33. fejezet

Kurama még nem volt a lakásban, mikor hazaértem. Úgy döntöttem teázok egyet. Nagyon megkívántam, elkészíteni viszont nem volt kedvem. Vagyis hagyományosan nem. Leültem az ágyra, összekucorodtam, és magam köré tekertem a takarót. Mikor már sikerült kényelmesen elhelyezkednem, elég volt csettintenem a teámért, és már ott gőzölgött a kezeim közt. Pár korty után érkezett meg főnököm. Eleinte egy szót sem szólt, csak megszabadult a kabátjától és a cipőitől, aztán mögém fészkelte magát, de a takarón belülre. Magához ölelt és kaptam egy puszikát a nyakamra. A teát végül közösen fogyasztottuk el. Kicsit az egyikünk, kicsit a másik. Már majdnem elaludtam a karjaiban, mikor végre megszólalt.
- Sajnálom, hogy erre kellett ébredned. –Suttogta.
- Én is. –Keseredtem el. –De mostmár legalább ezt is tudom…
- Nem hiszem, hogy komolyan gondolta. Biztos csak mérgében mondta azokat. –Igazán rendes volt tőle, hogy vigasztalni akart, de lássuk be, nem volt rá túl sok esélye, hogy ezt elhitesse velem. Az viszont, ahogy ölelt, hogy éreztem meleg leheletét a nyakamon, miközben suttogott, valahogy megnyugtatott kicsit.
- Hagyd csak! Gyűlöl. Ez van. –„Ezt érdemlem.”
- Jana… –Inkább befogtam a száját egy csókkal. Nem akartam erről tovább beszélgetni. Sem energiám, sem kedvem nem volt hozzá. Csak pihenni és aludni akartam. Fel sem ébredni többé… -Elmondod? –Kérdezte két csók között. –Amiről Shingóval beszéltetek… Nem akartam kihallgatni, csak…
- Majd holnap. –Szakítottam félbe és reméltem, hogy cseppet fáradt hangomból is érezte, hogy nem kell mentegetőznie, és nem haragszom. Azon az estén álomba csókoltuk egymást.

Egy darabig úgy tűnt, békés éjszakánk lesz. Viszonylag nyugodtan szuszogtam a karjaiban, aztán arra ébredtem, hogy mocorogni kezdett. Az első tippem az volt, hogy rémálmai lehetnek, aztán amint ténylegesen is felébredtem, rájöttem, hogy mitől. Pontosabban, hogy kitől. „Anno! Egyszer még úgyis megfojtom…” Most viszont másra volt szükség. Egy kis varázslatra, ami bevitt Kuramám álmába. Erre több módszer is volt, de én a legegyszerűbbet választottam: Kinyújtottam a kezem, és kis koncentráció után, már benne is volt a megfelelő bájital. Lehet, hogy kicsit paranoiásan hangzik, de van pár főzet és bájital, amiknél sosem kockáztatom meg, hogy esetleg kifogyjak a készletből. Ilyenek például: az álompor különböző erősségű formái, a memóriát befolyásoló löttyök közül néhány, egy „vérhigító” szer (Ez nem a vérem sűrűségén, hanem az erősségén változtat arra az esetre kell, ha megharapna valami vérszívó. Ha ezt nem iszom meg előtte, szegénykét szétfeszíti belülről az erőm…) és végül az a kis italocska, amit most kortyolgattam. Pár pillanattal később már ismét aludtam, és Kuramám álmában találtam magam.
A látvány magáért beszélt. Drága főnököm a délután már látott, formás női testben volt és egy igencsak kihívó ruciban. Ez egy zöld szettből állt: tűsarkú, miniszoknya, topp. Gondolom nem nagy talány, hogy ezért mennyire lelkesedhetett.
- Azonnal változtass vissza, te elmebeteg állat! –Na kinek szólt ez a mondat? Peresze, hogy Kuronuénak… És hallgatott rá? Hülye kérdés, mi? Naná, hogy nem. Vigyorogva legeltette tovább a szemét dühös főnökünkön, és tekintetével valószínűleg már többször is levetkőztette. Talán épp azon tanakodott, hogy ténylegesen is megtegye-e.
- Nyugi főnök! Nagyon csini vagy. –A kaján vigyort eszelős pillantás fűszerezte. Szegény Kurama tényleg nagyon megijed. És amikor ezek után Anno még közeledni is kezdett felé… falfehérre sápadva próbált hátrálni. „Jé! Egész ügyesen tipeg a tűsarkúba. Vajon próbálta már máskor is…? Szemét dolog tőlem ilyesmin filózgatni egy ilyen helyzetben, igaz?” Végül úgy döntöttem, bármilyen megható is a jelenet, megzavarom.
