5. fejezet

Kazu morgását leszámítva, csöndben sétáltunk ki a kisutcából, és ültünk vissza az asztalunkhoz.
- Na mi legyen?
- Hogyhogy mi? Széttépem azt a bolhazsákot. –Visította Kazu.
- Valószínűbb, hogy ő téged, Hígagyú. –Hiei „kedvessége” a szokásos hatást váltotta ki.
- Mit mondtál, Kertitörpe? Ennyire meg akarod kóstolni a kardom?
- Lassú vagy te ahhoz öcsi. –„De magabiztos itt valaki.”
- Nyughassatok! –Úgy tűnik Kuramám már nem bírta a veszekedésüket. Sokadikra tényleg uncsi lehet, de legalább hallgatnak rá.
- Ezek szerint jönni akarsz. Igaz Kazuma?
- Persze Jana! –Vágta rá. –Vagyis Papnő, vagy…
- Jana. Maradjunk a Janánál. –Nem bírtam nem elmosolyodni. Elképesztő milyen képet tud vágni, ha zavarban van.
- Én is megyek, de érdekelne, ki ez a Kagome. –Hiei szépséges szemei most köztem, és főnököm közt cikáztak. Én adtam választ.
- Ő a középkor, és a mostani közt cikázik az időben. Itt viszonylag normális életet élő diáklány, ott pedig egy nagyhatalmú ékkő szilánkjait keresi. Ezeknek gyűjtése közben tett szert erejére, a gyógyító képességét leszámítva. Az születési adottság. –Ennyit bőven elégnek tartottam elmondani róla, úgyhogy témát váltottam. –Yusukével mi lesz?
- Szerintem jön. Majd szólok neki.
- Ahogy akarod, Kazu. –Azzal felálltam. –Bocsánat. Egy perc és visszajövök. –A kávézó épületébe vettem az irányt, hogy kifizessem a számlát, ha már miattam vagyunk itt, de ezt nem akartam az orrukra kötni. Útközben szinte minden Kagoméval kapcsolatos emlékem felelevenedett bennem.
Két nappal az előtt éreztem a csontok kútja felől először idővarázst, hogy ő megérkezett volna. Akkor két tizenöt év körüli személy jött át a középkorba. Furcsa volt bennük a fajok keveredését érezni, de külsőre semmi ilyesmi nem látszott rajtuk. Ők voltak Naru és Isha. Ikrek ellenére nagyon különböztek egymástól. Naru egy nyugodtabb, stratégiapárti, kedves és előzékeny fiú volt, még Isha egy heves, szabad szájú, de érzékeny és önfeláldozó lány. Beilleszkedtek, és nem fedték fel erejüket. Kagomét később az első perctől segítették. Ő maga, érkezése után szinte azonnal kiszabadította Inuyashát, és az ékkövet is darabokra törte. Kaede szavainak ellenére, úgy tűnt nem lesznek képesek együtt dolgozni. Ez odáig fajult, hogy egy félvéletlen baleset következtében a lány félholtan került haza, és nem is állt szándékában visszatérni. Az egyik szilánk egy közeli fába ékelődött be. Inuyasha meg akarta szerezni, de csak annyit ért el vele, hogy ezúttal én zártam egy fa fogságába. Nem volt vele semmi bajom, de úgy tűnt nem érdemli meg az követ, és reméltem, hogy idővel Kagome helyre teszi. Ő még aznap este kiszabadíthatta a fiút, de csak azzal a feltétellel engedtem el őket, hogy nem adja neki a tőlem szerzett szilánkot. Nem is tette, bár ezek után is még némi huzavonával járt, mire végre elfogadták, hogy együtt kell összegyűjteniük a szilánkokat. Hamarosa Shippoval is találkoztak, majd röpke két hónap után csatlakozott hozzájuk Miroku. Nehéz lett volna megállapítani, hogy azért mert tetszett neki Kagome, vagy mert sajnálta, de biztos nem azért, mert a lány kicsente a zsebéből az ékkőszilánkokat. Tőle tudták meg, hogy bajuk forrását, Narakunak hívják. Aztán jött Sango, majd Naru és Isha is csatlakoztak. Hamar feltűnt nekik, hogy Kagome minden egyes ékkőszilánktól erősebbé válik és, hogy mindegyik egy-egy képességgel ajándékozza meg. Boszorkává vállt, és apránként harcolni is megtanult. Egy év után előkerült a semmiből egy napló. Pontosabban az egyik előző Kagome naplója. Pont olyan volt, mint amilyet a lány ebben az életében írt. Az írás saját fejlesztés volt, így csak ő tudta elolvasni. Mint megtudta, egy körforgásban él a lelke. Mindig ebben a korban hal meg, és utána mindig