Hangosan kattant a lakat, ahogy elfordították benne a kulcsát, leoldva a szoros láncot. Sora ismét megkeményítette vonásait és szíve reménykedve repesett mellkasában azzal a tudattal, hogy a barátai már tudják, hol van. Fantom most különös alakban jelent meg előtte. Elegáns ruha, rendezett haj és egyszerű maszkját is aranyfestések díszítették. Aranybarna tekintetét végigmérte a lányon, majd csettintett egyet és keresztbe fonta maga előtt karjait. Sora értetlenül kapkodta a tekintetét, mire két gorilla jelent meg a férfi mögött, bólintottak és megindultak felé.

- Ez meg mit jelentsen? – hátrált egészen a hideg falig, hozzásimulva annak.
- Ha jól tudom, látni szeretnéd a te drága családodat! – mosolygott ördögien.
- Mire készülsz? – sziszegte.
- Teljesítem egy kívánságod… - dörögte, mire a két férfinek utasítást adva megragadták a karjait és erőszakosan kezdték vonszolni magukkal az énekesnőt.

Fantom elégedett mosollyal és arccal tekintett körbe az üres szobán és egy kis csalit helyezett el annak közepén, majd hanyagul zárta be maga mögött az ajtót, hogy csatlakozhasson testőreihez. Az udvaron bekötötték a lány szemét és száját, karjait és lábait pedig megkötözték, majd a sötétített ablakú autó hátsó ülésére ültették a két férfi közé. Esélye sem volt. Csupán a beszűrődő hangokból tudott következtetni arra, hol járhatnak. Valószínűleg elhajtottak egy park vagy játszótér mellett… nagy volt a gyerekzsivaj… aztán a központban tornyosuló templom felé haladtak… valószínűleg valamilyen egész óra lehetett a dallamos harangjátékból ítélve… aztán a vízpart… a tenger csobogása és a víz sós illata nyugtatta idegeit. Az autó lassított, végül megállt. Sora szíve a torkában dobogott, a két férfi érintése pedig égette a bőrét. Próbálta szabályozni légzését, de képtelen volt leplezni nyugtalanságát. Aztán megérezte Fantom keserédes kölniének fojtogató illatát közvetlen maga előtt. Ha nem lett volna összekötözve, valószínűleg tett volna egy próbát a férfi megrúgására, de teljesen ki volt szolgáltatva nekik. Fogalma sem volt arról, hol lehetnek, de szinte biztos volt benne, hogy jócskán elhagyták a várost. Különben feltűnést okozott volna megkötözött jelenléte az emberek között, hiszen még csak el sem rejtették őt. A nap égető sugarait valamilyen hatalmas épület zárta el tőle, majd egy hűs szobába léptek be. A padló deszkái nyikorogva jajdultak fel érkezükre.

- Áh, csak nem az én drága unokám, személyesen? – örömködött egy hangjából is ítélve idősebb asszony.

Kissé kövérkés és rosszindulatú asszony volt, ritkuló őszes haját egy kopott kendő alá rejtette. Egy matt fehér inge fölé rongyos kötényt kötött, amely hosszú, barna szoknyájára is ráborult. Vastag bakancs szorította kérges lábát, melyről már nem hiányoztak a kopott szegletek és apró lyukak sem. Ha Sora látta volna, biztosan nem maradt volna ilyen nyugodt. A nő velejéig gonosz és pénzsóvár volt, de mindenek előtt tartotta a családot, a vérvonalat. A régebben még tisztességes, dolgozó nő a férjével és gyermekével élt békességben ezen a külvárosi tanyán. Azonban az ura valamilyen alvilági dologba keveredett, és egy napon, mikor az asszony és a gyermeke nem voltak otthon, vissza értükre a férfi már vérben fagyva hevert a hatalmas otthonuk előszobájának hideg padlóján. Akkor történt… Azóta lett ilyen szívtelen és vesztette el mindent, ami fontos volt a számára. A gyermeke maga lett az alvilág feje, aki elvett egy maffia család egyetlen szem lányát… És igen, ebből a házasságból született meg Fantom. Egyedüli gyermek, akinek a vérébe ivódott a mocsok és a romlottság, eszméje a csalás és piszkos eszközökkel való játék. A gyilkolás vagy az emberekkel való játék már szinte az életstílusává vált… Akár az idős asszonynak. Mert ki hinné el, hogy az a nő, aki előtted állt a zöldségesnél és gondosan válogatott a lédús növények közül, vagy akinek segítettél felszállni egy tömegközlekedési járműre, valójában egy gyilkos család tagja?!

