Másnap reggel Leon nem jött el. Csalódtam, kicsit meg is sértődtem, de végül, ahogy ott ültem az emelvényen és gondolkoztam, rájöttem, nem vagyok igazságos vele szemben. Eléggé lehetetlen helyzetbe hoztam, és teljesen érthető, ha azóta meggondolta magát. Bár ez rá igazán nem volt jellemző. Több mint egy órán keresztül csak ültem, mielőtt nekikezdtem volna a gyakorlásnak, egyedül. Sok minden járt a fejemben, gondolataim össze-vissza cikáztak. Az is eszembe jutott, mi van, ha történt vele valami, és azért nem jött, de az ilyen gondolatokat szinte azonnal száműztem a fejemből, azzal nyugtatva magam, azt biztosan megérezném. Csak késő délután láttam a színpadnál, kicsit megnyugodtam, hisz tényleg minden rendben volt vele, de nem mentem oda hozzá. Eszembe sem jutott egy esetleges számonkérés, és azt sem akartam hallani, hogy meggondolta magát, úgy éreztem, jobb, ha csak csendben tudomásul veszem. Az öltözőbe mentem, pár perc alatt gyorsan átöltöztem egy kis gyakorláshoz, de alig telt el fél óra, mikor ismét beléptem a kis szoba ajtaján. Kissé meghúztam a rossz vállam, jobbnak láttam, ha nem erőltetem, akkor már másnapra el is múlik. Gyorsan lezuhanyoztam, és magamra kaptam kényelmes nadrágom és pólóm, mikor kopogtattak az ajtómon. Akkorát dobbant a szívem, mikor meghallottam a hangját, hogy azt hittem menten kiugrik a mellkasomból.

- Sora, itt vagy? - Odaléptem az ajtóhoz és csak résnyire nyitottam, ő persze azonnal beviharzott rajta.

- Egy bocsánatkéréssel tartozom - kezdte volna, de közbevágtam.

- Nem, erre semmi szükség, inkább nekem kell bocsánatot kérnem a tegnapi viselkedésemért. Lehetetlen helyzetbe hoztalak, és igazad van, ismét a képtelen... - nem hagyta, hogy befejezzem a mondatot. Nem tudom mi volt a célja, de mikor hideg ujjai az arcomhoz értek, egy pillanat alatt megnémultam. Nem értettem, mi ütött belé, mit akar, magamat sem értettem. Egyetlen érintéséve teljesen elnémított. Közelebb lépett, én hátráltam, próbáltam olvasni az arcáról, de semmit nem tudtam kiolvasni az ezüstösen csillogó szemeiből és ez nagyon dühített. Jól tudtam mi fog következni, mégis mikor megcsókolt, egy röpke - most akkor mi van? - átfutott az agyamon. Többre nem is volt időm, mert a következő pillanatban különös köd borította el az elmém, és ha akartam volna sem tudtam ellenállni az egyre kitartóbb ostromnak. Úgy éreztem egyre mélyebbre zuhanok, egy végtelen gödör mélyére, ahonnan lehetetlen kimászni, de nem érdekelt, már nem. Elpattant bennem valami, megszűnt minden ellenállásom, és csak az járt a fejemben, hogy felejthettem el, mennyire isteni érzés, mikor a karjaiban tart, hogy mennyire hiányzott az ölelése a hosszú évek alatt.

A telefonom csipogására riadtam fel, otthonról kerestek, hogy merre vagyok már. A rövid beszélgetés végére kitisztult a fejem, teljesen felébredtem. Egyáltalán nem lepődtem meg, mikor őt sehol nem láttam. Gyorsan összekapkodtam a cuccaim, és elindultam az autómhoz, hogy minél hamarabb hazajussak, nem vettem észre az asztalomon lévő kis üzenetet. Aznap este alig bírtam elaludni. Azon járt az agyam, hogy mit művelek, művelünk. Elhatároztam, hogy másnap feltétlenül beszélek vele, és akkor talán már hajlandó lettem volna hajlani az ő álláspontjai felé.

Másnap az egyik órám után összefutottam a folyosón Yurival. Jókedvű beszélgetésbe kezdve sétáltunk együtt tovább, míg az aulához érve fentről meg nem pillantottam Leont egy nővel. Nem is akármilyen nővel. Megfagyott bennem minden, annyira, hogy Yuri ijedten pillantott rám. Nem értette mi történt egészen addig, míg meg nem szólaltam.

- Ki az a nő? - néztem rá, majd ismét a lent beszélgetőkre. Nem érdekelt, hogy azzal teljesen elárulom magam előtte. Yuri azon kevesek közé tartozott, aki előtt nem igazán voltak titkaim, és akiben feltétel nélkül megbíztam.

- Giselle - suttogta halkan, és kicsit elmosolyodott, mikor megpillantotta érdeklődésem középpontját. Lassan visszaemelte rám a tekintetét, és ismét komorabb arcát mutatta felém.

- Biztosan tudni akarod? - Ránéztem majd ismét le.

- Mintha egy címlapról lépett volna le - suttogtam, és hangomból számára egyértelműen kiérződött a féltékenység.

- Jó meglátás - szólalt meg egy nagy sóhaj után. - Modell, Európában, most nagyon népszerű.

- Honnan... - akadt bennem a kérdés, mikor egy apró szinte semmit mondó mozdulatra lettem figyelmes. Miközben Leonnak magyarázott egyik kezével gyengéden végigsimított hasán. Tétova, de ösztönös mozdulat volt. Tudni akartam, ki az a nő, de hirtelen rosszul lettem, le kellett ülnöm. Nem mertem újra belegondolni, hogy mit rejthet az a mozdulat, kiűztem a kósza gondolatát is az elmémből, azzal nyugtattam magam csupán képzelgés az egész, olyan dolgokat látok bele egy egyszerű beszélgetésbe, amik nincsenek is.

