A következő napok békésen teltek. A fiuk kutattak azon megmaradt kis idejükben, mikor a könyvtárat nem veszekedésre vagy alvásra használták. (Persze Kurama kivételével.) Hiei és kedvese is remekül elvoltak, mígnem elérkezett a péntek este.:
- Nem, nem, nem és NEM! - Kiabálta Hiei. - Felejtsétek el! Én ezt a maskarát fel nem veszem. Utcára meg pláne nem megyek benne.
- Nade Hiei! - Kezdte Kurama. - Ez csak egy öltöny. Nem harap.
- Kár. Ha harapna legalább széttéphetném.
- Ne csináld ezt, kérlek. Így elkésünk. - Ment közelebb a rókadémon.
- Vidd innen azt a borzalmat! - Hátrált barátja. - Nem akarok úgy kinézni mint te.
- Hiei a tied fekete, nem fehér.
- Na jó ebből elég. - Kapta ki Kurama kezéből a ruhát Kazu. - Felveszed és kész! Világos Törpe?!
- Te nekem nem parancsolsz Hígagyú. - Morogta farkasszemezés közben.
- Óh, nem? - Szállt be a vitába Yusuke. - Biztos vagy benne? - Vigyorodott el gonoszul. Pár pillanat múlva ez a vigyor Kuwabara arcára is kiült. Végigropogtatták ujjaikat, majd megindultak a tűzdémon felé. Enyhén riadtra változott arckifejezése, majd fiúk hirtelen felkapták.
- Ne! Mit akartok csinálni? Eresszetek el! - Hamarosan eltűntek egy ajtó mögött. Riadt és dühös hangok szűrődtek ki.
- Meg ne próbáld! Azonnal hagyjátok abba! Ezt még nagyon megbánjátok! Neeee!
- Nyugi, már csak pár perc. - Csillapította Yusuke.
- Már meg is vagy törpe. - Vigyorgott Kazu. Hamarosan kezeit hátracsavarva hozták ki Hieit.
- Ügyes. - Ismerte el Kurama. - De ez is szükséges? - Utalt a „fogoly” helyzetére.
- Már megpróbálta letépni magáról. - Közölte Yusuke, majd Hieit továbbra is lefogva elindultak a bál helyszínére: Kurama iskolájához. Mivel Kuwabara ezt jó ürügynek találta, hogy „randizhasson” Yukinával, hát elhívta, hogy „állítása szerint” a keresett személy ne fogjon gyanút. Mivel ő el lett hívva, Yusukének sem maradt választása Keikoval szemben. Nem akarta megbántani.
Természetesen elkéstek. Az ünnepségről és az azzal járó beszédről már lemaradtak, de ezt egyikük sem bánta. Maradt a szórakozás. Keiko azonnal táncolni rángatta Yusukét, ezzel szemben Kuwabara magától kérte fel szerelmét. Hiei még mindig dühös volt, de a ruhatépkedést itt már nem merte megkockáztatni. A biztonság kedvéért Kurama elrángatta őt a svédasztalhoz, hogy igyon valamit, hátha lenyugszik. Két krémszínű ruhába öltözött kb. Hiei magasságú lány közelében álltak meg. Mindkettőnek derékig érő világosbarna haja volt és kék szemeik, bár mivel egyikük háttal állt a fiúknak ők ezt nem láthatták. A másiknak a szeme egy pillanatra megakadt Hieien, s ezt barátnője észre is vette. Hátra pillantott,majd vissza. Nem tudhatták, hogy a kb. egy méterre lévő fiú a zene ellenére is hallani fogja halk társalgásukat.
- Mi az? Szerelmes lettél? - Kérdezte, csak úgy mellékesen.
- Csak irigylem. - Válaszolt hasonló hangnemben a másik. - Szívem szerint én olyan képet vágnék mint aki foghúzásra jött.
- Nekem sem tetszik ez a bazári majom szerep, de ez van.
- Meddig kell még itt bájolognunk? Már kezd görcsölni a képem.
- Két vodka után én is természetesebben mosolyognék, hidd el.
- Nekem már egy is elég lenne, csak azt sürgősen.
- A fene! Itt jön Takeda tanár úr.
- Csak meg ne szólaljon! - Kulcsolta imára kezeit az egyik lány.
- Jó estét hölgyeim! - Lépett oda Takeda. Míg a lányok illedelmesen visszaköszöntek, a két démonból kitört a nevetés. Erre a tanár megfordult.
- Valami vicceset mondtam Minamino? - Nézett rá értetlenül.
