6. fejezet

Kaori tényleg elég paprikás volt, amiért elfejeltettem a fotózást. Na nem mintha nekem ez bármit is jelentett volna, de neki fontos volt, ezért kísértem el. Shingo és Kari rám bízták őt, mikor meglátogattam őket a túlvilágon. Akkor nem éreztem magam képesnek egy gyerek felnevelésére, s mivel félig ember volt abban sem lehettem biztos, hogy valaha is előjönnek apjától örökölt képességei.
Végülis egy haladó házaspár „talált rá”, akik a közelben éltek, én meg a barátnője lettem. Sokat meséltem neki Shingóékról, de csak úgy mintha nem lennének többek egyszerű mesénél. Gondoltam elég akkor megtudnia az igazat, ha tényleg előjönnek az örökölt képességek, addig meg jobb neki így.
Délután összeteleportáltam a csapatot az induláshoz. Kagome már a csontok kútjánál várt minket, még ezen az oldalán.
- Szóval te vagy Kagome, igaz? –Lépett elő a szellemdetektív. –Én Yusuke Urameshi vagyok.
- Tudom. Mint láthatod én is a környéken élek. –Yusuke elvigyorodott.
- Hát igen. A hírnév átka.
- De beképzelt vagy Urameshi! –Rivallt rá Kazu.
- Fiúk ne most! –Kurama kérésére, nem estek egymásnak.
- Akkor, indulhatunk? –Nagy egyetértésről tettek tanúbizonyságot.
Mivel akárki nem mehetett át a kúton, Kagome Yusuke és Kazu kezét fogta meg az ugrásnál, hogy átvihesse őket, így nekem maradt a morgolódó Hiei és Kurama. Fél perc alatt a túloldalra értünk, ahol a többiek már vártak minket.
- Áh, itt vannak a kezdők! Már azt hittem beijedtetek.
- Ne viccelj Kutyuli! Ízekre szedlek.
- Mintha csak Hieiel vitázna. –Állapította meg unottan Yusuke. Aztán jött Miroku akciója. Odajött hozzám, és két keze közé zárta az enyéimet, majd mélyen a szemembe nézett.
- Én gyönyörű papnőm! Nem lennél a gyermekeim anyja? –Yusuke, Kuwabara, Hiei és Kurama padlót fogtak a kérdés hallatán, míg a többiek, Sango kivételével, aki lecsapta udvarlómat, csak fejüket csóválták.
- Eltaláltad szerzetes. –Leguggoltam hozzá, s mint a hülyegyerekeknek szokás, megsimogattam a buksiját. Hamar talpra állt, majd ismét próbálkozott.
- És te, szép hölgy? –Yusuke és Kazu kegyetlen röhögésben tört ki a földön fekve, és mi sem bírtuk visszafojtani a nevetést Kagoméval. A többi csak értetlenül pislogtak ránk, leszámítva a kérdés címzettjét: Kuramát.
- Bocs, de fiú vagyok. –Miroku erre elengedte kezeit.
- Kegyetlen az élet. –Csóválta meg bánatosan a fejét.
A többi bemutatkozás már normálisabban zajlott, majd Kagome és én nekiláttunk megfelelő helyet keresni párbajunknak. Egy közeli sziget lett a szerencsés választott. Egy szempillantás alatt kiteleportálltunk onnan minden élőt, majd közkívánatra páholyt biztosítottunk közönségünknek. Egy szép, terebélyes felhőt bűvöltünk meg, hogy arról nézhesse a párbajt az, akit érdekel. Eleinte csak játszadoztunk. Egymáshoz vágtunk egy-egy tűzgolyó, vagy energia gömböt, összevissza röpködtek a jéglándzsák, lézergömbök, és volt némi szabadkézi harc is, hol a levegőben, hol szilárd talajon. Olykor célba találtunk, a többi támadás ellen pedig vagy időben képesek voltunk pajzsot emelni, vagy kitértünk előlük.  Később már csak akkor nem repültünk, ha valamelyikünk a földbe csapódott egy-egy telitalálatos támadás után. Például mikor a sziget körüli víz felét Kagome a nyakamba zúdította, vagy mikor egy rózsaostorral a földhöz vágtam őt. Ő végre kihívást jelentett, és ennek nagyon tudtam örülni. Úgy tűnt ezzel ő sincs másképp. A különböző gyilkos erejű varázslatokkal együtt minden mást egymáshoz vágtunk, amit csak lehetett.
