A sötét utcák naivan fogadták az emberek zsarnok uralmának fényeit. Sora egy könnyed mosollyal az arcán helyezkedett az ülésébe és hagyta, hogy ez a kellemes melegség a legapróbb részeibe is beférkőzze magát. A sofőr már egy ideje nem szól hozzá és nem kezdi el ostoba történetekkel leköttetni a figyelmét, amiért most hálás is lett volna, ha nem tűnik felettébb gyanúsnak. Szeme sarkából a fekete kalap alá rejtőző arcot kereste, de túl sötét volt, így inkább nem is törődött vele. Egyetlen dolgot engedett elméjébe, mégpedig a közelgő, boldog jövőt, amit már igazán megérdemeltnek érzett. Álmos tagjait kissé kinyújtotta és aranyos kiscicához hasonlóan gömbölyödött össze az ülésen és pirult bele kósza gondolataiba. Az autó azonban lassan letért a megszokott útról és egy homályba kényszerített kis utcába vezették őt. Gyanakodva húzta össze a szemeit és kutakodott tekintetével. A sofőrt hiába kérdezte, az nem felelt neki és ebből kezdett nagyon elege lenni.

- Héj! Hova az ördögbe megyünk? – akadt ki a lány, de még mindig nem kapott választ. – Magához beszélek!
- Azt javaslom, maradjon nyugton, kisasszony! – állította meg hirtelen az autót a férfi és egy fegyvert szegezett a lánynak.
- Ki maga? – szűrte a fogai között.
- Az teljesen lényegtelen! Az úti cél megváltozott! – dörögte és egy laza mozdulattal bezárta a jármű ajtajait a központi zárral és csak ő tudta kinyitni a kormány mellől.
- Mégis mire jó ez? Kihez visz?
- Azt hiszem jobb, ha ez meglepetés marad... – kuncogta a férfi és a vezető és utastér közé egy sötét üvegfal húzódott, elzárva a kommunikációt kettejük között.

Sora csapdába esett és pontosan tudta, hogy nincs menekülés. Kétségbeesésén már csak dühe volt nagyobb és így kissé nyugodtabban vészelte a veszélyes utakon vezető útját. A szűk utcák romos házak között vezettek végig, amelyek üregeiből veszélyes alakok leselkedtek a méregdrága autóra és szinte lerítt róluk, hogy már nem sok hiányzott nekik egy esetleges rablástól. A férfi lelassított, kiszállt és kirángatta a lányt is a hátsóülésről. A marka erős volt, szinte belesajdult a csuklója a szűk tartástól és taszigálástól. Az utca kövezete már jelentősen hiányzott és mindenfelé kegyetlen szagú mocsok borította a földet. A minapi esőzésnek köszönhetően minden csupa sár volt. A lány feszült figyelemmel tűrte, hogy vezessék őt még akkor is, mikor lábai között egy kóbor macska rajzott el és legszívesebben elsikította volna magát a felgyülemlő félelemtől. Az egyik rozoga ház ajtaja hangosan csattant fel és egy magas alak közeledett feléjük, szájában szivarral.

- Innen átveszem! – dörögte rekedtes hangján, mire a sofőr meglökte a lányt, aki egyensúlyának hiánya végett a föld felé zuhant és az imént érkezőnek esze ágában sem volt segíteni neki.

Idegesen csattant fel, mikor a lány földre érkezése felcsapta az utca sarát és összekente drága öltönynadrágját. Sziszegve hajította el szivarját és a lány hajába markolva kényszerítette őt állásba, majd maga mögött húzta be az épületbe. Sora még hallotta, ahogy az autó elindul és a hangja már csak fülében cseng vissza a mostanra már messze járó gépnek. A falak ridegek és kopottak voltak, bútorokat egyáltalán nem talált. A padlón olykor egy-egy újságot kavargatott a metsző szél és hívta varázslatos keringőre a port. A ház mögött egy roskadó falépcső kapaszkodott a falnak és érezte, hogy arra kell mennie. Minden egyes lépésénél felreccsent a korhadó léc és fenyegette őt veszéllyel, majd a férfi odafent berúgott egy ajtót és erősen belökte őt, az ajtót pedig rá szögelte mögötte. Úgy tűnik, sokáig itt akarják tartani. A földön feküdve hallgatta, ahogy a hideg szegek egymás után zárják be őt ide, majd a falécek újra éktelen sikításba kezdtek, ahogy a férfi távozott. Kezével lassan tolta el magát a földtől és éles fájdalom nyilallt csuklójába. Felült és próbálta szemét a sötétséghez szoktatni. Sehol senki. A penész szaga már elviselhetetlennek tűnt a számára, amit már csak egy-egy patkány rothadó teteme fokozhatott a sarokban. A gyomra is felfordult ettől a helytől és remegett a tudattól, hogy itt kell maradnia. Aztán egy újabb ajtó nyílt ki előtte, de nem az, amelyen keresztül érkezett. Az ismeretlen fénnyel érkezett, de sötétséget hozott magával. A bedeszkázott ablak résein beáramló hold fénye megcsillant rajta és az arcát fedő... maszkon. Sora hirtelen pattant fel a földről, nem kis fájdalmat okozva ezzel magának, de hihetetlen erők munkálkodtak a lelkében.

- Te... – sziszegte ingerülten.
- Nocsak, nocsak. – lépdelt felé a férfi és lépett elő a homályból, megmutatva magát. – A mi kis énekesmadarunk! Hogy érzed magad? – nézett végig a meggyötört lányon nyájasan.
- Mi a francot akarsz tőlem? Mégis mi a fenét ártottam én neked? – csattant fel.
- Te? Igazából semmit...
- Akkor mégis mit akarsz tőlem? – nevetett zavarodottan.
- Te leszel... a csali...