33. fejezet - Lassan előre

Amint meglátta a következő termet, a lány lelassított, majd megállt.
- Mi a baj? - Kérdezte Yusuke, aki a hirtelen fékezésnek köszönhetően hanyatt vágódott.
- Azon kívül, hogy eltaknyoltál? Semmi. - Válaszolta. Elővett egy üveggolyót keblei közül, majd leguggolva az egyik falhoz vágta. A golyócska cikázott a falak közt csapdákat aktiválva, míg a terembe érve elhamvadt. - Ha gondolod legközelebb belerohanhatsz. - Csipkelődött. - Na, kinek van kedve fát vágni? - Kérdezte édesdeden, utalva a falból kiálló dárdákra, amik elzárták az utat és amik jó eséllyel felnyársalták volna az ott elhaladókat. Hiei már elő is vette kardját, hogy utat vágjon, de nem sokkal azelőtt, hogy elérte volna a dárdákat…
- Rei-gan! - Kiáltotta Yusuke. A kis lövés porrá égette az akadályt. - Na ez kész. - Jelentette be vigyorogva.
- Te is. - Kezdte higgadtan Hiei.
- Vagdoshatnékod volt? - Érdeklődött kislányosan kedvese.
- Még van. És mivel Yusuke volt olyan kedves, hogy megfosztott a lehetőségtől… - Indult meg felé fenyegetően, mégis higgadtan. Kardjával körözött egyet a levegőben.
- Tényleg képes lennél ezért…? - Kezdte hátrálás közben Uramashi.
- Nem csak ezért. - Vágott a szavába. - A leskelődésért sem kaptátok még meg a magatokét. - Vetett szúrós pillantást Kuwabarára is, aki erre csatlakozott barátjához. Mostmár együtt hátráltak.
- Milyen leskelődés? - Érdeklődött a lány, még mindig gyerekeskedve.
- Voltak szívesek este meglesni minket. - Kezdett bedühödni Hiei. A lány fülig vörösödött.
- És mennyit láttatok? - Kérdezte a választól félve.
- Nem sokat. - Vágta rá Yusuke.
- Nemrég mintha azt mondtad volna, hogy az utolsó másfél ruhadarabig figyeltetek. - Emlékeztette a tűzdémon. A lány megkönnyebbülten sóhajtott.
- Mázli! Mindkettő rajtam volt. - Idézte fel magában. - Az viszont elég ciki, hogy a mostani legjobb szellemdetektív kihagyott egy ilyen lehetőséget, hogy elkapjon. - Jegyezte meg.
- Nem ismertelek fel.
- Érthető. Rengeteg szélsebes, maszkos lány rohangál rablóruhában manapság. - Belegondolva, hogy mik voltak az utolsó ruhadarabok, imikónk még dühösebb lett mint eredetileg. Ismét felcsaptak körülötte a fekete lángok. - Jé! Szó szerint feltüzelték. - Csúszott ki tolvajunk száján. Szerencsére csak a tőle pár centire lévő Kurama hallotta meg. - Ilyenkor ugye nem kell eloltani? - Érdeklődött a rókadémonra nézve, miközben jó nagyokat pislogott. Lerítt a srác arcáról, hogy tök hülyének nézi a kérdezőt.
- Nem, nem szoktuk. De ha te hordasz magadnál poroltót…
- Valahol a farzsebemben kell lennie… a fene a másik nacimban hagytam. - Bosszankodott. - Nincs nálad egy kölcsönbe?
- Ezen az égésen nem hiszem, hogy segítene. - A változatosság kedvéért, megint a lány mentette meg a fiukat.
- Aucs! Ez forró. - Panaszkodott, miután megégette ujját a Hiei körülötti lángokkal. Azok azonnal megszűntek.
- Jól vagy? - Lépett közelebb a srác, de a lány hátrált.
- Igen. - Lassan araszolni kezdett vissza, szerelme felé. Frissen megégetett ujjával megbökte annak nyakát, majd gyorsan el is kapta onnan kezét. Aztán még egyszer, majd még egyszer. - Gyorsan hűlsz. - Vigyorodott el. Démonunk egyik kezébe temette arcát. Túl sok volt már neki ebből a napból. Yusuke és Kazu roppant jól szórakoztak a jeleneten, Kurama is elmosolyodott.
- Te Rókuci! - Fordult felé a lány. - Azt az ostort amivel nemrég népirtottál én is tudnám használni?
- Ha segítek. De mi van a „Csinibabával”? - Lepődött meg.