- Na szép! Engem képesek lennétek kihagyni? –Szidtam le őket „felháborodva”. Felülmúhatatlanul értelmes pillantásokat kaptam. Oda sétáltam a (most női testben lévő) párocskámhoz és megcsókoltam. Először igencsak meglepődött, ahogy Anno is, de azért viszonozta. A csók közben próbáltam úgy helyezkedni, hogy Kuronue ne vegye észre mikor Kuramámra kacsintok. Beletelt neki némi időbe, még felfogta, hogy van egy tervem, és jó lenne ha megpróbálna alkalmazkodni. –Így már sokkal jobb. –Vigyorodtam el, aztán hátráltam pár lépést és látványosan végig mértem főnökömet. –Egész szép munkát végeztél Anno.
- Köszi az elismerést. –A vigyorából ítélve, már túltette magát az első sokkon. –Örülök, hogy beugrottál Janca-cica. –Szokásához híven átölelt és adott pár puszit a nyakamra. Az ölelésig viszonoztam is.
- Ki nem hagynám a lehetőséget. –Kibújtam a karjaiból és visszasétáltam az áldozathoz, majd ismét megcsókoltam. Ezt újabbak követték miközben hozzásimultam, majd elkezdtem egyre lejjebb haladni a csókokkal. Először az arcára kalandoztam, majd a nyakára. Hagyta magát, és gondolom reménykedett is, hogy nem ez a tervem. Egy ponton abbamaradt a kényeztetés, és csak simán magamhoz öleltem, majd Annóra pillantottam, amilyen feltüzelten csak tudtam. –Te nem jössz? –Először elég érdekesen nézett rám, aztán felvonva egyik szemöldökét, feltette az őt foglalkoztató biztonsági kérdést.
- És a hűség? –Hát igen. Ő mindent tudott rólam. Azt is, hogy a férjem után csak Kurama volt nekem.
- Yura. –Vágtam rá. Ezzel meg is győztem. Yura emléke nem múlt el nyomtalanul, elvégre akkoriban ő, Youko és én, egy ideig hármasban voltunk. De ezt talán ne most feszegessük… A lényeg, hogy Kuronue meg lett győzve.
Éreztem Kuramámon, hogy kezdene kicsit pánikolni és a látványtól sem volt valami vidám. Drága Annonk a nyakamat kezdte el csókolgatni, miközben hátulról átölelt. Próbáltam a pillantásommal jelezni, hogy tudom, mit csinálok és megkérni, hogy bízzon bennem. Azt hiszem sikerülhetett, mert ezúttal ő jött oda, és csókolt meg. Hamarosan egy ágy is feltűnt a láthatáron, de kolleginámmal próbáltunk nem foglalkozni vele. Az első darab, ami a földre került az én felsőm volt, Kuronue közreműködésének köszönhetően. Még szerencse, hogy délután óta, kétszer is ruhát kellett váltanom. Így volt rajtam melltartó. A helyzet gyorsan hevült, és szegény főnököm is kezdett egyre inkább kétségbe esni, de azért színészkedett tovább. Pár ruhadarabbal később, egyszer csak azt vette észre magán, hogy visszaváltozott fiúvá. „Sikerült.” Annokám akkor éppen velem foglalkozott, így nem volt olyan helyzetben, hogy ezt észrevegye.
- Ne haragudj! –Suttogtam a fülébe, miközben kicsit szorosabban öleltem magamhoz. Először csak értetlenül pislogott, aztán kicsivel az után, hogy meglátta a főnököt, aki végre megkönnyebbülve fellélegezhetett, leesett neki, mért volt ez az egész.
- Szépen átvertél. –Sóhajtotta, miközben elengedett. Ébredt bennem némi bűntudat, úgyhogy kilátásban volt pár óra bocsánatkérés és puncsolás, amiért ilyen csúnyán rászedtem. Ennek kezdeteként inkább még szorosabban öleltem, minthogy elengedtem volna.
- Lééégyszike! –Kicsit gyerekesre sikeredett. –Naaa! Anno kérlek! –Semmi reakció. Azt hiszem ezzel tényleg megbánthattam.
- Elmagyarázná valaki, mi folyik itt?
- Janácska azért kezdett bele ebbe az egészbe, hogy leterelje a figyelmemet, és átvegye az irányítást. –Dohogta helyettem Kuronue, válaszul. –Nagyon aljas húzás volt.
