3. fejezet

- Leon, elengednél? Mennék enni, mert ma még nem ettem semmit, és lassan már vacsoraidő van! Várnak otthon! Egyébként is… mit keresel itt?
- Hozzád jöttem! Beszélnünk kell! De előtte… Nincsen a szállásokon hely, és szállodákban sem! Turista idő van, tudod, és nem kaptam szobát! Kalos hozzád irányított! Azt mondta, hogy a te házadban van pár üres szoba!
- Értem!- azzal már le is akasztottam egy kulcsot a tartómról, és nyújtottam felé. – tessék, a vacsora fél óra múlva lesz, ha nem tartasz velem, akkor most szólj, mert akkor nem hívom fel feleslegesen a szakácsnőmet!
- Nem dehogyis! Szívesen veled tartok!
Elővettem a telefonomat, majd tárcsáztam a saját számomat!
- Jó estét kívánok! Miss. Naegino házát hívta! A kisasszony házon kívül tartózkodik, hagy valami üzenetet neki?
- Igen, Boris! Üzenem Melindának, hogy ma nem egyedül étkezem, és az úrnak azt a bizonyos szobát készítsék elő! Köszönöm! 10 perc múlva otthon leszek!
- Bocsásson meg, Miss.! Miért nem szólt, hogy ön az?! Akkor…
- Semmi baj, Boris! Köszönöm a segítséget!
- Kisasszony! Örömmel álltam a szolgálatára!

- Igen, Leon?- kérdeztem a csodálkozó tekintettől. – Miről akartál beszélni?
- Az elmúlt 7 évről…
- Akkor nincs miről beszélnünk!
Hátat fordítottam neki, és elindultam. Leon csak nézett utánam, és – ha jól gondolom- már ezerszer elátkozta azt a napot, amikor úgy döntött, elmegy a színpadtól!- Belátásom igaznak bizonyult, - Mivel Leon csak jó pár perccel később indult el utánam! „Jól vezetett – Gondoltam magamba -, mivel nem sok férfi volt képes arra, hogy tartsa velem a tempót!”
Miután haza értünk, segítettem Leonnak bepakolni! De Boris megelőzött:
- Kisasszony! Már kis milliószor megmondtam, hogy ha pakolni kell, szóljon nekem, hisz azért fizet! Ha a Miss. Edzésre vágyik, arra ott van a tornaterem! Menjen oda, de ez azért már…
- Nyugi, Boris! Megértettem! Inkább azt mond meg nekem, sikerült-e előkészíteni mindent?
- Ahogy a Miss. kérte!
- Remek! Mi lenne velem nélküled?!
- Tudja a Kisasszony, hogy örök híve maradok, és soha nem hagynám el!
- Talán az első ember, Boris, aki kimeri ezt így jelenteni, és ehhez tartja is magát! Köszönök mindent, Boris, elmehet!
- Miss., Monsieur!

- Akkor melyik is az én szobám?!- kérdezte Leon egy kicsit sértődötten. Talán nem hitte volna, hogy egy szimpla komornyikkal kedvesebben beszélek, mint vele!
- Oh, bocsánat!- mondtam illedelmesen, majd fölkísértem a szobájába.
- Parancsolj, a vacsora…
- Igen, mondtad már! De honnan tudtad, melyik szoba illik majd hozzám?- kérdezte, miután bepillantott a szobába.
- Ismerlek, Leon! És én nem szoktam felejteni! Most pedig, ha megbocsátasz!
- Hogyne! És Sora… Köszönöm!
- Szívesen… Leon!- majd egy röpke kis mosoly után távoztam.

Talán árulkodó volt a hangnem, tán elárulta, hogy még mindig szeretem!, De lehet, hogy csak szimplán jól esett neki, hogy kedves voltam, mivel a vacsorát csendben fogyasztottuk el, majd mindenki ment a saját szobájába.

Most pedig itt vagyok, s álmatlanul fekszem az ágyamban. Gondolkodom, de mindig ugyan ahhoz az egy gondolathoz térek vissza! „Mennyire szeretem! S ő egyáltalán nem tudja! Ha tudná… hogy ő volt, aki életben tartott az elmúlt pár évben! Hogy ő volt az, aki erőt adott, s csakis miatta éltem! De valahogy most még jobban fáj, hogy elhagyott, mint akkor!  Ez volt az egyik ok, amiért a nagyszínpad 2 hónapja bezárta a kapuit! Miattam! Mert már nem tudtam nélküle lenni! S ezt Kalos is pontosan jól tudta, ezért kérte meg Leont, hogy jön vissza! Mert tudta, hogy csak ő változtathat vissza Angyallá! S ha megpróbálja…akkor talán sikerülni is fog. Hisz nélküle nem tudok már szinte semmilyen szerepet eljátszani.
Ezzel szemben az alvás nem hiszem, hogy sikerülni fog! Ma már biztos nem fogom tudni lehunyni a szemem, s aludni! Inkább megyek, s edzek egy kicsit! Holnap reggel úgy is segítenem kell Miának! Fel van adva a lecke! Hajtsuk végre, ahogy egy ízig - vérig démoni angyal tudja! Illetve tudta anno.”