- Jobb lenne, ha nem engem kérdeznél erről - próbálta kihúzni magát, de túlzottan kíváncsi voltam ahhoz, hogy annyiban hagyjam, hisz tisztában voltam azzal, ő az egyetlen, akitől bármit is megtudhatok.

- Yuri - néztem fel rá -, ne akard, hogy megkérdezzem, mi mindent meséltél neki, amiről szerintem egyáltalán nem kellene tudnia - hatásos volta a mondat, mert elkezdett beszélni. Nem sokat, de mégis bőven eleget megtudtam. Giselle és Leon pár éve találkoztak először. A lány egy munka kapcsán került a városba, és valamilyen estélyen futottak össze. Párszor találkoztak, de az egész sajtó tőlük zengett, ezért nem is érettem, hogy én erről hogyhogy nem hallottam. Pár hónappal később hosszabb időre jött vissza Giselle a városba, ismét egy munka miatt. Több mint fél évig volt itt és voltak együtt.

A nő, aki vele volt, mikor én nem, és most újra itt van. A nő, aki megad neki mindent, amit én nem.

Délután az asztalomon pakolászva megtaláltam a tegnap esti üzenetet. Bocsánatot kér, hogy ott kellett hagynia, és hogy reggel a megbeszélt időpontban vár rám a színpadnál. Egy keserű mosoly jelent meg az arcomon, összegyűrtem a papírdarabot és ugyanazzal a mozdulattal a kukába dobtan. Azonban a közös munka elkerülhetetlen volt, mivel az új darab bemutatóján a miénk volt a főszerep. Az eset után nem nagyon beszéltünk, valami gyökeresen megváltozott benne is, bennem is. A próbákon remekül játszottuk, hogy minden rendben van, és csupán, mint munkatársak tekintünk egymásra, egészen egy hétig. Az apró kis mozdulatok, akaratlan érintések szépen lassan kezdték teljesen elvenni az eszem. Egyre inkább éreztem, hogy nem vagyok képes ilyen, csak ilyen formában mellette lenni.

Az egyik nap Mia és Sebastian mosolyogva léptek be a próbaterembe, remek hírekkel kecsegtetve. A darabok teljesen összeálltak és fenn maradó két hét bőven elég arra, hogy minden apró részlet a helyére kerüljön. Lassan mindenkinek kiosztották a szerep béli módosításokat. Végül hozzánk léptek. Fantom arcán már láttam, hogy valamire készül, tudtam, én biztos nem fogok örülni neki. Azt még nem említettem, hogy „orosz rendezőbarátunk" ötlete szerint az Anasztázia előadására készültünk. A címszerepet eredetileg May játszotta volna el. Szinte őrjöngve rontott rám az öltözőben, mikor megtudta, hogy visszautasítottam Kalos ajánlatát, hogy én játsszam el az elveszett hercegnő szerepét. Meglepett és végül sikerült ezzel kapcsolatban dűlőre jutnunk, miszerint a premieren és pár másik előadáson átveszem a helyét, amikor a korcsolya miatt ő nem ér rá.

Mia úgy tárta elénk az ötletet, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy mi ketten ismét előadjuk az angyalok táncát. Lehet igaza is volt, de Leon és én ezt egyáltalán nem így láttuk. Végül egy kis Kalos féle ráhatás segített abban, hogy bár vonakodva előbb Leon, majd én is rábólintsak a dologra, a kéthetes igencsak szűkös határidő ellenére. Ezzel párhuzamosan Leontól Yuri vette át a főkoreográfus szerepét mindkét darabban, Marco pedig az én tánckoreográfiáimat fejezte be, tökéletesítette, hogy nekünk több időnk legyen együtt, a gyakorlásra. Egyetlen dologról nem voltam hajlandó lemondani, mégpedig egy kis boszorka felkészítéséről.

--- --- ---

- Boszorka? - kérdezett vissza felháborodva Sora kis hallgatója. - Kikérem magamnak!

- Miért? Nem vagy az? - mosolygott a szőke lányra.

- Hát... - mosolygott ő is, és gondolataiban kissé elkalandozott. - Csodás darab volt, emlékszem a végén milyen gyönyörű voltál.

- Akkor arra is emlékszel, hogy a premier előtt egy héttel majdnem le kellett fújni az egészet, mert Leon lebetegedett.

- Igen, akkora felfordulást még életemben nem láttam, és te is eléggé kikeltél magadból egyszer. Végül minden jól alakult és ez a lényeg.

- Igen, minden, majdnem minden.

--- --- ---

Mikor meghallottam az orvos hangját a telefonban, azt hittem rögtön elájulok. Az egészből csak annyit értettem, hogy nem érték utol Kalost, és mivel én voltam hosszú ideig megnevezve, mint értesítendő személy, engem hívtak, mert Leont bevitték a kórházba, és jó lenne, ha valaki mellette lenne, mikor felébred. A szívem őrülten kalimpált, alig bírtam a vezetésre koncentrálni, de végül mikor beértem az orvos megnyugtatott, hogy csak egy egyszerű vírusos fertőzése van, amin pár napon belül túl lesz, feltéve, ha pihen. Valószínűleg túlerőltette magát és azért lett rosszul.

Amikor a szobába léptem békésen aludt. Az ágyához húztam egy széket és leültem. A kezét szorongatva motyogtam minden marhaságot, mikor felébredt.