A hold csak fél önmagával mutatkozott a sötét égen, rejtélyes homályba burkolva a környéket. Egy magas szálloda sötét ablaka mögött békés vendégek dédelgették meghitt álmaikat, nem is sejtve, milyen élvezetek hullámoztak az egyik, világos ajtó mögött. Egy nő és egy férfi újra egymásra talált. Megtalálta hiányzó felét a másiknál és az öröm oly mértékben csapott föl bennük, hogy egy puszta öleléssel nem voltak képesek kifejezni érzelmeiket. Vadul estek egymásnak, mégis vigyázva omlottak a befogadó karokba. A kényeztető mozdulatok, a szerelmes szavak után végre egyesülhetett mindaz, ami igazán sokat jelentett mindkettőjüknek. Testük most forró hévvel feszült a másikénak és ringtak lassú, majd erőltetett tempóban a végtelenségig hajszolva a másikat. A férfi hátát karmok szabdalták, a nő nyakán éhes férfi szája talált rá érzékeny pontjára, mikor mindketten összerezzentek kissé és magukba fojtva érték el a mindent jelentő mennyeket. A férfi ezüst haja vetekedett az odakint szemérmesen leskelődő hold sápadtságával és könnyű selyemként fonta körbe a két lihegő testet. Az orgona tincsek most sötéten terültek el a nő alatt, miközben karjaival a ránehezedő férfi hátát fogta körbe és puha ujjaival simított végig a feszült izmokon és kimerült testen. Partnere kissé felemelkedett rajta és a nő szemébe nézett, aki kitartóan állta a vágytól fodros, szürke szemek fenyegetését. A férfi ajkai szólásra nyíltak, de a másik hirtelen ült fel alóla és zárta ajkaira a szót saját szájával. Kellemes, gyengéd csók volt az övék. A nő félt a szavaktól, félt a szavak jelentőségétől és súlyától, ezért hallgattatta el a férfit, aki most megadva magát nyúlt el az ágyban és kedvesét átfogva egyengette légzését és merült álomba először ő, majd végre a nő is...

Leon békésen aludt a hatalmas ágyban és nyugalmának csupán az a tény vethetett véget, hogy nem érezte Sora illatát vagy testét maga körül. Szemeit még lehunyva tartotta és így próbálta kitapogatni a hiányzó testet, de hiába. Félve mellete fel tekintetét és meredt reszketve az üres ágyra maga mellett. Hirtelen ült fel és kiáltotta a lány nevét kétségbeesetten maga elé, de hangját csupán a falak őrizték magukban. Fejét lehajtva, szomorú szemekkel meredt a semmibe és emlékezett a tegnapi beszélgetésükre. Hisz mondta... a lány le akarta zárni a kettejük kapcsolatát. Akkor mégis mit várt? De... valahol mélyen... remélte, hogy reggel majd együtt ébrednek, hogy együtt fogyasztják a reggelijüket és vállalják fel a kapcsolatukat a világ előtt. De hová is gondolt? Két rivális banda és ráadásul neki ott van a drága May is a maga befolyásosságával. Hiú ábránd volt az egész... Csalódottan hunyta le a szemeit, lábait felhúzta maga elé és izmos karjaival fonta körbe térdeit, hogy ráborulhasson és arcát eltemethesse bennük. Milyen ostoba volt... Haragudott magára amiért lehetetlen álmokba ringatta magát. Erős mozdulatokkal nyúlt egy doboz cigiért és szinte az idegtől remegve gyújtotta meg a maró szálat. Csupasz testét kiemelte az ágyból és a ruháiért indult, amikor különös dolgot vett észre. Sora ruhái még mindig ott voltak, rendben összehajtva az ággyal szembeni kis széken. Remény fénye csillant meg tekintetében és gyűrte bele a cigit a hamutálba. A fürdő... halk csobogás dallama vonzotta füleit és sebes léptekkel indult meg felé. Halkan nyitott be a tágas, luxus kiváltságoknak megfelelő helységbe, ahol szívét megkönnyebbülés oldotta fel a nehéz súly alól. Sora ott ült a hatalmas kádban, a vízben pedig rózsaszirmok ezrei gyűltek teste köré. A kezében is egy szál virág volt és épp annak becses szirmait tépte le, hogy aztán csatlakozhasson a többiekhez a kellemes vízben. A lány meghallotta, ahogy valaki bemerészkedik a fürdőbe és kíváncsi szemekkel nézett maga mögé, amit egy azonnali csók követett Leon-tól. Lehunyta a szemeit és élvezte az együttlétet, majd szégyenlősen ölelte át a férfi nyakát, aki csupaszan térdelt a kád mellett.

