. Kira fájdalmas, vérfagyasztó sikolyába beleremegett az épület. Közben egy távolabbi teremben Hieira mint akit mellbe vágtak repült hírtelen hátrébb, majd ájultan zuhant a földre. Helyén most egy vele egy-magas, fekete hajú, karmazsinszín szemű fiú állt. Anako azonnal felismerte álmaiból.