4. fejezet

- Sora, én…
- Mindjárt felkel a nap, Gyere, siessünk le a partra!- kiáltottam fel, nem törődve azzal, Leon mit akart mondani.
- Rendben, menjünk!- Egyezett bele Leon is. Miután mindketten felrohantunk egy- egy köntösért, lementünk a partra, ahol csodálatos látvány fogadott minket!
- Tényleg olyan gyönyörű, ahogy leírtad!- nézett a szemembe Leon. – De veled együtt még szebb!
Ránéztem. Ismét nyugodtnak éreztem magam. Mellette mindig az voltam.

Pár percig mindketten a gondolatainkba merültünk, vagy legalábbis egyáltalán nem szóltunk. Majd nagy nehezen megtörtem a csendet.
- Holnap este te mesélsz! - tettem még hozzá, s a házba mentem.
Leon még egy ideig kinn maradt. Nézett utána egy szomorú szerelmes tekintetével. Értette – nagyából – amiről a lány beszélt neki, meg azt is, amit nem mondott ki. Miatta történt minden, de elhatározta, hogy, most ha kell ő lesz az Angyal. Azaz angyal, aki felolvasztja Sora szívét, mint egykoron Sora az övét! És ő sem fogja feladni! De félt is. Félt, hogy még messzebb fog kerülni a lánytól a próbálkozásai miatt. Ezt pedig nem akarta. Szerette a lányt, ahogy eddig még senkit ,ahogy eddig soha, s nem akarta újból elveszíteni (s megint saját maga miatt!).

Eközben én letusoltam, s felvettem egy könnyed nyári szoknyát a vörös blúzomhoz, mely által szépen kiemelődtek idomaim- mely nem került el az éppen feltűnő Fantom figyelmét sem.
- Sora! Csak nem tudtad, hogy jövök! Gyönyörű vagy,… bár mélyebb lehetne a dekoltázsodnál! Kérlek szépen, Rakd fel a hajad, akkor a nyakad is látszódni fog! Úgy, ni! Szebb vagy, mint valaha! Most pedig egy csókot, Fantom bácsinak!- s már szállt is felém száját csücsörítve.
- Ami sok, az sok, Fantom!- Azzal megfogtam, s a nyitott ablakomon kihajítottam. Ha jól láttam, egy madár lenyelte!- Remélem, azért a Démoni vágyra visszatérsz!
Bepakoltam az edzőruhámat a táskámba, s le akartam menni, mikor idegesítő Foolom visszatért!
- Hát nem volt elég?
- Állj meg, Sora! Figyelj rám!- majd miután lenyugodottam, folytatta – Sora, én egész nap melletted voltam!
- Még fürdésnél is?
- Nem, akkor nem! Viszont ha nem láttál az csak egyet jelent! Elvesztetted önmagadba vetett hited! Jól mondom?
- A hitem meg van még magamba, de már nem sokáig! Leonba vesztettem el! S nem tudom, hogy hinni fogok-e még benne! S nem csak ez! Hanem szeretem, …de itt hagyott! S nem tudom megbocsátani neki! Sajnálom, ha emiatt nem tudjuk végre hajtani az ugrást! Dühös vagyok, nagyon dühös vagyok!
- Sora, most figyelj ide! Emlékszel, hogy az elmúlt 7 év folyamán elég ritkán láttál?! Érdekel, hogy miért?!- Bólintottam. – Ha kétségbe estél, ha feldühödtél, vagy csak szimplán elveszetted a hited, esetleg a bizalmat, én máris eltűntem. Amikor olyan rideggé lettél, én itt voltam veled, de te nem láttál! Miért? Mert már nem az a Sora voltál, aki annak idején akármit a fejébe vett, meg is formálta. Már nem a Színpadért éltél, csak árnya voltál önmagadnak! Már nem a Kaleido Star voltál, csak egy ember, aki csak magával törődik! Eltűnt a fényed, a csillogásod, végül te magad is a sötétben kezdtél el tapogatózni! Féltem, Sora, s féltettelek! Ekkor jelentem meg Leon számára, aki akkor tájt mát egy jó ideje a Színpadnak élt, …..és neked! Szeret téged, és már megbánta, amit tett! Miattad jött vissza, s azért, hogy rádöbbentsen téged arra, hogy mi a küldetésed, mi a dolgod, hogy mi vagy te valójába! Sora, ha neki nem jön össze az, hogy a  fény felé vezessen, s hogy boldoggá tegyen, akkor senkinek sem! Érted, amit mondok?
Leonnak meg vannak a céljai, s nem csak ezek, hanem hogy …….. Na mindegy, majd Ő elmondja neked, ha karja! De annyit meg kell, hogy mondjak, hogy ez így nem mehet tovább!
- Miért nem? Hisz látlak?!
- Azért látsz, mert elhatároztad magad! Megmutatod Leonnak, hogy téged senki sem használhat ki téged! De Ő nem is használt ki! Választanod kell, majd Sora, s ha rosszul választasz, Fényed örökre kihuny!
- Mik közül kell választanom Fantom?
- A bosszúd és a Színpad között!- Erre megfagyott az ereimbe a vér! Nem lehet, hogy az én drága Színpadom nélkül éljek! S ezt Fantom is tudta!- És a Démoni Vágy? Az nem a bosszú?
- Azt a színpadnak adod elő, a közönségnek, és magadnak! Mia is a színpadért van, ezért ő is lát már! Vele megbeszéltük már, hogy ez nem teljesen így lesz, s nem csak én fogom erre megkérni! Nem szerep lesz, hidd el, de addig is Dönts!
- Mit tegyek Fantom? –Kérdeztem meg őt, s szemeimbe furcsa fény csillant!
- Add magad! Emlékszel még, hogy kell?- kérdezte idegesen, egy kicsit félve.

