Mire Reggel Kurama felébredt,már egyedül volt az ágyban. Furcsállta a dolgot és zavarta is, hogy sehol sem találja Akimát a szobán belül. Tekintete az órára tévedt, rég elkésett az iskolából. Felkelt, felöltözött, majd kiment a nappaliba. Újdonsült kedvese háttal ült neki egy asztalnál, utcai ruhában teázgatott. Odament hozzá, lopott tőle egy gyors csókot, aztán leült vele szemben.
- Jó reggelt! Miért nem ébresztettél fel?
- Minek? Ma úgyse mész suliba. - Közölte a teájába bambulva.
- Tényleg? És mit fogok csinálni? - Értetlenkedett.
- Összehívod Koenmáékat, elmész velük Mayaka lakására és miután átadtam amivel megbízott, hogy adjam át elmeséled, hogy mi lett vele. Azt is szeretném tudni, hogy tegnap miért kerested annyira, ha tudtad, hogy már nincs. - Felhagyva a csésze tartalmának üres tekintettel való bámulásával felállt, egy cetlit csúsztatott a ledermedt rókadémon elé, egy címmel, majd a kijárat felé vette az irányt. - Az ajtó nyitva lesz. Gyertek majd be! - Azzal távozott. Eltartott egy ideig, még Kurama magához tért, de akkor sem értette, hogy lehet ez. „Hisz tegnap még nem tudott semmiről, mi történhetett azóta? Nem messze az asztalon, meglátott egy levele. Számított rá, hogy abban lehet a válasz, és hogy Akima nem örülne neki ha elolvasná, de válaszokra volt szüksége.
Drága Kimi!
Tudom, hogy megígértem hogy elmondok mindent, de ha ez a levél célba ér, akkor már nem lesz lehetőségem rá. A lakásomban van egy kis kék doboz, Koenma névre címezve. Kérlek juttasd el neki Suichin keresztül, ők el tudnak mondani mindent. Bízhatsz bennük, bármit is mondanak rólam, igaz. Még sikerült átutalnom a pénzt Yagaro operációjára, kérlek szépen látogasd meg néha. Üzenem neki, hogy hálás vagyok mindenért és nagyon szeretem. Neked is köszönök mindent, nehéz lehetett velem. Vigyázz magadra és valld be Minaminonak mit érzel. Ne szalassz el egy ilyen lehetőséget, még egy ilyen srácot nem találsz.
Minden jót!
Mayaka
Fél órával később Kurama már saját lakása zárjával babrált. Addigra értesítette Koenmáékat, de Hieit nem találták sehol. Remélte, hogy ebbe a lakásba menekült a társaság elöl és nem a harcokba. A hálószobába lépve meg is találta az egyik sarokban gubbasztva. Kipirult arca, enyhe láza és a földön heverő gyöngyszerű féldrágakövek egyértelművé tették, hogy álomba sírta magát. Barátja az ágyra fektette, betakarta, majd elment lezuhanyozni. Mire kiért a fürdőből Hiei már ébren volt. Az ágyon ücsörögve bámult ki az ablakon némán. Kínos csend telepedett a szobára. Úgy tíz perc telhetett el, mialatt Kurama kiegészítve addigi egynadrágos öltözetét, teljesen felöltözött, majd leült barátja közelében az ágyra.
- Mayaka volt az. - Nyitott volna társalgást, de Hiei nem reagált rá. - Postára adott aznap egy levelet Akimának, amiben arra kéri, hogy rajtam keresztül juttasson el egy csomagot Koenmának, ami a lakásán van. Ott találkozok vele és Koenmával negyed óra múlva. Yusukéék is ott lesznek. Eljössz?
- Nem tudom. - Hallatszott, hogy nem nagyon akar beszélgetni.
Kurama kiment a szobából és elindult a találkára. Tudta, hogy ha Hiei akarja, tudja követni. Mire megérkezett már mindenki ott volt, csak rá vártak. Belépve a lakásba, egy kis nappaliban találták magukat. A kanapén, nekik háttal, ott ült Akima. Meghallva az érkezőket felállt a kis dobozzal a kezében és egyenesen Koenma elé lépett.
- Gondolom te vagy Koenma. - Kezdte.
- I-igen. - Lepődött meg. - Honnan tudtad?
- A többiekkel már találkoztam a bálon, mellesleg… ez volt a csomagon. - Nyújtott át egy kártyácskát a következő felirattal.: Koenmának (A homlokára van írva a kis cumisnak.(Ha esetleg találkoznál is vele.)) A „kis cumis” automatikusan a homlokán díszelgő JR felirathoz kapott.
- Tessék. - Adta át a dobozt. Kinyitva az öt ékkövet találták benne és egy még kisebb dobozkát, „Az helyett, amit Zsebibebám bekebelezett.” Felirattal. - És most a magyarázatot, ha kérhetném.
Letelepedtek a kanapéra és a környező székekbe, majd elkezdtek mesélni, leginkább Yusuke és Kuwabara. Szóba került az első találkozás, Kurama valódi kiléte, Hiei és Maya kapcsolata (már amennyit tudtak róla) és az alagútrendszerben történtek is.
