30. fejezet
Chatterbox 2010.06.06. 09:42
A teremben megfagyott a levegő. Leon teljesen kétségbeesett és mozdulni sem tudott a tarkójához szorított pisztolycső miatt. Észre sem vette, mikor ért vissza ez a monstrum a terembe és leplezte le a szervezkedést. Kalos és Yuri mozdulatlanok maradtak és úgy tettek, mintha még mindig eszméletlenek lettek volna. A férfi lehajolt hozzájuk és megragadta a ruhájukat, de ők még mindig tettették tehetetlenségüket.
- Mi a baj tesó? – nézett arra a Leon mögött vigyázó férfi és egy pillanatra lankadt a figyelme.
Ebben a pillanatban az ezüsthajú megragadta az alkalmat és rávetette magát fogvatartójára. Mikor a másik férfi elengedte Yuri-t, hogy segítsen a haverjának, a két földön fekvő pedig erre a másikra vetette rá magát. Hatalmas fejetlenség lett úrrá mindenkin. Ütések és szitkok egész hada törte meg a feszült csendet, majd lövések is eldurrantak. Az egész épületben megállt az élet. Az épp Sora felé tartó Fantom kissé meglepődött, de nem zavarta az eset. Úgy hitte, biztos csak Leon mocorgott egy kicsit és a bérgyilkos meg szépen fejbe lőtte, vagy csak valamelyik testrészét csonkította meg. Őszintén szólva még örült is ennek a nem várt fordulatnak. Rosetta egy pillanatra megállt céljának üldözése közben és kénytelen volt bevallani magának, hogy ez bizony nem csak vicc. Itt tényleg életre-halálra megy a küzdelem. De ezzel most nem foglalkozhatott. Szedte a lábait amilyen gyorsan csak tudta és végre megtalálta az ajtót, ami mögött Sora-t tartják fogva, de azzal nem számolt, hogy két kigyúrt fickó is őrzi majd az ajtót. Elbújt a folyosón és úgy bújt elő, mintha lövések érték volna a testét és segítségért eseng a férfinek, akik értetlenül néztek össze és indultak meg felé. Rosetta összeesett és megvárta amíg mind a ketten odaérnek hozzá. Milyen gyakran csinálta ezt. Csak akkor élelemért kéregetett vagy egyszerűen csak az ellenséges bandákat játszotta ki. Mikor körbeállták, a lány hirtelen megfordult és finom port fújt támadói arcába, akik eldobták fegyvereiket és kiabálva törölgették a szemüket. A lány felpattant és kilökte őket az ablakon így a srácok a kommandósok elé pottyantak.
- Mi folyik ott? – kapták a rádióhívást az egységek.
- Fogalmunk sincs. Ezek ketten fölülünk estek ki. Főnök! Valaki akciózik odabent!
- Értettem! Most kaptuk a hívást a hölgyektől, hogy a kamerák közelében bombák vagy más trükkös meglepétesek várhatóak. Ezek tudtában cselekedjenek! Minden egységnek! Azonnali behatolás! – adta ki a rendőrfőnök a parancsot, amit minden egység visszajelzett.
Az alakulatok mind egyszerre törtek át egy-egy ablakon és kiabáltak mind, hogy fel a kezekkel, meg hogy senki se mozduljon, ám ami odabent fogadta őket, az kissé váratlanul ért mindenkit.
- Mi a helyzet? – kérdezte a főnök odakintről.
- Hát ő… asszem mi itt végeztünk! – felelt az egyik kommandós, ahogy végigtekintett a megkötözött maffiózókon, akiket Leon-ék hagytak maguk után.
Miután a három srác végzett, a lányokat kiküldték egy nem olyan feltűnő kijáraton az épületből, ők maguk pedig felsiettek a legfelső szintre. Rosetta eközben ügyes cselekkel kinyitotta az ajtót és szörnyen meglepődött, mikor egy vele nagyjából egykorú kislány fenyegette fegyverével Sora-t.
- Te ki vagy? – kérdezte Toa.
- Valaki, akinek nem nagyon örülsz! – felelte és gyorsan beugrott egy dívány mögé, mivel a másik lány most őrá fogta a fegyvert és lőtt bele a bútorba.