- Dehogy tanárúr. Csak a barátom épp most ért egy vicc végére. - Válaszolta Hieire utalva, akit ezzel fel is paprikázott. Méghogy ő mint komédiás… A tanár viszont eléggé megrémült a mogorva fiútól, noha próbálta leplezni. Gyorsan magához vett egy italt és már tovább is állt.
- Köszönjük. - Fordultak a lányok kicsit közelebb is lépve, Kuramáékhoz.
- Mi köszönjük a szórakoztatást. - Válaszolt Shuichi.
- Nem szép dolog hallgatózni. - Mosolyogta egyikük.
- Bocsánat. - Mosolygott vissza Kurama. - A nevem Shuichi Minamino. Ő Hiei.
- Örvendek, én Mayaka Minoko vagyok.
- Az én nevem Akima Hikaro. - Mutatkoztak be.
A fiuknak már arc alapján is ismerős volt a két lány, de a neveket halva azonnal kapcsoltak, hogy miattuk vannak itt. Kurama igyekezett szóval tartani a lányokat. Mindkettejük hangját mélyebbnek találta mint a tolvajé volt, bár az is igaz, hogy az övére már nem emlékezett tökéletesen. Kicsivel a beszélgetés kezdete után leültek egy asztalhoz négyesben, majd idővel Yusukéék és Kuwabaráék is csatlakoztak. A lányok azonnal megtalálták a közös hangot és remekül el is beszélgettek így nyolcasban, míg Kurama fel nem kérte Akimát. A lány igencsak zavartan ugyan, de igent mondott. Rókadémonunk elég sokat kérdezett tőle, de azzal kapcsolatban, hogy ő-e a tolvaj,nem lett okosabb. A többiek is hasonló helyzetben voltak azzal a különbséggel, hogy Hiei inkább kimaradt az egészből. Maga sem tudta eldönteni, hogy megváltoztatva a hangját a két lány között van-e kedvese vagy nincs. Viszont akárhányszor eszébe jutott a lány, átkozta a bált, amire nemcsak, hogy nem akart eljönni, de még utálta is, hogy emiatt nem lehet kettesben barátnőjével.
24. fejezet - Megtartott titok
A bál végeztével a fiuk eredményessége ismét nulla volt. Mióta találkoztak tolvajunkkal, kezdtek ehhez hozzászokni, bár még mindig bosszantotta őket. Yusuke viszont megpróbálta a bál hasznos oldalát figyelembe venni.
- A kaja legalább jó volt.
- És ha jól láttam - vigyorgott Kazu - Kurama gazdagabb lett egy telefonszámmal.
- Utólag is bármi kiderülhet róluk. Jobb ha elérhetők.
- Tudod kit etess?! - Vetette oda Hiei a megszokott gonosz kis félvigyorral. A témán még elcsámcsogtak egy kicsit, míg a két lány.:
- Igazad volt. Tényleg vallatás lett a vége. - Kezdte higgadtan az egyik.
- Köszönöm a segítséget. Nem bukhattam le. - Hálálkodott. - Amúgy én sem úsztam meg.
- Első osztályú alakítás volt ez a hangoddal.
- Köszönöm az elismerést. Ahhoz képest, hogy csak néhány napom volt gyakorolni, tényleg jól ment.
- Mikor zárod le ezt az ügyet?
- Ennyire érdekel miért volt ez?
- Egyszercsak közlöd, hogy valószínűleg a bálon négy fiú fog minket faggatni mert téged keresnek csak gőzük sincs ki vagy és nézel ki. Ezt követően megkérsz, hogy semmit se áruljak el rólad és magamról is minél kevesebbet, majd mikor az okot kérdezem csak annyit mondasz, hogy elmondod ha ez az egész véget ér. Az persze titok, hogy ez az egész pontosan mi is. Nem, így belegondolva… egy cseppet sem érdekel.
- Hallom a szarkazmusod ismét a toppon. - Egy sóhaj után folytatta csak. - Egy hét. Annál tovább valószínűleg nem tarthat.
- Valószínűleg? - Itt komolyabbra váltott. - Tudod, hogy csak féltelek. Segíteni szeretnék, ha tudok.
- Ezzel tényleg sokat segítettél. - Barátnője vállára téve a kezét gyugtatgatta tovább. - Ne aggódj! Tudok magamra vigyázni.
- Nem ők a fő probléma ugye? - Nézett a szemébe. - Nem tűntek veszélyesnek rád nézve.
