15. fejezet

Komolyan nem értem, mit lehet úgy élvezni a vásárlásban, de Kaorinak nagyon megy. Három órán át kísérgethettem butikból butikba. A megváltást az jelentette, hogy már alig bírta el a csomagokat, nekem meg eszembe sem jutott cipelni a cuccait. Valamikor dél körül érhettem haza, nem is akármilyen fogadtatásra. Drága főnököm már láthatott az ablakból, mert amint átléptem a küszöböt, ő máris elkapott, átölelt, és megcsókolt.
- Már megérte megszületni. –Csúszott ki a számon, még a csóktól mámorosan. Elmosolyodott.
- Milyen volt a délelőttöd?
- Mióta találkoztam Kaorival, nem túl eseménydús. A tied?
- Az se izgalmasabb. –Közben a nyakamat kezdte el csókolgatni. Tagadhatatlanul jólesett a kényeztetés. –Ideje ezen változtatni egy kicsit. –Volt egy olyan érzésem, hogy nem akciófilmet akar nézni.
- Remek ötlet. –Adtam meg magam.
Nem tudom mért, de valahogy akkor másnak tűnt. Mintha ez lenne az utolsó lehetőségünk együtt lenni. Mire beértünk a szobába már lekerült rólunk minden ruha. Szenvedélyesebb volt mint valaha, de ugyanakkor gyengéd is. Késő délutánig szerelmeskedtünk, és azután sem akart elengedni egymást. Szorosan ölelt magához az ágyban, és csókolgatott, cirógatott.
- Csak óvatosan! Még hozzászokok. –Viccelődtem.
- Akkor ez már így marad, dokikám. –Mosolyogta, majd folytatta. Az órára pillantottam.
- Tudod, hogy hamarosan érkeznek a barátaid?
- Nem állíthatnád le az időt egy kicsit? –Szakította meg a kényeztetést. Azt hittem rosszul hallok.
- Mióta vagy te ilyen felelőtlen? –Lepődtem meg. –Tudod, hogy az idő nem játék.
- Ha nem lenne szabad, nem is lennél képes rá. –Nyüszögte. –És semmi kedvem ahhoz a puccparádéhoz, ha helyette itt is maradhatnánk. Kérlek! –Hihetetlenül aranyos tud lenni, mikor kuncsorog valamiért. Ahogy azok a jádeszín szemek reménykedve csillognak… Komolyan kedvem lett volna előröl kezdeni az egészet, és nem volt könnyű türtőztetni magamat, de fél óra múlva…
- Olyan gonosz vagy! –Kesergett, sőt szinte hisztizett.
- Én is szeretlek Szépségem. Csini vagy. –Gügyögtem neki, miközben megkötöttem a nyakkendőjét.
- Utálom az ilyesmit, és előre szólok, hogy ezért ma Hiei is morgósabb lesz mint általában. Mért kell egyáltalán így kiöltözni? Csak mert az ország összes zenei híressége ott lesz?
- Pontosan azért, szerelmem. –Komolyan úgy éreztem magam, mintha most nem a párja, hanem az anyja lennék. –Mitől vagy ma ilyen kis nyűgös?
- Csak szívesebben maradtam volna az ágyban. –Fintorodott el egy pillanatra, majd kaján vigyor terült el a képén. –Nem mehetnénk vissza?
- Dehogynem. –Vágtam rá, mire azonnal fölkapott és megcsókolt. –Amint visszaértünk.
- Bestia. –Dohogta, miközben letett. A csengő mentett meg minket a továbbiaktól.
- Kinyitod? –Pislogtam rá kérlelőn.
- Gondolod addig elkészülsz? –Gonosz mosolyra húzta a száját. Igaz, ami igaz, még nem álltam sehogy.
- Fogadunk?
- Veled én nem fogadok. –És már ment is ajtót nyitni.
Mire visszaért Hiei, Yusuke, Kuwabara és Botan társaságában, már hárman fogadtuk őket, teljes díszben. Ez volt az egyik kedvenc képességem, és ezt fejlesztettem a leghosszabb ideig. Három alakra osztódtam, és mindhárom másik külsővel rendelkezett. Mindegyik én voltam, és őszintén szólva sok munkámba került, még el tudtam érni, hogy mind a három, vagy néha több részem, teljesen önállóan beszéljen, mozogjon és gondolkodjon, mintha teljesen különálló személyekről lenne szó. A társaság nagy-részének leesett az álla, még Kurakám elismerően mosolyogva sétált oda egyikünkhöz, és egy lágy csókot lehelt választottja szájára.
- Ügyes. –Ismerte el. –Még jó, hogy nem fogadtam veled Jana.
- Jana? –Botannal még nem találkoztam, így ő is ugyanúgy hülyének nézte a Yusukét és Kazut, mint én. Hiei maradt a fapofánál.
- Nem mondtam volna? –Adta az ártatlant Youko. –Jana bárkivé és bármivé át tud változni.
- És Kara meg Akemi kisasszonyok, a másik két énekesnő? –Bökött két másik harmadomra Kazu. Ezen Rókucim lepődött meg.
- Csak nem képzelitek, hogy bárkit beengednének oda? –Kérdezett vissza Kara. Ezt az alakomat szántam Hiei kísérőjének. Magasságra nagyjából megegyeztek, és az öltözéküket is könnyű volt összehangolni. Karának szintén vörös szemei voltak és fekete haja, csak neki a derekáig ért, és öt csíkban, parkettafonásban volt egy darabig, mintha hajpánttal lenne csak hátrafogva. A ruhát megoldottam egy pánt nélküli, fekete dresszel, ami combközépig ért.
- De nem lesz ebből baj? –Érdeklődött Yusuke. Mellé is odasétált kísérője, Akemi.