Csatánk közben nem tudtuk nem meghallani a fiuk észrevételeit. Például Kuwabarától a „Velük sem szeretnék összetűzésbe keveredni!” kijelentést, amire Yusuke csak szorgosan bólogatott. Elég gyorsan regenerálódtunk, de lassan fáradtunk. Nem is emlékszek mennyi idő telhetett el így. Aztán jött a hab a tortán. Ellenfelem úgy döntött átváltozik egy négy méter maga párduccá. Elmosolyodtam és követtem példáját, csak fajhűen. Ezüstróka lettem, hasonló magassággal és kilencágú farkincával.
- Nézd Tacsi! Rokon! –Bár egyértelműen Inuyashát akarta sértegetni, azért nem esett valami jól, hogy Kazu kutyának nézett. Kuramának sem. Tőle meglepő módon, lecsapta a pimaszkodót.
- Nem kutya lett, hanem róka!
- Remek prém alapanyag. –Motyogta Tündérfim.
- Mondtál valamit Hiei?
- Dehogy Kurama! Ki sem nyitottam a számat.
- Én is így gondoltam.
Kagome egész jól elszórakozgatott a párbeszéden, de persze egy pillanatra sem hagytuk abba a harcot. Immár állatalakban estünk egymásnak. Méretes vértócsa lett ennek az eredménye, de tekintve, hogy mekkorák voltunk ezek csak karcolásokból származat. Aztán a vízben kötöttünk ki. Teljesen elsüllyedt benne a két hatalmas test, majd régi alakunkban emelkedtünk ismét a levegőbe. Hamar megszáradtunk, és már folytattuk is. Megelégeltük a játszadozást. A földre ereszkedtünk, és egy minden eddiginél erősebb támadásra készültünk fel. Már mindketten elszoktunk az ilyen intenzív csatáktól. Lihegtünk. Aztán egy perc farkasszemezés, majd az ég felé emeltük kezeinket, és energiagömböket formáltunk. Fél másodperc alatt többszörösére nőtt mindkét gömb, mint mi magunk voltunk. Egymáshoz vágtuk őket. A szigetből lassan nem látszott több, mint egy hatalmas robbanás vakító fénye, és később a porfelhő. Hamarosan már látni is lehetett, hogy mi maradt a hajdani harctérből. A sziget darabkái egyre távolabb sodródtak egymástól a dühödt hullámok hatására. Minket nem lehetett látni. Kurama, Yusuke, és Kuwabara feszülten pásztázták végig a terepet. Még Hiei is megerőltette a jagant, hogy megtaláljon, de nem mi érdekeltük csak kíváncsi volt.
- Hol lehetnek, már? –Idegeskedett főnököm.
- Nyugi kislány, semmi bajuk. –Ahhoz képest, hogy nem látott minket, biztos volt a dolgában.
- Nem vagyok lány, és nem fogok egy házikedvencre hallgatni!
- Minek neveztél?
- Ölebnek Blöki. –Hiei volt szíves átvenni a veszekedést.
- Te bújj vissza a pelusba, és legközelebb akkor nyisd ki a szád, mikor már kinőtted! –Sango, Miroku, Naru, Isha, és Shippo remekül szórakoztak a szócsatán, a többiek meg még mindig minket kerestek. Már majdnem leestek a felhőről. Kurama két oldalán landoltunk. A robbanás hangja miatt alig hallottuk min vitáznak, így mi is kíváncsian nézegettük a romokat, hogy rájöjjünk, mi ez a nagy érdeklődés irántuk. Kínos vigyor ült ki arcunkra a sziget maradványai láttán.
- Hoppá! Ez eltört. –Állapítottuk meg. Ekkor tűnt fel a többieknek, hogy ott vagyunk már mellettük. Én szépséges főnököm pislogott pár jó nagyot, gondolom az eddigiek hatására, majd…
- Hol a jó életben voltál?! –„Jajj, a dobhártyám.” Hátrálni kezdtem, ő meg szorgosan tartotta velem a tempót és kiabált tovább. –A frászt hoztad rám. Nem igaz, hogy nincs benned semmi tapintat. Mit vártál? Hogy szívrohamot kapjak? –Lassan már azon sem lepődtem volna meg, ha elkezd habzani a szája. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy fenékre essek, vagy megkopaszodjak. Még mindig fújtatott, de legalább már a vádakból kifogyott.
- Kapok egy puszit? –Igyekeztem minél ártatlanabb képet vágni. Bejött. Fejcsóválva elmosolyodott.