Eközben a másik szobában Leon szintúgy nem tudott aludni! Gondolatai mindig visszatértek az igéző szemekhez, melyben a démoni tűz égett.
„Jaj istenem, Sora! Mennyire megváltoztál! Talán tényleg nem is az a lány vagy, akit én szerettem! Talán nem tudlak visszahozni……………… de ettől még megpróbálom! Mert szeretlek, s nem hagyom, hogy jégszívű maradj! Angyal voltál, Kedvesem, és az is maradsz, hiába van benned ez a jéghideg démoniság! Angyali énedet nem akarom visszahozni, de a démonit előcsalni,igen, azt sikerülni fog!
Istenem, hogy válhatott az a gyerek ilyen gyönyörű nővé? Bár lelke mélyén örök gyerek marad, akármennyire rejtegeti is ezt, a szíve, a természete, a fellépése, és a kinézet (De gyönyörű vagy!) már a nőiességét mutatja be! A nőiességét, az érzékiségét, a tüzességét! Minden meg van ebben a lányban, ami meg kell, hogy legyen egy nőben! Szerény, de kihívó! Angyal, de tüzes! Lány, de úgy szereti a gyerekeket, mint egy anyuka! S ahogy kinéz… a mellei dússága, karcsúsága, míg lábai hosszúsága, kecsessége, s feszes feneke! Tartása tökéletes, egyensúlya kiváló, mozgása rugalmas, a szerephez illő! Egyszerűen tökéletes lett! Emellett mindenkivel kedves, segítőkész, ő maga szorgalmas, s nem ismer korlátokat! Valamit nagyon el kellett szúrnom ahhoz, hogy velem ennyire rideg legyen! De ne félj Sora, nem sokáig maradsz egyedül!”

Ekkor hallotta meg Leon Sora ajtajának csapódását:
„Hova megy ez a lány az éjszaka közepén? Oké, hogy nem tud aludni, de hogy lemenjen edzeni?!  Nem normális!  Most viszont nem menekül! Beszélni fog velem! És nem abba a hideg tornaterembe! Még a végén megfázik nekem!”