- Hagyd abba! – kapálózott Sora a széken.
- Te csak fogd be a szád! – csattant a lány arcán egy pofon. – Veled majd később foglalkozok. – és elindult a dívány felé.
Azonban, mikor hirtelen akarta meglepni a betolakodót és beleereszteni a golyót, az már eltűnt eddigi rejtekéről, sőt ez idő alatt a háta mögé osont és leütötte egy jókora vázával.
- Elkényeztetett liba! – törölgette meg kezeit a kislány.
- Rosetta! Mit keresel itt? – dorgálta a lányt. – Ez veszélyes!
- Úgy van, ahogy a kisasszony mondja! – jelent meg mögöttük Fantom és elképedve figyelte, ahogy a testőrök odalent fekszenek és a kislány meg eszméletlenül el van terülve a földön, mellette a fegyverrel. – Ez a te műved?
- És ha igen? – húzta ki magát Rosetta, mire Fantom hirtelen megragadta és a magasba emelte.
- Ne! Elég legyen már az Istenért! Hisz még gyerek!
- Erre ő sem gondolt, mikor megtámadta Toa-t! – csapta a kicsit a falhoz, mire Sora felsikított. – És most te következel! – indult meg felé és kioldozta.
- Engedd meg, hogy enyém legyen… az utolsó tánc! – súgta a lány fülébe, majd felhahotázott. – Ti ketten! – szólt vissza két testőrének. – Maradjatok itt és ne engedjetek senkit a tetőre! – ragadta meg Sora-t és eltűntek egy másik ajtón keresztül.
Sötét ösvényeken és szűk, titkos folyosókon keresztül rángatta végig meggyötört testét e férfi. És semmit sem tehetett. A félelem és reszketés járta át egész testét, mikor végigmérve fogvatartóját egy apró szerkezetet pillantott meg annak markában, melynek piros, apró lámpása lassú villogásba kezdett. A fény alatt egy kijelző mutatta az idő múlását... visszafelé... Szóval egy visszaszámláló volt. Ijedten kapta szabad ujjait ajkához és kapálózni kezdett, minden erejével ütlegelni próbálta a férfit, akinek látszólag meg sem kottyantak a sérelmek. Egy szót sem szólt, csak fenyegetően hátra nézett és ördögi mosolyt faragott vékony ajkaira. Milyen hátborzongató, vérfagyasztó és félelmetes volt. A lány tekintete visszatévedt a kijelzőre, mely már alig mutatott húsz percet. Ekkor ruhája brossa is vad villogásba kezdett és már tudta, vagy neki, vagy Fantomnak, de egyiküknek biztosan ez lesz az utolsó napja. Egy kulcsra zárt ajtóhoz értek, amit a férfi könnyedén nyitott ki egy jól irányzott rúgással... és a tetőtérre érkeztek. Egy hatalmas helikopter leszállópálya közepén találták magukat, amit a sötétben körben reflektorokkal világítottak meg. Fantom erősen magához rántotta a lányt és úgy tartotta, mintha tényleg keringőzni akarna vele. Micsoda esztelenség? Hát tényleg ennyire elment az esze?
Eközben Leon-ék veszett léptekkel közeledtek egyre feljebb és torpantak meg a szobánál, ahol eddig Sora-t tartották. A bútorok a fejük tetejére álltak és golyók ütötte nyomok díszítették kárpitjukat, csillogó lakkjukat. A hatalmas, fojtogató csendet halk nyöszörgések törték meg. A három férfi két felé kapta tekintetét és siettek a sérültekhez. Az egyik lány, Toa, felszisszenve tolta magát ülésbe és riadt meg az érkezőktől, akik amint felismerték, gyengéden bár, de biztosan tartották a karjukban, nehogy elszökhessen. Többször rajta felejtették tekintetüket, ha arra gondoltak, hogy ez a fiatal lány már ilyen idősen képzett gyilkos lehet. Leon Rosetta-ra talált rá, aki viszont ellökte magától a segítő kezeket és makacsul ült fel egyedül és állt talpra minden fájdalma ellenére.