a saját idejében születik újjá, de emlékek nélkül. A folyamat mindig más, de a lényeg marad ugyanaz. Ebből azt is megtudta, hogy Naru és Isha a gyerekei és, hogy a legteljesebb és legboldogabb életét, Sesshomaru felesége ként élte. Valamint talált egy jóslatot is. Kikiyou írta a halála előtt, és ez minden életben beteljesedett. Elhatározta, hogy megtöri ezt a körforgást. Ennek érdekében, eddigi tizenkét életéből összegyűjtötte a naplókat. Megtudta, hogy az egyikben összekötöttem a lelkét Inuyasháéval, de a szertartás közben berontottak a templomba, és ő meghalt. Végül arra jutottak, hogy végig akarják vinni a szertartást, hátha ezzel véget vetnek a körforgásnak. Mivel egy ilyen esküvő mindentől függetlenül örökérvényű, így ha már az egyik életükben elkezdték, nem kell ismét bizonyítaniuk szerelmüket a befejezéshez. Még pár hónap volt a megjelenésemig, mint papnő. Ez idő alatt tényleg kezdtek összemelegedni. Egyre több időt töltöttek együtt, és egyre többet beszélgettek. Hamarosan elcsattant az első csók. Kicsit több mint másfél éve gyűjtötték a szilánkokat, mire elérkezett a szertartás napja. Előző este elragadta őket szenvedélyük. Kagome ébredt először, hajnaltájt. Egy lágy csókot adott leendő férjének. Akkor még boldog volt, aztán Inuyasha egy nevet suttogott álmában „Kikiyou”. Mennyből a pokolba. Olyan gyorsan eltűnt onnan, ahogy csak tudott. Átsírta a következő órákat, de ebből semmit sem mutatott kifelé, csak belül mardosta a fájó érzés. Már-már beleőrült, de ezt nem mutatta ki. Az esküvő után nem sokkal, furcsa dolog történt. Kagoméból kiszakadt a lelke, és Kikiyou hamvai is kitörtek sírjából. A lány életre kelt, de a lelkük megoszlott. A hajdani papnő sérülései, amik régen a halálát okozták, előjöttek. Nem akart hinni Kagoménak Inuyasha ártatlanságában, így elszökött. Reinkarnációja utolérte, és begyógyíthatta sebeit, de ehhez meg kellett ígérnie, hogy utána útjára engedi őt. Ez utóbbinál már a csapat is beérte őket. Veszekedés robbant ki Kikiyou távozása után, minek végén Kagome megígérte, hogy visszaadja Inuyashának a szerelmét. Azóta négy hónap telt el számukra. Ezalatt megismerték Kougát is akit, miután társai halála miatt bosszút esküdött, Kagome a csapatába invitált. A lány egyik képessége a jövőbelátás volt. Látta magát, ahogy valamikor átadja lelke másik felét Kikiyounak. Tudta, hogy egyre csak gyengül, és hamarosan eljön ennek az ideje, de előbb még össze akarta gyűjteni az ékkő szilánkokat, és megölni Narakut. Ő aznap itt tartott életében.
Akkor csak én tudtam, hogy sikerülni fog egyesítenie a szilánkokat, és úgy tűnik majd, hogy ellenségükkel is végzett. Utolsó napján megkéri Kikiyout, hogy amint meghalt, égessék el a testét, majd búcsút vesz Inuyashától. Nem lesz képes kimondani, hogy, meghal, csak annyit, hogy elegy. Ebből csúnya veszekedés lesz, minek következményeképp az utolsó szó, amit a fiú mond neki az lesz, hogy „gyűlöllek”. Még azon az estén meghal, de nem égetik el a testét, ahogy meghagyta. Egy jégkoporsóba kerül, s nem sokkal később az ékkő ismét eltörik. Egy évvel halála után Kikiyou súlyos sebet kap, így a lélek a jobb állapotú testbe menekül. Inuyashának kell döntenie, hogy melyik lány maradjon életben. Végül Kagome marad, bár életre kelésétől a döntésig, egyáltalán nem foglalkozik a csapattal. Nem akarja túl közel engedni őket magához, még nem tudja mi lesz. Akkor csak a pont akkor előkerülő, súlyosan sérült, és mérgezett Sesshomarut gyógyítgatja. Később ő is a csapattal tart, és Naraku is ismét felbukkan. A harcok tovább folynak, és sok minden változik. Négy évvel azután, hogy Kagome először esett át a középkorba, sikerül ismét összeszedni a szilánkokat, majd közös megegyezéssel elégetik az ékkövet.