- Te sosem változol. –Azzal átkarolt a vállamnál, és adott egy puszit.
- Na, én megyek takarítani. – Ugrott le unottan az egyik szigetfoszlányra Inuyasha.
- Köszönjük! –Mire utána kiabáltunk, ő már el is kezdte a „gyógyítást”.
Mindent úgy tett, mint én nemrég. A szétszóródott földdarabkák ismét  egymásra találtak. Nyoma sem maradt harcunknak. Miután a fiú végzett, mi is visszateleportáltuk az állatvilágot, majd magunkat is le a felhőről.
- Remélem, a bolhazsák nem használja el minden erejét. –Jegyezte meg Hiei.
- Csak nem ki akarod hívni? –Isha szemei elkerekedtek. –Még ha félholt, sem lenne ellene és a Tessaiga ellen esélyed.
- Majd pont egy egyszerű kislánytól fogok ezügyben tanácsot kérni. –Fölényeskedett. A lány hevessége azonnal megmutatkozott.
- Minek neveztél?
- Lánynak. –Vont vállat, majd látványosan végigmérte. –Vagy talán te is úgy jártál, mint Kurama? –A főnöknek nagyon nem tetszett ez a megjegyzés, de nem tudott mit lépni. Befogtam a száját.
- Lány vagyok, de nem csak egy „egyszerű kislány”. –Háborgott. –Tudod te hol vagy hozzám képest öcsi?
- Az evolúció csúcsán? –Egyik szemöldökét felvonta a hatásnövelés kedvéért. Isha már szinte tombolt dühében.
- Még a legalján sem. Te beképzelt, hímsoviniszta csökedék! Nem vagy te más csak egy egyszerű kis dugasz.
- Csak szeretnéd baba, csak szeretnéd. –Ekkor még senkinek sem esett le mire gondol, vagy hogy minek az az önelégült vigyor az arcára. – El kell ismernem az ajánlat nem rossz, de nem vagy az esetem, úgyhogy felejtsd el. –A lány türelme eddig tartott. Neki esett Hieinek. Ő gyorsaságának köszönhetően még ki tudott térni az ütés elől, és ettől csak még jobban felbátorodott. –Hogy te milyen makacs vagy?! Megmondtam, hogy nem. Ha így folytatod nemhogy férjhez nem fogsz menni soha, de még Miroku sem kér majd meg, hogy legyél leendő gyermeke anyja.
- Már kikosarazott. –Sóhajtotta az említett. –Pedig amilyen kis vadóc biztos, hogy… –Eddig jutott a mondatban. Sango fejbe vágta.
- Perverz szerzetes! Mégis mit képzelsz te magadról?!
- Mi rosszat mondtam már megint? –Kérdezte hízelgő hangon, a neki háttal állva duzzogó lányt.
- Ilyen hozzáállással te is magadra maradsz.
- Nade Sango. –Puncsolt tovább, de keze szokás szerint a lány fenekére tévedt. Még egy ideig vízhangzott a pofon csattanása.
Közben Hiei és Isha is folytatták harcukat, ami leginkább abból állt, hogy a lány le akarta csapni a pimaszkodót. Ez roppant nehéz feladatnak bizonyult Tündérfim gyorsasága miatt. Aztán Isha megelégelte a játszadozást, és telekinézissel egy fához vágta Hieit, majd még mielőtt ő észbekapott volna a földbe is döngölte. Most úgy állt a helyzet, hogy a srác a hátán fekve heverészett a földön, ellenfele pedig a hasán ücsörgött, és egyik kezébe fogva Hiei nyakát felemelte kicsit a fejét, hogy még egyet behúzhasson neki.
- Jól van, győztél. –Isha arcára diadalittas mosoly ült ki, de Tündérfim ezt hamar letörölte. –De előre figyelmeztetlek, hogy a fajtám fogságban nem szaporodik, úgyhogy ne is reménykedj, hogy egy babával majd magadhoz láncolhatsz.
Ezzel sikerült elérnie, hogy a lány elengedje a nyakát. Persze azt is csak azért, hogy az ütés hatására, amivel készült, ne zuhanjon majd együtt a kút mélységű krátert vájó démonnal. Pechére Hiei megint elég gyors volt, ahhoz, hogy kitérjen a csapás elől, de látva, hogy Isha ütése lerombolta a fél erdőt belátta, hogy jobb nem kikezdeni a lánnyal. Sajnos már későn. A következő eltalálta.