- Héj, mit csinálsz? – kérdezte könnyed lazasággal a nyakában bújó nőtől. – Ezek a rózsák nagyon drágák!
- Egy kicsit kapzsinak tetszik lenni, Mr Trapnest gitárosa. – felelt a lány, de még mindig elrejtette szemeit. – Azok a rózsák hamarosan elhervadtak volna ezért megpróbáltam őket a lehető legjobb hasznukat venni, amíg életben vannak. – mondta halkan, mire Leon kissé elszomorodott.
- Milyen egy szomorú történet. – vizsgált meg közelebbről egy vöröslő szirmot.
- Hát nem érted, Leon? – nézett fel rá a lány remegő szemekkel, talán kis félelemmel is.

Leon sóhajtott egyet és lehunyta a szemeit. Hát hogyne értené?! Pontosan tudta, hogy itt már rég nem a virágokról volt szó. Leoldotta magáról a lány karjait és beült mellé a kádba, mire Sora a víz teljesen másik végébe evickélt át és még a fejét is elfordította tőle.

- Ez a szoba tényleg hihetetlen! – váltott témát a lány és izgatottan tekintett körbe a pazar fürdőn. – Ráadásul egy ilyen szoba csupán egy embernek?! Azt hiszem tudom már, miért hívják ezt VIP lakosztálynak!
- Pontosan! Egy delux szoba! – bólogatott elégedetten a fiú.
- És nem csak a háló még a fürdő is! – nevetett a lány, leplezve a nyomasztó érzést a szívében.
- De túlságosan nagy... és ez nekem így nem kényelmes. – sóhajtott és célzásával a lányt fürkészte, aki kissé elszomorodva hajtotta le a fejét.
- Ez emlékeztet engem az otthonomra. A garázs, ahol te is jártál. Egész apró helység, de szerettem benne minden egyes darabot. Lehet, hogy már le is bontották... – mosolygott lemondóan.
- Nem. – felelte határozottan, mire a lány is felkapta a tekintetét. – Megegyeztem a tulajdonossal és nem nyúl hozzá. Sőt mi több. Majd megveszem magunknak, visszatérünk és ott fogunk megöregedni együtt. – hunyta le a szemét és ábrándosan mesélni kezdett.
- Ne dönts helyettem! – játszott sértődöttséget a lány.
- Tudod... Az a hely nem csak neked volt fontos. Kis srácként én is felfedeztem azt a helyet. Amikor megkaptam az első gitáromat, odajártam gyakorolni. Sosem tanultam az ilyesmit, de nem adtam fel. Újra és újra próbálkoztam, míg egész ki nem forrott a tudásom hozzá. Aztán egy nap megláttam amint egy piszkos kislány fekszik a dobozok között reszketve... Az volt az utolsó alkalom, hogy ott jártam... de megőriztem az arcát...
- Tessék? Te? Te?... Még sosem meséltél nekem erről...
- Senkinek sem mondtam. Úgy akartam feltűnni az emberek között, mint egy zenei tehetség! – bíbelődött egy kis flakon folyékony szappannal, majd behabosította fürdőkendőjét és a lányhoz húzódott, megfogta a kezét és mosdatni kezdte.

Sora először fel sem fogta, mit csinálnak. Úgy ülnek ott, mint két szerelmes házaspár a mézeshetük alatt. Mégis a tudat, hogy lehetnek ők még egy pár, valahogy megnyugtatta és megőrjítette egyszerre. A puha anyag kényeztetően hatott az érzékeire és hagyta, hogy Leon azt tegyen, amit akar... aztán minden kitisztult előtte. Egy régi titkot őriz... és nem mondta el neki... ráadásul új bandája van mindkettőjüknek... és May... és ez az egész... Áh! Annyira összeférhetetlen. Őket nem egymásnak teremtették. Erőszakosan tépte ki karját az övéiből és egy újabb rózsaszálért nyúlva igyekezett minél távolabb kerülni tőle.

- Nincs szükségem arra, hogy megfürdess! – fordított neki hátat, megrökönyítve az ezüsthajút. – Már megfürödtem, mielőtt idejöttem volna! – fecsegett ostoba indokokat.
- Értem értem... De... miért jöttél zavarba? – húzta ravasz mosolyra a száját.
- Egyáltalán nem jöttem zavarba! – vágott vissza.
- Persze-persze! – adta meg magát a fiú és amint látta a lány is lehiggadt, lassan törölgette végig a hátát.