- Sora, én vagyok az Leon! Lassan 10 óra, és megígértük Miának, hogy segítünk a koreográfiában!- Kopogott be Leon.
- Várj Leon!- kiáltottam ki. Majd visszafordultam Fantomhoz. – Talán még menni fog! De lehetek-e egyszerre Tündér, és démon!
- Álarc! Abban profi vagy, nem de?
- Megyek, Leon!- majd szinte feltéptem az ajtót, s úgy mentem ki. – Köszönöm a ma reggelt!- Leon döbbent arcától kísérve levittem a táskámat a konyhába. Gyorsan megreggeliztünk, majd minden holminkat összeszedve az autóhoz mentünk.
- Ma az én kocsimmal megyünk! – Javasoltam ellentmondást nem tűrő hangon, majd kedvesebben hozzá tettem. –  Persze, csak ha nem félsz a vezetési technikámtól!
- Dehogyis! Vezess nyugodtan!

Ezt a könnyed mondatot már az autópályán megbánta, mikor a kocsi mutatója másodszorra érte el a 150 kilométeres sebességet.
- Sora, nem gyors ez egy kicsit?- kérdezte aggódva!
- Nincs semmi baj! Én így szoktam vezetni! De hazafele vezethetsz te!- Ígértem meg neki. – Nem félek a sebességtől! Nyugi! Én így szoktam kitisztítani a fejem! Ilyenkor mindig csak a pozitív érzések maradnak!
- Azaz?- kérdezte valamennyivel nyugodtabban, de egyben kíváncsian.
- Hiányoztál!
- És ez neked pozitív érzés?! – kérdezte felháborodva, de az alakítása nem volt megnyerő, hisz ki lehetett hallani belőle a boldogságot.
- Nem tudsz megijeszteni! Már nem hat rám a rideg hangod!- mondtam, hisz hangjából a már megszokott kedvesség hiányzott! - Hiányoztál, és örülök, hogy megint itt vagy! – ezzel nem kis csodálkozást csaltam az arcára.  De a tekintetében valami más is volt! „Ezt én még nem ismerem! Mi lehet ez az érzés, ez a vágy a szemében? Mit akarsz, Leon Oswald? Csak nem Engem, Kedvesem? Azért meg is kell dolgozni!”- Gondolkoztam el vezetés közben, és már csak azt vettem észre, hogy leparkolok a Színpad elé.
- Na végre! Már órák óta várok rátok!- Kiáltotta oda Mia „kicsit” mérgesen.
- Ne haragudj, Mia! És Ne is izgasd fel magad! Árt a babának!- néztem rá kedvesen, erre látványosan ellágyult!
- Nem, Sora! Babák! 3-an vannak!- mondta immáron hatalmas mosollyal a száján. – Tegnap este voltam az orvosnál, és vizsgálat után megállapította, hogy egészségesek, és 2 kisfiú lesz, meg 1 kislány!
- Annyira örülök! Gratulálok! És bocsáss meg nekünk, a napfelkeltét néztük!- Majd egy sejtelmes mosoly után folytattam - Van egy szuper ötletem!

Gyorsan elfutottam átöltözni, egy újból döbbent, és csodálkozó Leont hagyva magam mögött!
„Jaj Istenem! De gyönyörű, mikor mosolyog! S milyen élettel teli! Nem is mondta, hogy eszébe jutott valami! Ravasz vagy Sora! Nagyon ravasz! De én sem adom fel! Enyhül már a jégszíved! Látom rajtad, nem bírod sokáig tartani az álarcod! De a következő előadásra újból ilyenné kell válnod! Muszáj lesz! De… Hát persze! Beszélnem kell Miával! Kialakítjuk az új darabot, úgy hogy közben visszakapom az én Sorámat! Tessék Leon, meg van a feladatod! Milyen feladat? A Szerelmed élete a tét!”
Azzal be is rohant az épületbe, ahol nem kis meglepetés érte!

