A nap ma reménnyel kecsegtetve tűnt elő a horizont vörös korongjával. Ahogy a város megérezte első éltető, meleg sugarát, egy pillanatra megállt és csak csendben érezte az évszak adta csodát. Ahogy arany csóváival végignyaldosta az ébredő fák törzsét, vagy a fák rideg falait, egy satnyán bedeszkázott ablak résein belopózott és égette fel a sötétet odabent. Egy vékony alak nyúlt el a fagyos földön sárosan, sebekkel borítva. Gyenge alkata már minden falatért hálát adott volna, de még csak a lehetőség sem adatott meg neki… három napja. Egyre jobban aggódott. Ahogy szótlanul feküdt, szemét a homályos, beázott és penészes plafonra vetve, minden tagjába lassan fészkelte be magát valami fájdalom. Az arcára mért ütések sebeit marta a kosz és égette a hideg. A hátán és a karján éktelenkedő nyílt sebeken megalvadva, megszáradva ült a vér és áztatta át rongyos ruháit. Fejét vontatva döntötte meg és figyelte a felé közeledő fénypontot, mely a nap járásával egyre lejjebb ereszkedett a falról és közelített felé. Mikor egy halvány mosoly is kirajzolódott az arcára, hirtelen kicsapódott a szoba ajtaja. Érzékei azonban annyira eltompultak, hogy ijedtségnek apró jelét sem mutatta, csak unottan nézett a közeledőre, aki egy tálcát és egy furcsa készüléket tartott a kezében. Egy másik férfi az ajtóban maradt és folyamatosan figyelt, nehogy valaki megzavarja őket. A férfi megállt fölötte és sátánian elnevette magát, majd leguggolt hozzá és a szemeibe nézett. A tálca fémes hanggal került mellé a padlóra és érezhető volt rajta a kenyér és valamilyen tea finom illata. Szinte kényeztetően hatott az érzékeire és megpróbált érte nyúlni, de a férfi nevetve húzta el tőle az adagot, újra felállt és azon a készüléken kezdett el nyomkodni valamit, amit behozott magával. Ő elfordította a fejét és lehunyta ólomsúlyú pilláit, melyek mögött is tökéletesen tudta, mit jelentett az a hirtelen jött villanás. Egy fényképezőgép vakuja töltötte be fényével a kicsiny szobát egy percre, majd újra és újra, végül abbamaradt. Mire kinyitotta a szemeit, a férfi nagyon közel került hozzá és arca szinte teljesen az övéhez süllyedt, végül gyengéden megcsókolta. Igen, már nem kellett erőszakoskodnia, hiszen áldozata minden erejét és tartását kiűzte már belőle, így könnyű szerrel érinthette ajkaival a lányét, melyek szárazak és kissé lilásakká váltak a hidegtől. A férfi elégedetten simított végig kesztyűs kezével az arcán és lassú léptekkel indult ki a szobából. A lány azonnal odakúszott a tálcához és lassan falatozni és inni kezdett. Milyen furcsa, hogy azaz étel, mely megmentheti az életét, most fájdalmakkal teli járta végig testét és hagyott maga után égető érzést.

A férfi diadalittasan lépdelt a romos ház lépcsőjén és szállt be golyóálló, feketére fényezett terepjárójába. A sofőr szótlan és dolgát pontosan tudón vezetett és egy hatalmas épület előtt leparkolva nyitott ajtót munkaadójának. A maszkos férfi elegánsan lépett be az irodaházba, szállt be a liftbe és hallgatta a zárt kabinban szóló andalító zenét, melyet az egyik felfedezettje énekelt fel. A legfelső emeleten nyílt szét az ajtó és lépett be saját irodájába, melynek minden fala üvegből volt és így tökéletes világosságba borította azt. Hanyagul dobta le aktatáskáját az íróasztalával szemben lévő egyik székbe, kioldotta nyakkendőjét és nagy lendülettel ült bele székébe. Bekapcsolta drága irodai laptopját és feltöltötte rá a reggel készült képeket, melyeket hosszasan vizsgálva lett egyre nagyobb benne az önbizalom és ízlelgette bosszújának minden egyes ízét. Egy forró kávéért szólt ki titkárnőjének és lábait asztalának sarkára lendítette és vetette keresztbe. A szoba ajtaján halk kopogás hallatszott és megjelent egy lány, akit még nem is ismert eddig, ezért kérdezősködni kezdett. Vékony alkat, narancsszínű haja szoros kontyba fogva, kék szemei előtt vékony lencsés szemüveg.

- Jó reggelt! – zárta maga mögött az ajtót a titkárnő.
- Jó reggelt! Ön az új lány? – nézett fel rá metsző szemekkel.
- Igen, uram. Állok rendelkezésére.
- Köszönöm a kávét! – kortyolt bele. – Pont, ahogy szeretem! – állapította meg. Most elmehetsz!
- Engedelmével! – hajolt meg a lány és távozni készült.
- Egy pillanat!
- Igen, uram? – torpant meg a lány és szíve heves iramban kezdett dobogni.
- A neve?
- Mia… - felelte határozottan és összeszűkült szemekkel. – Mia Guillem! – nézett rá, majd távozott.

A férfinek bár ismerős volt a név, mégsem volt képes feleleveníteni egyetlen üzleti vagy magánéleti kapcsolatot sem, ezért inkább elhessegette gondolataiból a nőt és visszatért tervéhez. Italát kortyolgatva figyelte, ahogy megjelennek a monitoron a képek, megnyitotta internetes böngészőjét és közben mobiljával egy számot tárcsázott. Egy szivarért nyúlt és komótosan meggyújtotta, mélyeket szívott belőle és élvezte a kellemesen maró vanília illatot.