Már egy ideje az edzőterembe lehettem! Bemelegítés nélkül ugrottam föl a trapézra, s nem, bántam meg! Az elmúlt 7 év koreográfiái sorra jutottak az eszembe, majd jöttek a külön kis mutatványok. Arany Főnix, Ezüst Hattyú, Démon Spirál, Angyalok tánca, Égi tünemény, Magyar Ördög, s még az ég tudja mik. Csak ugráltam, és nem gondolkoztam azon, melyik ugrás jöjjön, melyik ugrás következzen. S ha véletlenül leestem volna, tudtam, hogy megfog a háló. Ezért is csodálkoztam, mikor a Hullócsillag közben nem jól érkeztem az egyik trapézra, s nem tudtam pontosan véghezvinni a zuhanást, s megfogni a legalsó trapézt, ebből kifolyólag elkezdtem zuhanni. Nem is fogtam fel, hogy mi történik, egyből zuhanó pózt vettem fel. S ezért nem értettem, hogy miért éreztem egy hirtelen lökést. Ezután megálltam a levegőben. Felnéztem, s Leon az aggodalomtól füst szürkévé változott szemeit láttam meg. Ahogy jobban megnéztem, csak egy alsógatya volt rajta, s ezért tökéletesen látszódtak az izmai a karján, és a felső testén! De én csak a szemeit bámultam, melyek aggódás mellett szerelmet mutattak. Egyiket sem értettem!
- Leon! Neked aludnod kellene!
- Ahogy neked is! S veled együtt én sem tudok! Melyik ugrást gyakoroltad? Nem volt ismerős!
- Most a Hullócsillagot, s nem csodálom, hogy nem ismerted fel! Saját találmány! Tudod, próbálok segíteni Miának az új darabbal kapcsolatban! De eddig egyedül gyakoroltam!
- Igen, jól mondtad, Eddig! Mint a partnerednek jogom van segíteni, s mivel jobb dolgom nincs, ha nem zavarok, beszállnék én is?!
- De zavarsz! Úgy hogy ha megkérhetnélek…
- Sora, ne légy velem ilyen rideg! Ne légy olyan, mint amilyen Én voltam! Te nem ilyen vagy! Kérlek, bocsáss meg nekem!
- Nem érdemelted ki, hogy megbocsássak!- mondtam, majd el akartam engedni Leont. -  te mit csinálsz?
- Magamhoz emellek, hogy könnyebben tudjunk beszélgetni! Ja, és az edzésnek vége! Majd holnap kialakítjuk az ugrásokat!- Mondta kedvesen, majd maga mellé segített.
Csak néztem az elbűvölő szemeket, s éreztem a kezét a derekamon, s ahogy a felsőteste a melleimhez simul az enyhén vékony, s nagyon is átlátszó selyem hálóruhámban. Egyből elöntött a forróság, s nem kis energiámba került, hogy egyből le ne támadjam! „Ilyet még senki mellett nem éreztem! Pedig csak ölel! Az egy dolog, hogy szeretem, de ez a vágy, ilyet csak az előadásokkor éreztem, s az se pontosan ez volt! A Démoni vágy, mely belém költözött, s melyet most egy igazi Démon hozott ki belőlem! De most… kívánom, igen ez az, kívánom őt, s ha sokáig így maradunk, akkor oda is adom magam neki!
Nem, Sora, azt nem szabad! Hisz, ismered Leont!Tudod mekkora nőcsábász S egyébként is! Dühös vagy rá! Itt hagyott!” Sora szemei megváltoztak! Eddig csak a tüzet lehetett látni benne, a szerelem tüzét. Most pedig a démon is megjelent! S ezt lehetett hallani a hangján is.
- Leon Oswald! Mit akarsz tőlem?!
- Mondd el, hogy mi történt veled az elmúlt 7 évben! – kérte kedvesen, de nem követelőzően a lányt. Sora kicsit megenyhült, s ez Leonnak is feltűnt! Ő is érezte azt a vágyat, amit Sora, s neki is sikerült valamennyire lecsillapítania magában.  Tudta, hogy a lányt ezzel nem tudná meghatni. Ismerte már Sorát ennyire.
- Tényleg érdekel mi történt velem? – kérdeztem, s egy bólintás után így folytattam. – Akkor engedj el, mert kezd egy kicsit hűvös lenni itt! Majd a nappaliban elmondom a történetem!
Miután kikászálódtunk a hálóból, elindultam a konyhába, hogy teát készítsek magunknak. Addig Leon felment a szobájába, majd egy pokróccal a kezében belépett a konyhába. Úgy éreztem, hogy fél. Fél, hogy megint nem mondok semmit, vagy hogy még ridegebb leszek vele, de egyben örült, hogy velem lehet. A nappaliba indultunk, majd leültünk a pamlagra.
Közelebb ültem Leonhoz, így ő is betakarózhatott. Láttam rajta, hogy ez jól esett neki, de még mindig nem nyugodott meg. Arra várt, hogy elkezdjem. Az időt húzva belekortyoltam a teámba, s közben mélyen belélegeztem Leon parfümjét. Szantálfa! Mindig is imádtam ezt az illatot, valahogy most is megnyugodtam tőle. Emellett persze el is bódított! Régen is így éreztem, s most sem álltam messze tőle, pláne így hogy a felsőtestünk megint összeért. Remegtem, de nem fáztam! Leon is észrevette, mert átölelt, s szorosan magához húzott. Biztonságban éreztem magam mellette. Olyan biztonságban, amelyet 7 éve nem éreztem.
- 7 éven keresztül minden nap lementem a partra megnézni a napfelkeltét, s ha tehettem – a naplementét. – Kezdtem bele, majd egy újabb korty után folytattam. – Tudom, ez nem hangzik túl érdekesen, de mégis! Ez volt a nap csúcs pontja! Ott a parton boldog voltam! Ott nem volt senki, csak én, na meg a gondolataim. S hidd el, nincs szebb, mint amikor a tengerből előbújik a nap, s ahogy este a vörös fények közepette visszabújik oda!
- Csodálatos! – szólt közbe Leon, majd egy kicsit félénken rám nézett.
- Igen! – mondtam mosolyogva- az elmúlt 7 évben először – teljes szívből! – Így minden napom jól kezdődött. S körülbelül így is végződött! Minden nap edzettem, vagy felléptem, s ez által fejlődtem! Lehet, nagyképűségnek hangzik, de így van! De…
- Mi volt a gond?
- Valami megváltozott! Bennem. És ez nemcsak abban jelent meg, hogy a partner- jelöltek sorra bedobták a törülközőt, hanem abban is, hogy én sem bírtam mellettük. Mind idegen volt, s egyiket sem ismertem meg annyira, hogy közel engedjem magamhoz! Egyiket sem akartam megismerni annyira, hogy partnernek tekintsem őket a trapézokon. Egyikben sem bíztam meg. A gyerekek persze más tészta volt, de őket előtte is szerettem! Végül teljesen elhidegültem az emberektől!
- És ez rossz!- Szólaltam meg pár perc múlva. – Ezért döntöttem úgy, hogy elfogadom az új partneremet. De mikor meg tudtam, hogy te leszel az…
- Igen, azt tapasztaltam! – Mondta Leon egy fanyar mosoly kíséretében.
- Mondd Leon, miért? Mi rosszat tettem ellened? Miért menekültél el innét? Miattam?
- Nem miattad, illetve nem teljesen! Sora, én... – ekkor viszont felkiáltottam!