Eközben a teremben:
- Mit találtál ki?
- Egyesítsük az Ezüst Hattyút és az Angyalok táncát! Ez lenne benne a békítő tánc, míg előtte a Harcosok folyamatosan csinálnák a Démon Spirált, a Magyar Ördögöt, meg még egy csomó hozzájuk hasonló elemet! És a kezdetén pedig, mikor talákozik a kobold a tündérrel, bemutathatnánk Leonnal az Égi Tüneményt!
- Mi?! Ezt mind rakjuk bele? Mi marad a másik előadásra!
- Nyugi, Mia! Addigra majd kitalálunk valami mást! + a dupla páros mutatvány!
- Rendben! De meg kell majd tanítanod a mutatványokat a többieknek!
- Holnap kezdjük az edzéseket, és Leon is fog benne segíteni! Megmondanád a Főnöknek?
Mia elgondolkodva nézte Sorát: „Változott! Kezd emlékeztetni régi önmagára! Mit tehetett vele Leon? Lehet, hogy visszakapjuk a Mi Soránkat? De a másik műsor? Mi lesz vele így?”
- Most pedig megmutatom, mire gondoltam!- Szakította félbe Sora Mia gondolat menetét. - Lássuk csak!
Fölugrottam a trapézra, majd elkezdtem megvalósítani az ötletemet! Láttam Mián, hogy csak rám vár, hisz kezébe papírt, cerkát tartott, és csak engem nézett. Már akkor tudtam, mit kell tenni, mikor a napfelkeltekor belenéztem Leon füstszürke szemeibe. Ott láttam meg a megoldást!
„Hát lássuk! Először is a kergetőzést jelképezzük, majd a találkozást. Itt lesz az Égi Tünemény, melyet először egyedül hajtok végre, majd Leonnal! Ez fogja szimbolizálni azt a rész, amikor egymásba szeretünk! Ez után jön az anyák harca! Ehhez még nem találtam ki semmit, és láttam, hogy Mia is tétlenül néz rám! Majd fény gyúlt az elménkbe, és szinte egyszerre mondtuk ki: Az Arany Főnix!
- Ugye tudod, hogy sok dolgod lesz?- kérdezte Mia kétségbe esetten. Én meg csak mosolyogtam rá! Miután visszatért a füzetéhez, majd szemeit rám emelte, én kidolgoztam ezt a részt is! Két egymással szembeni Arany Főnix- Motyogtam magamba, olyan hangosan, hogy Mia is meghallja!- majd egy Ezüst Hattyú, Arany Főnix párbaj!
- Ide kellene valami háborgós szám!- Mia már dolgozott rajta is, majd ismét csak nekem szentelte figyelmét. Pár Démon Spirál, Magyar Ördög, és Ördögi Kör után- mely közben megláttam, ahogy összeáll a teljes koreográfia Mia fejében - bemutattam az Örök Illúziót, s utána már csak azt a részt maradt, aminél a családok kibékülnek!
- Mindent le tudtál jegyezni, Mia?
- Igen, tudtam azt is, kinek szántad az Örök Illúziót! De vajon képes lesz rá, hogy meg tudja tenni?
- Én hiszek benne! És most a vége!
Ám ekkor történt valami! Miközben próbáltam az Angyalok tánca és az Ezüst Hattyú keverékére összrakni, mely önmagában sem könnyű, kicsúszott a trapéz a kezeim közül és elkezdtem zuhanni! Nem értettem mi történt, hisz eddig is bármikor be tudtam mutatni egyetlen hiba nélkül! Erre most!
Hatalmas ordítást hallottam, melynek hatására megmozdult bennem valami, megmozdult bennem a Démon! Tudtam, hogy még nem adhatom fel, tudtam, hogy még változtathatok! Ezért egy fél szaltó segítségével meglöktem magamat a levegőbe, és a hozzám közelebbi trapéz felé irányítottam magam. Behunytam a szemem, és vártam, hogy mikor érem el a trapézt.” Ám amikor már a kezeim között lett volna a rúd, valaki ráállt, és így lecsúsztam róla!
Elfogadtam a tényt, hogy a hálóban kötök ki, mikor éreztem, hogy egy erős kéz a kezeim után nyúl, s hogy az egyiket elkapva, megtart a levegőben!
Felnéztem, s egy aggodalommal teli szempárt láttam magam fölött. Egyből tudtam, kihez tartoznak azok a füstszürke szemek, de még másodpercekig nem bírtam megszólalni! S mikor meg szólaltam hangom a lehető legridegebb volt, s a személy nem kis csodálatára megköszönés helyett ezt kiáltottam:
- Leon, mit csinálsz?