25. fejezet - Véletlen vallomás

Yusuke és Kuwabra távozása után nem sokkal, Hieiék begurultak a hasadékba, ott folytatva a fiuk által látottakat. A reggeli felkelés eléggé elhúzódott, dolgukat az is nehezítette, hogy akárhányszor egyikükre felkerült egy ruhadarab, a másik ellenállhatatlan kényszert érzett visszaküldeni azt a földre. „Játékukat” egy pittyegő hang zavarta meg.
- Ez meg mi?
- A csipogóm. - Csillantak fel a lány szemei.
- És ennek mért örülsz ennyire? – Gyanakodott és egy kicsit meg is sértődött, amiért a lány ilyen vidám lett attól, hogy megzavarták őket.
- Mert a főnökömtől kaptam és csak ő tudja a számát, ok nélkül meg nem szokott rámcsipogni.
- Megvan az utolsó ékkő? - Lepődött meg Hiei.
- Jó eséllyel igen. Talán holnapra már szabad is leszek. - Lelkesedett, de a démonra nézve ez kicsit alább hagyott. - Sajnálom, azt most nem tudom megmondani, hol van a kő. Személyesen szokott tájékoztatni és általában azonnal indulnom is kell.
- Kész lehetetlenség, hogy Koenmáék találjanak valamit. Az a törpe használhatatlan. - Hangzott lemondóan.
Még ő monológjával foglalkozott, kedvese teljesen felöltözött.
- Lehet, hogy Babuci használhatatlan, de aranyos. - Vigyorodott el, majd a fiú kezébe nyomta csipogóját, megcsókolta és készült „elszáguldani” de előtte még… - Ha lesz lehetőségem hívlak. Nem hagynék ki egy versenyt veletek. - …ezzel eltűnt.

Időközben a többiek megérkeztek a könyvtárba.
- Mi történt veled Kuwabara? - Lepődött meg Kurama a fiú látványától, aki fájdalmas képpel, bedagadt nyelvét száján kívülre száműzve jelent meg. A srác válaszából nem lehetett túl sokat megérteni, ezért Yusuke kezdett el suttogva magyarázni.
- Emlékszel mit terveztünk tegnap estére?
- Igen, de kétlem, hogy Hiei dühében méhekkel dobált volna meg.
- Le sem buktunk…
- Szerencsétekre. - Fűzte hozzá.
-…viszont a szánk az szó szerint tátva maradt. Ez a hülye meg nem vette észre, hogy egy méh beköltözött az övébe szurkálódni. - Kuwabara megpróbálta felháborodását kifejezni a „hülye” jelző miatt, de nem sikerült egyetlen értelmes szót sem kinyögnie.
- Remek. - Szögezte le, majd megindult az ajtó felé.
- Most meg hova mész? - Szólt utána értetlenül Urameshi.
- Ellenszert készíteni. - Szólt még hátra. Kazu mintha hálálkodni próbált volna. Nem sokkal később Hiei is megérkezett és a rókadémon is az ellenszerrel.
- Azt meg kinek? - Érdeklődött az előbbi, a barátjánál lévő bögrében gőzölgő borzalomra célozva.
- Kuwabarának. Megcsípette a nyelvét egy méhhel. - Közölte azon könyvsor felé haladva, ahol a sérültet sejtette.
- Idióta. - Állapította meg Hiei, mintha mi sem lenne természetesebb. Ezzel le is rendezte volna magában a kérdést, de eszébe jutott, hogy ha a fiú nyelvét csípte meg a méh, akkor az ellenszer megivása olyan látvány lesz, amiből nem maradhat ki.
Néhány másodperccel barátja után érhetett oda, de nem jelentette be. A polcok árnyékából figyelte a szerencsétlenkedő Kazut, néhol gúnyos félvigyorra húzva száját.
- Kuwabara ne szerencsétlenkedj! Idd már meg! - Kedveskedett Urameshi. Erre az említett ismét kísérletet tett felelni, ami az eddigiekhez hasonló sikerrel zárult.
- Sajnálom Kuwabara ezt csak így lehet bevenni. - Közölte Kurama. - Viszont én a helyedben nem piszkálnám Yusuke. - Fordult felé.
- Miért is?
- Azt mondtad neked is ugyanúgy leesett az állad az esti „Hiei lesen”. Csak a szerencsédnek köszönheted, hogy nem jártál úgy mint ő.
- Nem kell mindent szó szerint venni. Amúgy téged tényleg nem érdekel, hogy ez minek a következménye? A méhet leszámítva. - Érdeklődött.
- Szerintem ez csak Hieire tartozik. - Válaszolta érdektelenül.