- Tudom… –Szegtem le a buksim bűnbánóan, majd igyekeztem minél inkább hozzábújni és a mellkaséhoz fúrni a fejem. –Sajnálom. De ha megkérlek, úgysem hallgattál volna rám. –Nem válaszolt, csak duzzogott tovább. Meg tudtam érteni. Ha egy olyan nőfaló, de becsületes férfi mint ő megígéri egy nőnek, hogy leáll ezzel az életmóddal, ha hozzámegy, akkor komoly érzelmek vannak a háttérben. Ő annak idején nálam próbálkozott, és egy hónapja sincs, hogy emlékezettett, az ajánlata még érvényes. Így különösen szemét dolog volt ez tőlem, de más nem jutott az eszembe. Tudom, hogy mindig van másik megoldás, de most már kevés voltam ahhoz, hogy kitaláljam. –Ugye tudod, hogy nem bántani akartalak ezzel? –Motyogtam alig hallhatóan. –Tényleg nem… –Kuramám meg sem szólalt. Csak a síri csend válaszolt egy darabig, míg nem viszonozta végre az ölelést.
- Persze, hogy tudom. –Egy darabig még elvoltunk így, összebújva.
- Én is szeretlek. –Mosolyogtam. Éreztem, hogy erre elvigyorodott, és nem mellesleg a kezét is a fenekemen.
- Akkor talán használhatnánk az ágyat. –Mivel az említett tárgy épp mögötte volt, nem fáradt azzal, hogy megvárja a választ. Egyszerűen csak elrugaszkodott és magával rántott, így rajta landoltam. Nem bírtam megállni egy kis nevetés nélkül.
- Te sosem változol. –A következő változás, amit érzékeltem az az volt, hogy tőle szokatlan módon, levette kezét a hátsómról, mielőtt még rászóltam volna, majd…
- Á… úh… jajj… aucs! –Végül egy felszisszenéssel zárta a sort. Hátranézve azt is megtudtam miért. Kurama keze volt a nemrég még rajtam pihentetett kézhez tartozó csuklón, ami most valahogy rendellenes irányba állt. Vagyis kicsavarta szegény denevérdémon kezét.
- Ha nem bírsz magaddal Anno, fogdosd a sajátodat! –Morogta.
- Ez pont kézre-áll. Kényelmesebb. –Vigyorogta, ezzel elért mégegy kis csavarást. –Jó, jó, jó! Meggyőztél. –Ennyi volt a kínzás. Én közben remekül elkuncoggattam Kuronuén pihenve, aki épp karjával még mindig ölelt.
- Akkor ezt megbeszéltük. Most jön a második napirendi pont. –Ez elég Baljósan hangzott. Ha Kuramám ezt a hangsúlyt használja, annak sosincs jó vége. –Mit akartál te velem tenni? „Hi-hi! Anno lapít!” Nyelt egy szép nagyot, s közben előkészítette magának a menekülési útvonalat, vagyis lassan, alig feltűnően kikászálódott alólam.
- Hát… én csak… –„Ez nem lesz így jó.” De legalább már előkészítette a menekülési útvonalat.
- Te csak, mi?
- Mi baj? Előző életedben nem élvezted lányként? –Vigyorgás közben felpattant, mielőtt még főnökünk lecsaphatott volna rá. A következő fél órában azon nevetgéltem, ahogy a rózsaostor elől ugrálva, menekülve, tovább bosszantja őt, aztán elaludtam az álomban is. Reggel a csengő hangja ébresztett.
- Hagyd,csak, majd én! –Úgy tűnt Kuramám sem kellhetett sokkal korábban, mert deréktól felfelé még semmi sem volt rajta.
- Köszi. –Egy hálás mosoly után még próbáltam visszaaludni, de az érkező hangája inkább a felkelés mellett döntöttem.
- Hello Shuichi! –Csendült fel egy vidám hang, ajtónyitás után. Ahogy őt ismertem, biztosra vettem, hogy be is engedte magát. –A párod itthon van? Suliba kéne mennünk.
- Ma inkább kihagynám. –Ha az én szépséges főnököm már úgyis otthagyta, hát az ő ingét kaptam magamra, mielőtt álmosan kimerészkedtem a hálószobából, persze már az itt használatos alakomban.
- A reggeli kis testmozgás ellen persze gondolom nem volt kifogásod. –Mért végig minket. Kuramám el is vörösödött egy cseppet. –Hamár eltornáztam magam idáig, velem jössz. –„De jó tudni!”
- Torna? –Közben elbattyogtam a hűtőig egy kis narancsléért.
- Aha. –Bólogatta. –Egyensúlyi és légző gyakorlatok egy kis súlyemeléssel egybekötve, valamint ugrándozás.
- Vagyis megint tömve volt a busz, mint a szardéniás doboz, úgyhogy levegőt is alig kaptál, a kanyaroknál legalább ketten eldől és rádnehezedtek az ottaniak tonnái, így megállni sem volt könnyű, valamint a végén már úgy zötyögtetek, hogy csak ritkán érte a lábad a talajt. –Nem értettem, hogy fásult, hétköznapi kis „életképben” szerelmem mit talált olyan mókásnak.
- Lényegében igen. –Nem volt mit tennem. Addig nyaggatott, még el nem indultunk…