- Mért lenne? Mindhárom én vagyok és mindig is én voltam, csak egyszerre több életet éltem. –Akeminek barna szemei, és valamivel váll alá érő, bíbor színű haja volt, lófarokba kötve. Ő kicsivel alacsonyabb volt Urameshinél. Egy Bordó, spagetti-pántos hosszú ruhát viselt, aminek mély volt a dekoltázsa, és ami kicsit tovább, mint combközépig, fel volt vágva.
- Vagyis mindhárom sztár te voltál? –Botánkám sem tűnt épp úgy, mint aki teljesen magánál van. Erre a Kuramát kísérő „harmadom”,  Shana reagált. Ő hasonlított legjobban az igazi alakomra. Hosszú, fehér haja szintén lófarokba volt fogva, de egyben apró fonatokból is állt. Hosszú, krémszínű ruha volt rajta, ami olyan hatást keltett anyaga miatt, mintha egy hosszú hajzuhatag lenne megfogatva néhol egy-egy pánttal.
- Pontosan kisasszony. –A révészlány zavartan elmosolyodott.
- Bocsánat. Elfelejtettem bemutatkozni. Botan vagyok, Yusuke segítője. –„Most mondj valami újat is!”
- Örvendek Botan. –Mosolyogtam kezet nyújtva, majd a kézfogás után… –Akkor én indulok is.
- Hova? –Pislogott értetlenül Kuwabara. –Még van egy kis időnk.
- Tudom, de megígértem az egyik ismerősömnek, hogy segítek neki az előkészületekben.
- Mi is megyünk. –Jelentette ki Hiei. Most először szólalt meg, mióta belépett a lakásba, és most sem épp kedvesen. –Legalább körülnézhetünk a helyszínen. Nem árt, ha tudjuk, hogy hol kell majd fogócskázni azzal a démonnal. Mert gondolom nem fogja megadni magát.
- Ebben egyetértek, de feltételezem erre is gondoltál. –Nézett rám Kurama. Egész pontosan arra a részemre, aki a mai partnere lesz, Shanára.
- A teremben két csapóajtó van, négy rejtett ajtó és egy forgó fal, ezeknek az átjárói viszont mind egy helyen torkollanak egy föld alatti folyosóba, ami egy sikátor környékén végződik.
- A környékén? – „Nem is te lettél volna, ha nem kérdezel vissza, édes Tündérfim.”
- Két méterre a sikátortól, ha így jobb. Gondolod eltévednénk? – Már készült a csípős válaszra, de Kurama elejét vette a vitának.
- Elég! –Szólt ránk. –Induljunk! –Rá hallgatva el is indultunk, de Yusuke hamar megállásra késztetett minket.
- Lenne még egy apróság. –Vigyorogta kínosan, s erre a végszóra megszólalt a csengő. Kérdőn néztem rá. –Koenma is jönni akar.
Ha akkor valami lett volna a kezemben, az tuti összetörik. Már csak a neve hallatán is fel tudtam volna robbanni a dühtől. Kurama ment ajtót nyitni. Az emlegetett személy pedig belépett a lakásba. A JR feliratot a homlokán, ügyes kis smink takarta, a cumiból pedig gyűrűt formált.
- Sziasztok. –Köszönt a srácoknak, ők meg viszont. –Jó napot kisasszony! –Azt hittem pofán vágom. Nem elég, hogy itt bájolog, még kezet is csókol. Mosolyt erőltettem az arcomra.
- Önnek is jó napot! –„Hogy rohadnál meg!”
- Tudod Jana, az a helyzet, hogy Koenmának is kéne egy kísérő. –Feszengett tovább Urameshi.
- Örömmel. –„De azt garantálom, hogy ezt az estét egy cseppet sem fogod élvezni.” –Van valami ötleted főnök? –Karoltam Youkóba.
- Nem is tudom. –Gondolkodott el. –Talán… A lányod megharagudna, ha felhasználnánk a régi alakját? –„Nem tudod mit tettél.”
- Szerintem nem. –A mostani mosolyom már sokkal őszintébb volt, csak a káröröm nem tükröződött benne.
Kicsit arrébb léptem, elengedve Kuramát, majd koncentrálni kezdtem. Hamarosan egy térdig érő, karmazsinszín hajú, mélykék szemű, gyönyörű, karcsú lány lépett elő belőlem. Ő is csak egy részem volt, de a lányom alakjával. Ő is pánt nélküli ruhát viselt, de vöröset, melynél egy hosszú vágás húzódott elöl, amit egy fönti csat, és a lenti szoknyarészbe torkollás, fékeztek meg. A ruha két oldalt fel volt hasítva, így formás lábait is szépen mutatta, mikor lépett. Úgy tűnt a fiúknak nagyon is tetszett a látvány, de Koenma reszketett. Nem csoda. Gondolom, előjött a bűntudata.
- Se… Serena? –Dadogta halálra vált arccal, remegve.
- Pontosan. –Léptem elé Serena külsejével. Istene, de élveztem!
- Ti ismeritek egymást? –Kurama hangjából érződött, hogy nagyon érdekelné, hogy mi folyik itt, és ezt meg is fogja kérdezni később.
- Nem igazán. –Vontam vállat, mintha misem történt volna. –Párszor ugyan találkoztunk, mikor Yamánál voltam, de akkor nem ezt az alakot használtam. A lányommal viszont nagyon is ismerték egymást. –Koenma felé fordultam. –Ugye? –Ennél negédesebben ritkán mosolyogtam valakire. A fiú térdre rogyott.
- Koenma jól vagy?
- Semmi bajod? –Pattant mellé Yusuke, és Kazu.
- Se-semmi. –Hebegte, de mégcsak felállni sem tudott magától.