- De bizony, drága Teresa! – felelt Fantom neki és sejtése szerint megölelték egymást.
- Új kliens? – utalt a nő Sora-ra, nem kicsit megrémisztve ezzel őt.
- Pontosan! De ez a játszma, most izgalmasabb lesz! – húzta elvetemült mosolyra ajkait a férfi, és nyomában gorilláival és Sora-val, eltűntek a ház egyik apró szobájában.

Sora orrát furcsán kellemes illat csapta meg. Friss étel és valamilyen virág egyvelege terjengett a világos szobában. Mögötte becsukódott az ajtó és ellazult az izomkolosszusok tartása. Bizonytalanul oldotta le magáról a köteleket és a szemfedőt, majd aprókat pislogva próbálta hozzászoktatni tekintetét a fényes szobához. Leeresztette maga mellé karjait és értetlenül tekintett körbe. Egy takaros, kis szobácska, aminek a közepén, egy dobogó körül tükörpavilonok feszültek. Előttük egy aranyos arcú, hosszú világos rózsaszín hajú lány állt, aki láthatóan még nagyon fiatal volt. Engedelmesen hajolt meg Fantom előtt és mosolygott rá, mint egy kedves férfire. Valahol hátborzongató volt ez a jelenet. A férfi is meghajolt és kezet csókolt a lánynak, aki elpirulva fordította oldalra a fejét, majd tekintete Sora-ével kapcsolódott össze.

- Ő az? – kérdezte szelíden.
- Igen, Toa. Neki kellene segítened előkészülni. – mutatott végig Sora-n, aki összeszűkült szemekkel, szikrákat szórva figyelte őket.
- Bízd csak rám! – kacsintott a lány, majd kijelentését követően a férfiak eltűntek a szobából.

Sora teljesen összezavarodott. Mozdulatlanul figyelte a kedvesen rámosolygó lány arcát, és semmi ellenszenvet sem ismert fel tőle. Nagyot sóhajtott és nagy irammal ment oda hozzá, majd megragadta a karját.

- Gyere! Megszökünk innen! – indult volna az ajtó felé, de a kislány meg sem mozdult.
- Miért akarsz elmenni? – nézett fel rá értetlenül.
- Téged nem tartanak fogva? – fordult felé.
- Dehogy is! Az apukám sosem tenne ilyet…
- Az… apukád? – tört össze a lány belül és remegni kezdett.
- Igen! Aki az előbb itt volt és kezet csókolt nekem! De pont neked magyarázom, a menyasszonyának? – nevetett gyermeki kacajjal, ami még horrorisztikusabbá tette jellemét.
- Én… Én… Én nem vagyok a menyasszonya! – fakadt ki.
- Akkor mégis miért kell téged szépen felöltöztetni és kicsinosítani az esti bálra? Hát azért, mert az apukám büszkén akar maga mellett vezetni! – csillant fel Toa szeme.
- Ez… képtelenség! – szorította fejét két tenyere közé és megpróbálta kiűzni fejéből a kósza gondolatokat.
- Ha gondolod, mindent elmagyarázok neked, de közben igyekezzünk és öltözz fel! – tapsolt a lány és egy gyönyörű ruhát tartott rövid karjaiban.