Gondolataimból egy veszekedés térített magamhoz. Eléggé elbambultam, így hírtelen azt sem tudtam, hol vagyok. A vita nem volt olyan hangos, de az érzékszerveim alapból is elég kifinomultak, így nem tudtam nem meghallani.
- Nem érdekelnek a megérzéseid Hiei. –Youko hangja most mintha fenyegetően csengett volna. –Jana megbízható, úgyhogy még nincs bizonyítékod másra, ne provokáld folyton. –Volt egy olyan érzésem, hogy nem ő kezdte a vitát.
- Mitől vagy te ebben olyan biztos? Tizenhat éve nem láttad, és mint kiderült, szinte nem is ismerted.
- A múltját és az erejét talán nem teljesen, de nem is ez a fontos. A természetét és a gondolkodásmódját ismerem. Figyelmeztetlek, Hiei szállj le róla! Feltétel nélkül megbízok benne, és nem fogom hagyni, hogy állandóan mást éreztess vele.
- Mért, mit teszel?
- Semmit, de azt szó szerint. A közeledbe sem megyünk. –„Hoppá! Ez kezd elfajulni.” Visszaindultam.
- Ezzel akarsz zsarolni, barátom.? –Ezt az utolsó szót igencsak gúnyosan mondta ki. –Tehát magad sem gondoltad komolyan, amit eddig a barátságról mondtál.
- Nagyon is komolyan gondoltam, de Janát nem fogom elveszíteni a szeszélyeid miatt. Ha választás elé állítasz, őt választom.
- És ha ő teszi? –Csodáltam, hogy Kuwabara eddig csöndben tudott maradni.
- Az nem fordulhat elő. –„Köszönöm szépen a bizalmat főnök. Tényleg nem tennék ilyet.”
- Ennyire fontos neked az a csaj? –Kazu elég meglepettnek látszott. A választól kicsit én is az lettem.
- Jana térített észhez, és kilencvenhét éven át számíthattam rá bármiben sőt, tudom, hogy mióta ebbe a testbe szöktem is vigyázott rám. Ő nem egyszerűen fontos nekem, és ez nem is csak szerelem. Ez sokkal több annál, és nem fogom megkockáztatni, hogy mégegyszer elveszítsem. –Egy pillanatra megfagyott körülöttük a levegő.
Ezt az állapotot Kuwabara nevetése törte meg, miután hátulról átkaroltam Kuramát a vállánál és kapott egy puszit. Még Hiei is elmosolyodott. Elég kínos egy helyzet lehetett szegény főnökömnek, és roppant mókás képet is vágott.
- Ezt az égést, haver! –Na ez a beszólás sem tette kényelmesebbé a helyzetét. Végre felém fordult. Szép vörös volt a feje.
- Te… te… te mindent…? –Mosolyogva bólintottam.
- Nem spóroltál a hangerővel, úgyhogy nem tudtam nem meghallani. –Egyik kezébe temette arcát.
- Elfelejtettem, hogy hiperaktív a hallásod. –Motyogta. Kuwabara ettől csak még inkább rákezdett. Már épp mondtam volna neki valami hervasztót, amikor megszólalt a mobilom.
- Bocsi. –Kotortam elő a zsebemből. –Tudod, hogy úgy nézel ki, mint aki túlzásba vitte a napozást? –Sutyorogtam Kuramának.
- Sejtettem. –Morogta.
- No pata Rozsdi. Ez a hajszín már nem emeli ki annyira, mint a régi tenné.
- Kösz. –Úgy fél percet telefonáltam, majd kapkodva mentem vissza elköszönni.
- Örülhetsz Hiei, mennem kell. –Mosolyogtam rá. –Majd később összeszedlek titeket, hogy át tudjunk ugrani Kagoméhoz.
- Valami baj van? –Aggodalmaskodott főnököm.
- Semmi olyasmi, csak Kaori készül megölni, amiért elfelejtettem egy fotózást.
- Aki nem más mint…?
- Shingoék lánya. A többit majd később, jó? –Bólintott. Gondoltam az előbbi kitörése után akár vissza is térhetek a régi szokásokhoz, úgyhogy kapott egy puszit a nyakára, és már indultam is. –Majd emlékeztess, hogy mutassalak be a húgodnak, Jó? –Szóltam még hátra, de a választ nem vártam meg, bár a hatást hallottam.
- Neked van húgod Kurama?
- Úgy tűnik Kuwabara van. –Nekem meg úgy, hogy már tényleg nem lepődik meg tőlem semmin. –Majd kiderül, hogy értette.