- Téged ismerlek! - pislogott az ezüsthajú. - Te voltál ott múltkor a rendőrség előtt azzal a másik lánnyal, aki az üzenetet hozta nekünk.
- Jó az aksid colos! - mosolygott rá büszkén és nyújtotta meg tagjait.
- Mi van? - rázta meg a fejét.
- Mindegy! Sora-t elvitte a félarcú! - mutatott a titkos ajtó irányába és már csak ők ketten folytatták az üldözést, Yuri meg Kalos vigyázva vitte a rendőröknek a kislányt, bár elképzelésük sem volt afelől, mit kezdhetnének vele.
A páros is végigverekedte magát a titkos folyosókon és ahogy megérezték arcukon és bőrükön a feléjük süvítő, hűvös esti szelet, egyre közelebb érezték magukat a célhoz. A felfeszített ajtó mögött már csak a város fényei csillantak meg, ezért lelassítottak és kissé lenyugtatták magukat, hogy tiszta fejjel menjenek Sorsuknak. Ahogy kiléptek és megmutatták magukat, Fantom elindította az utolsó keringőt a lánnyal, aki furcsa mód nem ellenkezett. Leon szeme már nem csak a dühtől, de a féltékenységtől is égett feltüzelve vele minden izmát és rejtett erejét. Amint megindult volna, egy apró kéz szorult görcsbe fordult öklébe. Ekkor a páros lassan elvált és meghajoltak egymás előtt, majd újra komolyra fordult a dolog.
- Örülök, hogy láthatod dicső végünket! - hátrált a lányt tartva Fantom.
- Ereszd el őt, te nyomorult! - sziszegte Leon.
- Különben? Csak nem akarsz te is velünk halni? Ne máááár, abban semmi buli sincs!!!!
- Te nyomorult! - indult meg felé, mire Fantom egy fegyvert húzott elő zakója alól és felé tartotta.
- Ácsi-ácsi-ácsi! Ezt te sem akarod, nem igaz? - fenyegette és már teljesen elérték az épület peremét.
A kommandósok hirtelen törtek rájuk és próbálták célba venni őt, de Sora élő pajzsként feszült előtte tétlenül. A kétsorú rendőrfal metsző fegyelemmel és feszült csendben tartották kibiztosított fegyvercsövüket feléjük. Leon már azt sem tudta, hogy a törvénytől vagy Fantomtól fél jobban. Idegesen kapkodta a fejét a két fél között és hangtalanul, tétlenül volt kénytelen figyelni. Fantom újra mozgásba lendült. Felállt a peremre és magával rángatta a mostanra már könnyes arcú lányt is. Fantom egy utolsó ódát zengett a jelenlévőknek, a világnak, majd lassan dőlt hátra és rántotta magával a lányt is a mélybe, kinek mosolygó ajkán és könnytől csillogó szemében még utoljára olvasható volt...
- Szeretlek...
Leon kinyújtotta felé a kezét, de a távolságot még érzelmei viharában sem volt képes leküzdeni. A kommandósok hüledezve figyelték a lassú filmet, ahogy eltűnik a két alak az emelkedett horizontról és belevesznek a város neonfényébe. Mind egyszerre, mintha rajtpisztolyt hallottak volna indultak a peremhez, mikor hirtelen hatalmas robbanás rázta meg a várost. Az épület ablakai éles sikítással törtek szilánkokra és terültek el a finom padlón. A szépen vakolt fal most fekete koromtól volt festett. Ezzel a robbanással szakadt meg minden szív, aki ismerte a lányt... így Leon-é is. Tehetetlen volt. Ajkai megremegtek és szélesen elváltak egymástól, szemeit a füstbe meresztette és várta, hátha előlép a sötétből angyala. De ahogy elméjébe befészkelte magát a valóság, holdezüst szemeibe könnyek szöktek és folytak végig meggyötört, porcelán bőrén. Térde rogyott, izmai őrült ütemben rángatóztak testében, kezeit ökölbe hajlította és bánatát az ég felé ordította, hogy mind a menny, mind a pokol hallja fájdalmát...
|