Csupán ez az egy lehetősége maradt. Engedelmeskedik és akkor találkozhat velük… a családjával és barátaival… Ha ehhez az kell, hogy engedelmeskedjen ennek az ártatlan kislánynak, akkor megteszi. Sora úgy viselkedett, mint egy játék baba. Hagyta, hogy megfürdesse, hogy kifésülje hosszú, ametiszt haját és hogy ez a Toa-nak nevezett kislány ügyesen kifesse a körmeit. Mindeközben szótlan volt és folyton csak gondolkozott. Akárhányszor találkozott tekintete a lányéval, képtelen volt felfogni, hogy Fantom gyermeke legyen. Nem hitte, hogy ennek a féregnek egy ilyen angyal bármilyen hozzátartozója legyen. Csalódottan ingatta meg kissé a fejét, és mire észbe kapott, már egy gyönyörű ruhában tetszelgett az emelvényen a tükrök előtt. Gyönyörű darab volt. Ruhája pántja vörös volt, ami a melle alá érve már szinte éj feketévé sötétült el. A ruha szoknya része vörös volt, de egy nehéz, fekete felső réteg adta meg a tökéletes kontrasztot, mely elől nem ölelte teljesen körbe a szoknyát, és úgy tűnhetett, mint egy palást. A kislány egy szintén fekete stólát igazított a nyakába és most már teljes díszben állhatott maga előtt. Furán érezte magát. Ő mindig is laza vagy legalábbis egyszerű, hétköznapi ruhákat hordott. Most először viselt ilyen báli darabot.

- Ezt próbáld még fel! – nyújtott át neki egy hosszú, fekete parókát Toa, és bár nem értette szándékát, megtette, amit kért tőle.

Gyönyörű haját betűzte a paróka alá és tökéletesre igazította frizuráját. Kissé elcsodálkozott rajta, hogy nem is áll neki olyan rosszul a fekete szín, de kissé megrémisztette őt a tény, hogy már cseppet sem hasonlított magára. A laza, egyedi stílusú, viseletű, viselkedésű lány helyett egy díva nézett vissza a tükörből. Ujjait puha ajkára helyezte, melyet befogott a különös csillogású rúzs. Ez nem ő volt. Gyönyörű volt… de nem ő. Megriadva kapta tekintetét az ajtó felé, amely kopogtatás nélkül vágódott ki fájából és megjelent mögötte Fantom, kezeit maga mögé rejtve.

- Sora… - súgta kéjes, nyers vággyal a hangjában, mely remegést indított el a megszólítotton. – Gyönyörű vagy.
- Igazán jó választás volt, apuci! – szaladt hozzá a kislány és szorosan megölelte.

Most már tényleg biztos. Mostanra már tényleg minden arra utalt, hogy ők ketten egy családot alkotnak. Azt a kérdést viszont, hogy ki, vagy ki volt a lány édesanyja, még mindig nem válaszolta meg senki. Toa azt mondta, hogy ő lesz az apja menyasszonya. Tehát vagy elváltak, vagy… meghalt. Sora szíve nagyot dobbant mellkasában. Mi van akkor, ha a nő nem ismerte Fantom titkos, alvilági életét, hozzáment, gyermeket szült neki és mikor kiderült a dolog, felelősségre vonta férjét? Mi van akkor, ha Fantom, az inkognitóját fenntartva inkább eltette a nőt láb alól és egyedül nevelte tovább a gyermekét? Mi van akkor, ha ez a hibbant képes volt megölni a saját feleségét a saját érdekében?

- Minden rendben? – húzta meg kissé szoknyáját a kislány.
- Pe-Persze… - próbált rámosolyogni, majd a férfi odasétált hozzá.
- Két meglepetésem van a számodra! Melyik kezemmel kezdjem?
- Jobb… - ment bele a játékba Sora, és Fantom egy vörös alapú, fekete köves maszkot nyújtott át neki.
- Ma egy álarcos bálra vagyunk hivatalosak, amelynek természetesen ez egy kötelező kelléke. És tessék, a bal kezem titka! – a férfi egy gyönyörű, fekete és vörös kövekből kirakott brosst adott neki, amit ő maga tűzött bele a ruhába.
- Gyönyörű… - csúszott ki a lány száján a meggondolatlan kijelentés, mire Fantom arcán egy cinkos mosoly jelent meg, nem titkolva tetszését.
- Toa! – nézett a lányra. – Igyekezz! Te is velünk jössz! – kerekedett el a férfi szeme, és Sora tudta, hogy a kicsit is fel fogja használni ellene.
- Mire készülsz? – kérdezte erősen, mikor csak ketten voltak a szobában.
- Időben, mindent megtudsz! – ajánlotta fel karját a lánynak, aki a viszontlátás reményében fogadta el a gesztust.