Sora szemei elködösödtek. Emlékek törtek rá abból az időből, amikor még nem kellett egymás előtt tagadniuk semmit. Amikor még nem volt bűn a közös beszélgetés vagy egyáltalán egy ártatlan mosoly a másik felé. Úgy szeretett volna megint az a gondtalan lány lenni, akinek nincsenek kötöttségei, nem szabják meg, mit tegyen és nincs senki, aki zavarhatná magányát. Na jó... talán egy embert elviselne maga mellett abban az emlékben, megtörve az üres csendet a szívében. Talán az a személy képes lenne őt kirángatni ebből az értelmetlen háborúból, amit egymás ellen indítottak el a média által. Talán... megpróbálhatnák... együtt...

- Leon... – súgta remegve.
- Hm? – zúgta mögötte.
- Amit korábban mondtál... az igaz? – játszott egy apró szirommal az ujjaival, miközben a választ várta.
- Melyik? – nézett el szilárd elhatározással a lány vállai fölött.
- Tudod... manapság tele vagyok önzéssel és kibírhatatlan szabadsággal, ezért nem élhetünk úgy, ahogy régen... de... talán találkozhatunk néha napján, mint most. Nekem az is elég lenne, ha olykor találkoznánk, együtt lennénk és beszélgetnénk egy kicsit... De... amikor megöregszünk... amikor az önzés és a vadság teljesen eltűnik az életünkből... amikor már túl fáradt leszek az énekléshez... én is visszatérhetek arra a helyre? – súgta egyre halkabban és hagyta, hogy kristálytiszta könnyei végigmetsszék az arcát és eggyé olvadjanak a fürdő rózsaillatú vizével.

Leon nem szólt, csak szorosan ölelte a lányt hátulról és hagyta, hogy kisírja magát. Fogalma sem volt róla, hogy mitől változhatott meg ennyire. A mindig határozott és szilárd nő egyszerre döntötte le a szeme előtt a szívét körülölelő falakat és engedett szabad utat az érzelmeinek. Meghatotta őt ez az őszinteség és a lány arcát lassan fordította az övéhez é lecsókolta onnan a fáradt könnycseppeket, majd alkait vette birtokba. A meghitt pillanatnak mindkettejük levegőhiánya vetett véget és most némán merültek el egymás tekintetében. Leon szemei szokatlanul határozottak és szenvedélyesek voltak, Sora-é pedig tökéletes ellentéte az övének. Bizonytalanság övezte minden pillantását és kénytelen volt megszakítani az idilli hangulatot.

- Leon... mi van May-jel? – törte meg a csendet.
- Sajnálom... – húzódott el tőle, porrá zúzva a lány szívét. – Nem tehetek ellene semmit!
- Tessék? – förmedt rá. – Sosem létezett még olyan ember, akinek nem lett volna saját akarata!
- Te könnyen beszélsz! Világ életedben egyedül voltál és sosem gondoltad át, mit csinálsz! De nekem meg van kötve a kezem!
- Meg van kötve, mi? – pattant ki a kádból. – Akkor tudod, mit!? A kezeden kívül valami másra is köthetsz csombékot, mert engem addig nem látsz! – indult kifelé a fürdőből, gyorsan magára vette a ruháit, Leon meg utána sietett, de pucéran.
- Héj! Várj már! Bocsáss meg, csak kicsúszott a számon és...
- Igen? Legközelebb, ha nem tetszik valami, majd megütsz leordibálás helyett?
- Legközelebb? – ismételte ravasz mosollyal az arcán, ami hamar lehervadt onnan, ahogy eljutott a mondat másik fele is a tudatáig. – Nem vagyok vadállat! Nem tehetek róla, hogy életed eddigi részében csak barmokat sikerült kifognod!
- Ahogy mondod! Az egyik baromtól épp most akarok megszabadulni! Na csá! – húzta be maga mögött az ajtót és az éjszaka közepén az alvó szálloda folyosóján szaladt végig a szobájához.

Leon-t teljesen lejegelték a lány szavai és persze saját ostobasága is. Nem tudott azzal a tudattal visszamenni aludni, hogy Sora itt van valahol a közelében és persze az őszinte szavai is visszhangoztak a fülében, amiben a közös jövőjükről beszélt. Gyorsan magára tekert egy törölközőt és a lány után rohant. Még épp látta, ahogy az egyik ajtón dörömbölve kér bebocsátást. Sietve indult meg felé, de a lányt már tárt ajtók várták és nem is késlekedett bemenni.