- Hiei hogy viseli? - Kérdezte a mese végén.
- Én túléltem. - Morogta egy bús hang az egyik sarokból. Senki sem vette észre mikor érkezett meg, de a nyitott ablak miatt ez nem lepte meg őket túlzottan. Még Akimát sem, pedig ő nem ismerte ennyire Hieit, de annyi minden kavargott a fejében. Szinte katatón állapotba kerülve szólalt meg.
- Ez sok mindent megmagyaráz. Hogy a bál előtt miért kezdte el a hangom utánzását tanulni és miért mondta azt, hogy a négy fiú aki keresni fogja nem ismeri majd föl és né se mondjak semmitse nektek se róla, sem magamról. Nem hittem volna, hogy az apja példáját fogja követni, bár megértem. Kár, hogy az óvatosságát nem örökölte.
- Te tudtad mi volt az apja? - Tette fel a többiekben is megfogalmazódott kérdést Koenma.
- Az akrobaták és tolvajok legjobbja. A cirkuszban mindenki tudta. Nem csak neki volt kettős élete, de ebbe senki sem szólt bele. Ő viszont más volt mint a lánya. Minden megbízás előtt utána nézett miért pont őt választotta a megbízó. - Kelt fel a kanapéról. A közeli könyvespolchoz sétált, levett egy könyvet, majd kivéve belőle egy fényképet, sétált visszafelé. - Gondolom innét tudhatott rólad is Youko. - Adta át neki a fotót. A fiú szemei elkerekedtek.
- De… hisz ez… ez én vagyok és Kuronue. - És valóban. A képen látszott, hogy a rajta szereplők nem tudnak a készüléséről.
- Igen, tudom. Maya apjáé volt. Akkoriban te voltál az esti mesénk. - Azzal megindult a kijárat felé. - Majd zárjátok be az ajtót, kérlek. A kulcs a zárban lesz.
- Hova mész? - Szólt utána Kurama.
- Nem tudom, - akadt meg keze a kilincsen - de oda egyedül. - Majd kinyitotta az ajtót és távozott.
42. fejezet - Emléked
A házban maradtak úgy döntöttek körülnéznek. Szerették volna jobban megismerni Mayakát, ha már életében nem sikerült, s mivel Akima hagyta, hogy ott maradjanak, úgy gondolták nincs ellene.
Yusuke és Kuwabara hamar találtak olyat, ami lekötötte őket, a „Hülyeségek fala” feliratú félfalnyi táblán. Ezen különböző dolgozatok voltak összegyűjtve vélhetően az ismerőseitől és néhány újságcikk. Kuwabara szeme egy kémia dolgozat szövegkiemelővel kihúzott részén akadt meg.:
Kérdés: Mi a faszén? - Válasz: Az ön esetében tanárúr, szerves önértékelés. Gratulálok. A felismerés az első lépés a gyógyulás felé. (Dolgozat kelte:okt.11 ;Kirúgás ideje:okt.12)
- Mintha Ivamotóéknak címezték volna, nem Uramashi?
- Milyen igaz?! Ezt nézd! - Mutatott egy másik pontjára a táblának.
Yusuke egy spanyol cikket szemelt ki a névadással kapcsolatban, ami mellett ott volt a japán fordítás is.:
„1937-ben politikai meggyőződései miatt a sevillai(szevijai) Freude úr ikreit Hitlernek és Mussolininek nevezte el.”„Manapság nem ritka a divatos nevek között az Expreso (Expresszo) , Ecétera (Saböbbi) , Meningitis (Agyhártyagyulladás), Válula (Szelep,Billentyű,Elektroncső), Monitor, Virgen Librada (Szabadított Szűz) vagy a Nolaborable (Szabadnap).”
- Szerinted a Monitor fiunév?
- Nem tudom Kuwabara, de benéznék egy olyan oviba, ahol ezek a gyerekek vannak.
- Édes lehet ahogy az óvonéni rájukszól: Édes Agyhártyagyulladásom, tedd szépen vissza azt a játékot, ha már nem játszol vele!
- Vagy épp: Satöbbi ne ráncigáld Szabadnap haját!
Még ők elvoltak a falnál, Kurama a képet tanulmányozta. Kuronue emléke régi sebeket tépett fel, de örült is, hogy kézzelfogható emléke is lett róla. Persze csak, ha Akima megengedi, hogy megtartsa a fotót. Hiei ilyesmin nem gondolkodott. Talált egy max egy éves képet, a két lányról. Ezen épp nem volt befestve Mayaka haja és a kontaktlencséket sem használta. Egy parkban lehettek, Akima egy padon ült, Maya a pad mögül ölelte át barátnőjét. Úgy döntött megtartja. Koenma a videó kazetták és DVD-k környékén ragadt le. Egy hirtelen gondolattól vezérelve berakta az egyiket a lejátszóba.