- Te kérted, hogy ne hívjalak úgy. - Emlékeztette.
- Én is kértelek már, hogy ne Zsebibabázz. - Morogta közbe Hiei.
- Valóban mondtad már párszor, - ismerte el - de egyik sem volt kérés.
- Akkor KÉRLEK, ne nevezz így többet. - Emelte ki gúnyosan a szót.
- Kérésed számomra parancs, - hajolt meg színpadiasan - Törp Picúrom.
- Inkább a Zsebibaba. - Törődött bele.
- Látod? Velem lehet egyezkedni. - Vigyorgott, majd egy gyors csók után, visszament Kuramához. - Akkor segítesz? Át kéne rendezni a termet.
- Pontosabban?
- Mint láthattad, ami a terembe ér elhamvad a golyócska. A saját részeit ellenben nem pusztítja az alagút. Le kéne faragni pár csinos kis szikladarabot a plafonból „járdának”. Erre a rózsaostor a legmegfelelőbb eszköz.
- Rendben. - Azzal neki is látott.
- Köszönöm szépen Rókuci.
A „út” hamar elkészült. A leesett szikladarabokon először Kuwabara, Yusuke és Kurama mentek át. Hiei még beszélni akart a lánnyal, ezért úgy intézte, hogy ők maradjanak utoljára.
- Biztos minden rendben? - Kezdte komolyan, szembe fordítva magával a lányt.
- Persze. Semmi baj. - Válaszolt hasonló komolysággal. Tudta, hogy tényleg aggódik a fiú és csak vita lenne belőle, ha elbohóckodja. De látszott, hogy ezzel nem nyugtatta meg őt. - Ne aggódj már annyira! - Mosolygott rá kedvesen. - Tényleg semmi bajom. - Ezt megerősítendő átölelte, majd finoman megcsókolta. Szerelme mindkettőt viszonozta, majd mikor elszakadtak egymástól… - Mostmár tényleg indulnunk kéne Hiei. A barátaid gyökeret eresztenek. Mellesleg nem tudom, meddig tudok még olyan könnyen ugrálni ezzel a két sebbel.
- Kettővel?

34. fejezet - Egy kis hiszti

Sejtette, mire mondhatta. Átkarolva derekát magához ölelte, majd óvatosan eltűrte a hosszú fekete hajzuhatagot. Egy elég hosszú és mély seb tátongott alatta. Jobb lapockájától majdnem a nyakáig húzódott, a vér már megalvadt.
- Miért nem mondtad? - Nézett ismét a lány szemébe.
- Nem kérdezted. Mellesleg nem is olyan súlyos.
- Talán láttad? - Förmedt rá aggódva.
- A látvány és az érzés két külön dolog. - Jelentette ki, majd még hozzáfűzte. - Az utóbbi a megbízhatóbb. - Hiei elég szúrósan nézett rá. - Már megint fölöslegesen aggódsz… - Sóhajtotta a lány. - Nem vagyok porcelánbaba édesem.
- Felelőtlen vagy.
- Nem ez az egyetlen közös tulajdonságunk. - Ezzel újabb szúrós pillantást vívott ki magának. Imikónk úgy döntött lezárja a vitát. Felkapta kedvesét és megindult a terem felé.
- Mit akarsz tenni? - Riadt meg. - Ezt ne! - Kerekedtek el szemei. - Tegyél le! Azonnal tegyél le! - Kapálózott lábaival.
- Mit hisztizel?! Hagyd már abba!
- Könyörgök tegyél le! Ne vigyél át! - Kezdett rimánkodni.
- Mi-miért ne? - Döbbent le. - Nem hagyom, hogy ilyen sebekkel ugrándozz.
- Kérlek! Tériszonyom van. - Vallotta be szégyenkezve.
- Tériszonyos akrobata? Tudod kit nézz hülyének! - Azzal elindult.
Az alig néhány méter alatt, amit a sziklákon ugrándozva tettek meg, Hiei többször is fulladásközelbe került, olyan erősen karolta át a lány a nyakát. Komolyan halálfélelme volt, ennek meg is lett a következménye…
- Te szadista állat! - Ordította az épp levegőért kapkodó imikónak, immár biztos távolságból. - Nem meg mondtam, hogy tegyél le?!
- Hogy lehet egy akrobatának tériszonya? Mégis, hogy a jó életbe tudtál elugrálni azok elöl a nyilak elöl? - Kiabált vissza.