- Hát, Csinibaba biztos szívesen kitekerné a nyakamat, - gondolkodott el - de tényleg nem ők a fő probléma.
- Gondolom a „Csinibabával” Suichire céloztál. Mivel bosszantottad fel?
- Lehetőség szerint bármivel. - Vigyorogta. - De legutóbb azt hiszem túl lőttem a célon. - Szomorodott el.
- Érzékeny pontot ért, erre te vérig sértetted. Eltaláltam? - Válaszul csak bólintott. - Csak szólj ha vége és légy óvatos. Oké? - Ismét csak bólintott.
Ismét egy munkanap a könyvtárban. Kurama kutatott tovább az ékkövek erejével és az utolsó hollétével kapcsolatban. Hiei hol besegített, ( persze csak morogva és kényszer hatására) hol pedig az ablakban ülve durmolt. Yusuke és Kuwabara sem voltak lelkesebbek a tűzdémon késései és a titokzatos barátnő viszont annál inkább érdekelte őket. Elhatározták, hogy éjjel követik őt és persze Kuramát is meghívták az esti „kirándulásra”. Ő közölte, hogy nem kíván barátja magánéletében kutakodni és emlékeztette őket, hogy lebukni sem lenne túl egészséges. Valahogy nem ment vele sokra.
Hiei szokásához híven este elindult a park felé, a két jómadár pedig utána. Nehezükre esett tartani a fiú tempóját, rejtőzködéssel egybekötve meg szinte lehetetlen. Már levegőt alig kaptak, mire a réthez értek. Hiei megállt egy túloldali fánál. A holdfény mindent élesen megvilágított a réten, ezzel az árnyákokat is sötétebbé téve. Démonunk alakja az árnyékban halványan rajzolódott csak ki, arca, szemei egyáltalán nem látszódtak. A fiuk a bozótosba bújva figyelték őt és közben Kuwabara képességét felhasználva, mentálisan vitáztak.
-„Szállj már le a lábamról Urameshi!”
-„Ha nem lenne ekkora, nem csak azon lenne hely. Mellesleg megtehetnéd, hogy nem kotorsz mindent a hajamba, ami a kezed ügyébe kerül? Ezzel a sok gallyal és levéllel már úgy nézek ki mint egy mocsári szörny.”
-„Ha árnyékba húzódsz agancsnak látszik.”
-„Attól én még nem leszek szarvas.”
-„Kár. Az csak bőg, nem morog.”
-„Bőgni te is tudsz. Nem is akárhogy. Segítsek demonstrálni?”
Már készült volna lecsapni Kazut, amikor hirtelen egy lány tűnt fel. Yusukéék, vitájuk miatt csak annyit láttak, hogy egy női alak Hiei nyakába ugorva feldönti őt és a földre zuhannak. A lány arcát ugyanúgy homály takarta, mint a démonét, így maszkját sem látták a rájuk szegeződő szemek. Csak vékony, kecses testét és derékig érő haját mutatta az éjszaka, és persze a találkozó minden mozzanatát.
Zuhanásuk közben Hiei automatikusan átkarolta a lányt, aki amint a démonon landolt rögtön megcsókolta. Hosszú szenvedélyes csókjukat követően, elkezdte a fiú nyakát csókolgatni és a kabátját eltávolítani, mire ő halkan felnevetett.
- Ennyire hiányoztam?
- Jobban.
Hiei ismét csókolózásba kezdett és kedvese példáját követve a ruhák eltávolításán is szorgosan munkálkodott, immár helyet cserélve a lánnyal. Közönségüknek tátva maradt a szája a heves pár láttán.
-„Ezek aztán nem haboznak.” - Állahította meg Yusuke.
-„Nagyon oda lehetnek egymásért…” - Kazunak szó szerint nyitva maradt a szája a döbbenettől. Ezt később meg is bánta.
Hieiék már igencsak ruhák szűkében voltak. A lányon már csak fehérnemű volt. Az se sokáig. A démon is lassan megvált utolsó ruhadarabjától. Kedvese melltartóját próbálta kikapcsolni egyik kezével, miközben ajkai a lány nyakától indulva lassan lejjebb haladtak annak testén.
Kukkolóik ekkorra tértek úgy-ahogy magukhoz. Nem akarták látni a folytatást, a démon mégiscsak barátjuk. Enyhén sokkos állapotban indultak visszafele, köpni-nyelni nem tudtak, s csak szerencséjükön múlt, hogy nem csaptak akkora zajt, hogy Hiei felfigyeljen rájuk.
AJÁNLOM AZ OLDALT