A felvétel egy cirkuszi előadást rögzített. A hat-hét éves Mayácska ugrált a trapézokon, körbetáncolva a hatalmas színpadot bátyjával és szüleivel. A színdarabban mintha a szülők harcoltak volna a gyerekek szétválasztásáért. Legalábbis az, hogy a két kicsi együtt menekült és szökött meg előlük erre engedett következtetni. Mind a négyen káprázatos ugrásokat és pörgéseket mutattak be. A jelenet végén Maya a színpad egyik végéből ugrott szaltózva a másikba, ahol bátyja várta. Mindkettejük mögött ott volt a szülők egyike. Yoshi elkapta húgát, de úgy tűnt leestek. Zuhanásuk közben lángok csaptak fel a színpadon, elnyelve a kicsiket, akik főnixként törtek ki belőle pár pillanattal később. A lángok elaludtak, a család egy kötélre ugorva hajolt meg tomboló közönsége előtt.
Egy másik, valószínűleg nem régi felvételen, egy edzőterem szerűség látszik. Egy elég nagy korcsolyapálya, a közepén egy széles ugróasztallal. A plafonról trapézok lógnak le különböző, de minimum hat méter magasan lógnak. Maya a jégen táncol egy lassúnak induló, de egyre gyorsabbra váltó latin számra. Hamarosan Akimát is a jégre rángatja egy rövid
„- Lehetnél kecsesebb is.
- Akkor mutasd meg, hogy kell!”
párbeszéd után. Kis ideig mindketten csak jégtáncolnak tökéletes szinkronba, majd a terem két végéből felugranak az ugróasztalra és rögtön tovább egy-egy trapézra. Szinkronjuk töretlen, egyre elképesztőbb ugrásokat hajtanak végre. Végül kéz a kézben, egymásnak háttal emelkednek fel a magasba, mintha súlytalanná váltak volna, majd együtt is kezdenek zuhanni. Hirtelen ellökik magukat egymástól, miután a jégen landolva, forogva állnak föl.
Mire a felvétel véget ért, Hiei már nem volt sehol. Nem bírta tovább. Ötlete sem volt hova menjen, de maradni nem bírt. Maga sem tudta hogyan, de Genkai templománál kötött ki a nap végére. Az anyó csak rá pillantott, még nem tudott semmit a történtekről de látta, hogy szavakra nincs szükség. Egyetlen bólintással jelezte a démonnak, hogy szokásos szobája szabad, menjen csak. Nem fogja zavarni. Úton a szoba felé, az egyik asztalon, egy újság hevert. Címlapján egy férfi mutatott fel egy maszkot, a kép fölé ez volt írva: „A rendőrség megtalálta annak a lánynak a sebekkel tarkított holttestét egy folyó partján, akit a múzeumi és több külföldi rablással gyanúsítottak. Körülötte több másik holttest is hevert, mind sérülten. Bandaháborúra gyanakszanak.”
Hiei legszívesebben odamant volna felgyújtani őket, de sikerült erőt vennie mérgén. Bezárkózott a szobába. Kis idő múlva megjelent nála Yukina. A lány próbálta finoman faggatni, de nem tudta meg a bánat okát. A démon minden szóval egyre közelebb került az összeomláshoz. Látva ezt a lány inkább elnémult, de magára hagyni nem akarta. Hiei arcán egy könnycsepp gördült végig, az ágyra hullva féldrágakővé válva.
- Hiei úrfi, hogy lehet ez? - Csodálkozott Yukina. A kérdezett egy darabig nem válaszolt, egy emlék villant be.
„Szerintem el kéne mondanod neki. Én ölni tudnék, hogy a bátyámmal lehessek és ha képes volt az életét kockáztatva, védtelenül megszökni, hogy megtaláljon, biztos nem fogja érdekelni, hogy régen ki voltál. Mellesleg már ismer és azt mondtad, jól kijöttök. Tényleg hagyni akarod, hogy élete végéig, egyre reményvesztettebben kutasson utánad, mikor ott vagy mellette?”
- Hiei úrfi?
- Gondolom anyánktól örökölhettem. - Válaszolt lehajtott fejjel, elhaló hangon. Yukina szemei könnybe lábadtak. Sírva ölelte át testvérét.
- Bátyám! Úgy örülök, hogy te vagy az. - Hiei viszonozta az ölelést. Összebújva vigasztalódtak.
A lakást elhagyva Kurama Akima keresésére indult. Abban az edzőteremben találta meg, amit a második felvételen láttak. Hangosan szólt a zene, ő már a trapézokon kínozta magát, talán órák óta. Meglátva a fiút, leugrott a jégre és felé siklott.
- Mindig jobb volt mint én. - Kezdte lehajtott fejjel, keserű mosollyal. - Igazságtalan, hogy már esélyem sincs legyőzni. Ehhez nem volt joga. – Célba érve már ömlöttek könnyei. Kurama ölelve próbálta vigasztalni, mígnem az ő szemeit is elhagyták az első könnycseppek.
AJÁNLOM AZ OLDALT