- Azzal a tudattal, hogy ha beledöglök csak magamnak köszönhetem és nem vagyok kiszolgáltatva egy ilyen idegbeteg vadállat szeszélyeinek.
- Szerinted én élveztem, hogy fojtogatsz?
- Csak magadnak köszönhetd.
- Állj! Elég! - Kiabált közbe Yusuke, majd miután elcsendesedtek nyugodtabban folytatta. - Miért vitáztok ti egyáltalán? És miért kellett őt hozni?
- Mert ez a felelőtlen liba eltitkolta, hogy egy hatalmas vágás van a hátán. - Dühöngött még mindig Hiei.
- A hátamon és nem a lábamon. Azt hittem meg tudod különböztetni a kettőt.
- Nekem nagyon is megy? - Vigyorgott kajánul Kazu, végigmérve a lányt.
- Még egy ilyen és nem fog menni. - Sziszegte fenyegetően a tűzdémon, mire Kazu meghúzta magát. Ez idő alatt Kurama a lány mögé osont. Ő már csak akkor vette észre mikor a fiú félresöpörte hátáról a fekete hajzuhatagot.
- Tényleg szólnod kellett volna. - Állapította meg.
- És ugyan mit lehetett volna csinálni vele? Ha el lehetne itt látni, akkor a karomat is el lehetett volna.
- Igaz. Ezt most még beközözni sem tudom és kövekbe gyógynövényt sem lehet ültetni. - Ismerte el. - Sajnálom. Az én hibám. Ha megálltam volna…
- Ebbe bele se kezdj! - Nézett a szemébe megkomolyodva. - Először is semmi értelme, másodszor pedig már az elején szólnom kellett volna, hogy várjátok meg még szólok, hogy jöhettek. - Majd a többiekhez fordulva, megszokott lendületességével folytatta. - Most, hogy mindent tisztáztunk, akár mehetnénk is. - Majd azzal a lendülettel elindult az alagút felé. Mindenki követte, kivéve kedvesét. Ezt észrevéve megtorpentak.
- Mi van Törpe? Elaludtál? - Szólt be Kazu. A válasz egy morgással el lett intézve.
- Nem alszik. - Sóhajtotta a lány. - Hisztizik.
- Mit mondtál? - Morogta a sértett.
- Az igazat Hisztérikám. - Vágta a képébe lazán.
- Vond vissza! Nem vagyok hisztis. - Sziszegte.
- Ha te mondod…
- Nem vagyok az! Nem, nem, nem és nem! Nem vagyok hisztis.
- Az látszik. - Jegyezte meg Yusuke. Hiei villámló tekintetére viszont úgy határozott, hogy inkább csöndben marad. A tolvajlány csak intett nekik, hogy menjenek, majd csatlakoznak. Ismét kettesben maradtak. A lány odasétált szerelméhez, átkarolta, adott neki egy puszit, majd hozzábújt.
- Ez most kevés lesz. Ennyivel nem veszel le a lábamról. - Színlelt érdektelenséget, rá sem nézve.
- Köszönöm. - Kezdte. Persze, hogy a srác értette mire mondja. - Igazán édes tőled, hogy aggódsz értem.
- Nem úgy tűnt, mintha ez téged nagyon érdekelne.
- Persze, hogy érdekel, - bújt hozzá szorosabban - de halhattad. Kuramacs is megerősítette, hogy nem tud semmit sem kezdeni a sebekkel. Csak nem akartam, hogy aggódj szerelmem. - Imikónk elmosolyodott. Tetszett neki ez a megszólítás és az ezt kövtő puncsolás sem volt ellenére pláne, hogy közben a barátnője a nyakát csókolgatta. - Ne haragudj, kérlek. Ne csináld ezt! Légyszi-légysz-légyszike. Édesem, én úgy szeretlek.
- Én is. - Adta meg magát, végre viszonozva az ölelést.
- Akkor ugye nem haragszol? - Nézett fel félszegen a mosolygó fiúra.
- Nem. De most úsztad meg utoljára. - Figyelmeztette. A lány elmosolyodott, és gyorsan megcsókolta. Eközben, pár méterrel arrébb.:
- De tud magának udvaroltatni! - Suttogta Yusuke.
- Na igen. Van még mi tanulnod Urameshi.
- Valahogy meg kell nevelni a kis Dögöcskét. - Mosolyodott el Kurama. - Ahogy elnézem Hieinek egész jól megy.
- Nocsak. Mostmár te is leskelődsz Kurama? - Ironizált Yusuke.
- Nem tehetek róla, hogy innét pont látni lehet.