- Meg arra a lányra. - Vigyorodott el kajánul.
- Remélem időben eljöttetek. - Mivel nem jött azonnal válasz, Kurama gyanakvóan szólt rá barátjára. - Yusuke! Ugye eljöttetek? Csak azt ne mond, hogy…
- Nem dehogy! - Csattant fel. - Csakhát eltartott egy darabig míg magunkhoz tértünk.
- Időben?
- Mondhatjuk. - Sunnyogott.
- Mennyire?
- Úgy másfél ruhadarabnyira. - A rókadémon lemondóan sóhajtott.
- Javaslom, ha lebuktok Hieinek minimum hármat mondj, akkor talán életben maradhattok.
- Már késő. - Szakította félbe őket az említett, igencsak paprikásan. Kuwabara kezéből kiesett a csésze a rémülettől.
- Te mindent hallottál? - Nyelt egy nagyot Yusuke. Az ijedtségre meg is volt minden oka, a tűzdémon körül már felcsaptak a fekete lángok, szemei vörösen izzottak.
- Hogy mertetek leskelődni utánam? - Hangjából érezni lehetett dühét. Kurama félreállt az útból. Ismert már annyira, hogy tudja: ha most nyugtatni próbálja csak ront a helyzeten. Csak remélhette, hogy kergetőzés lesz a vége és Hiei eleget fárad mire elkapja őket ahhoz, hogy tiszta fejjel tudjon gondolkodni. Ha nem, két barát mínusz. Urameshi és Kuwabara hátrálni próbáltak, de egy könyvtár polcai közt ez igencsak problémás tud lenni. Pláne ha mögöttük fal van és az egyetlen kijáratot elállja a veszélyforrás.

26. fejezet - Kezdődik

Yusukéék hebegve-habogva hátráltak, végül Kuramától kértek volna segítséget. Pontosabban kértek is, de ő gondolataiba mélyedt, s meg sem hallotta őket. „Szegény méhecske! Biztos meghalt azóta. Lehet, hogy Kuwabara nemcsak a csípést nem vette észre, hanem azt sem, hogy lenyelte szegényt. Így végezni… Szörnyű!” Később Hiei közeledtével feleszmélt.
- Ezt nem itt kéne Hiei!
- Ne szólj bele ha jót akarsz! – Fenyegetőzött.
- Épp azért szólok bele. Koenma még a SZEM-et is rádküldi ha leégeted a könyvtárat. A palotán kívül amúgy is több lehetőséged van.
- Kösz Kurama, mindig tudtam, hogy rád számíthatok. - Gúnyolódott Yusuke.
- Igaza van. Ha a helyében lennék rosszabbul járnátok. - Vágot vissza.
A tűzdémon mintha fontolóra vette volna a javaslatot, aztán valami, a fiuk számára érthetetlen történt: Hiei zsebe pittyegni kezdett. Ennek hatására a lángok eltűntek körülötte, szemei visszaváltoztak, a többiek meg padlót fogtak amikor barátjuk, mintha misem történt volna felhagyott kivégzési szándékával és a előkapta a csipogót.
- Nyugi, még folytatjuk. - Vetette oda lazán.
- Mióta van neked csipogód? - Érdeklődött meglepetten Kurama.
- Nem az enyém. És egyébként sem akartam, hogy úgy járjon mint az MP3-as lejátszó. - Mondta a csipogóval babrálva. - Megjegyzem illene kifizetned a tulajnak, ha már a tengerbe vágtad a századikról.
- Veled együtt, ha jól emlékszem. - Egészítette ki Kazu.
- Ez aztán a hatásos lötty. - Ámult Yusuke.
- Tízszeres adagot készítettem. Számítottam rá, hogy nagy részét úgysem tudja meginni.
Beszélgetésük alatt Hieinek sikerült elolvasnia a csipogóra küldött üzenetet. Fél pillanat alatt falfehérre sápadt. Az üzenet csak néhány szóból állt. Önmagában nem volt vészjósló sem ijesztő, de az utolsó három szó mégis rossztat sejtetett a démonnal. Ő zsebre vágva csipgóját, rohant ki a könyvtárból, mit sem törődve a többiekkel.
- Ebbe meg mi ütött? – Bambult utána Kuwabara.
- Talán az üzenet amit kapott… - Tippelt a rókadémon.