- Mi történt? – dörzsölte álmosan a szemeit a szőke fiú, Yuri, és bár Sora nem őt kereste, jelenleg mindenki jobb társaságnak számított Leon-nál.
- Semmi különös! – pirult el kissé a félmeztelen fiún végignézve. – Csal ahogy meghallottam, hogy itt vagytok, mindenképpen fel akartalak keresni! – hadarta.
- És ki mesélt neked erről... hajnali fél háromkor? – pislogott nagyon az órára nézve.
- Áh, mindegy! Hagyjuk is! Már megyek is! – nyitotta ki az ajtót, de amint meglátta Leon-t, visszacsapta azt.
- Sora! Ne csináld ezt! – dörömbölt az ajtón Leon, amit Yuri megunva nyitott ki neki.
- Öreg! Mi a fene bajod van? – támaszkodott az ajtófélfának.
- Sora. Beszélnem kell vele!
- Neked szerintem vele kellene beszélned! – bökött fejével a fiú háta mögé, ahol May dobogott idegesen talpával a finom szőnyegen a folyosó kövén.
- Ne most! – ütött a falba és gyorsan le akarta rendezni a dolgot vele, ezért odasietett a fekete hajú lányhoz és aludni küldte.
- Ja és Leon! – kezdte Sora a szobából és kipillantott onnan a folyosóra.

Bár ne tette volna. May ugyanis pontosan tudta, mi folyt kettejük között, és amint meghallotta a lány hangját, rávetette magát Leon-ra és vad csókot nyomott a fiú ajkaira, aki először viszonozta, majd erősen tiltakozni próbált ellene, de hiába. Szemei értetlenül vizsgálták May tekintetét, és ahogy látta, hogy a lány nem is vele, hanem valakivel kettejük mögött van elfoglalva, hirtelen lökte el magától őt. Ahogy sejtette. Sora állt ott előtte, rendetlen hajjal és ruhában, mezítláb. Hát ez nem sikerült valami jól. A lehető legrosszabb módja a kibékülésnek az, ha az, akit a hűségedről akarsz meggyőzni, rajtakap téged egy másikkal csókolózni. Yuri vigasztalóan tette karját a lány vállára, de ő csak leütötte onnan a segítő kezet és büszkén, magabiztosan lépdelt a szobája felé tovább, míg el nem rejtette alakját egy kanyar a folyosó végén. Ahogy érezte, már senki sem látja őt, remegve vetette a hátát a falnak és görnyedt össze a földön, titkos könnyeibe burkolva. Hogy lehetett ennyire hiszékeny és naiv? Hogy dőlhetett be megint azoknak a szemeknek és azoknak a szavaknak. A fenébe is! May diadalittasan vonult vissza a szobájába, Leon pedig Yuri-t figyelte, aki lemondóan csóválta a fejét. Az ezüsthaj végignézett a folyosón, ahol Sora távozott és szeme különös dolgon akadt meg. A folyosó végén... mintha egy lila hajzuhatag bújt volna el szem elől... Sora... Lábai megiramodtak, de igyekezett minél hangtalanabbul közeledni felé. Amit látott, megrémítette. Sora visszafojtott zokogással ült a földön és szorította görcsösen magán a pólót a szíve fölött. Yuri azonnal odasietett és elrángatta Leon-t, mielőtt észrevették volna őket. Igen. Azt hiszem ez az este sorsdöntő volt rengeteg kérdést megválaszolva és ha lehet, még többet a felszínre hozva. Sora visszavonszolta magát a szobájába és ki sem jött onnan délig, nem kis aggodalmat okozva ezzel a bandájának és barátainak. Vele ellentétben Leon úgy viselkedett, mint általában, talán egy kicsit szótlanabb volt, de ennyi. Szépfiúként, elérhetetlen Istenként tetszelgett May-jel az oldalán a szálloda éttermében, ahol minden szem rájuk szegeződött ismertségük miatt. Az étkező hamarosan újabb tagokkal bővült, akiket szinte megrohamoztak a rajongók. Nobu, Shin és Yasu. Leon keze ökölbe szorult, de nem tett semmit. Jobban aggasztotta az a tény, hogy Sora nincs velük, mint a tudat, hogy Yasu és Fantom mocskos dolgokra készülnek ellenük. Higgadtnak és megfontoltnak kell lennie... mindkettejükért. A következő csoport az Ibara-s lányok tábora volt, akik meg nem hazudtolva önmagukat, rideg arccal csatlakoztak Yurihoz és Kalos-hoz. Az étterem kellemes hangulata lassan harctérré alakult át, ahol mindenki elfoglalta a helyét és csak a jelre vár. A jelre, hogy egy angyal jelenjen meg közöttük és leállítsa a harcot... egy angyalra, aki már az elejétől fogva csak jót akart mindenkinek... de akármennyire is próbálkozott, a gonosz mindig győz egyetlen angyal ellen... Sora ellen...