Hiei a palota folyosóin száguldott Koenma irodája felé. Nem hagyta nyugodni, amit olvasott: A Kisimira szentély alagútjai. Vigyázz magadra! Szeretlek. Félelemmel töltötték el az utolsó szavak. Sosem ismerte volna el, de így volt. Tudta,hogy a lány nem az az aggódós típus, és hogy tisztában van az ő képességeivel és erejével. Ha még ezzel együtt is félti, akkor komoly lehet a baj. De nem csak ez zavarta. „Szeretlek.” Ez az együtt töltött idő alatt egyikük száját sem hagyta el, és nem tűnt valószínűnek, hogy a lány egy ilyen alkalomra várt volna. Az inkább, hogy csak akkor tenné, ha úgy érzi több alkalma nem lesz rá. Ez így olyan volt mintha azt akarta volna mondani vele: Ég veled.
Ezekkel a gondolatokkal viharzott be Koenma irodájába is. Az ajtó kivágódott, s Hiei azonnal egy átjárót követelt, de semmi reakció. Koenma továbbra is az íróasztalon ült és meredten bámulta a szemközti falat, mint aki nincs is a testében. A démon megragadta a ruhájánál, felemelte és…
- Süket vagy? - Ordította. - Azonnal kell egy átjáró. Mozdulj már meg! - Ismét semmi reakció. Erre imikónk bedühödve vágta …volna ki Koenmát az ajtón, ha nem épp akkor érkeznek meg barátai. A cumist ismét Kurama kapta el, ezúttal legalább nem fejjel lefelé.
- Mi a fene ütött beléd Hiei? - Ripakodott rá Kurama. - Koenma nem labda!
- Nem. De legalább olyan használhatatlan. - Akadt ki. - Mégcsak észre sem veszi mi folyik körülötte. - E kijelentést leellenőrizendő, mindenki Koenmára nézett. Tényleg semmi.
- Hát ezzel meg mi van? - Böködte értetlenül Yusuke. Ekkor jelent meg az ajtóban George.
- Jesszusom! Mit tettetek vele? - Sápítozott.
- Semmit. Már ilyen volt mikor bejöttem. - Morogta Hiei. Az ogre fellélegzett.
- Akkor semmi baj.
- Semmi baj? - Kiabált ismét a tűzdémon. - Kellene egy átjáró, ez a szerencsétlen meg meggárgyult. Szerinted ez nem baj?
- Csak magához kell téríteni. - Vette ki Kurama kezéből főnökét. Letette az asztalra, majd valamit sutyorogni kezdett a fülébe. Fél percen belül Koenma dühödten pattant fel és kiabálva ütni-vágni kezdte asszisztensét.
- Állj le! - Emelte le az áldozatról az idegbajost a ruhájánál fogva, Hiei. - Kösz. - Vetette oda az ogrénak. Ezen mindenki meglepődött, de úgy döntöttek inkább a cumist faggatják.
- Mi történt veled Koenma? Miért voltál ilyen állapotban? - Tért a lényegre Yusuke. Koenma elkomorodott.
- Nagyon rossz híreket kaptam. - Sóhajtotta miközben visszamászott asztal mögötti székébe. - Mivel az ékkövek kutatását illetően nem jutottunk sokra, megpróbáltam a tolvajlány főnökének kilétét kideríteni az eddigi információk alapján, és ez által megtudni az ékkövek titkát.
- Tudtunk valamit a csaj főnökéről? - Értetlenkedett Kuwabara.
- Valószínű volt, hogy szörny. - Kezdte Koenma. - Az embereknek általában nincs túl sok közük a varázserejű tárgyakhoz. A tolvajunk ember, tehát emberekkel szeret dolgoztatni és végül azt, hogy hat ékkő által akar hatalomra jutni. Ebből indultam ki és az eredmények szerint ő az. - Adott át egy papírt a fiúknak. - A neve Akemaru. Már nem először keresi a világok köveit. - Ennek hallatán Kurama összerezzent arcára kiült a félelem. - Igen Kurama azokat a köveket. - Válaszolt gondterhelten a fiú még fel nem tett kérdésére. A többiek értetlenül néztek rájuk. - Ez az elnevezés hat ékkövet takar, a négy őselemét, a fényét és a sötétségét. Ha valaki összegyűjti őket, annak mindhárom világ felett korlátlan hatalma lesz. Gondolom nem kell részleteznem, hogy ez mivel jár ha Akamaru megszerzi az utolsót is. - Némaság burkolta be a termet, amit Hiei hamarosan megtört.
- Akkor nem hagyjuk, hogy megszerezze. - Lépett Koenma asztala elé. - Nyiss egy átjárót a Kisimira szentély alagútjaihoz. Ott van az utolsó ékkő.
- Ez biztos? - Értetlenkedett a cumis. - Tudod te mi az a hely?
- Igen biztos. - Válaszolt határozottan. - És hallottam már róla.